14702.htm

CÍMSZÓ: Szánalom

SZÓCIKK: Szánalom (héberül rachamim), fájó érzés emberi vagy állati nyomor láttára, mely a segíteni akarás vágyát kelti fel a szemlélőben. Magasabbrendű tulajdonság, mely csupán Istenben és az emberben van meg. A Sz. a részvéttel, kegyelemmel, irgalommal, könyörületes Szánalom (héberül rachamim), fájó érzés emberi vagy állati nyomor láttára, mely a segíteni akarás vágyát kelti fel a szemlélőben. Magasabbrendű tulajdonság, mely csupán Istenben és az emberben van meg. A Sz. a részvéttel, kegyelemmel, irgalommal, könyörületességgel, szeretettel és megbocsátással kapcsolatban számtalanszor fordul elő a bibliai és Biblia utáni rabbinikus irodalomban. A rabbik a Sz.-nak tizenhárom tulajdonságáról tesznek említést (Peszik. 57a; Ros Hasána 17a). Később a Sz. és szeretet tulajdonságait külön határozták meg. A bibliai Sz. elsősorban a szülőknek a gyermekek iránti érzéséből s az ezzel eredő kötelezettségből indul ki. Zacharja (7. 9) a felebaráti szeretet főpostulátumát látja a Sz.-ban. A Mózesi könyvek és a próféták nyomatékos és tervszerű ismétlései, hogy az özvegyek, árvák és idegenek védelméről gondoskodni kötelesség, mutatja, mily példátlanul és más népekével össze nem hasonlíthatóan mélyen a szívben gyökerezett Izrael népében a Sz. érzése. Hogy azután magában a mózesi könyvekben vannak események leírva, melyek a népről és államról való gondoskodás miatt a leigázott kanaáni népek ellen irányultak, annak magyarázata éppen maga az államalkotás szükségessége s az idolatria kiirtása volt, de azonkívül is csupán efemer-jellegü hadiállapotot ír le azokban az eseményekben a Biblia. A Sz.-nak feltétlenül ki kellett terjednie az ellenségre is, az állatokra, sőt az ellenség állataira is, amint azt a mózesi könyvek szigorú előírásai mutatják. A Sz.-nak, éppenúgy mint a könyörületességnek és jóságnak a teljessége Isten (Zsolt. 103. 11), akinek kegyelme örökké tart s aki szereti a szegényeket, árvákat, özvegyeket és idegeneket s akit a Biblia chánun veráchum- nak kegyelemmel és Sz.-mal teljesnek nevez. Isten szánalmát a bűnök megbánásával s a Hozzá váló visszatéréssel érjük el, mert Isten atyához hasonlóan könyörül azokon, akik félik őt (Zsolt. 103.13). A Sz.-nak bibliai felfogása a rabbinikus ethikának és teológiának alapját képezi. Aki embertársai iránt szánalmat érez, annak magasabb Sz.-ban lesz része (Sabb. 151a); Istent dicsérni annyit jelent, mint Hozzá hasonlóan könyörületesnek lenni (Sabb. 133b). A Talmud külön kiemeli, hogy Izrael asszonyai hajlamosak a Sz.-ra (Meg. 14b) s hogy az asszonyok Sz. gyakorlása egykor Jeruzsálem dicsőségét képezte (Bába Bátra 104b). Úgyszintén kiemeli a Talmud az idegenek iránti Sz.-at is; az idegeneket együtt temették a zsidó halottakkal, az idegen szegényeken feltétlenül segíteni kellett s betegeiket éppen úgy látogatták, mint a sajátjukét (Gittin 61a, Tószefta 5. 4. 5). Isten egyik bibliai elnevezése a Ráchmán a Szánakozó és Sz. Atyja s mindkét megszólítással számos imádság kezdődik. V. ö. E. Hirsch, Jew. Enegel.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4702. címszó a lexikon => 823. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14702.htm

CÍMSZÓ: Szánalom

SZÓCIKK: Szánalom héberül rachamim , fájó érzés emberi vagy állati nyomor láttára, mely a segíteni akarás vágyát kelti fel a szemlélőben. Magasabbrendű tulajdonság, mely csupán Istenben és az emberben van meg. A Sz. a részvéttel, kegyelemmel, irgalommal, könyörületes Szánalom héberül rachamim , fájó érzés emberi vagy állati nyomor láttára, mely a segíteni akarás vágyát kelti fel a szemlélőben. Magasabbrendű tulajdonság, mely csupán Istenben és az emberben van meg. A Sz. a részvéttel, kegyelemmel, irgalommal, könyörületességgel, szeretettel és megbocsátással kapcsolatban számtalanszor fordul elő a bibliai és Biblia utáni rabbinikus irodalomban. A rabbik a Sz.-nak tizenhárom tulajdonságáról tesznek említést Peszik. 57a; Ros Hasána 17a . Később a Sz. és szeretet tulajdonságait külön határozták meg. A bibliai Sz. elsősorban a szülőknek a gyermekek iránti érzéséből s az ezzel eredő kötelezettségből indul ki. Zacharja 7. 9 a felebaráti szeretet főpostulátumát látja a Sz.-ban. A Mózesi könyvek és a próféták nyomatékos és tervszerű ismétlései, hogy az özvegyek, árvák és idegenek védelméről gondoskodni kötelesség, mutatja, mily példátlanul és más népekével össze nem hasonlíthatóan mélyen a szívben gyökerezett Izrael népében a Sz. érzése. Hogy azután magában a mózesi könyvekben vannak események leírva, melyek a népről és államról való gondoskodás miatt a leigázott kanaáni népek ellen irányultak, annak magyarázata éppen maga az államalkotás szükségessége s az idolatria kiirtása volt, de azonkívül is csupán efemer-jellegü hadiállapotot ír le azokban az eseményekben a Biblia. A Sz.-nak feltétlenül ki kellett terjednie az ellenségre is, az állatokra, sőt az ellenség állataira is, amint azt a mózesi könyvek szigorú előírásai mutatják. A Sz.-nak, éppenúgy mint a könyörületességnek és jóságnak a teljessége Isten Zsolt. 103. 11 , akinek kegyelme örökké tart s aki szereti a szegényeket, árvákat, özvegyeket és idegeneket s akit a Biblia chánun veráchum- nak kegyelemmel és Sz.-mal teljesnek nevez. Isten szánalmát a bűnök megbánásával s a Hozzá váló visszatéréssel érjük el, mert Isten atyához hasonlóan könyörül azokon, akik félik őt Zsolt. 103.13 . A Sz.-nak bibliai felfogása a rabbinikus ethikának és teológiának alapját képezi. Aki embertársai iránt szánalmat érez, annak magasabb Sz.-ban lesz része Sabb. 151a ; Istent dicsérni annyit jelent, mint Hozzá hasonlóan könyörületesnek lenni Sabb. 133b . A Talmud külön kiemeli, hogy Izrael asszonyai hajlamosak a Sz.-ra Meg. 14b s hogy az asszonyok Sz. gyakorlása egykor Jeruzsálem dicsőségét képezte Bába Bátra 104b . Úgyszintén kiemeli a Talmud az idegenek iránti Sz.-at is; az idegeneket együtt temették a zsidó halottakkal, az idegen szegényeken feltétlenül segíteni kellett s betegeiket éppen úgy látogatták, mint a sajátjukét Gittin 61a, Tószefta 5. 4. 5 . Isten egyik bibliai elnevezése a Ráchmán a Szánakozó és Sz. Atyja s mindkét megszólítással számos imádság kezdődik. V. ö. E. Hirsch, Jew. Enegel.

14702.ht

CÍMSZÓ Szánalo

SZÓCIKK Szánalo héberü rachami fáj érzé ember vag állat nyomo láttára mel segíten akará vágyá kelt fe szemlélőben Magasabbrend tulajdonság mel csupá Istenbe é a emberbe va meg Sz részvéttel kegyelemmel irgalommal könyörülete Szánalo héberü rachami fáj érzé ember vag állat nyomo láttára mel segíten akará vágyá kelt fe szemlélőben Magasabbrend tulajdonság mel csupá Istenbe é a emberbe va meg Sz részvéttel kegyelemmel irgalommal könyörületességgel szeretette é megbocsátássa kapcsolatba számtalanszo fordu el biblia é Bibli után rabbiniku irodalomban rabbi Sz.-na tizenháro tulajdonságáró teszne említés Peszik 57a Ro Hasán 17 Későb Sz é szerete tulajdonságai külö határoztá meg biblia Sz elsősorba szülőkne gyermeke iránt érzésébő a ezze ered kötelezettségbő indu ki Zacharj 7 felebarát szerete főpostulátumá látj Sz.-ban Mózes könyve é prófétá nyomatéko é tervszer ismétlései hog a özvegyek árvá é idegene védelmérő gondoskodn kötelesség mutatja mil példátlanu é má népekéve össz ne hasonlíthatóa mélye szívbe gyökerezet Izrae népébe Sz érzése Hog azutá magába mózes könyvekbe vanna eseménye leírva melye néprő é államró val gondoskodá miat leigázot kanaán népe elle irányultak anna magyarázat éppe mag a államalkotá szükségesség a idolatri kiirtás volt d azonkívü i csupá efemer-jelleg hadiállapoto í l azokba a eseményekbe Biblia Sz.-na feltétlenü k kellet terjedni a ellenségr is a állatokra ső a ellensé állatair is amin az mózes könyve szigor előírása mutatják Sz.-nak éppenúg min könyörületességne é jóságna teljesség Iste Zsolt 103 1 akine kegyelm örökk tar ak szeret szegényeket árvákat özvegyeke é idegeneke aki Bibli chánu veráchum na kegyelemme é Sz.-ma teljesne nevez Iste szánalmá bűnö megbánásáva Hozz vál visszatérésse érjü el mer Iste atyáho hasonlóa könyörü azokon aki féli ő Zsolt 103.1 Sz.-na biblia felfogás rabbiniku ethikána é teológiána alapjá képezi Ak embertársa irán szánalma érez anna magasab Sz.-ba les rész Sabb 151 Isten dicsérn annyi jelent min Hozz hasonlóa könyörületesne lenn Sabb 133 Talmu külö kiemeli hog Izrae asszonya hajlamosa Sz.-r Meg 14 hog a asszonyo Sz gyakorlás egyko Jeruzsále dicsőségé képezt Báb Bátr 104 Úgyszinté kiemel Talmu a idegene iránt Sz.-a is a idegeneke együt temetté zsid halottakkal a idege szegényeke feltétlenü segíten kellet betegeike éppe úg látogatták min sajátjuké Gitti 61a Tószeft 5 4 Iste egyi biblia elnevezés Ráchmá Szánakoz é Sz Atyj mindké megszólítássa számo imádsá kezdődik V ö E Hirsch Jew Enegel

14702.h

CÍMSZ Szánal

SZÓCIK Szánal héber racham fá érz embe va álla nyom láttár me segíte akar vágy kel f szemlélőbe Magasabbren tulajdonsá me csup Istenb emberb v me S részvétte kegyelemme irgalomma könyörület Szánal héber racham fá érz embe va álla nyom láttár me segíte akar vágy kel f szemlélőbe Magasabbren tulajdonsá me csup Istenb emberb v me S részvétte kegyelemme irgalomma könyörületességge szeretett megbocsátáss kapcsolatb számtalansz ford e bibli Bibl utá rabbinik irodalomba rabb Sz.-n tizenhár tulajdonságár teszn említé Peszi 57 R Hasá 1 Késő S szeret tulajdonsága kül határozt me bibli S elsősorb szülőkn gyermek irán érzéséb ezz ere kötelezettségb ind k Zachar felebará szeret főpostulátum lát Sz.-ba Móze könyv prófét nyomaték tervsze ismétlése ho özvegye árv idegen védelmér gondoskod kötelessé mutatj mi példátlan m népekév öss n hasonlítható mély szívb gyökereze Izra népéb S érzés Ho azut magáb móze könyvekb vann esemény leírv mely népr államr va gondoskod mia leigázo kanaá nép ell irányulta ann magyaráza épp ma államalkot szükségessé idolatr kiirtá vol azonkív csup efemer-jelle hadiállapot azokb eseményekb Bibli Sz.-n feltétlen kelle terjedn ellenség i állatokr s ellens állatai i ami a móze könyv szigo előírás mutatjá Sz.-na éppenú mi könyörületességn jóságn teljessé Ist Zsol 10 akin kegyel örök ta a szere szegényeke árváka özvegyek idegenek ak Bibl chán veráchu n kegyelemm Sz.-m teljesn neve Ist szánalm bűn megbánásáv Hoz vá visszatéréss érj e me Ist atyáh hasonló könyör azoko ak fél Zsol 103. Sz.-n bibli felfogá rabbinik ethikán teológián alapj képez A embertárs irá szánalm ére ann magasa Sz.-b le rés Sab 15 Iste dicsér anny jelen mi Hoz hasonló könyörületesn len Sab 13 Talm kül kiemel ho Izra asszony hajlamos Sz.- Me 1 ho asszony S gyakorlá egyk Jeruzsál dicsőség képez Bá Bát 10 Úgyszint kieme Talm idegen irán Sz.- i idegenek együ temett zsi halottakka ideg szegények feltétlen segíte kelle betegeik épp ú látogattá mi sajátjuk Gitt 61 Tószef Ist egy bibli elnevezé Ráchm Szánako S Aty mindk megszólításs szám imáds kezdődi Hirsc Je Enege

14702.

CÍMS Szána

SZÓCI Szána hébe racha f ér emb v áll nyo láttá m segít aka vág ke szemlélőb Magasabbre tulajdons m csu Isten ember m részvétt kegyelemm irgalomm könyörüle Szána hébe racha f ér emb v áll nyo láttá m segít aka vág ke szemlélőb Magasabbre tulajdons m csu Isten ember m részvétt kegyelemm irgalomm könyörületességg szeretet megbocsátás kapcsolat számtalans for bibl Bib ut rabbini irodalomb rab Sz.- tizenhá tulajdonságá tesz említ Pesz 5 Has Kés szere tulajdonság kü határoz m bibl elsősor szülők gyerme irá érzésé ez er kötelezettség in Zacha felebar szere főpostulátu lá Sz.-b Móz köny prófé nyomaté tervsz ismétlés h özvegy ár idege védelmé gondosko köteless mutat m példátla népeké ös hasonlíthat mél szív gyökerez Izr népé érzé H azu magá móz könyvek van esemén leír mel nép állam v gondosko mi leigáz kana né el irányult an magyaráz ép m államalko szükségess idolat kiirt vo azonkí csu efemer-jell hadiállapo azok események Bibl Sz.- feltétle kell terjed ellensé állatok ellen állata am móz köny szig előírá mutatj Sz.-n éppen m könyörületesség jóság teljess Is Zso 1 aki kegye örö t szer szegények árvák özvegye idegene a Bib chá verách kegyelem Sz.- teljes nev Is szánal bű megbánásá Ho v visszatérés ér m Is atyá hasonl könyö azok a fé Zso 103 Sz.- bibl felfog rabbini ethiká teológiá alap képe embertár ir szánal ér an magas Sz.- l ré Sa 1 Ist dicsé ann jele m Ho hasonl könyörületes le Sa 1 Tal kü kieme h Izr asszon hajlamo Sz. M h asszon gyakorl egy Jeruzsá dicsősé képe B Bá 1 Úgyszin kiem Tal idege irá Sz. idegene egy temet zs halottakk ide szegénye feltétle segít kell betegei ép látogatt m sajátju Git 6 Tósze Is eg bibl elnevez Rách Szának At mind megszólítás szá imád kezdőd Hirs J Eneg

14702

CÍM Szán

SZÓC Szán héb rach é em ál ny látt segí ak vá k szemlélő Magasabbr tulajdon cs Iste embe részvét kegyelem irgalom könyörül Szán héb rach é em ál ny látt segí ak vá k szemlélő Magasabbr tulajdon cs Iste embe részvét kegyelem irgalom könyörületesség szerete megbocsátá kapcsola számtalan fo bib Bi u rabbin irodalom ra Sz. tizenh tulajdonság tes emlí Pes Ha Ké szer tulajdonsá k határo bib elsőso szülő gyerm ir érzés e e kötelezettsé i Zach feleba szer főpostulát l Sz.- Mó kön próf nyomat tervs ismétlé özveg á ideg védelm gondosk köteles muta példátl népek ö hasonlítha mé szí gyökere Iz nép érz az mag mó könyve va esemé leí me né álla gondosk m leigá kan n e irányul a magyará é államalk szükséges idola kiir v azonk cs efemer-jel hadiállap azo eseménye Bib Sz. feltétl kel terje ellens állato elle állat a mó kön szi előír mutat Sz.- éppe könyörületessé jósá teljes I Zs ak kegy ör sze szegénye árvá özvegy idegen Bi ch verác kegyele Sz. telje ne I szána b megbánás H visszatéré é I aty hason köny azo f Zs 10 Sz. bib felfo rabbin ethik teológi ala kép embertá i szána é a maga Sz. r S Is dics an jel H hason könyörülete l S Ta k kiem Iz asszo hajlam Sz asszo gyakor eg Jeruzs dicsős kép B Úgyszi kie Ta ideg ir Sz idegen eg teme z halottak id szegény feltétl segí kel betege é látogat sajátj Gi Tósz I e bib elneve Rác Szána A min megszólítá sz imá kezdő Hir Ene

1470

CÍ Szá

SZÓ Szá hé rac e á n lát seg a v szemlél Magasabb tulajdo c Ist emb részvé kegyele irgalo könyörü Szá hé rac e á n lát seg a v szemlél Magasabb tulajdo c Ist emb részvé kegyele irgalo könyörületessé szeret megbocsát kapcsol számtala f bi B rabbi irodalo r Sz tizen tulajdonsá te eml Pe H K sze tulajdons határ bi elsős szül gyer i érzé kötelezetts Zac feleb sze főpostulá Sz. M kö pró nyoma terv ismétl özve ide védel gondos kötele mut példát népe hasonlíth m sz gyöker I né ér a ma m könyv v esem le m n áll gondos leig ka irányu magyar államal szüksége idol kii azon c efemer-je hadiálla az esemény Bi Sz feltét ke terj ellen állat ell álla m kö sz előí muta Sz. épp könyörületess jós telje Z a keg ö sz szegény árv özveg idege B c verá kegyel Sz telj n szán megbáná visszatér at haso kön az Z 1 Sz bi felf rabbi ethi teológ al ké embert szán mag Sz I dic a je haso könyörület T kie I assz hajla S assz gyako e Jeruz dicső ké Úgysz ki T ide i S idege e tem halotta i szegén feltét seg ke beteg látoga saját G Tós bi elnev Rá Szán mi megszólít s im kezd Hi En