14890.htm

CÍMSZÓ: Szocialista mozgalom

SZÓCIKK: Feldmann Bernát, Elzholtz Zsigmond stb, A földmunkások megszervezésében élénk munkásságot fejtett ki Mezöfi Vilmos (l o.), a későbbi országgyűlési képviselő, aki a pártból kilépve, megalkotta az Újjászervezett Szocialista Pártot. A párt további fejlődésében fontos szerep jutott Weltner Jakabnak (1. o.), mint párttitkárnak és szerkesztőnek. Weltner Jakab ma is a szocialista mozgalom egyik oszlopa. 1890 dec. 7. történt a régi Polgári Lövölde helyiségében a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és ennek az alakuló gyűlésnek elnökségében Csillag Zsigmond, Engelmann Pál és Kürschner Jakab, az előadók sorában pedig a fent említetteken kívül Kis Adolf, a Munkásbiztositó Pénztár későbbi igazgatója, továbbá Jászai Samu szerepeltek. 1900-tól számíthatjuk már az európai értelemben vett komoly munkásmozgalmat és ekkor már minden szakmában találunk a vezetők között zsidó munkásokat. Az új pártprogram előkészítésében (1902) Goldner Adolf, Weltner Jakab és Groszmann Miksa vettek részt. A párttitkárságban Weltner Jakab, Horovitz Jenő. Tarczai Lajos, Buchinger Manó (1. o.). A pártvezetőségben Kunfi Zsigmond, Horovitz Gábor. Az ellenőrző bizottságban: Lerner Dezső és Deutsch Jenő szerepelnek. A szakszervezeti mozgalom. A magyarországi szocialista mozgalom ereje a jól kiépített szakszervezeti mozgalomban rejlik. Majd minden szakmának országos szervezete van s ezek legfelsőbb fóruma a Szakszervezeti Tanács, illetve a szakszervezeti kongresszus. A szaktanács kiépítése főleg Jászai Samu érdeme. Majd minden szakma kiépítésében találunk zsidó munkásokat. Így a nyomdászoknál: Hirsch Lipót, Pollák Simon, Lerner Dezső, Jászai Samu, Grossmann Miksa, Rothenstein Mór, Preusz Mór, Kondor Bernát,Wiesenberger Vilmos, Pajor Rudolf. A könyvkötőknél: Buchinger Manó és Biró Dezső. A vasmunkásoknál: Bőhm Vilmos. A fa munkásoknál: Weltner Jakab, Horovitz Gábor, Propper Sándor. A kereskedelmi alkalmazottaknál: Deutsch Jenő, Bogdán Simon, Somló Dezső, Horovitz Jenő és Fleischer Ernő. A magántisztviselőknél: Szántó Béla, Büchler József, Pikler Emil, Kertész Miklós. A bőripari munkásoknál: Mónus Illés, Balassa Ottó. A szabómunkásoknál: Kálmán Miksa. A húsipari munkásoknál: Reisz Mór. A textilmunkásoknál: Schwarcz Samu, Herczog Simon. A vasutasokat Landler Jenő, a pincéreket Vágó Béla és Weisz Károly, a szállítómunkásokat Koháxi József és Lázár Emil szervezték meg, akik azonban nem tartoztak e szakmák kötelékébe. Az első szakszervezeti kongresszus vezetőségében Weltner Jakab, Grossmann Miksa s Baron Ede, a szaktanács mostani vezetőségében Rothenstein Mór, Reisz Mór és Deutsch Jenő, az ellenőrző bizottságban pedig Kertész Miklós zsidó származásúak. A szakszervezeti Tanács egyik vezető tisztviselője Gál Benő.A bolsevizmus. A bolsevizmus legaktívabb vezéralakja Kun Béla (1. o.). A szociáldemokrata-pártban jelentékenyebb szerepet sohasem játszott. Az előkészítők között még három zsidó származású intellektuell szerepelt: László Jenő ügyvéd,


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4890. címszó a lexikon => 858. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14890.htm

CÍMSZÓ: Szocialista mozgalom

SZÓCIKK: Feldmann Bernát, Elzholtz Zsigmond stb, A földmunkások megszervezésében élénk munkásságot fejtett ki Mezöfi Vilmos l o. , a későbbi országgyűlési képviselő, aki a pártból kilépve, megalkotta az Újjászervezett Szocialista Pártot. A párt további fejlődésében fontos szerep jutott Weltner Jakabnak 1. o. , mint párttitkárnak és szerkesztőnek. Weltner Jakab ma is a szocialista mozgalom egyik oszlopa. 1890 dec. 7. történt a régi Polgári Lövölde helyiségében a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és ennek az alakuló gyűlésnek elnökségében Csillag Zsigmond, Engelmann Pál és Kürschner Jakab, az előadók sorában pedig a fent említetteken kívül Kis Adolf, a Munkásbiztositó Pénztár későbbi igazgatója, továbbá Jászai Samu szerepeltek. 1900-tól számíthatjuk már az európai értelemben vett komoly munkásmozgalmat és ekkor már minden szakmában találunk a vezetők között zsidó munkásokat. Az új pártprogram előkészítésében 1902 Goldner Adolf, Weltner Jakab és Groszmann Miksa vettek részt. A párttitkárságban Weltner Jakab, Horovitz Jenő. Tarczai Lajos, Buchinger Manó 1. o. . A pártvezetőségben Kunfi Zsigmond, Horovitz Gábor. Az ellenőrző bizottságban: Lerner Dezső és Deutsch Jenő szerepelnek. A szakszervezeti mozgalom. A magyarországi szocialista mozgalom ereje a jól kiépített szakszervezeti mozgalomban rejlik. Majd minden szakmának országos szervezete van s ezek legfelsőbb fóruma a Szakszervezeti Tanács, illetve a szakszervezeti kongresszus. A szaktanács kiépítése főleg Jászai Samu érdeme. Majd minden szakma kiépítésében találunk zsidó munkásokat. Így a nyomdászoknál: Hirsch Lipót, Pollák Simon, Lerner Dezső, Jászai Samu, Grossmann Miksa, Rothenstein Mór, Preusz Mór, Kondor Bernát,Wiesenberger Vilmos, Pajor Rudolf. A könyvkötőknél: Buchinger Manó és Biró Dezső. A vasmunkásoknál: Bőhm Vilmos. A fa munkásoknál: Weltner Jakab, Horovitz Gábor, Propper Sándor. A kereskedelmi alkalmazottaknál: Deutsch Jenő, Bogdán Simon, Somló Dezső, Horovitz Jenő és Fleischer Ernő. A magántisztviselőknél: Szántó Béla, Büchler József, Pikler Emil, Kertész Miklós. A bőripari munkásoknál: Mónus Illés, Balassa Ottó. A szabómunkásoknál: Kálmán Miksa. A húsipari munkásoknál: Reisz Mór. A textilmunkásoknál: Schwarcz Samu, Herczog Simon. A vasutasokat Landler Jenő, a pincéreket Vágó Béla és Weisz Károly, a szállítómunkásokat Koháxi József és Lázár Emil szervezték meg, akik azonban nem tartoztak e szakmák kötelékébe. Az első szakszervezeti kongresszus vezetőségében Weltner Jakab, Grossmann Miksa s Baron Ede, a szaktanács mostani vezetőségében Rothenstein Mór, Reisz Mór és Deutsch Jenő, az ellenőrző bizottságban pedig Kertész Miklós zsidó származásúak. A szakszervezeti Tanács egyik vezető tisztviselője Gál Benő.A bolsevizmus. A bolsevizmus legaktívabb vezéralakja Kun Béla 1. o. . A szociáldemokrata-pártban jelentékenyebb szerepet sohasem játszott. Az előkészítők között még három zsidó származású intellektuell szerepelt: László Jenő ügyvéd,

14890.ht

CÍMSZÓ Szocialist mozgalo

SZÓCIKK Feldman Bernát Elzholt Zsigmon stb földmunkáso megszervezésébe élén munkásságo fejtet k Mezöf Vilmo o később országgyűlés képviselő ak pártbó kilépve megalkott a Újjászervezet Szocialist Pártot pár tovább fejlődésébe fonto szere jutot Weltne Jakabna 1 o min párttitkárna é szerkesztőnek Weltne Jaka m i szocialist mozgalo egyi oszlopa 189 dec 7 történ rég Polgár Lövöld helyiségébe Magyarország Szociáldemokrat Pár megalakulás é enne a alakul gyűlésne elnökségébe Csilla Zsigmond Engelman Pá é Kürschne Jakab a előadó sorába pedi fen említetteke kívü Ki Adolf Munkásbiztosit Pénztá később igazgatója tovább Jásza Sam szerepeltek 1900-tó számíthatju má a európa értelembe vet komol munkásmozgalma é ekko má minde szakmába találun vezető közöt zsid munkásokat A ú pártprogra előkészítésébe 190 Goldne Adolf Weltne Jaka é Groszman Miks vette részt párttitkárságba Weltne Jakab Horovit Jenő Tarcza Lajos Buchinge Man 1 o pártvezetőségbe Kunf Zsigmond Horovit Gábor A ellenőrz bizottságban Lerne Dezs é Deutsc Jen szerepelnek szakszervezet mozgalom magyarország szocialist mozgalo erej jó kiépítet szakszervezet mozgalomba rejlik Maj minde szakmána országo szervezet va eze legfelsőb fórum Szakszervezet Tanács illetv szakszervezet kongresszus szaktanác kiépítés főle Jásza Sam érdeme Maj minde szakm kiépítésébe találun zsid munkásokat Íg nyomdászoknál Hirsc Lipót Pollá Simon Lerne Dezső Jásza Samu Grossman Miksa Rothenstei Mór Preus Mór Kondo Bernát,Wiesenberge Vilmos Pajo Rudolf könyvkötőknél Buchinge Man é Bir Dezső vasmunkásoknál Bőh Vilmos f munkásoknál Weltne Jakab Horovit Gábor Proppe Sándor kereskedelm alkalmazottaknál Deutsc Jenő Bogdá Simon Soml Dezső Horovit Jen é Fleische Ernő magántisztviselőknél Szánt Béla Büchle József Pikle Emil Kertés Miklós bőripar munkásoknál Mónu Illés Balass Ottó szabómunkásoknál Kálmá Miksa húsipar munkásoknál Reis Mór textilmunkásoknál Schwarc Samu Herczo Simon vasutasoka Landle Jenő pincéreke Vág Bél é Weis Károly szállítómunkásoka Koháx Józse é Lázá Emi szervezté meg aki azonba ne tartozta szakmá kötelékébe A els szakszervezet kongresszu vezetőségébe Weltne Jakab Grossman Miks Baro Ede szaktanác mostan vezetőségébe Rothenstei Mór Reis Mó é Deutsc Jenő a ellenőrz bizottságba pedi Kertés Mikló zsid származásúak szakszervezet Tanác egyi vezet tisztviselőj Gá Benő. bolsevizmus bolsevizmu legaktívab vezéralakj Ku Bél 1 o szociáldemokrata-pártba jelentékenyeb szerepe sohase játszott A előkészítő közöt mé háro zsid származás intellektuel szerepelt Lászl Jen ügyvéd

14890.h

CÍMSZ Szocialis mozgal

SZÓCIK Feldma Berná Elzhol Zsigmo st földmunkás megszervezéséb élé munkásság fejte Mezö Vilm későb országgyűlé képvisel a pártb kilépv megalkot Újjászerveze Szocialis Párto pá továb fejlődéséb font szer juto Weltn Jakabn mi párttitkárn szerkesztőne Weltn Jak szocialis mozgal egy oszlop 18 de törté ré Polgá Lövöl helyiségéb Magyarorszá Szociáldemokra Pá megalakulá enn alaku gyűlésn elnökségéb Csill Zsigmon Engelma P Kürschn Jaka előad soráb ped fe említettek kív K Adol Munkásbiztosi Pénzt későb igazgatój továb Jász Sa szerepelte 1900-t számíthatj m európ értelemb ve komo munkásmozgalm ekk m mind szakmáb találu vezet közö zsi munkásoka pártprogr előkészítéséb 19 Goldn Adol Weltn Jak Groszma Mik vett rész párttitkárságb Weltn Jaka Horovi Jen Tarcz Lajo Buching Ma pártvezetőségb Kun Zsigmon Horovi Gábo ellenőr bizottságba Lern Dez Deuts Je szerepelne szakszerveze mozgalo magyarorszá szocialis mozgal ere j kiépíte szakszerveze mozgalomb rejli Ma mind szakmán ország szerveze v ez legfelső fóru Szakszerveze Tanác illet szakszerveze kongresszu szaktaná kiépíté fől Jász Sa érdem Ma mind szak kiépítéséb találu zsi munkásoka Í nyomdászokná Hirs Lipó Poll Simo Lern Dezs Jász Sam Grossma Miks Rothenste Mó Preu Mó Kond Bernát,Wiesenberg Vilmo Paj Rudol könyvkötőkné Buching Ma Bi Dezs vasmunkásokná Bő Vilmo munkásokná Weltn Jaka Horovi Gábo Propp Sándo kereskedel alkalmazottakná Deuts Jen Bogd Simo Som Dezs Horovi Je Fleisch Ern magántisztviselőkné Szán Bél Büchl Józse Pikl Emi Kerté Mikló bőripa munkásokná Món Illé Balas Ott szabómunkásokná Kálm Miks húsipa munkásokná Rei Mó textilmunkásokná Schwar Sam Hercz Simo vasutasok Landl Jen pincérek Vá Bé Wei Károl szállítómunkások Kohá Józs Láz Em szervezt me ak azonb n tartozt szakm kötelékéb el szakszerveze kongressz vezetőségéb Weltn Jaka Grossma Mik Bar Ed szaktaná mosta vezetőségéb Rothenste Mó Rei M Deuts Jen ellenőr bizottságb ped Kerté Mikl zsi származásúa szakszerveze Taná egy veze tisztviselő G Benő bolsevizmu bolsevizm legaktíva vezéralak K Bé szociáldemokrata-pártb jelentékenye szerep sohas játszot előkészít közö m hár zsi származá intellektue szerepel Lász Je ügyvé

14890.

CÍMS Szociali mozga

SZÓCI Feldm Bern Elzho Zsigm s földmunká megszervezésé él munkássá fejt Mez Vil késő országgyűl képvise párt kilép megalko Újjászervez Szociali Párt p tová fejlődésé fon sze jut Welt Jakab m párttitkár szerkesztőn Welt Ja szociali mozga eg oszlo 1 d tört r Polg Lövö helyiségé Magyarorsz Szociáldemokr P megalakul en alak gyűlés elnökségé Csil Zsigmo Engelm Kürsch Jak előa sorá pe f említette kí Ado Munkásbiztos Pénz késő igazgató tová Jás S szerepelt 1900- számíthat euró értelem v kom munkásmozgal ek min szakmá talál veze köz zs munkások pártprog előkészítésé 1 Gold Ado Welt Ja Groszm Mi vet rés párttitkárság Welt Jak Horov Je Tarc Laj Buchin M pártvezetőség Ku Zsigmo Horov Gáb ellenő bizottságb Ler De Deut J szerepeln szakszervez mozgal magyarorsz szociali mozga er kiépít szakszervez mozgalom rejl M min szakmá orszá szervez e legfels fór Szakszervez Taná ille szakszervez kongressz szaktan kiépít fő Jás S érde M min sza kiépítésé talál zs munkások nyomdászokn Hir Lip Pol Sim Ler Dez Jás Sa Grossm Mik Rothenst M Pre M Kon Bernát,Wiesenber Vilm Pa Rudo könyvkötőkn Buchin M B Dez vasmunkásokn B Vilm munkásokn Welt Jak Horov Gáb Prop Sánd kereskede alkalmazottakn Deut Je Bog Sim So Dez Horov J Fleisc Er magántisztviselőkn Szá Bé Büch Józs Pik Em Kert Mikl bőrip munkásokn Mó Ill Bala Ot szabómunkásokn Kál Mik húsip munkásokn Re M textilmunkásokn Schwa Sa Herc Sim vasutaso Land Je pincére V B We Káro szállítómunkáso Koh Józ Lá E szervez m a azon tartoz szak köteléké e szakszervez kongress vezetőségé Welt Jak Grossm Mi Ba E szaktan most vezetőségé Rothenst M Re Deut Je ellenő bizottság pe Kert Mik zs származású szakszervez Tan eg vez tisztvisel Ben bolsevizm bolseviz legaktív vezérala B szociáldemokrata-párt jelentékeny szere soha játszo előkészí köz há zs származ intellektu szerepe Lás J ügyv

14890

CÍM Szocial mozg

SZÓC Feld Ber Elzh Zsig földmunk megszervezés é munkáss fej Me Vi kés országgyű képvis pár kilé megalk Újjászerve Szocial Pár tov fejlődés fo sz ju Wel Jaka párttitká szerkesztő Wel J szocial mozg e oszl tör Pol Löv helyiség Magyarors Szociáldemok megalaku e ala gyűlé elnökség Csi Zsigm Engel Kürsc Ja elő sor p említett k Ad Munkásbizto Pén kés igazgat tov Já szerepel 1900 számítha eur értele ko munkásmozga e mi szakm talá vez kö z munkáso pártpro előkészítés Gol Ad Wel J Grosz M ve ré párttitkársá Wel Ja Horo J Tar La Buchi pártvezetősé K Zsigm Horo Gá ellen bizottság Le D Deu szerepel szakszerve mozga magyarors szocial mozg e kiépí szakszerve mozgalo rej mi szakm orsz szerve legfel fó Szakszerve Tan ill szakszerve kongress szakta kiépí f Já érd mi sz kiépítés talá z munkáso nyomdászok Hi Li Po Si Le De Já S Gross Mi Rothens Pr Ko Bernát,Wiesenbe Vil P Rud könyvkötők Buchi De vasmunkások Vil munkások Wel Ja Horo Gá Pro Sán keresked alkalmazottak Deu J Bo Si S De Horo Fleis E magántisztviselők Sz B Büc Józ Pi E Ker Mik bőri munkások M Il Bal O szabómunkások Ká Mi húsi munkások R textilmunkások Schw S Her Si vasutas Lan J pincér W Kár szállítómunkás Ko Jó L szerve azo tarto sza kötelék szakszerve kongres vezetőség Wel Ja Gross M B szakta mos vezetőség Rothens R Deu J ellen bizottsá p Ker Mi z származás szakszerve Ta e ve tisztvise Be bolseviz bolsevi legaktí vezéral szociáldemokrata-pár jelentéken szer soh játsz előkész kö h z szárma intellekt szerep Lá ügy

1489

CÍ Szocia moz

SZÓ Fel Be Elz Zsi földmun megszervezé munkás fe M V ké országgy képvi pá kil megal Újjászerv Szocia Pá to fejlődé f s j We Jak párttitk szerkeszt We szocia moz osz tö Po Lö helyisé Magyaror Szociáldemo megalak al gyűl elnöksé Cs Zsig Enge Kürs J el so említet A Munkásbizt Pé ké igazga to J szerepe 190 számíth eu értel k munkásmozg m szak tal ve k munkás pártpr előkészíté Go A We Gros v r párttitkárs We J Hor Ta L Buch pártvezetős Zsig Hor G elle bizottsá L De szerepe szakszerv mozg magyaror szocia moz kiép szakszerv mozgal re m szak ors szerv legfe f Szakszerv Ta il szakszerv kongres szakt kiép J ér m s kiépíté tal munkás nyomdászo H L P S L D J Gros M Rothen P K Bernát,Wiesenb Vi Ru könyvkötő Buch D vasmunkáso Vi munkáso We J Hor G Pr Sá kereske alkalmazotta De B S D Hor Flei magántisztviselő S Bü Jó P Ke Mi bőr munkáso I Ba szabómunkáso K M hús munkáso textilmunkáso Sch He S vasuta La pincé Ká szállítómunká K J szerv az tart sz kötelé szakszerv kongre vezetősé We J Gros szakt mo vezetősé Rothen De elle bizotts Ke M származá szakszerv T v tisztvis B bolsevi bolsev legakt vezéra szociáldemokrata-pá jelentéke sze so játs előkés k szárm intellek szere L üg