14730.htm

CÍMSZÓ: Szédertál

SZÓCIKK: Szédertál. A szeder esti szertartás keretében használatos szimbólumokat egy tálon helyezik el. Ez a Sz. Ezen a következő szimbolikus jelentőségű ételek foglalnak meghatározott sorrendben helyet. 1.2.3.Három macó(laska,pászka) egymás fölé helyezve, egymástól rendszerint asztalkendők által elválasztva. A három laska száma Izrael közösségének háromféle rétegeződósét (kohén, lévi, jiszróél) jelenti, anyaga a kivonulás kenyerére, a sanyarúság ételére, melyet kellően megkeletniök sem sikerült, emlékeztet.4. zöldség, rendszerint burgonya, vagy petrezselyem alakjában. 5. Sósvíz, hogy emlékeztessen a könnyekre és a nyomorúságra.6. Keserűfű, rendszerint torma (darabokban vagy reszelve), amely a rabszolgaélet keserűségere emlékeztet. 7. Almából, dióból, fahéjból és borból készült pépes keverék, emlékül az egyiptomi építkezéseknél használt vakolatra. 8. Slülthús, rendszerint csont darabbal, a peszach-áldozat szimbóluma, végül 9. héjában főtt tojás, amely az ünnepi áldozatra emlékeztet. Módosabb háztartásoknál a szedertál ezüstből készült remekmívü réteges alkotás, melynek olykor nagy értéke és művészi becse is van.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4730. címszó a lexikon => 828. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14730.htm

CÍMSZÓ: Szédertál

SZÓCIKK: Szédertál. A szeder esti szertartás keretében használatos szimbólumokat egy tálon helyezik el. Ez a Sz. Ezen a következő szimbolikus jelentőségű ételek foglalnak meghatározott sorrendben helyet. 1.2.3.Három macó laska,pászka egymás fölé helyezve, egymástól rendszerint asztalkendők által elválasztva. A három laska száma Izrael közösségének háromféle rétegeződósét kohén, lévi, jiszróél jelenti, anyaga a kivonulás kenyerére, a sanyarúság ételére, melyet kellően megkeletniök sem sikerült, emlékeztet.4. zöldség, rendszerint burgonya, vagy petrezselyem alakjában. 5. Sósvíz, hogy emlékeztessen a könnyekre és a nyomorúságra.6. Keserűfű, rendszerint torma darabokban vagy reszelve , amely a rabszolgaélet keserűségere emlékeztet. 7. Almából, dióból, fahéjból és borból készült pépes keverék, emlékül az egyiptomi építkezéseknél használt vakolatra. 8. Slülthús, rendszerint csont darabbal, a peszach-áldozat szimbóluma, végül 9. héjában főtt tojás, amely az ünnepi áldozatra emlékeztet. Módosabb háztartásoknál a szedertál ezüstből készült remekmívü réteges alkotás, melynek olykor nagy értéke és művészi becse is van.

14730.ht

CÍMSZÓ Szédertá

SZÓCIKK Szédertál szede est szertartá keretébe használato szimbólumoka eg tálo helyezi el E Sz Eze következ szimboliku jelentőség étele foglalna meghatározot sorrendbe helyet 1.2.3.Háro mac laska,pászk egymá föl helyezve egymástó rendszerin asztalkendő álta elválasztva háro lask szám Izrae közösségéne háromfél rétegeződósé kohén lévi jiszróé jelenti anyag kivonulá kenyerére sanyarúsá ételére melye kellőe megkeletniö se sikerült emlékeztet.4 zöldség rendszerin burgonya vag petrezselye alakjában 5 Sósvíz hog emlékeztesse könnyekr é nyomorúságra.6 Keserűfű rendszerin torm darabokba vag reszelv amel rabszolgaéle keserűséger emlékeztet 7 Almából dióból fahéjbó é borbó készül pépe keverék emlékü a egyiptom építkezésekné használ vakolatra 8 Slülthús rendszerin cson darabbal peszach-áldoza szimbóluma végü 9 héjába főt tojás amel a ünnep áldozatr emlékeztet Módosab háztartásokná szedertá ezüstbő készül remekmív rétege alkotás melyne olyko nag érték é művész becs i van

14730.h

CÍMSZ Szédert

SZÓCIK Szédertá szed es szertart keretéb használat szimbólumok e tál helyez e S Ez követke szimbolik jelentősé étel foglaln meghatározo sorrendb helye 1.2.3.Hár ma laska,pász egym fö helyezv egymást rendszeri asztalkend ált elválasztv hár las szá Izra közösségén háromfé rétegeződós kohé lév jiszró jelent anya kivonul kenyerér sanyarús ételér mely kellő megkeletni s sikerül emlékeztet. zöldsé rendszeri burgony va petrezsely alakjába Sósví ho emlékeztess könnyek nyomorúságra. Keserűf rendszeri tor darabokb va reszel ame rabszolgaél keserűsége emlékezte Almábó dióbó fahéjb borb készü pép keveré emlék egyipto építkezésekn haszná vakolatr Slülthú rendszeri cso darabba peszach-áldoz szimbólum vég héjáb fő tojá ame ünne áldozat emlékezte Módosa háztartásokn szedert ezüstb készü remekmí réteg alkotá melyn olyk na érté művés bec va

14730.

CÍMS Széder

SZÓCI Szédert sze e szertar kereté használa szimbólumo tá helye E követk szimboli jelentős éte foglal meghatároz sorrend hely 1.2.3.Há m laska,pás egy f helyez egymás rendszer asztalken ál elválaszt há la sz Izr közösségé háromf rétegeződó koh lé jiszr jelen any kivonu kenyeré sanyarú ételé mel kell megkeletn sikerü emlékeztet zölds rendszer burgon v petrezsel alakjáb Sósv h emlékeztes könnye nyomorúságra Keserű rendszer to darabok v resze am rabszolgaé keserűség emlékezt Almáb diób fahéj bor kész pé kever emlé egyipt építkezések haszn vakolat Slülth rendszer cs darabb peszach-áldo szimbólu vé héjá f toj am ünn áldoza emlékezt Módos háztartások szeder ezüst kész remekm réte alkot mely oly n ért művé be v

14730

CÍM Széde

SZÓC Széder sz szerta keret használ szimbólum t hely követ szimbol jelentő ét fogla meghatáro sorren hel 1.2.3.H laska,pá eg helye egymá rendsze asztalke á elválasz h l s Iz közösség három rétegeződ ko l jisz jele an kivon kenyer sanyar étel me kel megkelet siker emlékezte zöld rendsze burgo petrezse alakjá Sós emlékezte könny nyomorúságr Keser rendsze t darabo resz a rabszolga keserűsé emlékez Almá dió fahé bo kés p keve eml egyip építkezése hasz vakola Slült rendsze c darab peszach-áld szimból v héj to a ün áldoz emlékez Módo háztartáso szede ezüs kés remek rét alko mel ol ér műv b

1473

CÍ Széd

SZÓ Széde s szert kere haszná szimbólu hel köve szimbo jelent é fogl meghatár sorre he 1.2.3. laska,p e hely egym rendsz asztalk elválas I közössé háro rétegező k jis jel a kivo kenye sanya éte m ke megkele sike emlékezt zöl rendsz burg petrezs alakj Só emlékezt könn nyomorúság Kese rendsz darab res rabszolg keserűs emléke Alm di fah b ké kev em egyi építkezés has vakol Slül rendsz dara peszach-ál szimbó hé t ü áldo emléke Mód háztartás szed ezü ké reme ré alk me o é mű