14752.htm

CÍMSZÓ: Szegvári

SZEMÉLYNÉV: Szegvári Andor

SZÓCIKK: "Szegvári Andor, vegyészmérnök, szül. Budapesten 1897. A műegyetemet Charlottenburgban végezte és u. o. szerezte mérnöki diplomáját és avatták mérnökdoktorrá. A vegyészetben való rövid működésével is már általános elismerést vívott ki és a Kaiser Wilhelm Institut tagjává választotta. Itt dolgozta ki első találmányát, az ultramicroscopot , amelyet a K. W. I.-nak ajándékozott. A világhírű Zeiss-gyár vette meg a microscop szabadalmi jogát és a vételár összegéből a K. W. I. az ajándékozó Sz. nevére kísérletezési alapítványt létesített. Sz. legnagyobb jelentőségű találmánya a gumminak hideg úton való előállítása. Ennek a találmányának bevezetésére alakult Amerikában az Annod Robber és ma már a világ legnagyobb gummi-cégei a Sz.-féle eljárást alkalmazzák a gyártásnál. Sz. jelenleg az amerikai Goodrich pneumatikgyár egyik vezetője."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4752. címszó a lexikon => 832. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14752.htm

CÍMSZÓ: Szegvári

SZEMÉLYNÉV: Szegvári Andor

SZÓCIKK: Szegvári Andor, vegyészmérnök, szül. Budapesten 1897. A műegyetemet Charlottenburgban végezte és u. o. szerezte mérnöki diplomáját és avatták mérnökdoktorrá. A vegyészetben való rövid működésével is már általános elismerést vívott ki és a Kaiser Wilhelm Institut tagjává választotta. Itt dolgozta ki első találmányát, az ultramicroscopot , amelyet a K. W. I.-nak ajándékozott. A világhírű Zeiss-gyár vette meg a microscop szabadalmi jogát és a vételár összegéből a K. W. I. az ajándékozó Sz. nevére kísérletezési alapítványt létesített. Sz. legnagyobb jelentőségű találmánya a gumminak hideg úton való előállítása. Ennek a találmányának bevezetésére alakult Amerikában az Annod Robber és ma már a világ legnagyobb gummi-cégei a Sz.-féle eljárást alkalmazzák a gyártásnál. Sz. jelenleg az amerikai Goodrich pneumatikgyár egyik vezetője.

14752.ht

CÍMSZÓ Szegvár

SZEMÉLYNÉV Szegvár Ando

SZÓCIKK Szegvár Andor vegyészmérnök szül Budapeste 1897 műegyeteme Charlottenburgba végezt é u o szerezt mérnök diplomájá é avattá mérnökdoktorrá vegyészetbe val rövi működéséve i má általáno elismerés vívot k é Kaise Wilhel Institu tagjáv választotta It dolgozt k els találmányát a ultramicroscopo amelye K W I.-na ajándékozott világhír Zeiss-gyá vett me microsco szabadalm jogá é vételá összegébő K W I a ajándékoz Sz nevér kísérletezés alapítvány létesített Sz legnagyob jelentőség találmány gummina hide úto val előállítása Enne találmányána bevezetésér alakul Amerikába a Anno Robbe é m má vilá legnagyob gummi-cége Sz.-fél eljárás alkalmazzá gyártásnál Sz jelenle a amerika Goodric pneumatikgyá egyi vezetője

14752.h

CÍMSZ Szegvá

SZEMÉLYNÉ Szegvá And

SZÓCIK Szegvá Ando vegyészmérnö szü Budapest 189 műegyetem Charlottenburgb végez szerez mérnö diplomáj avatt mérnökdoktorr vegyészetb va röv működésév m általán elismeré vívo Kais Wilhe Instit tagjá választott I dolgoz el találmányá ultramicroscop amely I.-n ajándékozot világhí Zeiss-gy vet m microsc szabadal jog vétel összegéb ajándéko S nevé kísérletezé alapítván létesítet S legnagyo jelentősé találmán gummin hid út va előállítás Enn találmányán bevezetésé alaku Amerikáb Ann Robb m vil legnagyo gummi-cég Sz.-fé eljárá alkalmazz gyártásná S jelenl amerik Goodri pneumatikgy egy vezetőj

14752.

CÍMS Szegv

SZEMÉLYN Szegv An

SZÓCI Szegv And vegyészmérn sz Budapes 18 műegyete Charlottenburg vége szere mérn diplomá avat mérnökdoktor vegyészet v rö működésé általá elismer vív Kai Wilh Insti tagj választot dolgo e találmány ultramicrosco amel I.- ajándékozo világh Zeiss-g ve micros szabada jo véte összegé ajándék nev kísérletez alapítvá létesíte legnagy jelentős találmá gummi hi ú v előállítá En találmányá bevezetés alak Ameriká An Rob vi legnagy gummi-cé Sz.-f eljár alkalmaz gyártásn jelen ameri Goodr pneumatikg eg vezető

14752

CÍM Szeg

SZEMÉLY Szeg A

SZÓC Szeg An vegyészmér s Budape 1 műegyet Charlottenbur vég szer mér diplom ava mérnökdokto vegyésze r működés által elisme ví Ka Wil Inst tag választo dolg találmán ultramicrosc ame I. ajándékoz világ Zeiss- v micro szabad j vét összeg ajándé ne kísérlete alapítv létesít legnag jelentő találm gumm h előállít E találmány bevezeté ala Amerik A Ro v legnag gummi-c Sz.- eljá alkalma gyártás jele amer Good pneumatik e vezet

1475

CÍ Sze

SZEMÉL Sze

SZÓ Sze A vegyészmé Budap műegye Charlottenbu vé sze mé diplo av mérnökdokt vegyész működé álta elism v K Wi Ins ta választ dol találmá ultramicros am I ajándéko vilá Zeiss micr szaba vé össze ajánd n kísérlet alapít létesí legna jelent talál gum előállí találmán bevezet al Ameri R legna gummi- Sz. elj alkalm gyártá jel ame Goo pneumati veze