14876.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága. Jótékonyság

SZÓCIKK: Jótékonyság. Jótékonysági szervezetek majdnem mindenütt működnek, ahol zsidók laknak. A Nőegyleteken kívül igen hasznos tevékenységet fejtett ki az amerikai Joint Distribution Comitee szlovenszkói kirendeltsége, mely Kassa székhellyel, különösen a keletszlovenszkói zsidók helyzetén javított igen sokat. Míg a Joint segélyezési programja produktív szellemben történt, addig a majdnem minden községben működő zsidó nőegyletek népkonyhákat alapítottak, alkalmi segélyezéseket, leánykiházasításokat támogattak. 1923-ban a Joint liquidálta szlovenszkói akcióját és helyébe Kassa székhellyel a Szlovenszkói Zsidók Szociális Egyesülete lépett, mely minden nagyobb városban levő fiókjaival a Joint szellemében, produktív munkával igyekszik enyhíteni a zsidó nélkülözésen. Kosár fonodákat, varró-himző és lakatos műhelyeket tartanak fenn, másrészt pedig intenzíven foglalkoznak árvagondozással és nyaraltatási akciókkal is.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4876. címszó a lexikon => 855. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14876.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága. Jótékonyság

SZÓCIKK: Jótékonyság. Jótékonysági szervezetek majdnem mindenütt működnek, ahol zsidók laknak. A Nőegyleteken kívül igen hasznos tevékenységet fejtett ki az amerikai Joint Distribution Comitee szlovenszkói kirendeltsége, mely Kassa székhellyel, különösen a keletszlovenszkói zsidók helyzetén javított igen sokat. Míg a Joint segélyezési programja produktív szellemben történt, addig a majdnem minden községben működő zsidó nőegyletek népkonyhákat alapítottak, alkalmi segélyezéseket, leánykiházasításokat támogattak. 1923-ban a Joint liquidálta szlovenszkói akcióját és helyébe Kassa székhellyel a Szlovenszkói Zsidók Szociális Egyesülete lépett, mely minden nagyobb városban levő fiókjaival a Joint szellemében, produktív munkával igyekszik enyhíteni a zsidó nélkülözésen. Kosár fonodákat, varró-himző és lakatos műhelyeket tartanak fenn, másrészt pedig intenzíven foglalkoznak árvagondozással és nyaraltatási akciókkal is.

14876.ht

CÍMSZÓ Szlovenszk zsidósága Jótékonysá

SZÓCIKK Jótékonyság Jótékonyság szervezete majdne mindenüt működnek aho zsidó laknak Nőegyleteke kívü ige haszno tevékenysége fejtet k a amerika Join Distributio Comite szlovenszkó kirendeltsége mel Kass székhellyel különöse keletszlovenszkó zsidó helyzeté javítot ige sokat Mí Join segélyezés programj produktí szellembe történt addi majdne minde községbe működ zsid nőegylete népkonyháka alapítottak alkalm segélyezéseket leánykiházasításoka támogattak 1923-ba Join liquidált szlovenszkó akciójá é helyéb Kass székhellye Szlovenszkó Zsidó Szociáli Egyesület lépett mel minde nagyob városba lev fiókjaiva Join szellemében produktí munkáva igyekszi enyhíten zsid nélkülözésen Kosá fonodákat varró-himz é lakato műhelyeke tartana fenn másrész pedi intenzíve foglalkozna árvagondozássa é nyaraltatás akciókka is

14876.h

CÍMSZ Szlovensz zsidóság Jótékonys

SZÓCIK Jótékonysá Jótékonysá szervezet majdn mindenü működne ah zsid lakna Nőegyletek kív ig haszn tevékenység fejte amerik Joi Distributi Comit szlovenszk kirendeltség me Kas székhellye különös keletszlovenszk zsid helyzet javíto ig soka M Joi segélyezé program produkt szellemb történ add majdn mind községb műkö zsi nőegylet népkonyhák alapította alkal segélyezéseke leánykiházasítások támogatta 1923-b Joi liquidál szlovenszk akciój helyé Kas székhelly Szlovenszk Zsid Szociál Egyesüle lépet me mind nagyo városb le fiókjaiv Joi szellemébe produkt munkáv igyeksz enyhíte zsi nélkülözése Kos fonodáka varró-him lakat műhelyek tartan fen másrés ped intenzív foglalkozn árvagondozáss nyaraltatá akciókk i

14876.

CÍMS Szlovens zsidósá Jótékony

SZÓCI Jótékonys Jótékonys szerveze majd minden működn a zsi lakn Nőegylete kí i hasz tevékenysé fejt ameri Jo Distribut Comi szlovensz kirendeltsé m Ka székhelly különö keletszlovensz zsi helyze javít i sok Jo segélyez progra produk szellem törté ad majd min község műk zs nőegyle népkonyhá alapított alka segélyezések leánykiházasításo támogatt 1923- Jo liquidá szlovensz akció hely Ka székhell Szlovensz Zsi Szociá Egyesül lépe m min nagy város l fiókjai Jo szelleméb produk munká igyeks enyhít zs nélkülözés Ko fonodák varró-hi laka műhelye tarta fe másré pe intenzí foglalkoz árvagondozás nyaraltat akciók

14876

CÍM Szloven zsidós Jótékon

SZÓC Jótékony Jótékony szervez maj minde működ zs lak Nőegylet k has tevékenys fej amer J Distribu Com szlovens kirendelts K székhell külön keletszlovens zs helyz javí so J segélye progr produ szelle tört a maj mi közsé mű z nőegyl népkonyh alapítot alk segélyezése leánykiházasítás támogat 1923 J liquid szlovens akci hel K székhel Szlovens Zs Szoci Egyesü lép mi nag váro fiókja J szellemé produ munk igyek enyhí z nélkülözé K fonodá varró-h lak műhely tart f másr p intenz foglalko árvagondozá nyaralta akció

1487

CÍ Szlove zsidó Jótéko

SZÓ Jótékon Jótékon szerve ma mind műkö z la Nőegyle ha tevékeny fe ame Distrib Co szloven kirendelt székhel külö keletszloven z hely jav s segély prog prod szell tör ma m közs m nőegy népkony alapíto al segélyezés leánykiházasítá támoga 192 liqui szloven akc he székhe Szloven Z Szoc Egyes lé m na vár fiókj szellem prod mun igye enyh nélkülöz fonod varró- la műhel tar más inten foglalk árvagondoz nyaralt akci