14809.htm

CÍMSZÓ: Szentségtörés

SZÓCIKK: "Szentségtörés, a szentnek vallott dolgok megsértése vagy profanizálása, mely ennélfogva tiltva volt. Eredeti formája a Sz.-nek a Szentéllyel volt kapcsolatban (Levit. 19. 8., 21. 23). A frigy-szekrény körüli szolgálatot másoknak, mint a papságnak, nem volt szabad gyakorolni (Levit. 31. 17; Num. 1. 51), sem a Szentély tárgyait közönséges célokra felhasználni nem volt szabad. így tiltva volt az áldozati tűznek profán célra való felhasználása (Exod. 30. 32, 37), a frigy-szekrény lemásolása. Ugyanez állt a többi templomi tárgyakra, a nyolckarú gyertyatartóra stb. vonatkozólag. Sőt magukat a templomi edényeket s tárgyakat is csupán a meghatározott célra volt szabad használni. Ha ily tárgyat valaki véletlensógből megcsorbított vagy rajta, más sérelmet ejtett, akkor magas pénzbírsággal sújtották s áldozattal tartozott vezekelni a legrégibb korban (Levit. 5. 15-16). Templomtolvajokat, akik a szent edényeket ellopták és értékesítették, a túlbuzgó nemzetiek, (zeloták) halállal büntették (Szanhedrin 9. ti, 81b). Ez azonban csupán kivételes és illegális ítélkezés volt. Ezek a vétkes cselekedetek nem vallási, hanem polgári jogi eseteknek minősíttetnek a Sulchan-Áruch szerint is (Chósen Mispot 95, 1; 212, 8; Aseri, Responsa 13), de azért a zsinagógát profán helynek s a templomudvart átjáróháznak felhasználni a középkorban Sz.-nek számított. Ugyancsak Sz.-t láttak az olvashatatlanná vált Tóra-tekercs, az elrongyolt imakönyvek, a Tóraköpenyek, Isten neveit tartalmazó héber kéziratok profanizálásában is. Ezeket ládákban őrizték. Sz.-nek számított rabbinikus vélemény szerint a temetők megszentségtelenltése, pl. anyagi hasznot hajtó növénytermesztés a sírhantokon, a holttesten és síron talált tárgyak elszedése és értékesítése. Ezért minden frivolitást eltiltottak a temetőben s ott virágot szakítani, gyümölcsöt szedni, állatot legeltetni nem volt szabad már a talmudi korban sem, mert mindez Sz.-nek számított (Megilla 29a); ugyanez áll az ok nélküli exhumálásra (1. o.) vonatkozólag is (Sulchan-Áruch, Jore Dea 361, 364, 368). Számos aljasság is Sz.-nek számít. Sz.-nek számított a Biblia idézése ittas állapotban vagy közhelyen (Szanhedrin 101a), továbbá a Biblia és a Talmud stílusának erőszakos utánzása. Ezért pl. a X. sz. elején élt Moses Chajim Luzzattót felelősségre vonták, mert 150 zsoltárt írt a bibliai Zsoltárok formájában. Még 1863. is felelősségre vonták a lengyel rabbik egy társukat, M. L. Lilienblumot, mert egy politikai tárgyú héber verset antik stílusban írt, míg Wilnában R. Gerson Eaochot cenzurázták meg azért, mert a Talmudot utánozta stílusában oly szakértelemmel, hogy az eredeti Gemára nehéz nyelvéhez teljesen hasonlított. A Sz.-t a zsidó vallás, ha is is ítélte mindenkor, de a keresztény valláshoz képest hasonlíthatatlanul enyhébben ítélte azt el. V. ö. Franz Delitzsch, Zur Geschichte der jüdischen Poesie (Leipzig 1886); Toledoth M. H. Luzzatto (Lemberg 1879); Jew. Encycl.)"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4809. címszó a lexikon => 843. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14809.htm

CÍMSZÓ: Szentségtörés

SZÓCIKK: Szentségtörés, a szentnek vallott dolgok megsértése vagy profanizálása, mely ennélfogva tiltva volt. Eredeti formája a Sz.-nek a Szentéllyel volt kapcsolatban Levit. 19. 8., 21. 23 . A frigy-szekrény körüli szolgálatot másoknak, mint a papságnak, nem volt szabad gyakorolni Levit. 31. 17; Num. 1. 51 , sem a Szentély tárgyait közönséges célokra felhasználni nem volt szabad. így tiltva volt az áldozati tűznek profán célra való felhasználása Exod. 30. 32, 37 , a frigy-szekrény lemásolása. Ugyanez állt a többi templomi tárgyakra, a nyolckarú gyertyatartóra stb. vonatkozólag. Sőt magukat a templomi edényeket s tárgyakat is csupán a meghatározott célra volt szabad használni. Ha ily tárgyat valaki véletlensógből megcsorbított vagy rajta, más sérelmet ejtett, akkor magas pénzbírsággal sújtották s áldozattal tartozott vezekelni a legrégibb korban Levit. 5. 15-16 . Templomtolvajokat, akik a szent edényeket ellopták és értékesítették, a túlbuzgó nemzetiek, zeloták halállal büntették Szanhedrin 9. ti, 81b . Ez azonban csupán kivételes és illegális ítélkezés volt. Ezek a vétkes cselekedetek nem vallási, hanem polgári jogi eseteknek minősíttetnek a Sulchan-Áruch szerint is Chósen Mispot 95, 1; 212, 8; Aseri, Responsa 13 , de azért a zsinagógát profán helynek s a templomudvart átjáróháznak felhasználni a középkorban Sz.-nek számított. Ugyancsak Sz.-t láttak az olvashatatlanná vált Tóra-tekercs, az elrongyolt imakönyvek, a Tóraköpenyek, Isten neveit tartalmazó héber kéziratok profanizálásában is. Ezeket ládákban őrizték. Sz.-nek számított rabbinikus vélemény szerint a temetők megszentségtelenltése, pl. anyagi hasznot hajtó növénytermesztés a sírhantokon, a holttesten és síron talált tárgyak elszedése és értékesítése. Ezért minden frivolitást eltiltottak a temetőben s ott virágot szakítani, gyümölcsöt szedni, állatot legeltetni nem volt szabad már a talmudi korban sem, mert mindez Sz.-nek számított Megilla 29a ; ugyanez áll az ok nélküli exhumálásra 1. o. vonatkozólag is Sulchan-Áruch, Jore Dea 361, 364, 368 . Számos aljasság is Sz.-nek számít. Sz.-nek számított a Biblia idézése ittas állapotban vagy közhelyen Szanhedrin 101a , továbbá a Biblia és a Talmud stílusának erőszakos utánzása. Ezért pl. a X. sz. elején élt Moses Chajim Luzzattót felelősségre vonták, mert 150 zsoltárt írt a bibliai Zsoltárok formájában. Még 1863. is felelősségre vonták a lengyel rabbik egy társukat, M. L. Lilienblumot, mert egy politikai tárgyú héber verset antik stílusban írt, míg Wilnában R. Gerson Eaochot cenzurázták meg azért, mert a Talmudot utánozta stílusában oly szakértelemmel, hogy az eredeti Gemára nehéz nyelvéhez teljesen hasonlított. A Sz.-t a zsidó vallás, ha is is ítélte mindenkor, de a keresztény valláshoz képest hasonlíthatatlanul enyhébben ítélte azt el. V. ö. Franz Delitzsch, Zur Geschichte der jüdischen Poesie Leipzig 1886 ; Toledoth M. H. Luzzatto Lemberg 1879 ; Jew. Encycl.

14809.ht

CÍMSZÓ Szentségtöré

SZÓCIKK Szentségtörés szentne vallot dolgo megsértés vag profanizálása mel ennélfogv tiltv volt Eredet formáj Sz.-ne Szentéllye vol kapcsolatba Levit 19 8. 21 2 frigy-szekrén körül szolgálato másoknak min papságnak ne vol szaba gyakoroln Levit 31 17 Num 1 5 se Szentél tárgyai közönsége célokr felhasználn ne vol szabad íg tiltv vol a áldozat tűzne profá célr val felhasználás Exod 30 32 3 frigy-szekrén lemásolása Ugyane áll több templom tárgyakra nyolckar gyertyatartór stb vonatkozólag Ső maguka templom edényeke tárgyaka i csupá meghatározot célr vol szaba használni H il tárgya valak véletlensógbő megcsorbítot vag rajta má sérelme ejtett akko maga pénzbírságga sújtottá áldozatta tartozot vezekeln legrégib korba Levit 5 15-1 Templomtolvajokat aki szen edényeke elloptá é értékesítették túlbuzg nemzetiek zelotá halálla büntetté Szanhedri 9 ti 81 E azonba csupá kivétele é illegáli ítélkezé volt Eze vétke cselekedete ne vallási hane polgár jog esetekne minősíttetne Sulchan-Áruc szerin i Chóse Mispo 95 1 212 8 Aseri Respons 1 d azér zsinagógá profá helyne templomudvar átjáróházna felhasználn középkorba Sz.-ne számított Ugyancsa Sz.- látta a olvashatatlann vál Tóra-tekercs a elrongyol imakönyvek Tóraköpenyek Iste nevei tartalmaz hébe kézirato profanizálásába is Ezeke ládákba őrizték Sz.-ne számítot rabbiniku vélemén szerin temető megszentségtelenltése pl anyag haszno hajt növénytermeszté sírhantokon holtteste é síro talál tárgya elszedés é értékesítése Ezér minde frivolitás eltiltotta temetőbe ot virágo szakítani gyümölcsö szedni állato legeltetn ne vol szaba má talmud korba sem mer minde Sz.-ne számítot Megill 29 ugyane ál a o nélkül exhumálásr 1 o vonatkozóla i Sulchan-Áruch Jor De 361 364 36 Számo aljassá i Sz.-ne számít Sz.-ne számítot Bibli idézés itta állapotba vag közhelye Szanhedri 101 tovább Bibli é Talmu stílusána erőszako utánzása Ezér pl X sz elejé él Mose Chaji Luzzattó felelősségr vonták mer 15 zsoltár ír biblia Zsoltáro formájában Mé 1863 i felelősségr vontá lengye rabbi eg társukat M L Lilienblumot mer eg politika tárgy hébe verse anti stílusba írt mí Wilnába R Gerso Eaocho cenzuráztá me azért mer Talmudo utánozt stílusába ol szakértelemmel hog a eredet Gemár nehé nyelvéhe teljese hasonlított Sz.- zsid vallás h i i ítélt mindenkor d keresztén vallásho képes hasonlíthatatlanu enyhébbe ítélt az el V ö Fran Delitzsch Zu Geschicht de jüdische Poesi Leipzi 188 Toledot M H Luzzatt Lember 187 Jew Encycl

14809.h

CÍMSZ Szentségtör

SZÓCIK Szentségtöré szentn vallo dolg megsérté va profanizálás me ennélfog tilt vol Erede formá Sz.-n Szentélly vo kapcsolatb Levi 1 8 2 frigy-szekré körü szolgálat másokna mi papságna n vo szab gyakorol Levi 3 1 Nu s Szenté tárgya közönség célok felhasznál n vo szaba í tilt vo áldoza tűzn prof cél va felhasználá Exo 3 3 frigy-szekré lemásolás Ugyan ál töb templo tárgyakr nyolcka gyertyatartó st vonatkozóla S maguk templo edények tárgyak csup meghatározo cél vo szab használn i tárgy vala véletlensógb megcsorbíto va rajt m sérelm ejtet akk mag pénzbírságg sújtott áldozatt tartozo vezekel legrégi korb Levi 15- Templomtolvajoka ak sze edények ellopt értékesítetté túlbuz nemzetie zelot haláll büntett Szanhedr t 8 azonb csup kivétel illegál ítélkez vol Ez vétk cselekedet n vallás han polgá jo esetekn minősíttetn Sulchan-Áru szeri Chós Misp 9 21 Aser Respon azé zsinagóg prof helyn templomudva átjáróházn felhasznál középkorb Sz.-n számítot Ugyancs Sz. látt olvashatatlan vá Tóra-tekerc elrongyo imakönyve Tóraköpenye Ist neve tartalma héb kézirat profanizálásáb i Ezek ládákb őrizté Sz.-n számíto rabbinik vélemé szeri temet megszentségtelenltés p anya haszn haj növénytermeszt sírhantoko holttest sír talá tárgy elszedé értékesítés Ezé mind frivolitá eltiltott temetőb o virág szakítan gyümölcs szedn állat legeltet n vo szab m talmu korb se me mind Sz.-n számíto Megil 2 ugyan á nélkü exhumálás vonatkozól Sulchan-Áruc Jo D 36 36 3 Szám aljass Sz.-n számí Sz.-n számíto Bibl idézé itt állapotb va közhely Szanhedr 10 továb Bibl Talm stílusán erőszak utánzás Ezé p s elej é Mos Chaj Luzzatt felelősség vontá me 1 zsoltá í bibli Zsoltár formájába M 186 felelősség vont lengy rabb e társuka Lilienblumo me e politik tárg héb vers ant stílusb ír m Wilnáb Gers Eaoch cenzurázt m azér me Talmud utánoz stílusáb o szakértelemme ho erede Gemá neh nyelvéh teljes hasonlítot Sz. zsi vallá ítél mindenko kereszté vallásh képe hasonlíthatatlan enyhébb ítél a e Fra Delitzsc Z Geschich d jüdisch Poes Leipz 18 Toledo Luzzat Lembe 18 Je Encyc

14809.

CÍMS Szentségtö

SZÓCI Szentségtör szent vall dol megsért v profanizálá m ennélfo til vo Ered form Sz.- Szentéll v kapcsolat Lev frigy-szekr kör szolgála másokn m papságn v sza gyakoro Lev N Szent tárgy közönsé célo felhaszná v szab til v áldoz tűz pro cé v felhasznál Ex frigy-szekr lemásolá Ugya á tö templ tárgyak nyolck gyertyatart s vonatkozól magu templ edénye tárgya csu meghatároz cé v sza használ tárg val véletlensóg megcsorbít v raj sérel ejte ak ma pénzbírság sújtot áldozat tartoz vezeke legrég kor Lev 15 Templomtolvajok a sz edénye ellop értékesített túlbu nemzeti zelo halál büntet Szanhed azon csu kivéte illegá ítélke vo E vét cselekede vallá ha polg j esetek minősíttet Sulchan-Ár szer Chó Mis 2 Ase Respo az zsinagó pro hely templomudv átjáróház felhaszná középkor Sz.- számíto Ugyanc Sz lát olvashatatla v Tóra-teker elrongy imakönyv Tóraköpeny Is nev tartalm hé kézira profanizálásá Eze ládák őrizt Sz.- számít rabbini vélem szer teme megszentségtelenlté any hasz ha növénytermesz sírhantok holttes sí tal tárg elszed értékesíté Ez min frivolit eltiltot temető virá szakíta gyümölc szed álla legelte v sza talm kor s m min Sz.- számít Megi ugya nélk exhumálá vonatkozó Sulchan-Áru J 3 3 Szá aljas Sz.- szám Sz.- számít Bib idéz it állapot v közhel Szanhed 1 tová Bib Tal stílusá erősza utánzá Ez ele Mo Cha Luzzat felelőssé vont m zsolt bibl Zsoltá formájáb 18 felelőssé von leng rab társuk Lilienblum m politi tár hé ver an stílus í Wilná Ger Eaoc cenzuráz azé m Talmu utáno stílusá szakértelemm h ered Gem ne nyelvé telje hasonlíto Sz zs vall íté mindenk kereszt vallás kép hasonlíthatatla enyhéb íté Fr Delitzs Geschic jüdisc Poe Leip 1 Toled Luzza Lemb 1 J Ency

14809

CÍM Szentségt

SZÓC Szentségtö szen val do megsér profanizál ennélf ti v Ere for Sz. Szentél kapcsola Le frigy-szek kö szolgál mások papság sz gyakor Le Szen tárg közöns cél felhaszn sza ti áldo tű pr c felhaszná E frigy-szek lemásol Ugy t temp tárgya nyolc gyertyatar vonatkozó mag temp edény tárgy cs meghatáro c sz haszná tár va véletlensó megcsorbí ra sére ejt a m pénzbírsá sújto áldoza tarto vezek legré ko Le 1 Templomtolvajo s edény ello értékesítet túlb nemzet zel halá bünte Szanhe azo cs kivét illeg ítélk v vé cseleked vall h pol esete minősítte Sulchan-Á sze Ch Mi As Resp a zsinag pr hel templomud átjáróhá felhaszn középko Sz. számít Ugyan S lá olvashatatl Tóra-teke elrong imaköny Tóraköpen I ne tartal h kézir profanizálás Ez ládá őriz Sz. számí rabbin véle sze tem megszentségtelenlt an has h növénytermes sírhanto holtte s ta tár elsze értékesít E mi frivoli eltilto temet vir szakít gyümöl sze áll legelt sz tal ko mi Sz. számí Meg ugy nél exhumál vonatkoz Sulchan-Ár Sz alja Sz. szá Sz. számí Bi idé i állapo közhe Szanhe tov Bi Ta stílus erősz utánz E el M Ch Luzza felelőss von zsol bib Zsolt formájá 1 felelőss vo len ra társu Lilienblu polit tá h ve a stílu Wiln Ge Eao cenzurá az Talm után stílus szakértelem ere Ge n nyelv telj hasonlít S z val ít minden keresz vallá ké hasonlíthatatl enyhé ít F Delitz Geschi jüdis Po Lei Tole Luzz Lem Enc

1480

CÍ Szentség

SZÓ Szentségt sze va d megsé profanizá ennél t Er fo Sz Szenté kapcsol L frigy-sze k szolgá máso papsá s gyako L Sze tár közön cé felhasz sz t áld t p felhaszn frigy-sze lemáso Ug tem tárgy nyol gyertyata vonatkoz ma tem edén tárg c meghatár s haszn tá v véletlens megcsorb r sér ej pénzbírs sújt áldoz tart veze legr k L Templomtolvaj edén ell értékesíte túl nemze ze hal bünt Szanh az c kivé ille ítél v cseleke val po eset minősítt Sulchan- sz C M A Res zsina p he templomu átjáróh felhasz középk Sz számí Ugya l olvashatat Tóra-tek elron imakön Tóraköpe n tarta kézi profanizálá E lád őri Sz szám rabbi vél sz te megszentségtelenl a ha növényterme sírhant holtt t tá elsz értékesí m frivol eltilt teme vi szakí gyümö sz ál legel s ta k m Sz szám Me ug né exhumá vonatko Sulchan-Á S alj Sz sz Sz szám B id állap közh Szanh to B T stílu erős után e C Luzz felelős vo zso bi Zsol formáj felelős v le r társ Lilienbl poli t v stíl Wil G Ea cenzur a Tal utá stílu szakértele er G nyel tel hasonlí va í minde keres vall k hasonlíthatat enyh í Delit Gesch jüdi P Le Tol Luz Le En