14759.htm

CÍMSZÓ: Székely

SZEMÉLYNÉV: Székely Ferenc

SZÓCIKK: "Székely Ferenc, bankigazgató, szül. Alapon 1858 jan. 9. A kereskedelmi akadémiát Székesfehérvárott végezte és tanulmányainak befejezése után a bankszakmának szentelte magát. 1882-ben a Magyar Országos Bank tisztviselője volt, innen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kötelékébe lépett. 1892-ben az akkor alapított Belvárosi Takarékpénztár vezérigazgatójának, majd elnökének választotta. Ezenkívül vezérigazgatója volt, majd alelnöke az Angol-Magyar Banknak s elnöke több hazai pénzintézetnek és iparvállalatnak. Alelnöke a Pesti Lloyd Társulatnak. Ferenc József királytól udvari tanácsosi rangot kapott. 1892- ben akadémiai pályadíjat nyert Valuták rendezése c. munkájával. Számos közgazdasági dolgozata közül kiváló a Pénzintézeteink reformjáról írt müve. Szépirodalommal is foglalkozik ; munkatársa volt a Borsszem Jankó előlapnak is, amelynek több népszerű alakját (Seifensteiner Salamon, Mitiaszna András) ő teremtette meg. A felekezeti élet terén is jelentékeny vezető szerepet visz. Az Országos Izraelita, Patronage Egyesületnek megalapítása óta elnöke;, a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának 1915 óta tagja, 1927 óta elnöke, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak megalapítása óta pénztárnoka. A háború előtt ő indította meg a magyar zsidóság egységesítését célzó mozgalmat és az egységes zsidó autonómiát előkészítő országos bizottság elnöke volt. A forradalmi időkben ő volt a Pesti Izraelita Hitközség elnöke, és nemcsak a hitközséget, de intézményeit is megmentette a hanyatlástól"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4759. címszó a lexikon => 833. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14759.htm

CÍMSZÓ: Székely

SZEMÉLYNÉV: Székely Ferenc

SZÓCIKK: Székely Ferenc, bankigazgató, szül. Alapon 1858 jan. 9. A kereskedelmi akadémiát Székesfehérvárott végezte és tanulmányainak befejezése után a bankszakmának szentelte magát. 1882-ben a Magyar Országos Bank tisztviselője volt, innen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kötelékébe lépett. 1892-ben az akkor alapított Belvárosi Takarékpénztár vezérigazgatójának, majd elnökének választotta. Ezenkívül vezérigazgatója volt, majd alelnöke az Angol-Magyar Banknak s elnöke több hazai pénzintézetnek és iparvállalatnak. Alelnöke a Pesti Lloyd Társulatnak. Ferenc József királytól udvari tanácsosi rangot kapott. 1892- ben akadémiai pályadíjat nyert Valuták rendezése c. munkájával. Számos közgazdasági dolgozata közül kiváló a Pénzintézeteink reformjáról írt müve. Szépirodalommal is foglalkozik ; munkatársa volt a Borsszem Jankó előlapnak is, amelynek több népszerű alakját Seifensteiner Salamon, Mitiaszna András ő teremtette meg. A felekezeti élet terén is jelentékeny vezető szerepet visz. Az Országos Izraelita, Patronage Egyesületnek megalapítása óta elnöke;, a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának 1915 óta tagja, 1927 óta elnöke, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak megalapítása óta pénztárnoka. A háború előtt ő indította meg a magyar zsidóság egységesítését célzó mozgalmat és az egységes zsidó autonómiát előkészítő országos bizottság elnöke volt. A forradalmi időkben ő volt a Pesti Izraelita Hitközség elnöke, és nemcsak a hitközséget, de intézményeit is megmentette a hanyatlástól

14759.ht

CÍMSZÓ Székel

SZEMÉLYNÉV Székel Feren

SZÓCIKK Székel Ferenc bankigazgató szül Alapo 185 jan 9 kereskedelm akadémiá Székesfehérvárot végezt é tanulmányaina befejezés utá bankszakmána szentelt magát 1882-be Magya Országo Ban tisztviselőj volt inne Pest Magya Kereskedelm Ban kötelékéb lépett 1892-be a akko alapítot Belváros Takarékpénztá vezérigazgatójának maj elnökéne választotta Ezenkívü vezérigazgatój volt maj alelnök a Angol-Magya Bankna elnök töb haza pénzintézetne é iparvállalatnak Alelnök Pest Lloy Társulatnak Feren Józse királytó udvar tanácsos rango kapott 1892 be akadémia pályadíja nyer Valutá rendezés c munkájával Számo közgazdaság dolgozat közü kivál Pénzintézetein reformjáró ír müve Szépirodalomma i foglalkozi munkatárs vol Borssze Jank előlapna is amelyne töb népszer alakjá Seifensteine Salamon Mitiaszn Andrá teremtett meg felekezet éle teré i jelentéken vezet szerepe visz A Országo Izraelita Patronag Egyesületne megalapítás ót elnöke; Feren Józse Országo Rabbiképz Intéze vezérlőbizottságána 191 ót tagja 192 ót elnöke a Izraelit Magya Irodalm Társulatna megalapítás ót pénztárnoka hábor előt indított me magya zsidósá egységesítésé célz mozgalma é a egysége zsid autonómiá előkészít országo bizottsá elnök volt forradalm időkbe vol Pest Izraelit Hitközsé elnöke é nemcsa hitközséget d intézményei i megmentett hanyatlástó

14759.h

CÍMSZ Széke

SZEMÉLYNÉ Széke Fere

SZÓCIK Széke Feren bankigazgat szü Alap 18 ja kereskedel akadémi Székesfehérváro végez tanulmányain befejezé ut bankszakmán szentel magá 1882-b Magy Ország Ba tisztviselő vol inn Pes Magy Kereskedel Ba köteléké lépet 1892-b akk alapíto Belváro Takarékpénzt vezérigazgatójána ma elnökén választott Ezenkív vezérigazgató vol ma alelnö Angol-Magy Bankn elnö tö haz pénzintézetn iparvállalatna Alelnö Pes Llo Társulatna Fere Józs királyt udva tanácso rang kapot 189 b akadémi pályadíj nye Valut rendezé munkájáva Szám közgazdasá dolgoza köz kivá Pénzintézetei reformjár í müv Szépirodalomm foglalkoz munkatár vo Borssz Jan előlapn i amelyn tö népsze alakj Seifenstein Salamo Mitiasz Andr teremtet me felekeze él ter jelentéke veze szerep vis Ország Izraelit Patrona Egyesületn megalapítá ó elnöke Fere Józs Ország Rabbikép Intéz vezérlőbizottságán 19 ó tagj 19 ó elnök Izraeli Magy Irodal Társulatn megalapítá ó pénztárnok hábo elő indítot m magy zsidós egységesítés cél mozgalm egység zsi autonómi előkészí ország bizotts elnö vol forradal időkb vo Pes Izraeli Hitközs elnök nemcs hitközsége intézménye megmentet hanyatlást

14759.

CÍMS Szék

SZEMÉLYN Szék Fer

SZÓCI Szék Fere bankigazga sz Ala 1 j kereskede akadém Székesfehérvár vége tanulmányai befejez u bankszakmá szente mag 1882- Mag Orszá B tisztvisel vo in Pe Mag Kereskede B kötelék lépe 1892- ak alapít Belvár Takarékpénz vezérigazgatóján m elnöké választot Ezenkí vezérigazgat vo m aleln Angol-Mag Bank eln t ha pénzintézet iparvállalatn Aleln Pe Ll Társulatn Fer Józ király udv tanács ran kapo 18 akadém pályadí ny Valu rendez munkájáv Szá közgazdas dolgoz kö kiv Pénzintézete reformjá mü Szépirodalom foglalko munkatá v Borss Ja előlap amely t népsz alak Seifenstei Salam Mitias And teremte m felekez é te jelenték vez szere vi Orszá Izraeli Patron Egyesület megalapít elnök Fer Józ Orszá Rabbiké Inté vezérlőbizottságá 1 tag 1 elnö Izrael Mag Iroda Társulat megalapít pénztárno háb el indíto mag zsidó egységesíté cé mozgal egysé zs autonóm előkész orszá bizott eln vo forrada idők v Pe Izrael Hitköz elnö nemc hitközség intézmény megmente hanyatlás

14759

CÍM Szé

SZEMÉLY Szé Fe

SZÓC Szé Fer bankigazg s Al keresked akadé Székesfehérvá vég tanulmánya befeje bankszakm szent ma 1882 Ma Orsz tisztvise v i P Ma Keresked kötelé lép 1892 a alapí Belvá Takarékpén vezérigazgatójá elnök választo Ezenk vezérigazga v alel Angol-Ma Ban el h pénzintéze iparvállalat Alel P L Társulat Fe Jó királ ud tanác ra kap 1 akadé pályad n Val rende munkájá Sz közgazda dolgo k ki Pénzintézet reformj m Szépirodalo foglalk munkat Bors J előla amel néps ala Seifenste Sala Mitia An teremt feleke t jelenté ve szer v Orsz Izrael Patro Egyesüle megalapí elnö Fe Jó Orsz Rabbik Int vezérlőbizottság ta eln Izrae Ma Irod Társula megalapí pénztárn há e indít ma zsid egységesít c mozga egys z autonó előkés orsz bizot el v forrad idő P Izrae Hitkö eln nem hitközsé intézmén megment hanyatlá

1475

CÍ Sz

SZEMÉL Sz F

SZÓ Sz Fe bankigaz A kereske akad Székesfehérv vé tanulmány befej bankszak szen m 188 M Ors tisztvis M Kereske kötel lé 189 alap Belv Takarékpé vezérigazgatój elnö választ Ezen vezérigazg ale Angol-M Ba e pénzintéz iparvállala Ale Társula F J kirá u taná r ka akad pálya Va rend munkáj S közgazd dolg k Pénzintéze reform Szépirodal foglal munka Bor elől ame nép al Seifenst Sal Miti A terem felek jelent v sze Ors Izrae Patr Egyesül megalap eln F J Ors Rabbi In vezérlőbizottsá t el Izra M Iro Társul megalap pénztár h indí m zsi egységesí mozg egy auton előké ors bizo e forra id Izra Hitk el ne hitközs intézmé megmen hanyatl