14816.htm

CÍMSZÓ: Szerednye

SZÓCIKK: Szerednye (Seredné Cs.-Szl.) nagy k. Ung vm. A Sz.-i (orthodox) hitközség 1810 körül alakult. Első rabbija Mendele W. 1840. halt meg Sz.-n. A megalakulás első évében épült fel a tagok hozzájárulásából a hitközség temploma. 1895-ben egy Bész hámidras is épült. 1870-ben Eisenstádter Manó, a hitközség buzgó tagja jesivát alapított, mely azóta is működik és nagy eredményeket ért el a vallási kultúra terjesztése terén. Talmud-Tórája 1920., egytanerős népiskolája 1926. létesült. Van ezenkívül a hitközségnek egy Éc Chajim és egy Chevra Sász egylete, Nőegylete, melynek Adler Izsákné az elnöknője. A hitközség kulturális céljai szolgálatában áll a Bészhamidras 300, és a Talmud Tóra 100 kötetes könyvtára A község gazdasági életének jelentős tényezői Herceg Ábrahám és Lebovits József szeszgyárai, mely kb. 100 munkást és Moskovits Jákob földbirtokos, mely kb. 60 munkást foglalkoztat. A hitközség 70,000 ck.-ás évi költségvetéssel dolgozik, melyből nagyobb összeget fordít szociális és filantrópikus célra. Anyakönyvi területéhez a járás 24 községe tartozik. Lélekszáma 600, adót 80 fizet. Foglalkozás szerint 2 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 5 szabadpályán levő, 20 kereskedő, 5 köztisztviselő, 5 munkás, 2 orvos, 15 iparos, 5 magánzó és 16 egyéb. A világháborúban a hitközségnek 3 tagja esett el. Több kiváló rabbi származik Sz.-ről. Ezek: néhai Deutsch Eliezer bonyhádi, Adler Pinkász radvánci, Adler Jenő hamsoveci, Posner Juda székelyhídi és Posner Hermann tarcali rabbi. A hitközség mai vezetősége: Ádler Izsák főrabbi, Schutzberger Majer elnök, Gottesmann Márton és Weisz Béni gondnokok, Herskovits Adolf jegyző, Leopold Lichtmann pénztárnok, SternheII Éliás Talmud-Tóra elnök, Jákob Weisz, Pollák Lipót, Lebovics Sia, Niederman Bernát és Adolf Lezkovies az elöljáróság tagjai.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4816. címszó a lexikon => 844. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14816.htm

CÍMSZÓ: Szerednye

SZÓCIKK: Szerednye Seredné Cs.-Szl. nagy k. Ung vm. A Sz.-i orthodox hitközség 1810 körül alakult. Első rabbija Mendele W. 1840. halt meg Sz.-n. A megalakulás első évében épült fel a tagok hozzájárulásából a hitközség temploma. 1895-ben egy Bész hámidras is épült. 1870-ben Eisenstádter Manó, a hitközség buzgó tagja jesivát alapított, mely azóta is működik és nagy eredményeket ért el a vallási kultúra terjesztése terén. Talmud-Tórája 1920., egytanerős népiskolája 1926. létesült. Van ezenkívül a hitközségnek egy Éc Chajim és egy Chevra Sász egylete, Nőegylete, melynek Adler Izsákné az elnöknője. A hitközség kulturális céljai szolgálatában áll a Bészhamidras 300, és a Talmud Tóra 100 kötetes könyvtára A község gazdasági életének jelentős tényezői Herceg Ábrahám és Lebovits József szeszgyárai, mely kb. 100 munkást és Moskovits Jákob földbirtokos, mely kb. 60 munkást foglalkoztat. A hitközség 70,000 ck.-ás évi költségvetéssel dolgozik, melyből nagyobb összeget fordít szociális és filantrópikus célra. Anyakönyvi területéhez a járás 24 községe tartozik. Lélekszáma 600, adót 80 fizet. Foglalkozás szerint 2 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 5 szabadpályán levő, 20 kereskedő, 5 köztisztviselő, 5 munkás, 2 orvos, 15 iparos, 5 magánzó és 16 egyéb. A világháborúban a hitközségnek 3 tagja esett el. Több kiváló rabbi származik Sz.-ről. Ezek: néhai Deutsch Eliezer bonyhádi, Adler Pinkász radvánci, Adler Jenő hamsoveci, Posner Juda székelyhídi és Posner Hermann tarcali rabbi. A hitközség mai vezetősége: Ádler Izsák főrabbi, Schutzberger Majer elnök, Gottesmann Márton és Weisz Béni gondnokok, Herskovits Adolf jegyző, Leopold Lichtmann pénztárnok, SternheII Éliás Talmud-Tóra elnök, Jákob Weisz, Pollák Lipót, Lebovics Sia, Niederman Bernát és Adolf Lezkovies az elöljáróság tagjai.

14816.ht

CÍMSZÓ Szeredny

SZÓCIKK Szeredny Seredn Cs.-Szl nag k Un vm Sz.- orthodo hitközsé 181 körü alakult Els rabbij Mendel W 1840 hal me Sz.-n megalakulá els évébe épül fe tago hozzájárulásábó hitközsé temploma 1895-be eg Bés hámidra i épült 1870-be Eisenstádte Manó hitközsé buzg tagj jesivá alapított mel azót i működi é nag eredményeke ér e vallás kultúr terjesztés terén Talmud-Tóráj 1920. egytanerő népiskoláj 1926 létesült Va ezenkívü hitközségne eg É Chaji é eg Chevr Sás egylete Nőegylete melyne Adle Izsákn a elnöknője hitközsé kulturáli célja szolgálatába ál Bészhamidra 300 é Talmu Tór 10 kötete könyvtár közsé gazdaság életéne jelentő tényező Herce Ábrahá é Lebovit Józse szeszgyárai mel kb 10 munkás é Moskovit Jáko földbirtokos mel kb 6 munkás foglalkoztat hitközsé 70,00 ck.-á év költségvetésse dolgozik melybő nagyob összege fordí szociáli é filantrópiku célra Anyakönyv területéhe járá 2 község tartozik Lélekszám 600 adó 8 fizet Foglalkozá szerin nagykereskedő 1 gazdálkodó szabadpályá levő 2 kereskedő köztisztviselő munkás orvos 1 iparos magánz é 1 egyéb világháborúba hitközségne tagj eset el Töb kivál rabb származi Sz.-ről Ezek néha Deutsc Elieze bonyhádi Adle Pinkás radvánci Adle Jen hamsoveci Posne Jud székelyhíd é Posne Herman tarcal rabbi hitközsé ma vezetősége Ádle Izsá főrabbi Schutzberge Maje elnök Gottesman Márto é Weis Bén gondnokok Herskovit Adol jegyző Leopol Lichtman pénztárnok SternheI Éliá Talmud-Tór elnök Jáko Weisz Pollá Lipót Lebovic Sia Niederma Berná é Adol Lezkovie a elöljárósá tagjai

14816.h

CÍMSZ Szeredn

SZÓCIK Szeredn Sered Cs.-Sz na U v Sz. orthod hitközs 18 kör alakul El rabbi Mende 184 ha m Sz.- megalakul el évéb épü f tag hozzájárulásáb hitközs templom 1895-b e Bé hámidr épül 1870-b Eisenstádt Man hitközs buz tag jesiv alapítot me azó működ na eredmények é vallá kultú terjeszté teré Talmud-Tórá 1920 egytaner népiskolá 192 létesül V ezenkív hitközségn e Chaj e Chev Sá egylet Nőegylet melyn Adl Izsák elnöknőj hitközs kulturál célj szolgálatáb á Bészhamidr 30 Talm Tó 1 kötet könyvtá közs gazdasá életén jelent tényez Herc Ábrah Lebovi Józs szeszgyára me k 1 munká Moskovi Ják földbirtoko me k munká foglalkozta hitközs 70,0 ck.- é költségvetéss dolgozi melyb nagyo összeg ford szociál filantrópik célr Anyaköny területéh jár közsé tartozi Lélekszá 60 ad fize Foglalkoz szeri nagykeresked gazdálkod szabadpály lev keresked köztisztvisel munká orvo iparo magán egyé világháborúb hitközségn tag ese e Tö kivá rab származ Sz.-rő Eze néh Deuts Eliez bonyhád Adl Pinká radvánc Adl Je hamsovec Posn Ju székelyhí Posn Herma tarca rabb hitközs m vezetőség Ádl Izs főrabb Schutzberg Maj elnö Gottesma Márt Wei Bé gondnoko Herskovi Ado jegyz Leopo Lichtma pénztárno Sternhe Éli Talmud-Tó elnö Ják Weis Poll Lipó Lebovi Si Niederm Bern Ado Lezkovi elöljárós tagja

14816.

CÍMS Szered

SZÓCI Szered Sere Cs.-S n Sz ortho hitköz 1 kö alaku E rabb Mend 18 h Sz. megalaku e évé ép ta hozzájárulásá hitköz templo 1895- B hámid épü 1870- Eisenstád Ma hitköz bu ta jesi alapíto m az műkö n eredménye vall kult terjeszt ter Talmud-Tór 192 egytane népiskol 19 létesü ezenkí hitközség Cha Che S egyle Nőegyle mely Ad Izsá elnöknő hitköz kulturá cél szolgálatá Bészhamid 3 Tal T köte könyvt köz gazdas életé jelen ténye Her Ábra Lebov Józ szeszgyár m munk Moskov Já földbirtok m munk foglalkozt hitköz 70, ck. költségvetés dolgoz mely nagy össze for szociá filantrópi cél Anyakön területé já közs tartoz Léleksz 6 a fiz Foglalko szer nagykereske gazdálko szabadpál le kereske köztisztvise munk orv ipar magá egy világháború hitközség ta es T kiv ra szárma Sz.-r Ez né Deut Elie bonyhá Ad Pink radván Ad J hamsove Pos J székelyh Pos Herm tarc rab hitköz vezetősé Ád Iz főrab Schutzber Ma eln Gottesm Már We B gondnok Herskov Ad jegy Leop Lichtm pénztárn Sternh Él Talmud-T eln Já Wei Pol Lip Lebov S Nieder Ber Ad Lezkov elöljáró tagj

14816

CÍM Szere

SZÓC Szere Ser Cs.- S orth hitkö k alak rab Men 1 Sz megalak év é t hozzájárulás hitkö templ 1895 hámi ép 1870 Eisenstá M hitkö b t jes alapít a műk eredmény val kul terjesz te Talmud-Tó 19 egytan népisko 1 létes ezenk hitközsé Ch Ch egyl Nőegyl mel A Izs elnökn hitkö kultur cé szolgálat Bészhami Ta köt könyv kö gazda élet jele tény He Ábr Lebo Jó szeszgyá mun Mosko J földbirto mun foglalkoz hitkö 70 ck költségveté dolgo mel nag össz fo szoci filantróp cé Anyakö terület j köz tarto Léleks fi Foglalk sze nagykeresk gazdálk szabadpá l keresk köztisztvis mun or ipa mag eg világhábor hitközsé t e ki r szárm Sz.- E n Deu Eli bonyh A Pin radvá A hamsov Po székely Po Her tar ra hitkö vezetős Á I főra Schutzbe M el Gottes Má W gondno Hersko A jeg Leo Licht pénztár Stern É Talmud- el J We Po Li Lebo Niede Be A Lezko elöljár tag

1481

CÍ Szer

SZÓ Szer Se Cs. ort hitk ala ra Me S megala é hozzájárulá hitk temp 189 hám é 187 Eisenst hitk je alapí mű eredmén va ku terjes t Talmud-T 1 egyta népisk léte ezen hitközs C C egy Nőegy me Iz elnök hitk kultu c szolgála Bészham T kö köny k gazd éle jel tén H Áb Leb J szeszgy mu Mosk földbirt mu foglalko hitk 7 c költségvet dolg me na öss f szoc filantró c Anyak terüle kö tart Lélek f Foglal sz nagykeres gazdál szabadp keres köztisztvi mu o ip ma e világhábo hitközs k szár Sz. De El bony Pi radv hamso P székel P He ta r hitk vezető főr Schutzb e Gotte M gondn Hersk je Le Lich pénztá Ster Talmud e W P L Leb Nied B Lezk elöljá ta