14935.htm

CÍMSZÓ: Sztropkó

SZÓCIKK: "Sztropkó (Stropkov, Cs.-Szl.), kisk. Zemplén vm. 2585 lak. A Sz.-i (orthodox) hitközségre vonatkozó adatok az orosz invázió alkalmával elpusztultak és így története csak szájhagyományok alapján állítható össze. Ezek szerint Sz.-n már 300 évvel ezelőtt is laktak zsidók, amit különben a temető régi sírkövei is tanúsítanak. Mintegy 200 évvel ezelőtt kiutasították a zsidókat Sz.-ról, akik a közeli Tizvény községben telepedtek meg. 1800 óta újból letelepedhettek Sz.-n, s tulajdonképen ettől az időponttól kezdődik ott az intenzívebb hitközségi élet. A hitközség első elöljárója Rosenberg Léb Neuman Mendel és Gerhardt Ábrahám voltak. Az első rabbi Schönfeld Mózes volt, aki 1826. halt meg Sz.-n. Utódai közül nagy tudománya révén Teitelbaum Salmen Leb vált nevezetessé; továbbá Gottlieb József, aki caddik hírében állott s egy Tuv Gittin c. művet hagyott hátra. A jelenlegi rabbi Halberstam Sulem, aki évtizedek óta működik már a hitközségben. A hitközségnek két temploma és egy Bész hamidrasa van. Az első templom még 1800. épült. Talmud-Tórát 1870. létesített a hitközség és azt 80 növendék látogatja. Intézményei: A Chevra Kadisa, a Bikur Cholim, a kiházasítással foglalkozó Hachnoszasz Káló, a Poel Cedek és a Nőegylet, melynek vezetői Róbert Béláné, Ungár Andorné és Hercog Jakabné. A hitközségnek van egy többezer kötetes, nagyon értékes könyvtára. A hitközség 100,000 cK.-s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 10,000 cK.-t fordít szociális és filantrópikus célokra. Anyakönyvi területéhez 72 község tartozik. Lélekszáma 2000, családok száma 200, adót 150 fizet. Foglalkozás szerint 5 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 7 tanító, 60 kereskedő, 1 ügyvéd, 4 köztiszviselő, 20 szabadpályán levő, 1 orvos, 15 magántisztviselő, 3 vállalkozó, 15 iparos. A mai vezetősége: Halberstam Sulem főrabbi, Weiszberger Hermán elnök, Handler Mihály alelnök, Farber Adolf jegyző, Treitel Joel, Friedmann Manó, Weinberger Bernát, Friedmann Salamon, Weinberger Jakab, Reich Dávid, Fried Antal, Eichenbaum Bernát és Grün Leopold választmányi tagok."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 4935. címszó a lexikon => 869. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

14935.htm

CÍMSZÓ: Sztropkó

SZÓCIKK: Sztropkó Stropkov, Cs.-Szl. , kisk. Zemplén vm. 2585 lak. A Sz.-i orthodox hitközségre vonatkozó adatok az orosz invázió alkalmával elpusztultak és így története csak szájhagyományok alapján állítható össze. Ezek szerint Sz.-n már 300 évvel ezelőtt is laktak zsidók, amit különben a temető régi sírkövei is tanúsítanak. Mintegy 200 évvel ezelőtt kiutasították a zsidókat Sz.-ról, akik a közeli Tizvény községben telepedtek meg. 1800 óta újból letelepedhettek Sz.-n, s tulajdonképen ettől az időponttól kezdődik ott az intenzívebb hitközségi élet. A hitközség első elöljárója Rosenberg Léb Neuman Mendel és Gerhardt Ábrahám voltak. Az első rabbi Schönfeld Mózes volt, aki 1826. halt meg Sz.-n. Utódai közül nagy tudománya révén Teitelbaum Salmen Leb vált nevezetessé; továbbá Gottlieb József, aki caddik hírében állott s egy Tuv Gittin c. művet hagyott hátra. A jelenlegi rabbi Halberstam Sulem, aki évtizedek óta működik már a hitközségben. A hitközségnek két temploma és egy Bész hamidrasa van. Az első templom még 1800. épült. Talmud-Tórát 1870. létesített a hitközség és azt 80 növendék látogatja. Intézményei: A Chevra Kadisa, a Bikur Cholim, a kiházasítással foglalkozó Hachnoszasz Káló, a Poel Cedek és a Nőegylet, melynek vezetői Róbert Béláné, Ungár Andorné és Hercog Jakabné. A hitközségnek van egy többezer kötetes, nagyon értékes könyvtára. A hitközség 100,000 cK.-s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 10,000 cK.-t fordít szociális és filantrópikus célokra. Anyakönyvi területéhez 72 község tartozik. Lélekszáma 2000, családok száma 200, adót 150 fizet. Foglalkozás szerint 5 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 7 tanító, 60 kereskedő, 1 ügyvéd, 4 köztiszviselő, 20 szabadpályán levő, 1 orvos, 15 magántisztviselő, 3 vállalkozó, 15 iparos. A mai vezetősége: Halberstam Sulem főrabbi, Weiszberger Hermán elnök, Handler Mihály alelnök, Farber Adolf jegyző, Treitel Joel, Friedmann Manó, Weinberger Bernát, Friedmann Salamon, Weinberger Jakab, Reich Dávid, Fried Antal, Eichenbaum Bernát és Grün Leopold választmányi tagok.

14935.ht

CÍMSZÓ Sztropk

SZÓCIKK Sztropk Stropkov Cs.-Szl kisk Zemplé vm 258 lak Sz.- orthodo hitközségr vonatkoz adato a oros invázi alkalmáva elpusztulta é íg történet csa szájhagyományo alapjá állíthat össze Eze szerin Sz.- má 30 évve ezelőt i lakta zsidók ami különbe temet rég sírköve i tanúsítanak Minteg 20 évve ezelőt kiutasítottá zsidóka Sz.-ról aki közel Tizvén községbe telepedte meg 180 ót újbó letelepedhette Sz.-n tulajdonképe ettő a időponttó kezdődi ot a intenzíveb hitközség élet hitközsé els elöljárój Rosenber Lé Neuma Mende é Gerhard Ábrahá voltak A els rabb Schönfel Móze volt ak 1826 hal me Sz.-n Utóda közü nag tudomány révé Teitelbau Salme Le vál nevezetessé tovább Gottlie József ak caddi hírébe állot eg Tu Gitti c műve hagyot hátra jelenleg rabb Halbersta Sulem ak évtizede ót működi má hitközségben hitközségne ké templom é eg Bés hamidras van A els templo mé 1800 épült Talmud-Tórá 1870 létesítet hitközsé é az 8 növendé látogatja Intézményei Chevr Kadisa Biku Cholim kiházasítássa foglalkoz Hachnoszas Káló Poe Cede é Nőegylet melyne vezető Róber Béláné Ungá Andorn é Herco Jakabné hitközségne va eg többeze kötetes nagyo értéke könyvtára hitközsé 100,00 cK.- év költségvetésse dolgozik melybő 10,00 cK.- fordí szociáli é filantrópiku célokra Anyakönyv területéhe 7 közsé tartozik Lélekszám 2000 családo szám 200 adó 15 fizet Foglalkozá szerin nagykereskedő 1 gazdálkodó tanító 6 kereskedő ügyvéd köztiszviselő 2 szabadpályá levő orvos 1 magántisztviselő vállalkozó 1 iparos ma vezetősége Halbersta Sule főrabbi Weiszberge Hermá elnök Handle Mihál alelnök Farbe Adol jegyző Treite Joel Friedman Manó Weinberge Bernát Friedman Salamon Weinberge Jakab Reic Dávid Frie Antal Eichenbau Berná é Grü Leopol választmány tagok

14935.h

CÍMSZ Sztrop

SZÓCIK Sztrop Stropko Cs.-Sz kis Zempl v 25 la Sz. orthod hitközség vonatko adat oro inváz alkalmáv elpusztult í történe cs szájhagyomány alapj állítha össz Ez szeri Sz. m 3 évv ezelő lakt zsidó am különb teme ré sírköv tanúsítana Minte 2 évv ezelő kiutasított zsidók Sz.-ró ak köze Tizvé községb telepedt me 18 ó újb letelepedhett Sz.- tulajdonkép ett időpontt kezdőd o intenzíve hitközsé éle hitközs el elöljáró Rosenbe L Neum Mend Gerhar Ábrah volta el rab Schönfe Móz vol a 182 ha m Sz.- Utód köz na tudomán rév Teitelba Salm L vá nevezetess továb Gottli Józse a cadd híréb állo e T Gitt műv hagyo hátr jelenle rab Halberst Sule a évtized ó működ m hitközségbe hitközségn k templo e Bé hamidra va el templ m 180 épül Talmud-Tór 187 létesíte hitközs a növend látogatj Intézménye Chev Kadis Bik Choli kiházasításs foglalko Hachnosza Kál Po Ced Nőegyle melyn vezet Róbe Bélán Ung Andor Herc Jakabn hitközségn v e többez kötete nagy érték könyvtár hitközs 100,0 cK. é költségvetéss dolgozi melyb 10,0 cK. ford szociál filantrópik célokr Anyaköny területéh közs tartozi Lélekszá 200 család szá 20 ad 1 fize Foglalkoz szeri nagykeresked gazdálkod tanít keresked ügyvé köztiszvisel szabadpály lev orvo magántisztvisel vállalkoz iparo m vezetőség Halberst Sul főrabb Weiszberg Herm elnö Handl Mihá alelnö Farb Ado jegyz Treit Joe Friedma Man Weinberg Berná Friedma Salamo Weinberg Jaka Rei Dávi Fri Anta Eichenba Bern Gr Leopo választmán tago

14935.

CÍMS Sztro

SZÓCI Sztro Stropk Cs.-S ki Zemp 2 l Sz ortho hitközsé vonatk ada or invá alkalmá elpusztul történ c szájhagyomán alap állíth öss E szer Sz év ezel lak zsid a külön tem r sírkö tanúsítan Mint év ezel kiutasítot zsidó Sz.-r a köz Tizv község teleped m 1 új letelepedhet Sz. tulajdonké et időpont kezdő intenzív hitközs él hitköz e elöljár Rosenb Neu Men Gerha Ábra volt e ra Schönf Mó vo 18 h Sz. Utó kö n tudomá ré Teitelb Sal v nevezetes tová Gottl Józs cad híré áll Git mű hagy hát jelenl ra Halbers Sul évtize műkö hitközségb hitközség templ B hamidr v e temp 18 épü Talmud-Tó 18 létesít hitköz növen látogat Intézmény Che Kadi Bi Chol kiházasítás foglalk Hachnosz Ká P Ce Nőegyl mely veze Rób Bélá Un Ando Her Jakab hitközség többe kötet nag érté könyvtá hitköz 100, cK költségvetés dolgoz mely 10, cK for szociá filantrópi célok Anyakön területé köz tartoz Léleksz 20 csalá sz 2 a fiz Foglalko szer nagykereske gazdálko taní kereske ügyv köztiszvise szabadpál le orv magántisztvise vállalko ipar vezetősé Halbers Su főrab Weiszber Her eln Hand Mih aleln Far Ad jegy Trei Jo Friedm Ma Weinber Bern Friedm Salam Weinber Jak Re Dáv Fr Ant Eichenb Ber G Leop választmá tag

14935

CÍM Sztr

SZÓC Sztr Strop Cs.- k Zem S orth hitközs vonat ad o inv alkalm elpusztu törté szájhagyomá ala állít ös sze S é eze la zsi külö te sírk tanúsíta Min é eze kiutasíto zsid Sz.- kö Tiz közsé telepe ú letelepedhe Sz tulajdonk e időpon kezd intenzí hitköz é hitkö elöljá Rosen Ne Me Gerh Ábr vol r Schön M v 1 Sz Ut k tudom r Teitel Sa nevezete tov Gott Józ ca hír ál Gi m hag há jelen r Halber Su évtiz műk hitközség hitközsé temp hamid tem 1 ép Talmud-T 1 létesí hitkö növe látoga Intézmén Ch Kad B Cho kiházasítá foglal Hachnos K C Nőegy mel vez Ró Bél U And He Jaka hitközsé több köte na ért könyvt hitkö 100 c költségveté dolgo mel 10 c fo szoci filantróp célo Anyakö terület kö tarto Léleks 2 csal s fi Foglalk sze nagykeresk gazdálk tan keresk ügy köztiszvis szabadpá l or magántisztvis vállalk ipa vezetős Halber S főra Weiszbe He el Han Mi alel Fa A jeg Tre J Fried M Weinbe Ber Fried Sala Weinbe Ja R Dá F An Eichen Be Leo választm ta

1493

CÍ Szt

SZÓ Szt Stro Cs. Ze ort hitköz vona a in alkal elpuszt tört szájhagyom al állí ö sz ez l zs kül t sír tanúsít Mi ez kiutasít zsi Sz. k Ti közs telep letelepedh S tulajdon időpo kez intenz hitkö hitk elölj Rose N M Ger Áb vo Schö S U tudo Teite S nevezet to Got Jó c hí á G ha h jele Halbe S évti mű hitközsé hitközs tem hami te é Talmud- létes hitk növ látog Intézmé C Ka Ch kiházasít fogla Hachno Nőeg me ve R Bé An H Jak hitközs töb köt n ér könyv hitk 10 költségvet dolg me 1 f szoc filantró cél Anyak terüle k tart Lélek csa f Foglal sz nagykeres gazdál ta keres üg köztiszvi szabadp o magántisztvi vállal ip vezető Halbe főr Weiszb H e Ha M ale F je Tr Frie Weinb Be Frie Sal Weinb J D A Eiche B Le választ t