14880.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága.Gazdasági éspolitikai helyzete

SZÓCIKK: "választásokon alakult ki, amikor is a Zsidó Párt önállóan indult a választási küzdelembe és csak a választások technikai részén múlott, hogy dacára a 70,546 zsidó szavazatnak, a zsidóság mégsem jutott parlamenti képviselethez. Minden községben és városban azonban a képviselőtestületi és megyei (zsuppai) választmányban nagy számmal vannak zsidók zsidó programmal képviselve, akik úgy politikai érettségükkel, mint képességeikkel előkelő szerepet visznek. A zsidó pártoknak Pozsonyban van a központjuk és az évenkint megtartott kongresszusokon szabják meg a párt politikai, gazdasági és kulturális működésének programját. - Még egy politikai testülete van Sz.-nak és ez a Volksverband der Juden in der Slovakei (Zsidó- Népszövetségi Liga Szlovenszkón), mely a zsidóság kisebbségi helyzetét figyeli állandóan. Székhelye Pozsonyban van. De nemcsak a zsidó pártokban játszanak a a zsidók szerepet. A különböző politikai pártok is sok zsidót vallhatnak tagjaiknak, így a Magyar Nemzeti Párt, Szocialdemokrata-párt, Kommunista-párt, Agrár-párt, mely pártoknak nem egy zsidó tagja ül a képviselőtestületben, vagy tölt be más fontos politikai tisztséget. A parlamentnek azonban egy szlovecszkói zsidó tagja sincsen."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4880. címszó a lexikon => 856. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14880.htm

CÍMSZÓ: Szlovenszkó zsidósága.Gazdasági éspolitikai helyzete

SZÓCIKK: választásokon alakult ki, amikor is a Zsidó Párt önállóan indult a választási küzdelembe és csak a választások technikai részén múlott, hogy dacára a 70,546 zsidó szavazatnak, a zsidóság mégsem jutott parlamenti képviselethez. Minden községben és városban azonban a képviselőtestületi és megyei zsuppai választmányban nagy számmal vannak zsidók zsidó programmal képviselve, akik úgy politikai érettségükkel, mint képességeikkel előkelő szerepet visznek. A zsidó pártoknak Pozsonyban van a központjuk és az évenkint megtartott kongresszusokon szabják meg a párt politikai, gazdasági és kulturális működésének programját. - Még egy politikai testülete van Sz.-nak és ez a Volksverband der Juden in der Slovakei Zsidó- Népszövetségi Liga Szlovenszkón , mely a zsidóság kisebbségi helyzetét figyeli állandóan. Székhelye Pozsonyban van. De nemcsak a zsidó pártokban játszanak a a zsidók szerepet. A különböző politikai pártok is sok zsidót vallhatnak tagjaiknak, így a Magyar Nemzeti Párt, Szocialdemokrata-párt, Kommunista-párt, Agrár-párt, mely pártoknak nem egy zsidó tagja ül a képviselőtestületben, vagy tölt be más fontos politikai tisztséget. A parlamentnek azonban egy szlovecszkói zsidó tagja sincsen.

14880.ht

CÍMSZÓ Szlovenszk zsidósága.Gazdaság éspolitika helyzet

SZÓCIKK választásoko alakul ki amiko i Zsid Pár önállóa indul választás küzdelemb é csa választáso technika részé múlott hog dacár 70,54 zsid szavazatnak zsidósá mégse jutot parlament képviselethez Minde községbe é városba azonba képviselőtestület é megye zsuppa választmányba nag számma vanna zsidó zsid programma képviselve aki úg politika érettségükkel min képességeikke előkel szerepe visznek zsid pártokna Pozsonyba va központju é a évenkin megtartot kongresszusoko szabjá me pár politikai gazdaság é kulturáli működéséne programját Mé eg politika testület va Sz.-na é e Volksverban de Jude i de Slovake Zsidó Népszövetség Lig Szlovenszkó mel zsidósá kisebbség helyzeté figyel állandóan Székhely Pozsonyba van D nemcsa zsid pártokba játszana zsidó szerepet különböz politika párto i so zsidó vallhatna tagjaiknak íg Magya Nemzet Párt Szocialdemokrata-párt Kommunista-párt Agrár-párt mel pártokna ne eg zsid tagj ü képviselőtestületben vag töl b má fonto politika tisztséget parlamentne azonba eg szlovecszkó zsid tagj sincsen

14880.h

CÍMSZ Szlovensz zsidósága.Gazdasá éspolitik helyze

SZÓCIK választások alaku k amik Zsi Pá önálló indu választá küzdelem cs választás technik rész múlot ho dacá 70,5 zsi szavazatna zsidós mégs juto parlamen képviselethe Mind községb városb azonb képviselőtestüle megy zsupp választmányb na számm vann zsid zsi programm képviselv ak ú politik érettségükke mi képességeikk előke szerep viszne zsi pártokn Pozsonyb v központj évenki megtarto kongresszusok szabj m pá politika gazdasá kulturál működésén programjá M e politik testüle v Sz.-n Volksverba d Jud d Slovak Zsid Népszövetsé Li Szlovenszk me zsidós kisebbsé helyzet figye állandóa Székhel Pozsonyb va nemcs zsi pártokb játszan zsid szerepe különbö politik párt s zsid vallhatn tagjaikna í Magy Nemze Pár Szocialdemokrata-pár Kommunista-pár Agrár-pár me pártokn n e zsi tag képviselőtestületbe va tö m font politik tisztsége parlamentn azonb e szlovecszk zsi tag sincse

14880.

CÍMS Szlovens zsidósága.Gazdas éspoliti helyz

SZÓCI választáso alak ami Zs P önáll ind választ küzdele c választá techni rés múlo h dac 70, zs szavazatn zsidó még jut parlame képviseleth Min község város azon képviselőtestül meg zsup választmány n szám van zsi zs program képvisel a politi érettségükk m képességeik elők szere viszn zs pártok Pozsony központ évenk megtart kongresszuso szab p politik gazdas kulturá működésé programj politi testül Sz.- Volksverb Ju Slova Zsi Népszövets L Szlovensz m zsidó kisebbs helyze figy állandó Székhe Pozsony v nemc zs pártok játsza zsi szerep különb politi pár zsi vallhat tagjaikn Mag Nemz Pá Szocialdemokrata-pá Kommunista-pá Agrár-pá m pártok zs ta képviselőtestületb v t fon politi tisztség parlament azon szlovecsz zs ta sincs

14880

CÍM Szloven zsidósága.Gazda éspolit hely

SZÓC választás ala am Z önál in válasz küzdel választ techn ré múl da 70 z szavazat zsid mé ju parlam képviselet Mi közsé váro azo képviselőtestü me zsu választmán szá va zs z progra képvise polit érettségük képességei elő szer visz z párto Pozson közpon éven megtar kongresszus sza politi gazda kultur működés program polit testü Sz. Volksver J Slov Zs Népszövet Szlovens zsid kisebb helyz fig álland Székh Pozson nem z párto játsz zs szere külön polit pá zs vallha tagjaik Ma Nem P Szocialdemokrata-p Kommunista-p Agrár-p párto z t képviselőtestület fo polit tisztsé parlamen azo szlovecs z t sinc

1488

CÍ Szlove zsidósága.Gazd éspoli hel

SZÓ választá al a öná i válas küzde válasz tech r mú d 7 szavaza zsi m j parla képvisele M közs vár az képviselőtest m zs választmá sz v z progr képvis poli érettségü képessége el sze vis párt Pozso közpo éve megta kongresszu sz polit gazd kultu működé progra poli test Sz Volksve Slo Z Népszöve Szloven zsi kiseb hely fi állan Szék Pozso ne párt játs z szer külö poli p z vallh tagjai M Ne Szocialdemokrata- Kommunista- Agrár- párt képviselőtestüle f poli tiszts parlame az szlovec sin