14740.htm

CÍMSZÓ: Szeged

SZÓCIKK: "megszorítások korlátozták a zsidó kereskedelmi tevékenységét. Nem vehettek részt a hetivásárokon. Később azonban a multszazad 60-70. éveiben már élénk részt vesznek pénzintézetek és kereskedelmi társulatok vezetésében, biztosítási ügynökségeket szerveznek és lényeges szerepet juttatnak a zsidóknak a város kereskedelmének emelésében. A múlt század III. tizedében a zsidókat felveszik a céhekbe. Egyes céhek még iparkodnak ezzel szemben nehézségeket támasztani, de a legtöbb céh elismeri zsidó mesterek avatását. A zsidók nemcsak iparosok lehettek, hanem az egyes ipari szakosztályok vezetésével is zsidót bíznak meg szaktársai. Vannak olyan iparágak, amelyeket túlnyomóan zsidók képviseltek, így az aranyműves és a kárpitos ipar. A város gyáriparában is jelentékeny szerep jut a zsidóknak. Mezőgazdasággal az 50 es években kezdenek foglalkozni a zsidók. A hitközség szervezete, szabályzata 1791 dec. havában készült a zsidó hitközségekben szokásos szabályok (tekónósz) mintájára. Ezen szabályokban foglaltatik többek között az is, hogy a kisbiró körüljárt a tagoknál és kopogtatással figyelmeztette őket, hogy a zsinagógába való menetel elérkezett. 1801 márc. 31. újabb szabályzatot készít a hitközség, amely szerint az ellenőrhöz beszolgáltatott gabellából kell fizetni hetenkint a rabbi és a kisbíró fizetését. Az 1818. év folyamán újabb szabályzatot alkottak, amely egy bíró, két esküdt, egy pénztáros és két templomatya választását rendelte, akiknek feladata volt a hitközség elé tartozó és kerülő panaszokat eldönteni, ítéletet mondani és jogot szolgáltatni a feleknek. Aki az összehívott tanácskozásokon jogos ok nélkül meg nem jelenik, 6 forintot tartozott fizetni a zsidó kórház-kasszába, aki pedig két tanú igazolása szerint izgatott a hitközségi határozatok ellen, vagy az elöljárókról nyilvános helyen, avagy boltokban tiszteletlenül nyilatkozott, azt 12 forinttal büntették. 1825-iki szervezet a község ügyeinek intézésére az elöljáróságon kívül 31 tagból álló képviseletet alkotott, melyet háromévenkint választottak. 1833-ban bizottság foglalkozott a szabályok módosításával és behozta a választmányi tagok számára az eskütételt. 1842. évben és 1852. módosították a szabályzatokat, míg 1857-ben Bonyhádi cs. kir. megyefőnök ráoktroálta a hitközségre a szervezetet. A hitközség első alapszabályai 1863-ban létesültek, nagyrészt Lőw Lipót főrabbi nagy gonddal és körültekintéssel készített tervezete alapján. Ezek nyomtatásban is megjelentek. 1863., 1867. és 1870. években módosították az alapszabályokat, míg a ma érvényben lévő szervezeti szabályzatot az 1908. évi nov. 8-án tartott közgyűlés fogadta el, ugyanez állapította meg a szolgálati és fegyelmi szabályzat rendelkezéseit, az 1903 mára 10. alkotott nyugdíjszabályzat, az 1902 aug. 8. alkotott zsinagógái ülés jog nyilvánkönyvi szabályzata szabályozzák a hitközség Ügykezelését, jogait és kötelességét. (V. ö. Lőw Immánuel és Kulinyi Zsigmond: A sz.-i zsidók.) A sz.-i hitközségi élet a levéltárban őrzött feljegyzések tanúsága szerint 1788 okt. 27. indult meg azzal a közgyűléssel, mely a sz.-i zsidóság első"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4740. címszó a lexikon => 829. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14740.htm

CÍMSZÓ: Szeged

SZÓCIKK: megszorítások korlátozták a zsidó kereskedelmi tevékenységét. Nem vehettek részt a hetivásárokon. Később azonban a multszazad 60-70. éveiben már élénk részt vesznek pénzintézetek és kereskedelmi társulatok vezetésében, biztosítási ügynökségeket szerveznek és lényeges szerepet juttatnak a zsidóknak a város kereskedelmének emelésében. A múlt század III. tizedében a zsidókat felveszik a céhekbe. Egyes céhek még iparkodnak ezzel szemben nehézségeket támasztani, de a legtöbb céh elismeri zsidó mesterek avatását. A zsidók nemcsak iparosok lehettek, hanem az egyes ipari szakosztályok vezetésével is zsidót bíznak meg szaktársai. Vannak olyan iparágak, amelyeket túlnyomóan zsidók képviseltek, így az aranyműves és a kárpitos ipar. A város gyáriparában is jelentékeny szerep jut a zsidóknak. Mezőgazdasággal az 50 es években kezdenek foglalkozni a zsidók. A hitközség szervezete, szabályzata 1791 dec. havában készült a zsidó hitközségekben szokásos szabályok tekónósz mintájára. Ezen szabályokban foglaltatik többek között az is, hogy a kisbiró körüljárt a tagoknál és kopogtatással figyelmeztette őket, hogy a zsinagógába való menetel elérkezett. 1801 márc. 31. újabb szabályzatot készít a hitközség, amely szerint az ellenőrhöz beszolgáltatott gabellából kell fizetni hetenkint a rabbi és a kisbíró fizetését. Az 1818. év folyamán újabb szabályzatot alkottak, amely egy bíró, két esküdt, egy pénztáros és két templomatya választását rendelte, akiknek feladata volt a hitközség elé tartozó és kerülő panaszokat eldönteni, ítéletet mondani és jogot szolgáltatni a feleknek. Aki az összehívott tanácskozásokon jogos ok nélkül meg nem jelenik, 6 forintot tartozott fizetni a zsidó kórház-kasszába, aki pedig két tanú igazolása szerint izgatott a hitközségi határozatok ellen, vagy az elöljárókról nyilvános helyen, avagy boltokban tiszteletlenül nyilatkozott, azt 12 forinttal büntették. 1825-iki szervezet a község ügyeinek intézésére az elöljáróságon kívül 31 tagból álló képviseletet alkotott, melyet háromévenkint választottak. 1833-ban bizottság foglalkozott a szabályok módosításával és behozta a választmányi tagok számára az eskütételt. 1842. évben és 1852. módosították a szabályzatokat, míg 1857-ben Bonyhádi cs. kir. megyefőnök ráoktroálta a hitközségre a szervezetet. A hitközség első alapszabályai 1863-ban létesültek, nagyrészt Lőw Lipót főrabbi nagy gonddal és körültekintéssel készített tervezete alapján. Ezek nyomtatásban is megjelentek. 1863., 1867. és 1870. években módosították az alapszabályokat, míg a ma érvényben lévő szervezeti szabályzatot az 1908. évi nov. 8-án tartott közgyűlés fogadta el, ugyanez állapította meg a szolgálati és fegyelmi szabályzat rendelkezéseit, az 1903 mára 10. alkotott nyugdíjszabályzat, az 1902 aug. 8. alkotott zsinagógái ülés jog nyilvánkönyvi szabályzata szabályozzák a hitközség Ügykezelését, jogait és kötelességét. V. ö. Lőw Immánuel és Kulinyi Zsigmond: A sz.-i zsidók. A sz.-i hitközségi élet a levéltárban őrzött feljegyzések tanúsága szerint 1788 okt. 27. indult meg azzal a közgyűléssel, mely a sz.-i zsidóság első

14740.ht

CÍMSZÓ Szege

SZÓCIKK megszorításo korlátoztá zsid kereskedelm tevékenységét Ne vehette rész hetivásárokon Későb azonba multszaza 60-70 éveibe má élén rész veszne pénzintézete é kereskedelm társulato vezetésében biztosítás ügynökségeke szervezne é lényege szerepe juttatna zsidókna váro kereskedelméne emelésében múl száza III tizedébe zsidóka felveszi céhekbe Egye céhe mé iparkodna ezze szembe nehézségeke támasztani d legtöb cé elismer zsid mestere avatását zsidó nemcsa iparoso lehettek hane a egye ipar szakosztályo vezetéséve i zsidó bízna me szaktársai Vanna olya iparágak amelyeke túlnyomóa zsidó képviseltek íg a aranyműve é kárpito ipar váro gyáriparába i jelentéken szere ju zsidóknak Mezőgazdaságga a 5 e évekbe kezdene foglalkozn zsidók hitközsé szervezete szabályzat 179 dec havába készül zsid hitközségekbe szokáso szabályo tekónós mintájára Eze szabályokba foglaltati többe közöt a is hog kisbir körüljár tagokná é kopogtatássa figyelmeztett őket hog zsinagógáb val menete elérkezett 180 márc 31 újab szabályzato készí hitközség amel szerin a ellenőrhö beszolgáltatot gabellábó kel fizetn hetenkin rabb é kisbír fizetését A 1818 é folyamá újab szabályzato alkottak amel eg bíró ké esküdt eg pénztáro é ké templomaty választásá rendelte akikne feladat vol hitközsé el tartoz é kerül panaszoka eldönteni ítélete mondan é jogo szolgáltatn feleknek Ak a összehívot tanácskozásoko jogo o nélkü me ne jelenik forinto tartozot fizetn zsid kórház-kasszába ak pedi ké tan igazolás szerin izgatot hitközség határozato ellen vag a elöljárókró nyilváno helyen avag boltokba tiszteletlenü nyilatkozott az 1 forintta büntették 1825-ik szerveze közsé ügyeine intézésér a elöljáróságo kívü 3 tagbó áll képviselete alkotott melye háromévenkin választottak 1833-ba bizottsá foglalkozot szabályo módosításáva é behozt választmány tago számár a eskütételt 1842 évbe é 1852 módosítottá szabályzatokat mí 1857-be Bonyhád cs kir megyefőnö ráoktroált hitközségr szervezetet hitközsé els alapszabálya 1863-ba létesültek nagyrész Lő Lipó főrabb nag gondda é körültekintésse készítet tervezet alapján Eze nyomtatásba i megjelentek 1863. 1867 é 1870 évekbe módosítottá a alapszabályokat mí m érvénybe lév szervezet szabályzato a 1908 év nov 8-á tartot közgyűlé fogadt el ugyane állapított me szolgálat é fegyelm szabályza rendelkezéseit a 190 már 10 alkotot nyugdíjszabályzat a 190 aug 8 alkotot zsinagógá ülé jo nyilvánkönyv szabályzat szabályozzá hitközsé Ügykezelését jogai é kötelességét V ö Lő Immánue é Kuliny Zsigmond sz.- zsidók sz.- hitközség éle levéltárba őrzöt feljegyzése tanúság szerin 178 okt 27 indul me azza közgyűléssel mel sz.- zsidósá els

14740.h

CÍMSZ Szeg

SZÓCIK megszorítás korlátozt zsi kereskedel tevékenységé N vehett rés hetivásároko Késő azonb multszaz 60-7 éveib m élé rés veszn pénzintézet kereskedel társulat vezetésébe biztosítá ügynökségek szervezn lényeg szerep juttatn zsidókn vár kereskedelmén emelésébe mú száz II tizedéb zsidók felvesz céhekb Egy céh m iparkodn ezz szemb nehézségek támasztan legtö c elisme zsi mester avatásá zsid nemcs iparos lehette han egy ipa szakosztály vezetésév zsid bízn m szaktársa Vann oly iparága amelyek túlnyomó zsid képviselte í aranyműv kárpit ipa vár gyáriparáb jelentéke szer j zsidókna Mezőgazdaságg évekb kezden foglalkoz zsidó hitközs szervezet szabályza 17 de haváb készü zsi hitközségekb szokás szabály tekónó mintájár Ez szabályokb foglaltat több közö i ho kisbi körüljá tagokn kopogtatáss figyelmeztet őke ho zsinagógá va menet elérkezet 18 már 3 úja szabályzat kész hitközsé ame szeri ellenőrh beszolgáltato gabelláb ke fizet hetenki rab kisbí fizetésé 181 folyam úja szabályzat alkotta ame e bír k esküd e pénztár k templomat választás rendelt akikn felada vo hitközs e tarto kerü panaszok eldönten ítélet monda jog szolgáltat felekne A összehívo tanácskozások jog nélk m n jeleni forint tartozo fizet zsi kórház-kasszáb a ped k ta igazolá szeri izgato hitközsé határozat elle va elöljárókr nyilván helye ava boltokb tiszteletlen nyilatkozot a forintt büntetté 1825-i szervez közs ügyein intézésé elöljáróság kív tagb ál képviselet alkotot mely háromévenki választotta 1833-b bizotts foglalkozo szabály módosításáv behoz választmán tag számá eskütétel 184 évb 185 módosított szabályzatoka m 1857-b Bonyhá c ki megyefőn ráoktroál hitközség szervezete hitközs el alapszabály 1863-b létesülte nagyrés L Lip főrab na gondd körültekintéss készíte terveze alapjá Ez nyomtatásb megjelente 1863 186 187 évekb módosított alapszabályoka m érvényb lé szerveze szabályzat 190 é no 8- tarto közgyűl fogad e ugyan állapítot m szolgála fegyel szabályz rendelkezései 19 má 1 alkoto nyugdíjszabályza 19 au alkoto zsinagóg ül j nyilvánköny szabályza szabályozz hitközs Ügykezelésé joga kötelességé L Immánu Kulin Zsigmon sz. zsidó sz. hitközsé él levéltárb őrzö feljegyzés tanúsá szeri 17 ok 2 indu m azz közgyűlésse me sz. zsidós el

14740.

CÍMS Sze

SZÓCI megszorítá korlátoz zs kereskede tevékenység vehet ré hetivásárok Kés azon multsza 60- évei él ré vesz pénzintéze kereskede társula vezetéséb biztosít ügynöksége szervez lénye szere juttat zsidók vá kereskedelmé emeléséb m szá I tizedé zsidó felves céhek Eg cé iparkod ez szem nehézsége támaszta legt elism zs meste avatás zsi nemc iparo lehett ha eg ip szakosztál vezetésé zsi bíz szaktárs Van ol iparág amelye túlnyom zsi képviselt aranymű kárpi ip vá gyáripará jelenték sze zsidókn Mezőgazdaság évek kezde foglalko zsid hitköz szerveze szabályz 1 d havá kész zs hitközségek szoká szabál tekón mintájá E szabályok foglalta töb köz h kisb körülj tagok kopogtatás figyelmezte ők h zsinagóg v mene elérkeze 1 má új szabályza kés hitközs am szer ellenőr beszolgáltat gabellá k fize hetenk ra kisb fizetés 18 folya új szabályza alkott am bí eskü pénztá temploma választá rendel akik felad v hitköz tart ker panaszo eldönte ítéle mond jo szolgálta felekn összehív tanácskozáso jo nél jelen forin tartoz fize zs kórház-kasszá pe t igazol szer izgat hitközs határoza ell v elöljárók nyilvá hely av boltok tiszteletle nyilatkozo forint büntett 1825- szerve köz ügyei intézés elöljárósá kí tag á képvisele alkoto mel háromévenk választott 1833- bizott foglalkoz szabál módosításá beho választmá ta szám eskütéte 18 év 18 módosítot szabályzatok 1857- Bonyh k megyefő ráoktroá hitközsé szervezet hitköz e alapszabál 1863- létesült nagyré Li főra n gond körültekintés készít tervez alapj E nyomtatás megjelent 186 18 18 évek módosítot alapszabályok érvény l szervez szabályza 19 n 8 tart közgyű foga ugya állapíto szolgál fegye szabály rendelkezése 1 m alkot nyugdíjszabályz 1 a alkot zsinagó ü nyilvánkön szabályz szabályoz hitköz Ügykezelés jog kötelesség Immán Kuli Zsigmo sz zsid sz hitközs é levéltár őrz feljegyzé tanús szer 1 o ind az közgyűléss m sz zsidó e

14740

CÍM Sz

SZÓC megszorít korláto z keresked tevékenysé vehe r hetivásáro Ké azo multsz 60 éve é r ves pénzintéz keresked társul vezetésé biztosí ügynökség szerve lény szer jutta zsidó v kereskedelm emelésé sz tized zsid felve céhe E c iparko e sze nehézség támaszt leg elis z mest avatá zs nem ipar lehet h e i szakosztá vezetés zs bí szaktár Va o ipará amely túlnyo zs képvisel aranym kárp i v gyáripar jelenté sz zsidók Mezőgazdasá éve kezd foglalk zsi hitkö szervez szabály hav kés z hitközsége szok szabá tekó mintáj szabályo foglalt tö kö kis körül tago kopogtatá figyelmezt ő zsinagó men elérkez m ú szabályz ké hitköz a sze ellenő beszolgálta gabell fiz heten r kis fizeté 1 foly ú szabályz alkot a b esk pénzt templom választ rende aki fela hitkö tar ke panasz eldönt ítél mon j szolgált felek összehí tanácskozás j né jele fori tarto fiz z kórház-kassz p igazo sze izga hitköz határoz el elöljáró nyilv hel a bolto tiszteletl nyilatkoz forin büntet 1825 szerv kö ügye intézé elöljárós k ta képvisel alkot me hároméven választot 1833 bizot foglalko szabá módosítás beh választm t szá eskütét 1 é 1 módosíto szabályzato 1857 Bony megyef ráoktro hitközs szerveze hitkö alapszabá 1863 létesül nagyr L főr gon körültekinté készí terve alap nyomtatá megjelen 18 1 1 éve módosíto alapszabályo érvén szerve szabályz 1 tar közgy fog ugy állapít szolgá fegy szabál rendelkezés alko nyugdíjszabály alko zsinag nyilvánkö szabály szabályo hitkö Ügykezelé jo kötelessé Immá Kul Zsigm s zsi s hitköz levéltá őr feljegyz tanú sze in a közgyűlés s zsid

1474

CÍ S

SZÓ megszorí korlát kereske tevékenys veh hetivásár K az mults 6 év ve pénzinté kereske társu vezetés biztos ügynöksé szerv lén sze jutt zsid kereskedel emelés s tize zsi felv céh ipark sz nehézsé támasz le eli mes avat z ne ipa lehe szakoszt vezeté z b szaktá V ipar amel túlny z képvise arany kár gyáripa jelent s zsidó Mezőgazdas év kez foglal zs hitk szerve szabál ha ké hitközség szo szab tek mintá szabály foglal t k ki körü tag kopogtat figyelmez zsinag me elérke szabály k hitkö sz ellen beszolgált gabel fi hete ki fizet fol szabály alko es pénz templo válasz rend ak fel hitk ta k panas eldön íté mo szolgál fele összeh tanácskozá n jel for tart fi kórház-kass igaz sz izg hitkö határo e elöljár nyil he bolt tisztelet nyilatko fori bünte 182 szer k ügy intéz elöljáró t képvise alko m hároméve választo 183 bizo foglalk szab módosítá be választ sz esküté módosít szabályzat 185 Bon megye ráoktr hitköz szervez hitk alapszab 186 létesü nagy fő go körültekint kész terv ala nyomtat megjele 1 év módosít alapszabály érvé szerv szabály ta közg fo ug állapí szolg feg szabá rendelkezé alk nyugdíjszabál alk zsina nyilvánk szabál szabály hitk Ügykezel j köteless Imm Ku Zsig zs hitkö levélt ő feljegy tan sz i közgyűlé zsi