15115.htm

CÍMSZÓ: Torna

SZÓCIKK: Torna. A kilencvenes évek legnagyobb sportegyesülete, a Magyar Atlétikai Club nem vett fel tagjai közé zsidókat. Az előbb liberálisan viselkedő Nemzeti Torna Egylet magatartása is megváltozott ezekben az években, amire a zsidók kiléptek és megalakították a Magyar Testgyakorlók Körét (1888.), amely azonban nem volt kimondott zsidó egyesület. A modern sportélet ébredésének első időszakában még leginkább a T. bírt jelentőséggel s így a legelső években főleg ebben a sportágban tevékenykedtek a zsidó ifjak is. Sok kiválósága van a zsidóságnak a T. sportjában. A leghíresebb az első időszakban Müller Dávid könyvkereskedő, aki 1888-92. minden versenyből győztesként került ki és megszerezte az egészen ritkán elért viator címet is : ami annyit jelentett, hogy egymást követő három bajnokságban győztes lett. Őt tartották a legszebben fejlett izomzatú magyar embernek és a készülő Toldi szobor alakjához is őt kérte fel modellnek Stróbl szobrászművész. Később Gellért Imre háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot, amellett, hogy magyar és nemzetközi versenyeken is számos győzelmet aratott. Valamivel előbb szerepelt Rosinger Emil, aki a magyar tornászok főfészkéből, Sopronból került a fővárosba. Nyomon követi Szalai József, aki Magyarországnak 11-szeres bajnoka lett, de Budapest, Bécs és Brünn bajnokságait is megnyerte és 1925. Brünnben legyőzte az antwerpeni olimpiai győztest. A régebbiek közé tartozik még Gutwillig Endre is, aki sok jelentős versenyben győzött. A háború első napján bevonult, sok kitüntetést kapott és végül a harctéren szerzett betegségben halt meg. Ez időknek kiváló tornászai még: Fodor Henrik (a későbbi futballvezér) és Müller Pál Budapest bajnoka.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5115. címszó a lexikon => 907. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15115.htm

CÍMSZÓ: Torna

SZÓCIKK: Torna. A kilencvenes évek legnagyobb sportegyesülete, a Magyar Atlétikai Club nem vett fel tagjai közé zsidókat. Az előbb liberálisan viselkedő Nemzeti Torna Egylet magatartása is megváltozott ezekben az években, amire a zsidók kiléptek és megalakították a Magyar Testgyakorlók Körét 1888. , amely azonban nem volt kimondott zsidó egyesület. A modern sportélet ébredésének első időszakában még leginkább a T. bírt jelentőséggel s így a legelső években főleg ebben a sportágban tevékenykedtek a zsidó ifjak is. Sok kiválósága van a zsidóságnak a T. sportjában. A leghíresebb az első időszakban Müller Dávid könyvkereskedő, aki 1888-92. minden versenyből győztesként került ki és megszerezte az egészen ritkán elért viator címet is : ami annyit jelentett, hogy egymást követő három bajnokságban győztes lett. Őt tartották a legszebben fejlett izomzatú magyar embernek és a készülő Toldi szobor alakjához is őt kérte fel modellnek Stróbl szobrászművész. Később Gellért Imre háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot, amellett, hogy magyar és nemzetközi versenyeken is számos győzelmet aratott. Valamivel előbb szerepelt Rosinger Emil, aki a magyar tornászok főfészkéből, Sopronból került a fővárosba. Nyomon követi Szalai József, aki Magyarországnak 11-szeres bajnoka lett, de Budapest, Bécs és Brünn bajnokságait is megnyerte és 1925. Brünnben legyőzte az antwerpeni olimpiai győztest. A régebbiek közé tartozik még Gutwillig Endre is, aki sok jelentős versenyben győzött. A háború első napján bevonult, sok kitüntetést kapott és végül a harctéren szerzett betegségben halt meg. Ez időknek kiváló tornászai még: Fodor Henrik a későbbi futballvezér és Müller Pál Budapest bajnoka.

15115.ht

CÍMSZÓ Torn

SZÓCIKK Torna kilencvene éve legnagyob sportegyesülete Magya Atlétika Clu ne vet fe tagja köz zsidókat A előb liberálisa viselked Nemzet Torn Egyle magatartás i megváltozot ezekbe a években amir zsidó kilépte é megalakítottá Magya Testgyakorló Köré 1888 amel azonba ne vol kimondot zsid egyesület moder sportéle ébredéséne els időszakába mé leginkáb T bír jelentőségge íg legels évekbe főle ebbe sportágba tevékenykedte zsid ifja is So kiválóság va zsidóságna T sportjában leghíreseb a els időszakba Mülle Dávi könyvkereskedő ak 1888-92 minde versenybő győzteskén kerül k é megszerezt a egésze ritká elér viato címe i am annyi jelentett hog egymás követ háro bajnokságba győzte lett Ő tartottá legszebbe fejlet izomzat magya emberne é készül Told szobo alakjáho i ő kért fe modellne Strób szobrászművész Későb Gellér Imr háromszo nyert me magya bajnokságot amellett hog magya é nemzetköz versenyeke i számo győzelme aratott Valamive előb szerepel Rosinge Emil ak magya tornászo főfészkéből Sopronbó kerül fővárosba Nyomo követ Szala József ak Magyarországna 11-szere bajnok lett d Budapest Béc é Brün bajnokságai i megnyert é 1925 Brünnbe legyőzt a antwerpen olimpia győztest régebbie köz tartozi mé Gutwilli Endr is ak so jelentő versenybe győzött hábor els napjá bevonult so kitüntetés kapot é végü harctére szerzet betegségbe hal meg E időkne kivál tornásza még Fodo Henri később futballvezé é Mülle Pá Budapes bajnoka

15115.h

CÍMSZ Tor

SZÓCIK Torn kilencven év legnagyo sportegyesület Magy Atlétik Cl n ve f tagj kö zsidóka elő liberális viselke Nemze Tor Egyl magatartá megváltozo ezekb évekbe ami zsid kilépt megalakított Magy Testgyakorl Kör 188 ame azonb n vo kimondo zsi egyesüle mode sportél ébredésén el időszakáb m leginká bí jelentőségg í legel évekb fől ebb sportágb tevékenykedt zsi ifj i S kiválósá v zsidóságn sportjába leghírese el időszakb Müll Dáv könyvkeresked a 1888-9 mind versenyb győzteské kerü megszerez egész ritk elé viat cím a anny jelentet ho egymá köve hár bajnokságb győzt let tartott legszebb fejle izomza magy embern készü Tol szob alakjáh kér f modelln Stró szobrászművés Késő Gellé Im háromsz nyer m magy bajnokságo amellet ho magy nemzetkö versenyek szám győzelm aratot Valamiv elő szerepe Rosing Emi a magy tornász főfészkébő Sopronb kerü fővárosb Nyom köve Szal Józse a Magyarországn 11-szer bajno let Budapes Bé Brü bajnoksága megnyer 192 Brünnb legyőz antwerpe olimpi győztes régebbi kö tartoz m Gutwill End i a s jelent versenyb győzöt hábo el napj bevonul s kitünteté kapo vég harctér szerze betegségb ha me időkn kivá tornász mé Fod Henr későb futballvez Müll P Budape bajnok

15115.

CÍMS To

SZÓCI Tor kilencve é legnagy sportegyesüle Mag Atléti C v tag k zsidók el liberáli viselk Nemz To Egy magatart megváltoz ezek évekb am zsi kilép megalakítot Mag Testgyakor Kö 18 am azon v kimond zs egyesül mod sporté ébredésé e időszaká legink b jelentőség lege évek fő eb sportág tevékenyked zs if kiválós zsidóság sportjáb leghíres e időszak Mül Dá könyvkereske 1888- min verseny győztesk ker megszere egés rit el via cí ann jelente h egym köv há bajnokság győz le tartot legszeb fejl izomz mag ember kész To szo alakjá ké modell Str szobrászművé Kés Gell I hároms nye mag bajnokság amelle h mag nemzetk versenye szá győzel arato Valami el szerep Rosin Em mag tornás főfészkéb Sopron ker főváros Nyo köv Sza Józs Magyarország 11-sze bajn le Budape B Br bajnokság megnye 19 Brünn legyő antwerp olimp győzte régebb k tarto Gutwil En jelen verseny győzö háb e nap bevonu kitüntet kap vé harcté szerz betegség h m idők kiv tornás m Fo Hen késő futballve Mül Budap bajno

15115

CÍM T

SZÓC To kilencv legnag sportegyesül Ma Atlét ta zsidó e liberál visel Nem T Eg magatar megválto eze évek a zs kilé megalakíto Ma Testgyako K 1 a azo kimon z egyesü mo sport ébredés időszak legin jelentősé leg éve f e sportá tevékenyke z i kiváló zsidósá sportjá leghíre idősza Mü D könyvkeresk 1888 mi versen győztes ke megszer egé ri e vi c an jelent egy kö h bajnoksá győ l tarto legsze fej izom ma embe kés T sz alakj k model St szobrászműv Ké Gel három ny ma bajnoksá amell ma nemzet verseny sz győze arat Valam e szere Rosi E ma torná főfészké Sopro ke főváro Ny kö Sz Józ Magyarorszá 11-sz baj l Budap B bajnoksá megny 1 Brün legy antwer olim győzt régeb tart Gutwi E jele versen győz há na bevon kitünte ka v harct szer betegsé idő ki torná F He kés futballv Mü Buda bajn

1511



SZÓ T kilenc legna sportegyesü M Atlé t zsid liberá vise Ne E magata megvált ez éve z kil megalakít M Testgyak az kimo egyes m spor ébredé idősza legi jelentős le év sport tevékenyk kivál zsidós sportj leghír idősz M könyvkeres 188 m verse győzte k megsze eg r v a jelen eg k bajnoks gy tart legsz fe izo m emb ké s alak mode S szobrászmű K Ge háro n m bajnoks amel m nemze versen s győz ara Vala szer Ros m torn főfészk Sopr k fővár N k S Jó Magyarorsz 11-s ba Buda bajnoks megn Brü leg antwe oli győz rége tar Gutw jel verse győ h n bevo kitünt k harc sze betegs id k torn H ké futball M Bud baj