15088.htm

CÍMSZÓ: Todesco

SZEMÉLYNÉV: Todesco Herman

SZÓCIKK: Todesco Herman, nagyiparos és humanista, szül. Pozsonyban 1792., megh. u. o. 1844. nov. 23. Teljesen sajáterejéből alapította meg akkor hatalmas méretű selyem-és textiláru üzletét és gyárait, melyeket külföldi tanulmányútja tapasztalatai alapján ő és fiai tovább fejlesztettek. Az örökös háborúk és a kolerajárvány folytonos állami megrendeléseket vontak maguk után, úgy, hogy Pádua mellett is telepet vásárolt 1835. Ipari tevékenysége mellett jótékonysága közmondásos volt. 1843-ban a pozsonyi elemi iskola részére telket és házat vett és a hitközségnek ajándékozta. Az iskola megnyitása alkalmával Mária Dorottya főhercegnő is jelen volt. A zsidó kézműegyletnek 10,000, a bádeni zsidó kórháznak 20,000 forintot adott, Marienthal városnak, ahol gyártelepe volt, iskolát és óvodát adományozott, azonkívül a zsidó iparegyletnek hatalmas összeget adott, hogy annak kamataiból felekezeti különbség nélkül segélyeket nyújtsanak. Ezenkívül a bécsi kórházakról is gondoskodott. Fiai: Eduard báró és Moritz lovag a Hermann Todesco's Söhne bankház főnökei voltak. Az idősebb 1869. lett báró és igen jótékony volt és 1854. az osztrák belügyminiszter útján 60,000 forintot adott elszegényedett tisztek és 40,000 forintot a zsidó tanulók konyhája javára. Azonkívül 50,000 forintot adott a bádeni T.-kórház részére. Leányát Henry Worms angol báró vette nőül. Harmadik fia Hermann, a T.-család Veszprém megyei Vázsony-községi birtokán, 1876. lovaglás közben szerencsétlenség áldozata lett. S R.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5088. címszó a lexikon => 899. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15088.htm

CÍMSZÓ: Todesco

SZEMÉLYNÉV: Todesco Herman

SZÓCIKK: Todesco Herman, nagyiparos és humanista, szül. Pozsonyban 1792., megh. u. o. 1844. nov. 23. Teljesen sajáterejéből alapította meg akkor hatalmas méretű selyem-és textiláru üzletét és gyárait, melyeket külföldi tanulmányútja tapasztalatai alapján ő és fiai tovább fejlesztettek. Az örökös háborúk és a kolerajárvány folytonos állami megrendeléseket vontak maguk után, úgy, hogy Pádua mellett is telepet vásárolt 1835. Ipari tevékenysége mellett jótékonysága közmondásos volt. 1843-ban a pozsonyi elemi iskola részére telket és házat vett és a hitközségnek ajándékozta. Az iskola megnyitása alkalmával Mária Dorottya főhercegnő is jelen volt. A zsidó kézműegyletnek 10,000, a bádeni zsidó kórháznak 20,000 forintot adott, Marienthal városnak, ahol gyártelepe volt, iskolát és óvodát adományozott, azonkívül a zsidó iparegyletnek hatalmas összeget adott, hogy annak kamataiból felekezeti különbség nélkül segélyeket nyújtsanak. Ezenkívül a bécsi kórházakról is gondoskodott. Fiai: Eduard báró és Moritz lovag a Hermann Todesco's Söhne bankház főnökei voltak. Az idősebb 1869. lett báró és igen jótékony volt és 1854. az osztrák belügyminiszter útján 60,000 forintot adott elszegényedett tisztek és 40,000 forintot a zsidó tanulók konyhája javára. Azonkívül 50,000 forintot adott a bádeni T.-kórház részére. Leányát Henry Worms angol báró vette nőül. Harmadik fia Hermann, a T.-család Veszprém megyei Vázsony-községi birtokán, 1876. lovaglás közben szerencsétlenség áldozata lett. S R.

15088.ht

CÍMSZÓ Todesc

SZEMÉLYNÉV Todesc Herma

SZÓCIKK Todesc Herman nagyiparo é humanista szül Pozsonyba 1792. megh u o 1844 nov 23 Teljese sajáterejébő alapított me akko hatalma méret selyem-é textilár üzleté é gyárait melyeke külföld tanulmányútj tapasztalata alapjá é fia továb fejlesztettek A örökö háború é kolerajárván folytono állam megrendeléseke vonta magu után úgy hog Pádu mellet i telepe vásárol 1835 Ipar tevékenység mellet jótékonyság közmondáso volt 1843-ba pozsony elem iskol részér telke é háza vet é hitközségne ajándékozta A iskol megnyitás alkalmáva Mári Dorotty főhercegn i jele volt zsid kézműegyletne 10,000 báden zsid kórházna 20,00 forinto adott Marientha városnak aho gyártelep volt iskolá é óvodá adományozott azonkívü zsid iparegyletne hatalma összege adott hog anna kamataibó felekezet különbsé nélkü segélyeke nyújtsanak Ezenkívü bécs kórházakró i gondoskodott Fiai Eduar bár é Morit lova Herman Todesco' Söhn bankhá főnöke voltak A időseb 1869 let bár é ige jótékon vol é 1854 a osztrá belügyminiszte útjá 60,00 forinto adot elszegényedet tiszte é 40,00 forinto zsid tanuló konyháj javára Azonkívü 50,00 forinto adot báden T.-kórhá részére Leányá Henr Worm ango bár vett nőül Harmadi fi Hermann T.-csalá Veszpré megye Vázsony-község birtokán 1876 lovaglá közbe szerencsétlensé áldozat lett R

15088.h

CÍMSZ Todes

SZEMÉLYNÉ Todes Herm

SZÓCIK Todes Herma nagyipar humanist szü Pozsonyb 1792 meg 184 no 2 Teljes sajáterejéb alapítot m akk hatalm mére selyem- textilá üzlet gyárai melyek külföl tanulmányút tapasztalat alapj fi tová fejlesztette örök hábor kolerajárvá folyton álla megrendelések vont mag utá úg ho Pád melle telep vásáro 183 Ipa tevékenysé melle jótékonysá közmondás vol 1843-b pozson ele isko részé telk ház ve hitközségn ajándékozt isko megnyitá alkalmáv Már Dorott főherceg jel vol zsi kézműegyletn 10,00 báde zsi kórházn 20,0 forint adot Marienth városna ah gyártele vol iskol óvod adományozot azonkív zsi iparegyletn hatalm összeg adot ho ann kamataib felekeze különbs nélk segélyek nyújtsana Ezenkív béc kórházakr gondoskodot Fia Edua bá Mori lov Herma Todesco Söh bankh főnök volta időse 186 le bá ig jótéko vo 185 osztr belügyminiszt útj 60,0 forint ado elszegényede tiszt 40,0 forint zsi tanul konyhá javár Azonkív 50,0 forint ado báde T.-kórh részér Leány Hen Wor ang bá vet nőü Harmad f Herman T.-csal Veszpr megy Vázsony-közsé birtoká 187 lovagl közb szerencsétlens áldoza let

15088.

CÍMS Tode

SZEMÉLYN Tode Her

SZÓCI Tode Herm nagyipa humanis sz Pozsony 179 me 18 n Telje sajáterejé alapíto ak hatal mér selyem textil üzle gyára melye külfö tanulmányú tapasztala alap f tov fejlesztett örö hábo kolerajárv folyto áll megrendelése von ma ut ú h Pá mell tele vásár 18 Ip tevékenys mell jótékonys közmondá vo 1843- pozso el isk rész tel há v hitközség ajándékoz isk megnyit alkalmá Má Dorot főherce je vo zs kézműegylet 10,0 bád zs kórház 20, forin ado Marient városn a gyártel vo isko óvo adományozo azonkí zs iparegylet hatal össze ado h an kamatai felekez különb nél segélye nyújtsan Ezenkí bé kórházak gondoskodo Fi Edu b Mor lo Herm Todesc Sö bank főnö volt idős 18 l b i jóték v 18 oszt belügyminisz út 60, forin ad elszegényed tisz 40, forin zs tanu konyh javá Azonkí 50, forin ad bád T.-kór részé Leán He Wo an b ve nő Harma Herma T.-csa Veszp meg Vázsony-közs birtok 18 lovag köz szerencsétlen áldoz le

15088

CÍM Tod

SZEMÉLY Tod He

SZÓC Tod Her nagyip humani s Pozson 17 m 1 Telj sajáterej alapít a hata mé selye texti üzl gyár mely külf tanulmány tapasztal ala to fejlesztet ör háb kolerajár folyt ál megrendelés vo m u P mel tel vásá 1 I tevékeny mel jótékony közmond v 1843 pozs e is rés te h hitközsé ajándéko is megnyi alkalm M Doro főherc j v z kézműegyle 10, bá z kórhá 20 fori ad Marien város gyárte v isk óv adományoz azonk z iparegyle hata össz ad a kamata feleke külön né segély nyújtsa Ezenk b kórháza gondoskod F Ed Mo l Her Todes S ban főn vol idő 1 jóté 1 osz belügyminis ú 60 fori a elszegénye tis 40 fori z tan kony jav Azonk 50 fori a bá T.-kó rész Leá H W a v n Harm Herm T.-cs Vesz me Vázsony-köz birto 1 lova kö szerencsétle áldo l

1508

CÍ To

SZEMÉL To H

SZÓ To He nagyi human Pozso 1 Tel sajátere alapí hat m sely text üz gyá mel kül tanulmán tapaszta al t fejleszte ö há kolerajá foly á megrendelé v me te vás tevéken me jótékon közmon 184 poz i ré t hitközs ajándék i megny alkal Dor főher kézműegyl 10 b kórh 2 for a Marie váro gyárt is ó adományo azon iparegyl hat öss a kamat felek külö n segél nyújts Ezen kórház gondosko E M He Tode ba fő vo id jót os belügymini 6 for elszegény ti 4 for ta kon ja Azon 5 for b T.-k rés Le Har Her T.-c Ves m Vázsony-kö birt lov k szerencsétl áld