14612.htm

CÍMSZÓ: Steinhardt

SZEMÉLYNÉV: Steinhardt Jakab

SZÓCIKK: "Steinhardt Jakab, rabbi, szül. Makón 1818 dec. 17., megh. Aradon 1885 febr. 2. Tanítványa volt Ullmann Eleazár makói rabbinak, majd a Chaszam Szóférnek Pozsonyban, ahol nagy világi műveltségre is szert tett. Az 1843-iki országgyűlés alatt kőnyomatos lapot szerkesztett Hírnök címmel, melyben részletes tudósításokat hozott az országgyűlési tanácskozásokról. Chorin Áron (1. o.) halála után őt hívták meg az aradi főrabbiállásra. S. elfogadta a meghívást és 40 évig működött Aradon, mint a művelődés és a vallásosság előharcosa. 1868-ban az Izraeliták egyetemes kongresszusán a haladópárt egyik vezére volt. Részt vett az Országos Rabbiszeminárium létesítésében is s az intézet vezérlőbizottságának élete végéig tagja volt. Kiváló magyar és német hitszónoklataivalországos hírnevet szerzett. Nyomtatásban megjelent hitszónoklatai: Egyházi beszéd, tartotta Baján az újonnan épült izraelita templom felszentelése alkalmával c. alatt. (Arad 1845). Auftrittspredigt (u. o. 1845); A király születésnapján tartott magyar beszéd (u. o. 1845); Beszéd, mely az aradi izraelita templomban 1846 aug. 29. a magyar izraelitáktól fizettetni szokott türelmi adó kegyelmes királyi, leirat által történt eltöröltetése miatt rendezett egyházi ünnepélyen tartatott (1846); Predigt zur Feier der glückl. Geneung Franz Josef I.... in der Synagoge zu Nagy-Várad (1853); Rede am Sarge des seligen Herrn Friedrich Gross (1858); Rede (1860); A korlátozások felfüggesztése alkalmából; továbbá Lőw Lipót feletti emlékbeszóde a Löw Lipót végtisztessége című műben."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4612. címszó a lexikon => 807. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14612.htm

CÍMSZÓ: Steinhardt

SZEMÉLYNÉV: Steinhardt Jakab

SZÓCIKK: Steinhardt Jakab, rabbi, szül. Makón 1818 dec. 17., megh. Aradon 1885 febr. 2. Tanítványa volt Ullmann Eleazár makói rabbinak, majd a Chaszam Szóférnek Pozsonyban, ahol nagy világi műveltségre is szert tett. Az 1843-iki országgyűlés alatt kőnyomatos lapot szerkesztett Hírnök címmel, melyben részletes tudósításokat hozott az országgyűlési tanácskozásokról. Chorin Áron 1. o. halála után őt hívták meg az aradi főrabbiállásra. S. elfogadta a meghívást és 40 évig működött Aradon, mint a művelődés és a vallásosság előharcosa. 1868-ban az Izraeliták egyetemes kongresszusán a haladópárt egyik vezére volt. Részt vett az Országos Rabbiszeminárium létesítésében is s az intézet vezérlőbizottságának élete végéig tagja volt. Kiváló magyar és német hitszónoklataivalországos hírnevet szerzett. Nyomtatásban megjelent hitszónoklatai: Egyházi beszéd, tartotta Baján az újonnan épült izraelita templom felszentelése alkalmával c. alatt. Arad 1845 . Auftrittspredigt u. o. 1845 ; A király születésnapján tartott magyar beszéd u. o. 1845 ; Beszéd, mely az aradi izraelita templomban 1846 aug. 29. a magyar izraelitáktól fizettetni szokott türelmi adó kegyelmes királyi, leirat által történt eltöröltetése miatt rendezett egyházi ünnepélyen tartatott 1846 ; Predigt zur Feier der glückl. Geneung Franz Josef I.... in der Synagoge zu Nagy-Várad 1853 ; Rede am Sarge des seligen Herrn Friedrich Gross 1858 ; Rede 1860 ; A korlátozások felfüggesztése alkalmából; továbbá Lőw Lipót feletti emlékbeszóde a Löw Lipót végtisztessége című műben.

14612.ht

CÍMSZÓ Steinhard

SZEMÉLYNÉV Steinhard Jaka

SZÓCIKK Steinhard Jakab rabbi szül Makó 181 dec 17. megh Arado 188 febr 2 Tanítvány vol Ullman Eleazá makó rabbinak maj Chasza Szóférne Pozsonyban aho nag világ műveltségr i szer tett A 1843-ik országgyűlé alat kőnyomato lapo szerkesztet Hírnö címmel melybe részlete tudósításoka hozot a országgyűlés tanácskozásokról Chori Áro 1 o halál utá ő hívtá me a arad főrabbiállásra S elfogadt meghívás é 4 évi működöt Aradon min művelődé é vallásossá előharcosa 1868-ba a Izraelitá egyeteme kongresszusá haladópár egyi vezér volt Rész vet a Országo Rabbiszemináriu létesítésébe i a intéze vezérlőbizottságána élet végéi tagj volt Kivál magya é néme hitszónoklataivalországo hírneve szerzett Nyomtatásba megjelen hitszónoklatai Egyház beszéd tartott Bajá a újonna épül izraelit templo felszentelés alkalmáva c alatt Ara 184 Auftrittspredig u o 184 királ születésnapjá tartot magya beszé u o 184 Beszéd mel a arad izraelit templomba 184 aug 29 magya izraelitáktó fizettetn szokot türelm ad kegyelme királyi leira álta történ eltöröltetés miat rendezet egyház ünnepélye tartatot 184 Predig zu Feie de glückl Geneun Fran Jose I... i de Synagog z Nagy-Vára 185 Red a Sarg de selige Herr Friedric Gros 185 Red 186 korlátozáso felfüggesztés alkalmából tovább Lő Lipó felett emlékbeszód Lö Lipó végtisztesség cím műben

14612.h

CÍMSZ Steinhar

SZEMÉLYNÉ Steinhar Jak

SZÓCIK Steinhar Jaka rabb szü Mak 18 de 17 meg Arad 18 feb Tanítván vo Ullma Eleaz mak rabbina ma Chasz Szóférn Pozsonyba ah na vilá műveltség sze tet 1843-i országgyűl ala kőnyomat lap szerkeszte Hírn címme melyb részlet tudósítások hozo országgyűlé tanácskozásokró Chor Ár halá ut hívt m ara főrabbiállásr elfogad meghívá év működö Arado mi művelőd vallásoss előharcos 1868-b Izraelit egyetem kongresszus haladópá egy vezé vol Rés ve Ország Rabbiszeminári létesítéséb intéz vezérlőbizottságán éle végé tag vol Kivá magy ném hitszónoklataivalország hírnev szerzet Nyomtatásb megjele hitszónoklata Egyhá beszé tartot Baj újonn épü izraeli templ felszentelé alkalmáv alat Ar 18 Auftrittspredi 18 kirá születésnapj tarto magy besz 18 Beszé me ara izraeli templomb 18 au 2 magy izraelitákt fizettet szoko türel a kegyelm király leir ált törté eltörölteté mia rendeze egyhá ünnepély tartato 18 Predi z Fei d glück Geneu Fra Jos I.. d Synago Nagy-Vár 18 Re Sar d selig Her Friedri Gro 18 Re 18 korlátozás felfüggeszté alkalmábó továb L Lip felet emlékbeszó L Lip végtisztessé cí műbe

14612.

CÍMS Steinha

SZEMÉLYN Steinha Ja

SZÓCI Steinha Jak rab sz Ma 1 d 1 me Ara 1 fe Tanítvá v Ullm Elea ma rabbin m Chas Szófér Pozsonyb a n vil műveltsé sz te 1843- országgyű al kőnyoma la szerkeszt Hír címm mely részle tudósításo hoz országgyűl tanácskozásokr Cho Á hal u hív ar főrabbiállás elfoga meghív é működ Arad m művelő vallásos előharco 1868- Izraeli egyete kongresszu haladóp eg vez vo Ré v Orszá Rabbiszeminár létesítésé inté vezérlőbizottságá él vég ta vo Kiv mag né hitszónoklataivalorszá hírne szerze Nyomtatás megjel hitszónoklat Egyh besz tarto Ba újon ép izrael temp felszentel alkalmá ala A 1 Auftrittspred 1 kir születésnap tart mag bes 1 Besz m ar izrael templom 1 a mag izraeliták fizette szok türe kegyel királ lei ál tört eltöröltet mi rendez egyh ünnepél tartat 1 Pred Fe glüc Gene Fr Jo I. Synag Nagy-Vá 1 R Sa seli He Friedr Gr 1 R 1 korlátozá felfüggeszt alkalmáb tová Li fele emlékbesz Li végtisztess c műb

14612

CÍM Steinh

SZEMÉLY Steinh J

SZÓC Steinh Ja ra s M m Ar f Tanítv Ull Ele m rabbi Cha Szófé Pozsony vi művelts s t 1843 országgy a kőnyom l szerkesz Hí cím mel részl tudósítás ho országgyű tanácskozások Ch ha hí a főrabbiállá elfog meghí műkö Ara művel valláso előharc 1868 Izrael egyet kongressz haladó e ve v R Orsz Rabbiszeminá létesítés int vezérlőbizottság é vé t v Ki ma n hitszónoklataivalorsz hírn szerz Nyomtatá megje hitszónokla Egy bes tart B újo é izrae tem felszente alkalm al Auftrittspre ki születésna tar ma be Bes a izrae templo ma izraelitá fizett szo tür kegye kirá le á tör eltörölte m rende egy ünnepé tarta Pre F glü Gen F J I Syna Nagy-V S sel H Fried G korlátoz felfüggesz alkalmá tov L fel emlékbes L végtisztes mű

1461

CÍ Stein

SZEMÉL Stein

SZÓ Stein J r A Tanít Ul El rabb Ch Szóf Pozson v művelt 184 országg kőnyo szerkes H cí me rész tudósítá h országgy tanácskozáso C h h főrabbiáll elfo megh műk Ar műve vallás előhar 186 Izrae egye kongress halad v Ors Rabbiszemin létesíté in vezérlőbizottsá v K m hitszónoklataivalors hír szer Nyomtat megj hitszónokl Eg be tar új izra te felszent alkal a Auftrittspr k születésn ta m b Be izra templ m izraelit fizet sz tü kegy kir l tö eltörölt rend eg ünnep tart Pr gl Ge Syn Nagy- se Frie korláto felfügges alkalm to fe emlékbe végtiszte m