14671.htm

CÍMSZÓ: Szabadkőművesség

SZÓCIKK: "Szabadkőművesség. A Sz.-nek az a célja, hogy dolgozzon az emberiség tökéletesítésén. Téves vagy rosszindulatú az a nézet, amely a zsidókat azonosítja a szabadkőművesekkel. Ellenben igaz, hogy a Sz.-ben, ahol az irodalom, tudomány és közélet vezéremberei foglalnak helyet, igen sok kiváló zsidószármazású férfiút is talalunk. Természetesen az sem felel meg a tényeknek, hogy a Sz. titkos testület, mert lényege, célja, története közismert. A Sz. - faji, vallási és politikai tekintet nélkül - testvéri szövetségbe egyesíti mindazokat, akik a tudás, felvilágosítás, haladás és a jótékonyság érdekében dolgozni óhajtanak. Története még a XIV.sz. nyúlik vissza és megőrizte a régi külső formákat is. A tagok páholyokba tömörülnek, függetlenül minden országban. A páholyokba csak feddhetetlen előéletű, kellő műveltségű, ideális gondolkozású egyéneket vesznek föl. Az első nagypáholy 1717. alakult Londonban, ahová az első zsidó testvért 1732. vették föl. 1923-ban az egész világon 26,789 páholy működött 3.450,120 taggal. Magyarországban II. József alatt terjedt el a Sz. Már működése kezdetén 17 páholy volt és tagjai között fő- és köznemeseket, főpapokat, írókat találunk. A páholyokban zsidó és zsidószármazású kiválóságok is tevékenkedtek ; többek között: Alapi Henrik orvos, Balassa József tanár, Bánóczi József egyetemi tanár, Beregi Oszkár színész, Beck Vilmos operaénekes, Bródi Ernő képviselő, Beck Lajos képviselő, Csergő Hugó író, Eulenberg Salamon udv. tan., Farkas Pál képviselő, Gelléri Mór hírlapíró, Glücksthal Samu, Gál Jenő ügyvédek, Herzel Manó egyet. tanár, Jászi Oszkár író, Kiss József költő, Lendl Adolf tanár, Lazarus Adolf főkántor, Mezei Ernő író, Mezei Mór képviselő, Márkus Miksa szerkesztő, Pikler Gyula egyet, tanár, Palágyi Menyhért író, Pfeiffer Ignác müegy. tanár, Pap Dávid, Pollák Illés ügyvédek, Szatmári Mór képviselő, Szterényi József, Szende Pál miniszterek, Teles Ede szobrász, Vészi József szerkesztő, Vázsonyi Vilmos miniszter, Visontai Soma képviselő, Ignotus Veigelsberg Hugó író, Vadász Lipót államtitkár. Annak a bizonyítására, hogy nem csupán a zsidóság sorából rekrutálódnak a tagok, felemlítünk néhány kiválóbb más-vallású közéleti vezérférfiút is: Almády Géza fővárosi tanácsnok, Alpár Ignác műépítész, Antal Gábor református püspök, Apáthy István egyet. tanár, Benczúr Gyula festőművész, Berzeviczy Albert miniszter, a M. Tud. Akadémia elnöke, Bárczy István főpolgármester, Bókay Árpád egyet, tanár, nagymester, Hajpál Benőref. pap, Rakovszky István, az Állami Főszámvevőszék elnöke, Thaisz Elek és Török János főkapitányok, Türr István tábornok, Teleki László gróf, Verebélyi Tibor egyet. tanár, Wekerle Sándor miniszterelnök. A szabadkőműves páholyokból számos jótékonysági akció indult ki és sok intézmény létesítése főleg a Sz.-nek köszönhető, többek között a Rab-segélyzőegylet, Hajléktalanok menhelye, Népkonyha, Szünidei gyermektelep, Hülyék nevelőintezete, Melegedő szobák, Gyermekbarát egyesület, Önkéntes Mentő-Egyesület, Betegágyas nők otthona. Gyermekvédő egyesület, Teleia, Siketnémákat gyámolító egyesület, Szabad Lyceum, Ingyen jogvédő egyesület, Ingyen tej, Ingyen kenyér egyesület. A páholyok egyrésze a karitatív eszméken túl politikai feladatokat is tűzött maga elé (általános titkos választói jog, szekularizáció, ingyenoktatás, békepropaganda stb.). A proletárdiktatúra a páholyok működését betiltotta s a diktatúra bukása után sem kezdhették meg működésüket, amelyet a diktatúrát követő kormányok is károsnak s veszedelmesnek nyilvánítottak."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4671. címszó a lexikon => 816. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14671.htm

CÍMSZÓ: Szabadkőművesség

SZÓCIKK: Szabadkőművesség. A Sz.-nek az a célja, hogy dolgozzon az emberiség tökéletesítésén. Téves vagy rosszindulatú az a nézet, amely a zsidókat azonosítja a szabadkőművesekkel. Ellenben igaz, hogy a Sz.-ben, ahol az irodalom, tudomány és közélet vezéremberei foglalnak helyet, igen sok kiváló zsidószármazású férfiút is talalunk. Természetesen az sem felel meg a tényeknek, hogy a Sz. titkos testület, mert lényege, célja, története közismert. A Sz. - faji, vallási és politikai tekintet nélkül - testvéri szövetségbe egyesíti mindazokat, akik a tudás, felvilágosítás, haladás és a jótékonyság érdekében dolgozni óhajtanak. Története még a XIV.sz. nyúlik vissza és megőrizte a régi külső formákat is. A tagok páholyokba tömörülnek, függetlenül minden országban. A páholyokba csak feddhetetlen előéletű, kellő műveltségű, ideális gondolkozású egyéneket vesznek föl. Az első nagypáholy 1717. alakult Londonban, ahová az első zsidó testvért 1732. vették föl. 1923-ban az egész világon 26,789 páholy működött 3.450,120 taggal. Magyarországban II. József alatt terjedt el a Sz. Már működése kezdetén 17 páholy volt és tagjai között fő- és köznemeseket, főpapokat, írókat találunk. A páholyokban zsidó és zsidószármazású kiválóságok is tevékenkedtek ; többek között: Alapi Henrik orvos, Balassa József tanár, Bánóczi József egyetemi tanár, Beregi Oszkár színész, Beck Vilmos operaénekes, Bródi Ernő képviselő, Beck Lajos képviselő, Csergő Hugó író, Eulenberg Salamon udv. tan., Farkas Pál képviselő, Gelléri Mór hírlapíró, Glücksthal Samu, Gál Jenő ügyvédek, Herzel Manó egyet. tanár, Jászi Oszkár író, Kiss József költő, Lendl Adolf tanár, Lazarus Adolf főkántor, Mezei Ernő író, Mezei Mór képviselő, Márkus Miksa szerkesztő, Pikler Gyula egyet, tanár, Palágyi Menyhért író, Pfeiffer Ignác müegy. tanár, Pap Dávid, Pollák Illés ügyvédek, Szatmári Mór képviselő, Szterényi József, Szende Pál miniszterek, Teles Ede szobrász, Vészi József szerkesztő, Vázsonyi Vilmos miniszter, Visontai Soma képviselő, Ignotus Veigelsberg Hugó író, Vadász Lipót államtitkár. Annak a bizonyítására, hogy nem csupán a zsidóság sorából rekrutálódnak a tagok, felemlítünk néhány kiválóbb más-vallású közéleti vezérférfiút is: Almády Géza fővárosi tanácsnok, Alpár Ignác műépítész, Antal Gábor református püspök, Apáthy István egyet. tanár, Benczúr Gyula festőművész, Berzeviczy Albert miniszter, a M. Tud. Akadémia elnöke, Bárczy István főpolgármester, Bókay Árpád egyet, tanár, nagymester, Hajpál Benőref. pap, Rakovszky István, az Állami Főszámvevőszék elnöke, Thaisz Elek és Török János főkapitányok, Türr István tábornok, Teleki László gróf, Verebélyi Tibor egyet. tanár, Wekerle Sándor miniszterelnök. A szabadkőműves páholyokból számos jótékonysági akció indult ki és sok intézmény létesítése főleg a Sz.-nek köszönhető, többek között a Rab-segélyzőegylet, Hajléktalanok menhelye, Népkonyha, Szünidei gyermektelep, Hülyék nevelőintezete, Melegedő szobák, Gyermekbarát egyesület, Önkéntes Mentő-Egyesület, Betegágyas nők otthona. Gyermekvédő egyesület, Teleia, Siketnémákat gyámolító egyesület, Szabad Lyceum, Ingyen jogvédő egyesület, Ingyen tej, Ingyen kenyér egyesület. A páholyok egyrésze a karitatív eszméken túl politikai feladatokat is tűzött maga elé általános titkos választói jog, szekularizáció, ingyenoktatás, békepropaganda stb. . A proletárdiktatúra a páholyok működését betiltotta s a diktatúra bukása után sem kezdhették meg működésüket, amelyet a diktatúrát követő kormányok is károsnak s veszedelmesnek nyilvánítottak.

14671.ht

CÍMSZÓ Szabadkőművessé

SZÓCIKK Szabadkőművesség Sz.-ne a célja hog dolgozzo a emberisé tökéletesítésén Téve vag rosszindulat a nézet amel zsidóka azonosítj szabadkőművesekkel Ellenbe igaz hog Sz.-ben aho a irodalom tudomán é közéle vezérembere foglalna helyet ige so kivál zsidószármazás férfiú i talalunk Természetese a se fele me tényeknek hog Sz titko testület mer lényege célja történet közismert Sz faji vallás é politika tekinte nélkü testvér szövetségb egyesít mindazokat aki tudás felvilágosítás haladá é jótékonysá érdekébe dolgozn óhajtanak Történet mé XIV.sz nyúli vissz é megőrizt rég küls formáka is tago páholyokb tömörülnek függetlenü minde országban páholyokb csa feddhetetle előéletű kell műveltségű ideáli gondolkozás egyéneke veszne föl A els nagypáhol 1717 alakul Londonban ahov a els zsid testvér 1732 vetté föl 1923-ba a egés világo 26,78 páhol működöt 3.450,12 taggal Magyarországba II Józse alat terjed e Sz Má működés kezdeté 1 páhol vol é tagja közöt fő é köznemeseket főpapokat íróka találunk páholyokba zsid é zsidószármazás kiválóságo i tevékenkedte többe között Alap Henri orvos Balass Józse tanár Bánócz Józse egyetem tanár Bereg Oszká színész Bec Vilmo operaénekes Bród Ern képviselő Bec Lajo képviselő Cserg Hug író Eulenber Salamo udv tan. Farka Pá képviselő Gellér Mó hírlapíró Glückstha Samu Gá Jen ügyvédek Herze Man egyet tanár Jász Oszká író Kis Józse költő Lend Adol tanár Lazaru Adol főkántor Meze Ern író Meze Mó képviselő Márku Miks szerkesztő Pikle Gyul egyet tanár Palágy Menyhér író Pfeiffe Igná müegy tanár Pa Dávid Pollá Illé ügyvédek Szatmár Mó képviselő Szterény József Szend Pá miniszterek Tele Ed szobrász Vész Józse szerkesztő Vázsony Vilmo miniszter Visonta Som képviselő Ignotu Veigelsber Hug író Vadás Lipó államtitkár Anna bizonyítására hog ne csupá zsidósá sorábó rekrutálódna tagok felemlítün néhán kiválób más-vallás közélet vezérférfiú is Almád Géz főváros tanácsnok Alpá Igná műépítész Anta Gábo reformátu püspök Apáth Istvá egyet tanár Benczú Gyul festőművész Berzevicz Alber miniszter M Tud Akadémi elnöke Bárcz Istvá főpolgármester Bóka Árpá egyet tanár nagymester Hajpá Benőref pap Rakovszk István a Állam Főszámvevőszé elnöke Thais Ele é Törö Jáno főkapitányok Tür Istvá tábornok Telek Lászl gróf Verebély Tibo egyet tanár Wekerl Sándo miniszterelnök szabadkőműve páholyokbó számo jótékonyság akci indul k é so intézmén létesítés főle Sz.-ne köszönhető többe közöt Rab-segélyzőegylet Hajléktalano menhelye Népkonyha Szünide gyermektelep Hülyé nevelőintezete Meleged szobák Gyermekbará egyesület Önkénte Mentő-Egyesület Betegágya nő otthona Gyermekvéd egyesület Teleia Siketnémáka gyámolít egyesület Szaba Lyceum Ingye jogvéd egyesület Ingye tej Ingye kenyé egyesület páholyo egyrész karitatí eszméke tú politika feladatoka i tűzöt mag el általáno titko választó jog szekularizáció ingyenoktatás békepropagand stb proletárdiktatúr páholyo működésé betiltott diktatúr bukás utá se kezdhetté me működésüket amelye diktatúrá követ kormányo i károsna veszedelmesne nyilvánítottak

14671.h

CÍMSZ Szabadkőművess

SZÓCIK Szabadkőművessé Sz.-n célj ho dolgozz emberis tökéletesítésé Tév va rosszindula néze ame zsidók azonosít szabadkőművesekke Ellenb iga ho Sz.-be ah irodalo tudomá közél vezérember foglaln helye ig s kivá zsidószármazá férfi talalun Természetes s fel m tényekne ho S titk testüle me lényeg célj történe közismer S faj vallá politik tekint nélk testvé szövetség egyesí mindazoka ak tudá felvilágosítá halad jótékonys érdekéb dolgoz óhajtana Történe m XIV.s nyúl viss megőriz ré kül formák i tag páholyok tömörülne független mind országba páholyok cs feddhetetl előélet kel műveltség ideál gondolkozá egyének veszn fö el nagypáho 171 alaku Londonba aho el zsi testvé 173 vett fö 1923-b egé világ 26,7 páho működö 3.450,1 tagga Magyarországb I Józs ala terje S M működé kezdet páho vo tagj közö f köznemeseke főpapoka írók találun páholyokb zsi zsidószármazá kiválóság tevékenkedt több közöt Ala Henr orvo Balas Józs taná Bánóc Józs egyete taná Bere Oszk színés Be Vilm operaéneke Bró Er képvisel Be Laj képvisel Cser Hu ír Eulenbe Salam ud tan Fark P képvisel Gellé M hírlapír Glücksth Sam G Je ügyvéde Herz Ma egye taná Jás Oszk ír Ki Józs költ Len Ado taná Lazar Ado főkánto Mez Er ír Mez M képvisel Márk Mik szerkeszt Pikl Gyu egye taná Palág Menyhé ír Pfeiff Ign müeg taná P Dávi Poll Ill ügyvéde Szatmá M képvisel Szterén Józse Szen P minisztere Tel E szobrás Vés Józs szerkeszt Vázson Vilm miniszte Visont So képvisel Ignot Veigelsbe Hu ír Vadá Lip államtitká Ann bizonyításár ho n csup zsidós soráb rekrutálódn tago felemlítü néhá kiváló más-vallá közéle vezérférfi i Almá Gé főváro tanácsno Alp Ign műépítés Ant Gáb reformát püspö Apát Istv egye taná Bencz Gyu festőművés Berzevic Albe miniszte Tu Akadém elnök Bárc Istv főpolgármeste Bók Árp egye taná nagymeste Hajp Benőre pa Rakovsz Istvá Álla Főszámvevősz elnök Thai El Tör Ján főkapitányo Tü Istv táborno Tele Lász gró Verebél Tib egye taná Weker Sánd miniszterelnö szabadkőműv páholyokb szám jótékonysá akc indu s intézmé létesíté fől Sz.-n köszönhet több közö Rab-segélyzőegyle Hajléktalan menhely Népkonyh Szünid gyermektele Hüly nevelőintezet Melege szobá Gyermekbar egyesüle Önként Mentő-Egyesüle Betegágy n otthon Gyermekvé egyesüle Telei Siketnémák gyámolí egyesüle Szab Lyceu Ingy jogvé egyesüle Ingy te Ingy keny egyesüle páholy egyrés karitat eszmék t politik feladatok tűzö ma e általán titk választ jo szekularizáci ingyenoktatá békepropagan st proletárdiktatú páholy működés betiltot diktatú buká ut s kezdhett m működésüke amely diktatúr köve kormány károsn veszedelmesn nyilvánította

14671.

CÍMS Szabadkőműves

SZÓCI Szabadkőművess Sz.- cél h dolgoz emberi tökéletesítés Té v rosszindul néz am zsidó azonosí szabadkőművesekk Ellen ig h Sz.-b a irodal tudom közé vezérembe foglal hely i kiv zsidószármaz férf talalu Természete fe tényekn h tit testül m lénye cél történ közisme fa vall politi tekin nél testv szövetsé egyes mindazok a tud felvilágosít hala jótékony érdeké dolgo óhajtan Történ XIV. nyú vis megőri r kü formá ta páholyo tömörüln függetle min országb páholyo c feddhetet előéle ke műveltsé ideá gondolkoz egyéne vesz f e nagypáh 17 alak Londonb ah e zs testv 17 vet f 1923- eg vilá 26, páh működ 3.450, tagg Magyarország Józ al terj működ kezde páh v tag köz köznemesek főpapok író találu páholyok zs zsidószármaz kiválósá tevékenked töb közö Al Hen orv Bala Józ tan Bánó Józ egyet tan Ber Osz színé B Vil operaének Br E képvise B La képvise Cse H í Eulenb Sala u ta Far képvise Gell hírlapí Glückst Sa J ügyvéd Her M egy tan Já Osz í K Józ köl Le Ad tan Laza Ad főkánt Me E í Me képvise Már Mi szerkesz Pik Gy egy tan Palá Menyh í Pfeif Ig müe tan Dáv Pol Il ügyvéd Szatm képvise Szteré Józs Sze miniszter Te szobrá Vé Józ szerkesz Vázso Vil miniszt Vison S képvise Igno Veigelsb H í Vad Li államtitk An bizonyításá h csu zsidó sorá rekrutálód tag felemlít néh kivál más-vall közél vezérférf Alm G fővár tanácsn Al Ig műépíté An Gá reformá püsp Apá Ist egy tan Benc Gy festőművé Berzevi Alb miniszt T Akadé elnö Bár Ist főpolgármest Bó Ár egy tan nagymest Haj Benőr p Rakovs Istv Áll Főszámvevős elnö Tha E Tö Já főkapitány T Ist táborn Tel Lás gr Verebé Ti egy tan Weke Sán minisztereln szabadkőmű páholyok szá jótékonys ak ind intézm létesít fő Sz.- köszönhe töb köz Rab-segélyzőegyl Hajléktala menhel Népkony Szüni gyermektel Hül nevelőinteze Meleg szob Gyermekba egyesül Önkén Mentő-Egyesül Betegág ottho Gyermekv egyesül Tele Siketnémá gyámol egyesül Sza Lyce Ing jogv egyesül Ing t Ing ken egyesül páhol egyré karita eszmé politi feladato tűz m általá tit válasz j szekularizác ingyenoktat békepropaga s proletárdiktat páhol működé betilto diktat buk u kezdhet működésük amel diktatú köv kormán káros veszedelmes nyilvánított

14671

CÍM Szabadkőműve

SZÓC Szabadkőműves Sz. cé dolgo ember tökéletesíté T rosszindu né a zsid azonos szabadkőművesek Elle i Sz.- iroda tudo köz vezéremb fogla hel ki zsidószárma fér talal Természet f tények ti testü lény cé törté közism f val polit teki né test szövets egye mindazo tu felvilágosí hal jótékon érdek dolg óhajta Törté XIV ny vi megőr k form t páholy tömörül függetl mi ország páholy feddhete előél k művelts ide gondolko egyén ves nagypá 1 ala London a z test 1 ve 1923 e vil 26 pá műkö 3.450 tag Magyarorszá Jó a ter műkö kezd pá ta kö köznemese főpapo ír talál páholyo z zsidószárma kiválós tevékenke tö köz A He or Bal Jó ta Bán Jó egye ta Be Os szín Vi operaéne B képvis L képvis Cs Eulen Sal t Fa képvis Gel hírlap Glücks S ügyvé He eg ta J Os Jó kö L A ta Laz A főkán M M képvis Má M szerkes Pi G eg ta Pal Meny Pfei I mü ta Dá Po I ügyvé Szat képvis Szter Józ Sz miniszte T szobr V Jó szerkes Vázs Vi minisz Viso képvis Ign Veigels Va L államtit A bizonyítás cs zsid sor rekrutáló ta felemlí né kivá más-val közé vezérfér Al fővá tanács A I műépít A G reform püs Ap Is eg ta Ben G festőműv Berzev Al minisz Akad eln Bá Is főpolgármes B Á eg ta nagymes Ha Benő Rakov Ist Ál Főszámvevő eln Th T J főkapitán Is tábor Te Lá g Vereb T eg ta Wek Sá miniszterel szabadkőm páholyo sz jótékony a in intéz létesí f Sz. köszönh tö kö Rab-segélyzőegy Hajléktal menhe Népkon Szün gyermekte Hü nevelőintez Mele szo Gyermekb egyesü Önké Mentő-Egyesü Betegá otth Gyermek egyesü Tel Siketném gyámo egyesü Sz Lyc In jog egyesü In In ke egyesü páho egyr karit eszm polit feladat tű által ti válas szekularizá ingyenokta békepropag proletárdikta páho működ betilt dikta bu kezdhe működésü ame diktat kö kormá káro veszedelme nyilvánítot

1467

CÍ Szabadkőműv

SZÓ Szabadkőműve Sz c dolg embe tökéletesít rosszind n zsi azono szabadkőművese Ell Sz. irod tud kö vezérem fogl he k zsidószárm fé tala Természe ténye t test lén c tört közis va poli tek n tes szövet egy mindaz t felvilágos ha jótéko érde dol óhajt Tört XI n v megő for páhol tömörü függet m orszá páhol feddhet előé művelt id gondolk egyé ve nagyp al Londo tes v 192 vi 2 p műk 3.45 ta Magyarorsz J te műk kez p t k köznemes főpap í talá páholy zsidószárm kiváló tevékenk t kö H o Ba J t Bá J egy t B O szí V operaén képvi képvi C Eule Sa F képvi Ge hírla Glück ügyv H e t O J k t La főká képvi M szerke P e t Pa Men Pfe m t D P ügyv Sza képvi Szte Jó S miniszt szob J szerke Váz V minis Vis képvi Ig Veigel V államti bizonyítá c zsi so rekrutál t feleml n kiv más-va köz vezérfé A főv tanác műépí refor pü A I e t Be festőmű Berze A minis Aka el B I főpolgárme e t nagyme H Ben Rako Is Á Főszámvev el T főkapitá I tábo T L Vere e t We S minisztere szabadkő páholy s jótékon i inté létes Sz köszön t k Rab-segélyzőeg Hajlékta menh Népko Szü gyermekt H nevelőinte Mel sz Gyermek egyes Önk Mentő-Egyes Beteg ott Gyerme egyes Te Siketné gyám egyes S Ly I jo egyes I I k egyes páh egy kari esz poli felada t álta t vála szekulariz ingyenokt békepropa proletárdikt páh műkö betil dikt b kezdh működés am dikta k korm kár veszedelm nyilváníto