14887.htm

CÍMSZÓ: Szobránc

SZÓCIKK: Szobránc (Sobrance, Cs.-Szl.) kisk. Ung. vm. 1216 lak. A Sz.-i (orthodox) hitközség - régi okiratok és sírkövek feliratai szerint - körülbelül 300 éves. Pontosan azonban nem állapítható meg a hitközségi élet kezdete. A hitközség első rabbijai, akikről tudunk, Eisenstadter Juda, Eisenstadter Dávid, Weisz Hermán és Friedmann M. Simon (megh. 1925.) voltak, akik lelkes buzgósággal dolgoztak a vallásos élet fejlesztésén. A hitközség annáleszei az első elöljárók neveit is feljegyezték. Ezek: Lebovits Eísik földbirtokos, Moskovits Éliás erdőtulajdonos, Moskovits Wolf és Lebovits Lázár kereskedők. A hitközség ma is fennálló temploma 1800. épült. A tagok részint pénzadományokkal járultak az építkezéshez, részint pedig ők maguk végezték a fuvarozási és egyéb munkálatokat. 1880-ben létesült a hitközségnek államilag támogatott négyosztályos elemi iskolája, mely azonban 1892. az anyagi eszközök elégtelensége miatt megszűnt. Most csak Talmud Tórája van a hitközségnek. Ezt 1926. alapították, 2 tanerös, növendékeinek száma 26. Régebben jesivája is volt a hitközségnek, de ez már megszűnt. A Chevra Kadisa körülbelül 150 évvel ezelőtt létesült. A hitközségnek két tagja vesz részt intenzivebben a társadalmi és politikai életben: Herskovits Ármin bankigazgató, aki Ungmegye törvényhatósági bizottsági tagja volt öt évig és Rosenfeld M. Lipót a Duna bank cégvezetője, aki négy éven át Ung- és Zemplén vármegyék zsidópárti képviselője, újabb négy évig a községi zsidópárt képviselője volt, jelenleg a zsidópárt helyi vezetője. Nagyobb ipari vállalatot Schwab Mayer létesített, akinek téglagyára állandóan 25 munkást foglalkoztat. A hitközség anyakönyvi területéhez a Sz.-i járás 52 községe tartozik. A hitközség lélekszáma 270, a családok száma 65, adót 54-en fizetnek. Foglalkozás szerint 2 nagykereskedő, 1 gazdálkodó, 1 tanító, 18 kereskedő, 2 ügyvéd, 4 köztisztviselő, 4 munkás, 1 iparos. 1 orvos, 2 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 1 mérnök, 3 magánzó és 10 egyéb. A hitközség jelenleg 30,000 c. k.s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 2000 c. k.-t fordít szociális és filantrópikus célokra. A Moskovits Wolf-féle nagyobb jótékonysági alapítványt kezeli még a hitközség. A mai vezetőség: Lebovits Lázár elnök, Wiesner Her-mann alelnök, id. Weinberger Ignác, Salamon Sámuel és ifj. Weinberger Ignác elöljárók és Fried Mór rabbihelyettes.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4887. címszó a lexikon => 857. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14887.htm

CÍMSZÓ: Szobránc

SZÓCIKK: Szobránc Sobrance, Cs.-Szl. kisk. Ung. vm. 1216 lak. A Sz.-i orthodox hitközség - régi okiratok és sírkövek feliratai szerint - körülbelül 300 éves. Pontosan azonban nem állapítható meg a hitközségi élet kezdete. A hitközség első rabbijai, akikről tudunk, Eisenstadter Juda, Eisenstadter Dávid, Weisz Hermán és Friedmann M. Simon megh. 1925. voltak, akik lelkes buzgósággal dolgoztak a vallásos élet fejlesztésén. A hitközség annáleszei az első elöljárók neveit is feljegyezték. Ezek: Lebovits Eísik földbirtokos, Moskovits Éliás erdőtulajdonos, Moskovits Wolf és Lebovits Lázár kereskedők. A hitközség ma is fennálló temploma 1800. épült. A tagok részint pénzadományokkal járultak az építkezéshez, részint pedig ők maguk végezték a fuvarozási és egyéb munkálatokat. 1880-ben létesült a hitközségnek államilag támogatott négyosztályos elemi iskolája, mely azonban 1892. az anyagi eszközök elégtelensége miatt megszűnt. Most csak Talmud Tórája van a hitközségnek. Ezt 1926. alapították, 2 tanerös, növendékeinek száma 26. Régebben jesivája is volt a hitközségnek, de ez már megszűnt. A Chevra Kadisa körülbelül 150 évvel ezelőtt létesült. A hitközségnek két tagja vesz részt intenzivebben a társadalmi és politikai életben: Herskovits Ármin bankigazgató, aki Ungmegye törvényhatósági bizottsági tagja volt öt évig és Rosenfeld M. Lipót a Duna bank cégvezetője, aki négy éven át Ung- és Zemplén vármegyék zsidópárti képviselője, újabb négy évig a községi zsidópárt képviselője volt, jelenleg a zsidópárt helyi vezetője. Nagyobb ipari vállalatot Schwab Mayer létesített, akinek téglagyára állandóan 25 munkást foglalkoztat. A hitközség anyakönyvi területéhez a Sz.-i járás 52 községe tartozik. A hitközség lélekszáma 270, a családok száma 65, adót 54-en fizetnek. Foglalkozás szerint 2 nagykereskedő, 1 gazdálkodó, 1 tanító, 18 kereskedő, 2 ügyvéd, 4 köztisztviselő, 4 munkás, 1 iparos. 1 orvos, 2 magántisztviselő, 1 vállalkozó, 1 mérnök, 3 magánzó és 10 egyéb. A hitközség jelenleg 30,000 c. k.s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 2000 c. k.-t fordít szociális és filantrópikus célokra. A Moskovits Wolf-féle nagyobb jótékonysági alapítványt kezeli még a hitközség. A mai vezetőség: Lebovits Lázár elnök, Wiesner Her-mann alelnök, id. Weinberger Ignác, Salamon Sámuel és ifj. Weinberger Ignác elöljárók és Fried Mór rabbihelyettes.

14887.ht

CÍMSZÓ Szobrán

SZÓCIKK Szobrán Sobrance Cs.-Szl kisk Ung vm 121 lak Sz.- orthodo hitközsé rég okirato é sírköve felirata szerin körülbelü 30 éves Pontosa azonba ne állapíthat me hitközség éle kezdete hitközsé els rabbijai akikrő tudunk Eisenstadte Juda Eisenstadte Dávid Weis Hermá é Friedman M Simo megh 1925 voltak aki lelke buzgóságga dolgozta valláso éle fejlesztésén hitközsé annálesze a els elöljáró nevei i feljegyezték Ezek Lebovit Eísi földbirtokos Moskovit Éliá erdőtulajdonos Moskovit Wol é Lebovit Lázá kereskedők hitközsé m i fennáll templom 1800 épült tago részin pénzadományokka járulta a építkezéshez részin pedi ő magu végezté fuvarozás é egyé munkálatokat 1880-be létesül hitközségne államila támogatot négyosztályo elem iskolája mel azonba 1892 a anyag eszközö elégtelenség miat megszűnt Mos csa Talmu Tóráj va hitközségnek Ez 1926 alapították tanerös növendékeine szám 26 Régebbe jesiváj i vol hitközségnek d e má megszűnt Chevr Kadis körülbelü 15 évve ezelőt létesült hitközségne ké tagj ves rész intenzivebbe társadalm é politika életben Herskovit Ármi bankigazgató ak Ungmegy törvényhatóság bizottság tagj vol ö évi é Rosenfel M Lipó Dun ban cégvezetője ak nég éve á Ung é Zemplé vármegyé zsidópárt képviselője újab nég évi község zsidópár képviselőj volt jelenle zsidópár hely vezetője Nagyob ipar vállalato Schwa Maye létesített akine téglagyár állandóa 2 munkás foglalkoztat hitközsé anyakönyv területéhe Sz.- járá 5 község tartozik hitközsé lélekszám 270 családo szám 65 adó 54-e fizetnek Foglalkozá szerin nagykereskedő gazdálkodó tanító 1 kereskedő ügyvéd köztisztviselő munkás iparos orvos magántisztviselő vállalkozó mérnök magánz é 1 egyéb hitközsé jelenle 30,00 c k. év költségvetésse dolgozik melybő 200 c k.- fordí szociáli é filantrópiku célokra Moskovit Wolf-fél nagyob jótékonyság alapítvány kezel mé hitközség ma vezetőség Lebovit Lázá elnök Wiesne Her-man alelnök id Weinberge Ignác Salamo Sámue é ifj Weinberge Igná elöljáró é Frie Mó rabbihelyettes

14887.h

CÍMSZ Szobrá

SZÓCIK Szobrá Sobranc Cs.-Sz kis Un v 12 la Sz. orthod hitközs ré okirat sírköv felirat szeri körülbel 3 éve Pontos azonb n állapítha m hitközsé él kezdet hitközs el rabbija akikr tudun Eisenstadt Jud Eisenstadt Dávi Wei Herm Friedma Sim meg 192 volta ak lelk buzgóságg dolgozt vallás él fejlesztésé hitközs annálesz el elöljár neve feljegyezté Eze Lebovi Eís földbirtoko Moskovi Éli erdőtulajdono Moskovi Wo Lebovi Láz kereskedő hitközs fennál templo 180 épül tag részi pénzadományokk járult építkezéshe részi ped mag végezt fuvarozá egy munkálatoka 1880-b létesü hitközségn államil támogato négyosztály ele iskoláj me azonb 189 anya eszköz elégtelensé mia megszűn Mo cs Talm Tórá v hitközségne E 192 alapítottá tanerö növendékein szá 2 Régebb jesivá vo hitközségne m megszűn Chev Kadi körülbel 1 évv ezelő létesül hitközségn k tag ve rés intenzivebb társadal politik életbe Herskovi Árm bankigazgat a Ungmeg törvényhatósá bizottsá tag vo év Rosenfe Lip Du ba cégvezetőj a né év Un Zempl vármegy zsidópár képviselőj úja né év közsé zsidópá képviselő vol jelenl zsidópá hel vezetőj Nagyo ipa vállalat Schw May létesítet akin téglagyá állandó munká foglalkozta hitközs anyaköny területéh Sz. jár közsé tartozi hitközs lélekszá 27 család szá 6 ad 54- fizetne Foglalkoz szeri nagykeresked gazdálkod tanít keresked ügyvé köztisztvisel munká iparo orvo magántisztvisel vállalkoz mérnö magán egyé hitközs jelenl 30,0 k é költségvetéss dolgozi melyb 20 k. ford szociál filantrópik célokr Moskovi Wolf-fé nagyo jótékonysá alapítván keze m hitközsé m vezetősé Lebovi Láz elnö Wiesn Her-ma alelnö i Weinberg Igná Salam Sámu if Weinberg Ign elöljár Fri M rabbihelyette

14887.

CÍMS Szobr

SZÓCI Szobr Sobran Cs.-S ki U 1 l Sz ortho hitköz r okira sírkö felira szer körülbe év Ponto azon állapíth hitközs é kezde hitköz e rabbij akik tudu Eisenstad Ju Eisenstad Dáv We Her Friedm Si me 19 volt a lel buzgóság dolgoz vallá é fejlesztés hitköz annáles e elöljá nev feljegyezt Ez Lebov Eí földbirtok Moskov Él erdőtulajdon Moskov W Lebov Lá keresked hitköz fenná templ 18 épü ta rész pénzadományok járul építkezésh rész pe ma végez fuvaroz eg munkálatok 1880- létes hitközség állami támogat négyosztál el iskolá m azon 18 any eszkö elégtelens mi megszű M c Tal Tór hitközségn 19 alapított taner növendékei sz Régeb jesiv v hitközségn megszű Che Kad körülbe év ezel létesü hitközség ta v ré intenziveb társada politi életb Herskov Ár bankigazga Ungme törvényhatós bizotts ta v é Rosenf Li D b cégvezető n é U Zemp vármeg zsidópá képviselő új n é közs zsidóp képvisel vo jelen zsidóp he vezető Nagy ip vállala Sch Ma létesíte aki téglagy álland munk foglalkozt hitköz anyakön területé Sz já közs tartoz hitköz léleksz 2 csalá sz a 54 fizetn Foglalko szer nagykereske gazdálko taní kereske ügyv köztisztvise munk ipar orv magántisztvise vállalko mérn magá egy hitköz jelen 30, költségvetés dolgoz mely 2 k for szociá filantrópi célok Moskov Wolf-f nagy jótékonys alapítvá kez hitközs vezetős Lebov Lá eln Wies Her-m aleln Weinber Ign Sala Sám i Weinber Ig elöljá Fr rabbihelyett

14887

CÍM Szob

SZÓC Szob Sobra Cs.- k S orth hitkö okir sírk felir sze körülb é Pont azo állapít hitköz kezd hitkö rabbi aki tud Eisensta J Eisensta Dá W He Fried S m 1 vol le buzgósá dolgo vall fejleszté hitkö annále elölj ne feljegyez E Lebo E földbirto Mosko É erdőtulajdo Mosko Lebo L kereske hitkö fenn temp 1 ép t rés pénzadományo járu építkezés rés p m vége fuvaro e munkálato 1880 léte hitközsé állam támoga négyosztá e iskol azo 1 an eszk elégtelen m megsz Ta Tó hitközség 1 alapítot tane növendéke s Rége jesi hitközség megsz Ch Ka körülb é eze létes hitközsé t r intenzive társad polit élet Hersko Á bankigazg Ungm törvényható bizott t Rosen L cégvezet Zem várme zsidóp képvisel ú köz zsidó képvise v jele zsidó h vezet Nag i vállal Sc M létesít ak téglag állan mun foglalkoz hitkö anyakö terület S j köz tarto hitkö léleks csal s 5 fizet Foglalk sze nagykeresk gazdálk tan keresk ügy köztisztvis mun ipa or magántisztvis vállalk mér mag eg hitkö jele 30 költségveté dolgo mel fo szoci filantróp célo Mosko Wolf- nag jótékony alapítv ke hitköz vezető Lebo L el Wie Her- alel Weinbe Ig Sal Sá Weinbe I elölj F rabbihelyet

1488

CÍ Szo

SZÓ Szo Sobr Cs. ort hitk oki sír feli sz körül Pon az állapí hitkö kez hitk rabb ak tu Eisenst Eisenst D H Frie vo l buzgós dolg val fejleszt hitk annál elöl n feljegye Leb földbirt Mosk erdőtulajd Mosk Leb keresk hitk fen tem é ré pénzadomány jár építkezé ré vég fuvar munkálat 188 lét hitközs álla támog négyoszt isko az a esz elégtele megs T T hitközsé alapíto tan növendék Rég jes hitközsé megs C K körül ez léte hitközs intenziv társa poli éle Hersk bankigaz Ung törvényhat bizot Rose cégveze Ze várm zsidó képvise kö zsid képvis jel zsid veze Na válla S létesí a tégla álla mu foglalko hitk anyak terüle kö tart hitk lélek csa fize Foglal sz nagykeres gazdál ta keres üg köztisztvi mu ip o magántisztvi vállal mé ma e hitk jel 3 költségvet dolg me f szoc filantró cél Mosk Wolf na jótékon alapít k hitkö vezet Leb e Wi Her ale Weinb I Sa S Weinb elöl rabbihelye