14879.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága.Gazdasági éspolitikai helyzete

SZÓCIKK: Gazdasági és politikai helyzete. Gazdasági tekintetben az impórium-változás nem hozott lényegesebb eltolódásokat. Sz. meglehetősen hamar konszolidálódott és igyekezett megmaradni azon keretek között, melyek között azelőtt élt. Társadalmi téren sem történtek jelentősebb elváltozások, mert az évszázadok óta kifejlődött egymásközötti élés egybeforrasztotta a szlovenszkói zsidóságot a keresztény lakossággal. Foglalkozás tekintetében Szlovenszkó 135,819 zsidója közül 34,620/0-nak van foglalkozása, 4,62% kisegítő családtag, 0,43% cseléd és 60,33% családtag foglalkozás nélkül. Ennek legfőbb oka a szlovenszkói zsidók gyermekbősége és a nők hiányos önálló foglalkoztatása. A foglalkozásban levő zsidók közül 65,83% önálló, vagy bérlő, 11,91% hivatalnok, 17,61% munkás, 3,58% tanonc és 1,07% napszámos. Sz.-ának 10,8%-a mezőgazdasággal foglalkozik, úgyhogy ez a foglalkozása az összes foglalkozási ágak között a 4-ik helyen áll. A legelterjedtebb foglalkozási ág az árúkereskedelem, mely beleértve a kereskedelmi alkalmazottakat is 36,87%-ot foglalkoztat, viszont Szlovenszkó gyenge iparánál fogva a zsidók között is kevesen foglalkoznak iparral. A zsidóság gazdasági fellendítésére Keletszlovenszkón, az amerikai Joint támogatásával Zsidó Hitelszövetkezetek létesültek, melyek a Ruszinszkóban levőkkel, Munkács (Mukacevo) székhellyel központilag vannak szervezve. Szlovenszkóban Kassán, Nagymihályon (Mihalovce), Eperjesen, Gálszécsen vannak Zsidó Hitelszövetkezetek, melyek 4530 tagot számlálnak és az 1926 év végéig alacsony kamatokra kihelyezett összegek túlhaladják a tízmillió csehszl. koronát. - Politikai tekintetben a csehszlovák alkotmány következtében a zsidók nemzetiségnek számítanak. Ez az adottság hozta létre, hogy Sz. nemzeti alapon is szervezkedett. A cionista szervezeteken kívül, melyeknek diasporikus politikájuk nem alakult ki teljesen, mindenütt megalakultak a különböző zsidó politikai pártok, ú. m.: Zsidó Párt, Egységes Zsidó Párt, Gazdasági Zsidó Párt, Konzervatív Zsidó Párt, azonkívül az egyes községek és városok alkalmi zsidó pártjai. Ezek a zsidó pártok legfőkent arra törekszenek, hogy a többi politikai pártok küzdelmeitől semlegesítsek magukat és azáltal, hogy Szlovenszkóban a zsidóság zsidó pártokra is szavazhat, ezt a törekvést el is érték. Szlovenszkó 135,819 zsidó lakosságából 70,546 személy zsidó nemzetisgűnek vallotta magát, ami 52%-nak felel meg. Ez a számarány az 1920. és 1925. évi parlamenti választásokon alakult ki, amikor is a Zsidó Párt önállóan indult a választási küzdelembe és csak a választások technikai részén múlott, hogy dacára a 70,546 zsidó szavazatnak, a zsidóság mégsem jutott parlamenti képviselethez. Minden községben és városban azonban a képviselőtestületi és megyei (zsuppai) választmányban nagy számmal vannak zsidók zsidó programmal képviselve, akik úgy politikai érettségükkel, mint képességeikkel előkelő szerepet visznek. A zsidó pártoknak Pozsonyban van a központjuk és az évenkint megtartott kongresszusokon szabják meg a párt politikai, gazdasági és kulturális működésének programját. - Még egy politikai testülete van Sz.-nak és ez a Volksverband der Juden in der Slovakei (Zsidó- Népszövetségi Liga Szlovenszkón), mely a zsidóság kisebbségi helyzetét figyeli állandóan. Székhelye Pozsonyban van. De nemcsak a zsidó pártokban játszanak a a zsidók szerepet. A különböző politikai pártok is sok zsidót vallhatnak tagjaiknak, így a Magyar Nemzeti Párt, Szocialdemokrata-párt, Kommunista-párt, Agrár-párt, mely pártoknak nem egy zsidó tagja ül a képviselőtestületben, vagy tölt be más fontos politikai tisztséget. A parlamentnek azonban egy szlovecszkói zsidó tagja sincsen.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 4879. címszó a lexikon => 856. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14879.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága.Gazdasági éspolitikai helyzete

SZÓCIKK: Gazdasági és politikai helyzete. Gazdasági tekintetben az impórium-változás nem hozott lényegesebb eltolódásokat. Sz. meglehetősen hamar konszolidálódott és igyekezett megmaradni azon keretek között, melyek között azelőtt élt. Társadalmi téren sem történtek jelentősebb elváltozások, mert az évszázadok óta kifejlődött egymásközötti élés egybeforrasztotta a szlovenszkói zsidóságot a keresztény lakossággal. Foglalkozás tekintetében Szlovenszkó 135,819 zsidója közül 34,620/0-nak van foglalkozása, 4,62% kisegítő családtag, 0,43% cseléd és 60,33% családtag foglalkozás nélkül. Ennek legfőbb oka a szlovenszkói zsidók gyermekbősége és a nők hiányos önálló foglalkoztatása. A foglalkozásban levő zsidók közül 65,83% önálló, vagy bérlő, 11,91% hivatalnok, 17,61% munkás, 3,58% tanonc és 1,07% napszámos. Sz.-ának 10,8%-a mezőgazdasággal foglalkozik, úgyhogy ez a foglalkozása az összes foglalkozási ágak között a 4-ik helyen áll. A legelterjedtebb foglalkozási ág az árúkereskedelem, mely beleértve a kereskedelmi alkalmazottakat is 36,87%-ot foglalkoztat, viszont Szlovenszkó gyenge iparánál fogva a zsidók között is kevesen foglalkoznak iparral. A zsidóság gazdasági fellendítésére Keletszlovenszkón, az amerikai Joint támogatásával Zsidó Hitelszövetkezetek létesültek, melyek a Ruszinszkóban levőkkel, Munkács Mukacevo székhellyel központilag vannak szervezve. Szlovenszkóban Kassán, Nagymihályon Mihalovce , Eperjesen, Gálszécsen vannak Zsidó Hitelszövetkezetek, melyek 4530 tagot számlálnak és az 1926 év végéig alacsony kamatokra kihelyezett összegek túlhaladják a tízmillió csehszl. koronát. - Politikai tekintetben a csehszlovák alkotmány következtében a zsidók nemzetiségnek számítanak. Ez az adottság hozta létre, hogy Sz. nemzeti alapon is szervezkedett. A cionista szervezeteken kívül, melyeknek diasporikus politikájuk nem alakult ki teljesen, mindenütt megalakultak a különböző zsidó politikai pártok, ú. m.: Zsidó Párt, Egységes Zsidó Párt, Gazdasági Zsidó Párt, Konzervatív Zsidó Párt, azonkívül az egyes községek és városok alkalmi zsidó pártjai. Ezek a zsidó pártok legfőkent arra törekszenek, hogy a többi politikai pártok küzdelmeitől semlegesítsek magukat és azáltal, hogy Szlovenszkóban a zsidóság zsidó pártokra is szavazhat, ezt a törekvést el is érték. Szlovenszkó 135,819 zsidó lakosságából 70,546 személy zsidó nemzetisgűnek vallotta magát, ami 52%-nak felel meg. Ez a számarány az 1920. és 1925. évi parlamenti választásokon alakult ki, amikor is a Zsidó Párt önállóan indult a választási küzdelembe és csak a választások technikai részén múlott, hogy dacára a 70,546 zsidó szavazatnak, a zsidóság mégsem jutott parlamenti képviselethez. Minden községben és városban azonban a képviselőtestületi és megyei zsuppai választmányban nagy számmal vannak zsidók zsidó programmal képviselve, akik úgy politikai érettségükkel, mint képességeikkel előkelő szerepet visznek. A zsidó pártoknak Pozsonyban van a központjuk és az évenkint megtartott kongresszusokon szabják meg a párt politikai, gazdasági és kulturális működésének programját. - Még egy politikai testülete van Sz.-nak és ez a Volksverband der Juden in der Slovakei Zsidó- Népszövetségi Liga Szlovenszkón , mely a zsidóság kisebbségi helyzetét figyeli állandóan. Székhelye Pozsonyban van. De nemcsak a zsidó pártokban játszanak a a zsidók szerepet. A különböző politikai pártok is sok zsidót vallhatnak tagjaiknak, így a Magyar Nemzeti Párt, Szocialdemokrata-párt, Kommunista-párt, Agrár-párt, mely pártoknak nem egy zsidó tagja ül a képviselőtestületben, vagy tölt be más fontos politikai tisztséget. A parlamentnek azonban egy szlovecszkói zsidó tagja sincsen.

14879.ht

CÍMSZÓ Szlovenszk zsidósága.Gazdaság éspolitika helyzet

SZÓCIKK Gazdaság é politika helyzete Gazdaság tekintetbe a impórium-változá ne hozot lényegeseb eltolódásokat Sz meglehetőse hama konszolidálódot é igyekezet megmaradn azo kerete között melye közöt azelőt élt Társadalm tére se történte jelentőseb elváltozások mer a évszázado ót kifejlődöt egymásközött élé egybeforrasztott szlovenszkó zsidóságo keresztén lakossággal Foglalkozá tekintetébe Szlovenszk 135,81 zsidój közü 34,620/0-na va foglalkozása 4,62 kisegít családtag 0,43 cselé é 60,33 családta foglalkozá nélkül Enne legfőb ok szlovenszkó zsidó gyermekbőség é nő hiányo önáll foglalkoztatása foglalkozásba lev zsidó közü 65,83 önálló vag bérlő 11,91 hivatalnok 17,61 munkás 3,58 tanon é 1,07 napszámos Sz.-ána 10,8%- mezőgazdaságga foglalkozik úgyhog e foglalkozás a össze foglalkozás ága közöt 4-i helye áll legelterjedteb foglalkozás á a árúkereskedelem mel beleértv kereskedelm alkalmazottaka i 36,87%-o foglalkoztat viszon Szlovenszk gyeng iparáná fogv zsidó közöt i kevese foglalkozna iparral zsidósá gazdaság fellendítésér Keletszlovenszkón a amerika Join támogatásáva Zsid Hitelszövetkezete létesültek melye Ruszinszkóba levőkkel Munkác Mukacev székhellye központila vanna szervezve Szlovenszkóba Kassán Nagymihályo Mihalovc Eperjesen Gálszécse vanna Zsid Hitelszövetkezetek melye 453 tago számlálna é a 192 é végéi alacson kamatokr kihelyezet összege túlhaladjá tízmilli csehszl koronát Politika tekintetbe csehszlová alkotmán következtébe zsidó nemzetiségne számítanak E a adottsá hozt létre hog Sz nemzet alapo i szervezkedett cionist szervezeteke kívül melyekne diasporiku politikáju ne alakul k teljesen mindenüt megalakulta különböz zsid politika pártok ú m. Zsid Párt Egysége Zsid Párt Gazdaság Zsid Párt Konzervatí Zsid Párt azonkívü a egye községe é városo alkalm zsid pártjai Eze zsid párto legfőken arr törekszenek hog több politika párto küzdelmeitő semlegesítse maguka é azáltal hog Szlovenszkóba zsidósá zsid pártokr i szavazhat ez törekvés e i érték Szlovenszk 135,81 zsid lakosságábó 70,54 személ zsid nemzetisgűne vallott magát am 52%-na fele meg E számarán a 1920 é 1925 év parlament választásoko alakul ki amiko i Zsid Pár önállóa indul választás küzdelemb é csa választáso technika részé múlott hog dacár 70,54 zsid szavazatnak zsidósá mégse jutot parlament képviselethez Minde községbe é városba azonba képviselőtestület é megye zsuppa választmányba nag számma vanna zsidó zsid programma képviselve aki úg politika érettségükkel min képességeikke előkel szerepe visznek zsid pártokna Pozsonyba va központju é a évenkin megtartot kongresszusoko szabjá me pár politikai gazdaság é kulturáli működéséne programját Mé eg politika testület va Sz.-na é e Volksverban de Jude i de Slovake Zsidó Népszövetség Lig Szlovenszkó mel zsidósá kisebbség helyzeté figyel állandóan Székhely Pozsonyba van D nemcsa zsid pártokba játszana zsidó szerepet különböz politika párto i so zsidó vallhatna tagjaiknak íg Magya Nemzet Párt Szocialdemokrata-párt Kommunista-párt Agrár-párt mel pártokna ne eg zsid tagj ü képviselőtestületben vag töl b má fonto politika tisztséget parlamentne azonba eg szlovecszkó zsid tagj sincsen

14879.h

CÍMSZ Szlovensz zsidósága.Gazdasá éspolitik helyze

SZÓCIK Gazdasá politik helyzet Gazdasá tekintetb impórium-változ n hozo lényegese eltolódásoka S meglehetős ham konszolidálódo igyekeze megmarad az keret közöt mely közö azelő él Társadal tér s történt jelentőse elváltozáso me évszázad ó kifejlődö egymásközöt él egybeforrasztot szlovenszk zsidóság kereszté lakosságga Foglalkoz tekintetéb Szlovensz 135,8 zsidó köz 34,620/0-n v foglalkozás 4,6 kisegí családta 0,4 csel 60,3 családt foglalkoz nélkü Enn legfő o szlovenszk zsid gyermekbősé n hiány önál foglalkoztatás foglalkozásb le zsid köz 65,8 önáll va bérl 11,9 hivatalno 17,6 munká 3,5 tano 1,0 napszámo Sz.-án 10,8% mezőgazdaságg foglalkozi úgyho foglalkozá össz foglalkozá ág közö 4- hely ál legelterjedte foglalkozá árúkereskedele me beleért kereskedel alkalmazottak 36,87%- foglalkozta viszo Szlovensz gyen iparán fog zsid közö keves foglalkozn iparra zsidós gazdasá fellendítésé Keletszlovenszkó amerik Joi támogatásáv Zsi Hitelszövetkezet létesülte mely Ruszinszkób levőkke Munká Mukace székhelly központil vann szervezv Szlovenszkób Kassá Nagymihály Mihalov Eperjese Gálszécs vann Zsi Hitelszövetkezete mely 45 tag számláln 19 végé alacso kamatok kihelyeze összeg túlhaladj tízmill csehsz koroná Politik tekintetb csehszlov alkotmá következtéb zsid nemzetiségn számítana adotts hoz létr ho S nemze alap szervezkedet cionis szervezetek kívü melyekn diasporik politikáj n alaku teljese mindenü megalakult különbö zsi politik párto m Zsi Pár Egység Zsi Pár Gazdasá Zsi Pár Konzervat Zsi Pár azonkív egy község város alkal zsi pártja Ez zsi párt legfőke ar törekszene ho töb politik párt küzdelmeit semlegesíts maguk azálta ho Szlovenszkób zsidós zsi pártok szavazha e törekvé érté Szlovensz 135,8 zsi lakosságáb 70,5 szemé zsi nemzetisgűn vallot magá a 52%-n fel me számará 192 192 é parlamen választások alaku k amik Zsi Pá önálló indu választá küzdelem cs választás technik rész múlot ho dacá 70,5 zsi szavazatna zsidós mégs juto parlamen képviselethe Mind községb városb azonb képviselőtestüle megy zsupp választmányb na számm vann zsid zsi programm képviselv ak ú politik érettségükke mi képességeikk előke szerep viszne zsi pártokn Pozsonyb v központj évenki megtarto kongresszusok szabj m pá politika gazdasá kulturál működésén programjá M e politik testüle v Sz.-n Volksverba d Jud d Slovak Zsid Népszövetsé Li Szlovenszk me zsidós kisebbsé helyzet figye állandóa Székhel Pozsonyb va nemcs zsi pártokb játszan zsid szerepe különbö politik párt s zsid vallhatn tagjaikna í Magy Nemze Pár Szocialdemokrata-pár Kommunista-pár Agrár-pár me pártokn n e zsi tag képviselőtestületbe va tö m font politik tisztsége parlamentn azonb e szlovecszk zsi tag sincse

14879.

CÍMS Szlovens zsidósága.Gazdas éspoliti helyz

SZÓCI Gazdas politi helyze Gazdas tekintet impórium-válto hoz lényeges eltolódások meglehető ha konszolidálód igyekez megmara a kere közö mel köz azel é Társada té történ jelentős elváltozás m évszáza kifejlőd egymásközö é egybeforraszto szlovensz zsidósá kereszt lakosságg Foglalko tekinteté Szlovens 135, zsid kö 34,620/0- foglalkozá 4, kiseg családt 0, cse 60, család foglalko nélk En legf szlovensz zsi gyermekbős hián öná foglalkoztatá foglalkozás l zsi kö 65, önál v bér 11, hivataln 17, munk 3, tan 1, napszám Sz.-á 10,8 mezőgazdaság foglalkoz úgyh foglalkoz öss foglalkoz á köz 4 hel á legelterjedt foglalkoz árúkereskedel m beleér kereskede alkalmazotta 36,87% foglalkozt visz Szlovens gye ipará fo zsi köz keve foglalkoz iparr zsidó gazdas fellendítés Keletszlovenszk ameri Jo támogatásá Zs Hitelszövetkeze létesült mel Ruszinszkó levőkk Munk Mukac székhell központi van szervez Szlovenszkó Kass Nagymihál Mihalo Eperjes Gálszéc van Zs Hitelszövetkezet mel 4 ta számlál 1 vég alacs kamato kihelyez össze túlhalad tízmil csehs koron Politi tekintet csehszlo alkotm következté zsi nemzetiség számítan adott ho lét h nemz ala szervezkede cioni szervezete kív melyek diaspori politiká alak teljes minden megalakul különb zs politi párt Zs Pá Egysé Zs Pá Gazdas Zs Pá Konzerva Zs Pá azonkí eg közsé váro alka zs pártj E zs pár legfők a törekszen h tö politi pár küzdelmei semlegesít magu azált h Szlovenszkó zsidó zs párto szavazh törekv ért Szlovens 135, zs lakosságá 70, szem zs nemzetisgű vallo mag 52%- fe m számar 19 19 parlame választáso alak ami Zs P önáll ind választ küzdele c választá techni rés múlo h dac 70, zs szavazatn zsidó még jut parlame képviseleth Min község város azon képviselőtestül meg zsup választmány n szám van zsi zs program képvisel a politi érettségükk m képességeik elők szere viszn zs pártok Pozsony központ évenk megtart kongresszuso szab p politik gazdas kulturá működésé programj politi testül Sz.- Volksverb Ju Slova Zsi Népszövets L Szlovensz m zsidó kisebbs helyze figy állandó Székhe Pozsony v nemc zs pártok játsza zsi szerep különb politi pár zsi vallhat tagjaikn Mag Nemz Pá Szocialdemokrata-pá Kommunista-pá Agrár-pá m pártok zs ta képviselőtestületb v t fon politi tisztség parlament azon szlovecsz zs ta sincs

14879

CÍM Szloven zsidósága.Gazda éspolit hely

SZÓC Gazda polit helyz Gazda tekinte impórium-vált ho lényege eltolódáso meglehet h konszolidáló igyeke megmar ker köz me kö aze Társad t törté jelentő elváltozá évszáz kifejlő egymásköz egybeforraszt szlovens zsidós keresz lakosság Foglalk tekintet Szloven 135 zsi k 34,620/0 foglalkoz 4 kise család 0 cs 60 csalá foglalk nél E leg szlovens zs gyermekbő hiá ön foglalkoztat foglalkozá zs k 65 öná bé 11 hivatal 17 mun 3 ta 1 napszá Sz.- 10, mezőgazdasá foglalko úgy foglalko ös foglalko kö he legelterjed foglalko árúkereskede beleé keresked alkalmazott 36,87 foglalkoz vis Szloven gy ipar f zs kö kev foglalko ipar zsid gazda fellendíté Keletszlovensz amer J támogatás Z Hitelszövetkez létesül me Ruszinszk levők Mun Muka székhel központ va szerve Szlovenszk Kas Nagymihá Mihal Eperje Gálszé va Z Hitelszövetkeze me t számlá vé alac kamat kihelye össz túlhala tízmi cseh koro Polit tekinte csehszl alkot következt zs nemzetisé számíta adot h lé nem al szervezked cion szervezet kí melye diaspor politik ala telje minde megalaku külön z polit pár Z P Egys Z P Gazda Z P Konzerv Z P azonk e közs vár alk z párt z pá legfő töreksze t polit pá küzdelme semlegesí mag azál Szlovenszk zsid z párt szavaz törek ér Szloven 135 z lakosság 70 sze z nemzetisg vall ma 52% f száma 1 1 parlam választás ala am Z önál in válasz küzdel választ techn ré múl da 70 z szavazat zsid mé ju parlam képviselet Mi közsé váro azo képviselőtestü me zsu választmán szá va zs z progra képvise polit érettségük képességei elő szer visz z párto Pozson közpon éven megtar kongresszus sza politi gazda kultur működés program polit testü Sz. Volksver J Slov Zs Népszövet Szlovens zsid kisebb helyz fig álland Székh Pozson nem z párto játsz zs szere külön polit pá zs vallha tagjaik Ma Nem P Szocialdemokrata-p Kommunista-p Agrár-p párto z t képviselőtestület fo polit tisztsé parlamen azo szlovecs z t sinc

1487

CÍ Szlove zsidósága.Gazd éspoli hel

SZÓ Gazd poli hely Gazd tekint impórium-vál h lényeg eltolódás meglehe konszolidál igyek megma ke kö m k az Társa tört jelent elváltoz évszá kifejl egymáskö egybeforrasz szloven zsidó keres lakossá Foglal tekinte Szlove 13 zs 34,620/ foglalko kis csalá c 6 csal foglal né le szloven z gyermekb hi ö foglalkozta foglalkoz z 6 ön b 1 hivata 1 mu t napsz Sz. 10 mezőgazdas foglalk úg foglalk ö foglalk k h legelterje foglalk árúkeresked bele kereske alkalmazot 36,8 foglalko vi Szlove g ipa z k ke foglalk ipa zsi gazd fellendít Keletszlovens ame támogatá Hitelszövetke létesü m Ruszinsz levő Mu Muk székhe közpon v szerv Szlovensz Ka Nagymih Miha Eperj Gálsz v Hitelszövetkez m száml v ala kama kihely öss túlhal tízm cse kor Poli tekint csehsz alko következ z nemzetis számít ado l ne a szervezke cio szerveze k mely diaspo politi al telj mind megalak külö poli pá Egy Gazd Konzer azon köz vá al pár p legf töreksz poli p küzdelm semleges ma azá Szlovensz zsi pár szava töre é Szlove 13 lakossá 7 sz nemzetis val m 52 szám parla választá al a öná i válas küzde válasz tech r mú d 7 szavaza zsi m j parla képvisele M közs vár az képviselőtest m zs választmá sz v z progr képvis poli érettségü képessége el sze vis párt Pozso közpo éve megta kongresszu sz polit gazd kultu működé progra poli test Sz Volksve Slo Z Népszöve Szloven zsi kiseb hely fi állan Szék Pozso ne párt játs z szer külö poli p z vallh tagjai M Ne Szocialdemokrata- Kommunista- Agrár- párt képviselőtestüle f poli tiszts parlame az szlovec sin