15122.htm

CÍMSZÓ: Történetírás

SZÓCIKK: Történetírás. A zsidók részvétele a történelem tudományában és a tudomány történetében ma még nincs kellőképen méltatva. A ókor sok teológiai és jogi vonatkozású héber irata természetesen nagy kultúrtörténelmi értékkel bír, de ettől a magától értetődő ténytől eltekintve, meg kell állapítani, hogy az objektív történetírás a naiv keretekből sokszor megkapóan bontakozik ki. A mózesi könyveknek nemcsak az ókori irodalomban példátlan igazmondását bizonyítja úgyszólván napról-napra az archeológia, hanem tudatos történeti leírásait és filozófiai elmélyedéseit is, ott, ahol a szerzők legendákat, mítoszokat mondanak el. A zsidó nép történetének elmondásánál nincs semmi szépítés, hanem ellenkezőleg, könyörtelenül rámutat a hibákra is, természetesen oktató célzattal. A magas életkorra vonatkozó adatok túlzásként hatnak, de az események elmondásánál a topográfiai hűség, az iratok rendkívüli régiségét s az évezredes szóhagyomány óriási távlatát tekintve, olyan jelenség, amely csodával határos. A bibliai iratok (Jehósua Könyve, Bírák Könyve, Sámuel Könyve, Királyok Könyve, Krónikák Könyve) topográfiai hűsége nemcsak, hogy messze felülmúlja pl. Hérodotoszt és tiszteletet parancsoló ellentétben áll e történetíró beigazolt ferdítéseivel és hibás, kritikátlan felvételezéseivel szemben, hanem oly magas nívójú és annyira megbízható, hogy a XIX. sz. negyvenes éveitől kezdve, amikor megkezdődtek a keleti ásatások, úgyszólván teljesen pontosan haladhatnak az archeológusok a Bibliában közölt adatok nyomán. Jerichó, Úr-Chaszdim s a sinai területen végzett ásatások igazolják ezt. A Bibliának megvan a sajátos történetfilozófiája is, amely ebben foglalható össze egyik régebbi nemzedék vagy korszak sem volt jobb vagy kívánatosabb a következőnél s az elmúlt időket nincs oka visszasírni senkinek sem; ellenben a tisztuló, a felemelkedni tudó nemzedék a béke és általános testvériség eszményi korszakát remélje s annak eljövetelében bízzon az emberiség. Az ókori bibliai iratokon kívül a Talmud és a rabbinikus iratok tartalmaznak értékesnél-értékesebb történelmi leírásokat és adalékokat. Nagyarányú s görög római iskolázottságú történetíró, aki hatalmas munkásságot fejtett ki s a görög-zsidó korszak főforrása: Josephus Flavius (eredetileg ha-Kohen), előkelő papi törzsből származó hadvezér, majd Jeruzsálem elfoglalása után Rómában élt zsidó történetíró, aki műveit görög nyelven írta. A közép- és újkor visszaesést mutat, de a krónikák, amelyeknek főanyaga az üldözések megörökítése, szintén igazmondásra való törekvésükkel tűnnek ki. Ilyenek az Emek Habóchó és a Sévet Jehudó, című krónikák, valamint Zacuto Abraham korábbi salamancai matematika- és asztronómiatanár afrikai területen írt Széfer Juchaszin c. krónikája. Ez a három legjelentékenyebb a krónikairodalomban. A modern történetírásnak a zsidóságra is rendkívül nagy hatása volt. Minthogy e helyen csupán a szerzők neveire szorítkozunk, ezeket 1. a zsidó történelem, 2. az általános történettudomány művelőinek keretében soroljuk fel, a külföldön, b) Magyarországon I. Külföldi zsidó történetírók a) Zsidó történelem. (L. bővebben Zsidó történetírás c. alatt.) Jost Marcius, Josephus óta az első összefoglaló és modern kritikai alapon álló történetíró a XIX. sz. első negyedében. Graetz Heinrich, a Geschichte der Juden 12 kötetének szerzője. Bédarride, provencei zsidó ügyvéd, a nyugat-európai zsidóság történetírója. Lindo, 1849. Londonban írta a History of the Jews in Spain and Portugalt. Loeb Isidore, párisi rabbiszemináriumi tanár, kiváló történetkritikus főképp a spanyol-zsidó történelemre vonatkozóan. Braun Márkus, a német zsidóság történetének szakembere. Gross Heinrich, (l. o.) a Gallia Judaica szerzője. Kahn León, a francia zsidó történelem szakembere. Güdemann M., a német és olaszországi zsidóság középkori kultúrtöténetének historikusa. Cassuto Umberto, a firenzei és ált. az olasz zsidóság történetírója. Kohut Georges A. (l. o.), a spanyol- és latin-amerikai zsidóság történetírója. Adler Cyrus, az amerikai zsidóság egyik történetírója, kiváló archeológus. Adler Elkán, spanyol és latin-amerikai zsidó történész. Berliner Abraham, a Geschichte der Juden in Rom szerzője. Vogelstein és Rieger Paul, a Geschichte der Juden in Rom szerzői. Wolf, a Geschichte der Juden in Wien szerzője. Saalfeld Sigm., a német zsidóság történetének egyik elismert szakférfia. Ellbogen Ismar, az olasz zsidóság kultúrtörténetének forráskutatója. Mocatta F., londoni bankár, a spanyol zsidóság történetét kutatja. Hyamson A., a History of the Jews in England szerzője. Abrahams Israel, középkori zsidó kultúrtörténelem. Hume Martin ezredes, angol és spanyol diplomáciai zsidó történelem. Phillippson Martin, XIX. századi zsidó történelem. Newman Louis, zsidó kultúrtörténelem. J. Jacobs, angol történettudós és teológus, (spanyol és angol zsidó tört.), a Jew. Encycl. kezdeményezője. Wertheimer, osztrák zsidó történelem. Koenen, holland zsidó történelem. Uhry, Halphen és L. Kahn, francia zsidó történelem. Levanda, Münz Gradovsky és Dubnov orosz és zsidó történelem. J. Picciotto, az angol zsidó történelem egyik kezdeményezője. Herzfeld Levi, v. braunschweigi orsz. főrabbi, a Handelsgeschichte der Juden des Altertums kiváló munka szerzője. Wolf Lucien, angol zsidó történelem. Wolf Gerson, bécsi zsidó történelem. Mahler Arthur, v. prágai egyetemi tanár, klassz. archeológus. b) Államtörténet és által. történettudomány:Jaffé Philipp, a Regesta Pontificum Romanorum kiadója s a Monumenta Germ. Hist. egyik megindítója, hírneves palaeografus, az első zsidó egyet, k. tanár Berlinben, megh. 1872. (Élete utolsó évében keresztelkedett ki s emiatt öngyilkosságot követett el.) Phillipson Martin, a brüsszeli egyetem volt rektora, majd Berlinben élt magántudós, az ellenreformáció kor egyik legkiválóbb történetírója, megh. 1922. Breslau Harry, hírneves palaeográfus, az elismerten legjobb Urkundenlehre szerzője, a Monumenta Germaniae Historica igazgatósági tagja, a strassburgi egyetem v. rektora (orthodox zsidó), megh. 1926. Bernheim Ernst*, greifswaldi egyetemi tanár, a Handbuch der historischen Methode szerzője, szül. 1850. Guggenheim Sámuel*, frankfurti magántudós, kiváló gazdasági történész a hatvanas években. Strieder Jacob, müncheni egyet. r. tanár gazdaságtörténész. Hellmann Siegmund, a középkori történelem és a diplomatika rendes tanára s a történelmi szeminárium egyik igazgatója a lipcsei egyetemen Stein, bécsi egyetemi tanár, bizánci történész. Hirschfeld Ottó*, a berlini egyetemen Mommsen közvetlen utóda, római történész és híres epigrafus. Caro Jacob, a bresslaui egyetem rendes tanára,újkori történész, a Geschichte Polens szerzője. Caro Georg, zürichi egyet. tanár, középkori alkotmánytörténész, a Wirtschaftsgeschichte der Juden im Mittelalter szerzője, megh. 1908. Cohn Georg, zürichi egyet. tanár, kiváló jogtörténész. Adler Georg, a nemzetgazdaságtan tanára a kieli egyetemen, a Gesch. des Sozialismus szerzője, megh. 1910. Halévy Léon, bordeauxi egyet. tanár, a Histoire d'Angleterre kiváló szerzője. Arias Gino, genovai egyet. tanár, olasz szenátor, a fascista alkotmány szerzője, kiváló alkotmánytörténész. Hirsch Siegfrid*, v. berlini egyetemi tanár és konzervatív politikus, középkori történész. Hirsch Theodor*, a Scriptores Rerum Prussicarum kiadója. Hirschfeld Gustav*, német klassz-archeológus, königsbergi egyetemi tanár. Palgrave (Cohen)*, kiváló angol alkotmánytörténész. Darmstädter Paul, a göttingeni egyetemen az újkori történelem rendes tanára. Beer A., osztrák gazdaságtörténész, v. egyet. tanár. Salomon Felix*, lipcsei egyet. tanár, újkori angol történész. Lessmann Dániel*, német középkori történész és költő (megh. 1831). Leffmann Salamon, v. heidebergi egyet. tanár, India történetírója. Klein Wilhelm (l. o.), prágai egyet. tanár, klassz. archeológus. Kanitz Félix Phl.* (l. o.), bizánci archeológus. Zapperl Georg* (l. o.), bécsi középkori történész. Bloch Gustave, párisi főisk. tanár, római történész. Luzzatto Gino, barii tanár, középkori alkotmánytörténész. Lövinson Ermanno, német-olasz levéltárnok. Schlesinger L., a bostoni Harvard-egyetem tanára, az Egyesült Államok ma élő vezető történetírója, a Hist. of the United States szerzője, szül. 1888. Sternfeld Richard, a középkori nyugat- és dél-európai történelem ny. rk. tanára a berlini egyetemen, egyszersmind kiváló zenetörténész, megh. 1926. Halphen L., francia történész, a Sorbonne tanára. Stern Alfréd, zürichi egyet. r. tanár, az ötkötetes Geschichte Europas 1815-72. és más kiváló művek szerzője, szül. 1847. Bloch Siegfried*, v, német egyet. tanár, középkori történész. Cohn J. v. német egyet. tanár, római történész és numizmatikus. Askenazy Simon, varsói egyet. r. tanár, a legkiválóbb élő lengyel történész, a Cambridge History lengyel történetének szerzője. Creizenach Theodor*, frankfurti történész, a Schlosser-féle Weltgeschichte (1-20) átdolgozója, kiváló középkori történész, megh. 1877. Simonsfeld Harry, müncheni egyet. tanár a Gesch. d. Fondaco dei Tedeschi szerzője, megh. 1912. Jastrow Ignatz, berlini egyet. tanár, a Gesch. d. Hohenstaufen szerzője, később kizárólag nemzetgazdász, szül. 1856. Eulenburg Franz*, a berlini Handelshochschule és egyet. tanára, gazdaságtörténész. Ferrero Guglielmo, firenzei egyet. tanár, hírneves római történész. Geiger Ludwig, berlini egyet. tanár, kultúrtörténész, megh. 1920. Simson Bernhard*, v. freiburgi egyet. tanár, középkori történész. Ezeken kívül ideszámítható több kiváló irodalomtörténész, mint Brandes Georg, Bernays Michael*, Minor Jacob*, Witkowsky Georgn, továbbá a tudományos és forráskutatáson alapuló zenetörténelem megalapítója, Adler Guido bécsi egyet. tanár stb. II. Magyar zsidó történészek (l. az illető nevek alatt is). a) Magyar zsidó történelem és monográfiák szerzői:Löw Lipót, Hochmuth Ábrahám, Kohn Sámuel, Büchler Sándor, Pollák Miksa, Vajda Béla, Venetiáner Lajos, Goldberger Izidor, Guttmann Mihály, Eisler Mátyás, Singer Jakab, Löwy Mór, Bernstein Béla, Mandl Bernát, Stein Miksa, Kecskeméti Ármin, Frisch Ármin. b) Magyarország története :Kardos Samu, törv. bíró, a Wesselényi összeesküvés történetírója; Acsádi Ignác, Marcali Henrik, Fraknói Vilmos*, Finály Henrik*, Angyal Dávid*, Óváry Lipót*, Lánczy Gyula*.c) Művészettörténet: Meller Simon, Éber László*, Lázár Béla*. S. R.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5122. címszó a lexikon => 908. s köv. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15122.htm

CÍMSZÓ: Történetírás

SZÓCIKK: Történetírás. A zsidók részvétele a történelem tudományában és a tudomány történetében ma még nincs kellőképen méltatva. A ókor sok teológiai és jogi vonatkozású héber irata természetesen nagy kultúrtörténelmi értékkel bír, de ettől a magától értetődő ténytől eltekintve, meg kell állapítani, hogy az objektív történetírás a naiv keretekből sokszor megkapóan bontakozik ki. A mózesi könyveknek nemcsak az ókori irodalomban példátlan igazmondását bizonyítja úgyszólván napról-napra az archeológia, hanem tudatos történeti leírásait és filozófiai elmélyedéseit is, ott, ahol a szerzők legendákat, mítoszokat mondanak el. A zsidó nép történetének elmondásánál nincs semmi szépítés, hanem ellenkezőleg, könyörtelenül rámutat a hibákra is, természetesen oktató célzattal. A magas életkorra vonatkozó adatok túlzásként hatnak, de az események elmondásánál a topográfiai hűség, az iratok rendkívüli régiségét s az évezredes szóhagyomány óriási távlatát tekintve, olyan jelenség, amely csodával határos. A bibliai iratok Jehósua Könyve, Bírák Könyve, Sámuel Könyve, Királyok Könyve, Krónikák Könyve topográfiai hűsége nemcsak, hogy messze felülmúlja pl. Hérodotoszt és tiszteletet parancsoló ellentétben áll e történetíró beigazolt ferdítéseivel és hibás, kritikátlan felvételezéseivel szemben, hanem oly magas nívójú és annyira megbízható, hogy a XIX. sz. negyvenes éveitől kezdve, amikor megkezdődtek a keleti ásatások, úgyszólván teljesen pontosan haladhatnak az archeológusok a Bibliában közölt adatok nyomán. Jerichó, Úr-Chaszdim s a sinai területen végzett ásatások igazolják ezt. A Bibliának megvan a sajátos történetfilozófiája is, amely ebben foglalható össze egyik régebbi nemzedék vagy korszak sem volt jobb vagy kívánatosabb a következőnél s az elmúlt időket nincs oka visszasírni senkinek sem; ellenben a tisztuló, a felemelkedni tudó nemzedék a béke és általános testvériség eszményi korszakát remélje s annak eljövetelében bízzon az emberiség. Az ókori bibliai iratokon kívül a Talmud és a rabbinikus iratok tartalmaznak értékesnél-értékesebb történelmi leírásokat és adalékokat. Nagyarányú s görög római iskolázottságú történetíró, aki hatalmas munkásságot fejtett ki s a görög-zsidó korszak főforrása: Josephus Flavius eredetileg ha-Kohen , előkelő papi törzsből származó hadvezér, majd Jeruzsálem elfoglalása után Rómában élt zsidó történetíró, aki műveit görög nyelven írta. A közép- és újkor visszaesést mutat, de a krónikák, amelyeknek főanyaga az üldözések megörökítése, szintén igazmondásra való törekvésükkel tűnnek ki. Ilyenek az Emek Habóchó és a Sévet Jehudó, című krónikák, valamint Zacuto Abraham korábbi salamancai matematika- és asztronómiatanár afrikai területen írt Széfer Juchaszin c. krónikája. Ez a három legjelentékenyebb a krónikairodalomban. A modern történetírásnak a zsidóságra is rendkívül nagy hatása volt. Minthogy e helyen csupán a szerzők neveire szorítkozunk, ezeket 1. a zsidó történelem, 2. az általános történettudomány művelőinek keretében soroljuk fel, a külföldön, b Magyarországon I. Külföldi zsidó történetírók a Zsidó történelem. L. bővebben Zsidó történetírás c. alatt. Jost Marcius, Josephus óta az első összefoglaló és modern kritikai alapon álló történetíró a XIX. sz. első negyedében. Graetz Heinrich, a Geschichte der Juden 12 kötetének szerzője. Bédarride, provencei zsidó ügyvéd, a nyugat-európai zsidóság történetírója. Lindo, 1849. Londonban írta a History of the Jews in Spain and Portugalt. Loeb Isidore, párisi rabbiszemináriumi tanár, kiváló történetkritikus főképp a spanyol-zsidó történelemre vonatkozóan. Braun Márkus, a német zsidóság történetének szakembere. Gross Heinrich, l. o. a Gallia Judaica szerzője. Kahn León, a francia zsidó történelem szakembere. Güdemann M., a német és olaszországi zsidóság középkori kultúrtöténetének historikusa. Cassuto Umberto, a firenzei és ált. az olasz zsidóság történetírója. Kohut Georges A. l. o. , a spanyol- és latin-amerikai zsidóság történetírója. Adler Cyrus, az amerikai zsidóság egyik történetírója, kiváló archeológus. Adler Elkán, spanyol és latin-amerikai zsidó történész. Berliner Abraham, a Geschichte der Juden in Rom szerzője. Vogelstein és Rieger Paul, a Geschichte der Juden in Rom szerzői. Wolf, a Geschichte der Juden in Wien szerzője. Saalfeld Sigm., a német zsidóság történetének egyik elismert szakférfia. Ellbogen Ismar, az olasz zsidóság kultúrtörténetének forráskutatója. Mocatta F., londoni bankár, a spanyol zsidóság történetét kutatja. Hyamson A., a History of the Jews in England szerzője. Abrahams Israel, középkori zsidó kultúrtörténelem. Hume Martin ezredes, angol és spanyol diplomáciai zsidó történelem. Phillippson Martin, XIX. századi zsidó történelem. Newman Louis, zsidó kultúrtörténelem. J. Jacobs, angol történettudós és teológus, spanyol és angol zsidó tört. , a Jew. Encycl. kezdeményezője. Wertheimer, osztrák zsidó történelem. Koenen, holland zsidó történelem. Uhry, Halphen és L. Kahn, francia zsidó történelem. Levanda, Münz Gradovsky és Dubnov orosz és zsidó történelem. J. Picciotto, az angol zsidó történelem egyik kezdeményezője. Herzfeld Levi, v. braunschweigi orsz. főrabbi, a Handelsgeschichte der Juden des Altertums kiváló munka szerzője. Wolf Lucien, angol zsidó történelem. Wolf Gerson, bécsi zsidó történelem. Mahler Arthur, v. prágai egyetemi tanár, klassz. archeológus. b Államtörténet és által. történettudomány:Jaffé Philipp, a Regesta Pontificum Romanorum kiadója s a Monumenta Germ. Hist. egyik megindítója, hírneves palaeografus, az első zsidó egyet, k. tanár Berlinben, megh. 1872. Élete utolsó évében keresztelkedett ki s emiatt öngyilkosságot követett el. Phillipson Martin, a brüsszeli egyetem volt rektora, majd Berlinben élt magántudós, az ellenreformáció kor egyik legkiválóbb történetírója, megh. 1922. Breslau Harry, hírneves palaeográfus, az elismerten legjobb Urkundenlehre szerzője, a Monumenta Germaniae Historica igazgatósági tagja, a strassburgi egyetem v. rektora orthodox zsidó , megh. 1926. Bernheim Ernst*, greifswaldi egyetemi tanár, a Handbuch der historischen Methode szerzője, szül. 1850. Guggenheim Sámuel*, frankfurti magántudós, kiváló gazdasági történész a hatvanas években. Strieder Jacob, müncheni egyet. r. tanár gazdaságtörténész. Hellmann Siegmund, a középkori történelem és a diplomatika rendes tanára s a történelmi szeminárium egyik igazgatója a lipcsei egyetemen Stein, bécsi egyetemi tanár, bizánci történész. Hirschfeld Ottó*, a berlini egyetemen Mommsen közvetlen utóda, római történész és híres epigrafus. Caro Jacob, a bresslaui egyetem rendes tanára,újkori történész, a Geschichte Polens szerzője. Caro Georg, zürichi egyet. tanár, középkori alkotmánytörténész, a Wirtschaftsgeschichte der Juden im Mittelalter szerzője, megh. 1908. Cohn Georg, zürichi egyet. tanár, kiváló jogtörténész. Adler Georg, a nemzetgazdaságtan tanára a kieli egyetemen, a Gesch. des Sozialismus szerzője, megh. 1910. Halévy Léon, bordeauxi egyet. tanár, a Histoire d'Angleterre kiváló szerzője. Arias Gino, genovai egyet. tanár, olasz szenátor, a fascista alkotmány szerzője, kiváló alkotmánytörténész. Hirsch Siegfrid*, v. berlini egyetemi tanár és konzervatív politikus, középkori történész. Hirsch Theodor*, a Scriptores Rerum Prussicarum kiadója. Hirschfeld Gustav*, német klassz-archeológus, königsbergi egyetemi tanár. Palgrave Cohen *, kiváló angol alkotmánytörténész. Darmstädter Paul, a göttingeni egyetemen az újkori történelem rendes tanára. Beer A., osztrák gazdaságtörténész, v. egyet. tanár. Salomon Felix*, lipcsei egyet. tanár, újkori angol történész. Lessmann Dániel*, német középkori történész és költő megh. 1831 . Leffmann Salamon, v. heidebergi egyet. tanár, India történetírója. Klein Wilhelm l. o. , prágai egyet. tanár, klassz. archeológus. Kanitz Félix Phl.* l. o. , bizánci archeológus. Zapperl Georg* l. o. , bécsi középkori történész. Bloch Gustave, párisi főisk. tanár, római történész. Luzzatto Gino, barii tanár, középkori alkotmánytörténész. Lövinson Ermanno, német-olasz levéltárnok. Schlesinger L., a bostoni Harvard-egyetem tanára, az Egyesült Államok ma élő vezető történetírója, a Hist. of the United States szerzője, szül. 1888. Sternfeld Richard, a középkori nyugat- és dél-európai történelem ny. rk. tanára a berlini egyetemen, egyszersmind kiváló zenetörténész, megh. 1926. Halphen L., francia történész, a Sorbonne tanára. Stern Alfréd, zürichi egyet. r. tanár, az ötkötetes Geschichte Europas 1815-72. és más kiváló művek szerzője, szül. 1847. Bloch Siegfried*, v, német egyet. tanár, középkori történész. Cohn J. v. német egyet. tanár, római történész és numizmatikus. Askenazy Simon, varsói egyet. r. tanár, a legkiválóbb élő lengyel történész, a Cambridge History lengyel történetének szerzője. Creizenach Theodor*, frankfurti történész, a Schlosser-féle Weltgeschichte 1-20 átdolgozója, kiváló középkori történész, megh. 1877. Simonsfeld Harry, müncheni egyet. tanár a Gesch. d. Fondaco dei Tedeschi szerzője, megh. 1912. Jastrow Ignatz, berlini egyet. tanár, a Gesch. d. Hohenstaufen szerzője, később kizárólag nemzetgazdász, szül. 1856. Eulenburg Franz*, a berlini Handelshochschule és egyet. tanára, gazdaságtörténész. Ferrero Guglielmo, firenzei egyet. tanár, hírneves római történész. Geiger Ludwig, berlini egyet. tanár, kultúrtörténész, megh. 1920. Simson Bernhard*, v. freiburgi egyet. tanár, középkori történész. Ezeken kívül ideszámítható több kiváló irodalomtörténész, mint Brandes Georg, Bernays Michael*, Minor Jacob*, Witkowsky Georgn, továbbá a tudományos és forráskutatáson alapuló zenetörténelem megalapítója, Adler Guido bécsi egyet. tanár stb. II. Magyar zsidó történészek l. az illető nevek alatt is . a Magyar zsidó történelem és monográfiák szerzői:Löw Lipót, Hochmuth Ábrahám, Kohn Sámuel, Büchler Sándor, Pollák Miksa, Vajda Béla, Venetiáner Lajos, Goldberger Izidor, Guttmann Mihály, Eisler Mátyás, Singer Jakab, Löwy Mór, Bernstein Béla, Mandl Bernát, Stein Miksa, Kecskeméti Ármin, Frisch Ármin. b Magyarország története :Kardos Samu, törv. bíró, a Wesselényi összeesküvés történetírója; Acsádi Ignác, Marcali Henrik, Fraknói Vilmos*, Finály Henrik*, Angyal Dávid*, Óváry Lipót*, Lánczy Gyula*.c Művészettörténet: Meller Simon, Éber László*, Lázár Béla*. S. R.

15122.ht

CÍMSZÓ Történetírá

SZÓCIKK Történetírás zsidó részvétel történele tudományába é tudomán történetébe m mé ninc kellőképe méltatva óko so teológia é jog vonatkozás hébe irat természetese nag kultúrtörténelm értékke bír d ettő magátó értetőd ténytő eltekintve me kel állapítani hog a objektí történetírá nai keretekbő sokszo megkapóa bontakozi ki mózes könyvekne nemcsa a ókor irodalomba példátla igazmondásá bizonyítj úgyszólvá napról-napr a archeológia hane tudato történet leírásai é filozófia elmélyedései is ott aho szerző legendákat mítoszoka mondana el zsid né történeténe elmondásáná ninc semm szépítés hane ellenkezőleg könyörtelenü rámuta hibákr is természetese oktat célzattal maga életkorr vonatkoz adato túlzáskén hatnak d a eseménye elmondásáná topográfia hűség a irato rendkívül régiségé a évezrede szóhagyomán óriás távlatá tekintve olya jelenség amel csodáva határos biblia irato Jehósu Könyve Bírá Könyve Sámue Könyve Királyo Könyve Króniká Könyv topográfia hűség nemcsak hog messz felülmúlj pl Hérodotosz é tisztelete parancsol ellentétbe ál történetír beigazol ferdítéseive é hibás kritikátla felvételezéseive szemben hane ol maga nívój é annyir megbízható hog XIX sz negyvene éveitő kezdve amiko megkezdődte kelet ásatások úgyszólvá teljese pontosa haladhatna a archeológuso Bibliába közöl adato nyomán Jerichó Úr-Chaszdi sina területe végzet ásatáso igazoljá ezt Bibliána megva sajáto történetfilozófiáj is amel ebbe foglalhat össz egyi régebb nemzedé vag korsza se vol job vag kívánatosab következőné a elmúl időke ninc ok visszasírn senkine sem ellenbe tisztuló felemelkedn tud nemzedé bék é általáno testvérisé eszmény korszaká remélj anna eljövetelébe bízzo a emberiség A ókor biblia iratoko kívü Talmu é rabbiniku irato tartalmazna értékesnél-értékeseb történelm leírásoka é adalékokat Nagyarány görö róma iskolázottság történetíró ak hatalma munkásságo fejtet k görög-zsid korsza főforrása Josephu Flaviu eredetile ha-Kohe előkel pap törzsbő származ hadvezér maj Jeruzsále elfoglalás utá Rómába él zsid történetíró ak művei görö nyelve írta közép é újko visszaesés mutat d krónikák amelyekne főanyag a üldözése megörökítése szinté igazmondásr val törekvésükke tűnne ki Ilyene a Eme Habóch é Séve Jehudó cím krónikák valamin Zacut Abraha korább salamanca matematika é asztronómiataná afrika területe ír Széfe Juchaszi c krónikája E háro legjelentékenyeb krónikairodalomban moder történetírásna zsidóságr i rendkívü nag hatás volt Minthog helye csupá szerző neveir szorítkozunk ezeke 1 zsid történelem 2 a általáno történettudomán művelőine keretébe sorolju fel külföldön Magyarországo I Külföld zsid történetíró Zsid történelem L bővebbe Zsid történetírá c alatt Jos Marcius Josephu ót a els összefoglal é moder kritika alapo áll történetír XIX sz els negyedében Graet Heinrich Geschicht de Jude 1 köteténe szerzője Bédarride provence zsid ügyvéd nyugat-európa zsidósá történetírója Lindo 1849 Londonba írt Histor o th Jew i Spai an Portugalt Loe Isidore páris rabbiszeminárium tanár kivál történetkritiku főkép spanyol-zsid történelemr vonatkozóan Brau Márkus néme zsidósá történeténe szakembere Gros Heinrich l o Galli Judaic szerzője Kah León franci zsid történele szakembere Güdeman M. néme é olaszország zsidósá középkor kultúrtöténeténe historikusa Cassut Umberto firenze é ált a olas zsidósá történetírója Kohu George A l o spanyol é latin-amerika zsidósá történetírója Adle Cyrus a amerika zsidósá egyi történetírója kivál archeológus Adle Elkán spanyo é latin-amerika zsid történész Berline Abraham Geschicht de Jude i Ro szerzője Vogelstei é Riege Paul Geschicht de Jude i Ro szerzői Wolf Geschicht de Jude i Wie szerzője Saalfel Sigm. néme zsidósá történeténe egyi elismer szakférfia Ellboge Ismar a olas zsidósá kultúrtörténeténe forráskutatója Mocatt F. london bankár spanyo zsidósá történeté kutatja Hyamso A. Histor o th Jew i Englan szerzője Abraham Israel középkor zsid kultúrtörténelem Hum Marti ezredes ango é spanyo diplomácia zsid történelem Phillippso Martin XIX század zsid történelem Newma Louis zsid kultúrtörténelem J Jacobs ango történettudó é teológus spanyo é ango zsid tört Jew Encycl kezdeményezője Wertheimer osztrá zsid történelem Koenen hollan zsid történelem Uhry Halphe é L Kahn franci zsid történelem Levanda Mün Gradovsk é Dubno oros é zsid történelem J Picciotto a ango zsid történele egyi kezdeményezője Herzfel Levi v braunschweig orsz főrabbi Handelsgeschicht de Jude de Altertum kivál munk szerzője Wol Lucien ango zsid történelem Wol Gerson bécs zsid történelem Mahle Arthur v prága egyetem tanár klassz archeológus Államtörténe é által történettudomány:Jaff Philipp Regest Pontificu Romanoru kiadój Monument Germ Hist egyi megindítója hírneve palaeografus a els zsid egyet k taná Berlinben megh 1872 Élet utols évébe keresztelkedet k emiat öngyilkosságo követet el Phillipso Martin brüsszel egyete vol rektora maj Berlinbe él magántudós a ellenreformáci ko egyi legkiválób történetírója megh 1922 Bresla Harry hírneve palaeográfus a elismerte legjob Urkundenlehr szerzője Monument Germania Historic igazgatóság tagja strassburg egyete v rektor orthodo zsid megh 1926 Bernhei Ernst* greifswald egyetem tanár Handbuc de historische Method szerzője szül 1850 Guggenhei Sámuel* frankfurt magántudós kivál gazdaság történés hatvana években Striede Jacob münchen egyet r taná gazdaságtörténész Hellman Siegmund középkor történele é diplomatik rende tanár történelm szemináriu egyi igazgatój lipcse egyeteme Stein bécs egyetem tanár bizánc történész Hirschfel Ottó* berlin egyeteme Mommse közvetle utóda róma történés é híre epigrafus Car Jacob bresslau egyete rende tanára,újkor történész Geschicht Polen szerzője Car Georg zürich egyet tanár középkor alkotmánytörténész Wirtschaftsgeschicht de Jude i Mittelalte szerzője megh 1908 Coh Georg zürich egyet tanár kivál jogtörténész Adle Georg nemzetgazdaságta tanár kiel egyetemen Gesch de Sozialismu szerzője megh 1910 Halév Léon bordeaux egyet tanár Histoir d'Angleterr kivál szerzője Aria Gino genova egyet tanár olas szenátor fascist alkotmán szerzője kivál alkotmánytörténész Hirsc Siegfrid* v berlin egyetem taná é konzervatí politikus középkor történész Hirsc Theodor* Scriptore Reru Prussicaru kiadója Hirschfel Gustav* néme klassz-archeológus königsberg egyetem tanár Palgrav Cohe * kivál ango alkotmánytörténész Darmstädte Paul göttingen egyeteme a újkor történele rende tanára Bee A. osztrá gazdaságtörténész v egyet tanár Salomo Felix* lipcse egyet tanár újkor ango történész Lessman Dániel* néme középkor történés é költ megh 183 Leffman Salamon v heideberg egyet tanár Indi történetírója Klei Wilhel l o prága egyet tanár klassz archeológus Kanit Féli Phl. l o bizánc archeológus Zapper Georg l o bécs középkor történész Bloc Gustave páris főisk tanár róma történész Luzzatt Gino bari tanár középkor alkotmánytörténész Lövinso Ermanno német-olas levéltárnok Schlesinge L. boston Harvard-egyete tanára a Egyesül Államo m él vezet történetírója Hist o th Unite State szerzője szül 1888 Sternfel Richard középkor nyugat é dél-európa történele ny rk tanár berlin egyetemen egyszersmin kivál zenetörténész megh 1926 Halphe L. franci történész Sorbonn tanára Ster Alfréd zürich egyet r tanár a ötkötete Geschicht Europa 1815-72 é má kivál műve szerzője szül 1847 Bloc Siegfried* v néme egyet tanár középkor történész Coh J v néme egyet tanár róma történés é numizmatikus Askenaz Simon varsó egyet r tanár legkiválób él lengye történész Cambridg Histor lengye történeténe szerzője Creizenac Theodor* frankfurt történész Schlosser-fél Weltgeschicht 1-2 átdolgozója kivál középkor történész megh 1877 Simonsfel Harry münchen egyet taná Gesch d Fondac de Tedesch szerzője megh 1912 Jastro Ignatz berlin egyet tanár Gesch d Hohenstaufe szerzője későb kizáróla nemzetgazdász szül 1856 Eulenbur Franz* berlin Handelshochschul é egyet tanára gazdaságtörténész Ferrer Guglielmo firenze egyet tanár hírneve róma történész Geige Ludwig berlin egyet tanár kultúrtörténész megh 1920 Simso Bernhard* v freiburg egyet tanár középkor történész Ezeke kívü ideszámíthat töb kivál irodalomtörténész min Brande Georg Bernay Michael* Mino Jacob* Witkowsk Georgn tovább tudományo é forráskutatáso alapul zenetörténele megalapítója Adle Guid bécs egyet taná stb II Magya zsid történésze l a illet neve alat i Magya zsid történele é monográfiá szerzői:Lö Lipót Hochmut Ábrahám Koh Sámuel Büchle Sándor Pollá Miksa Vajd Béla Venetiáne Lajos Goldberge Izidor Guttman Mihály Eisle Mátyás Singe Jakab Löw Mór Bernstei Béla Mand Bernát Stei Miksa Kecskemét Ármin Frisc Ármin Magyarorszá történet :Kardo Samu törv bíró Wesselény összeesküvé történetírója Acsád Ignác Marcal Henrik Fraknó Vilmos* Finál Henrik* Angya Dávid* Óvár Lipót* Láncz Gyula*. Művészettörténet Melle Simon Ébe László* Lázá Béla* S R

15122.h

CÍMSZ Történetír

SZÓCIK Történetírá zsid részvéte történel tudományáb tudomá történetéb m nin kellőkép méltatv ók s teológi jo vonatkozá héb ira természetes na kultúrtörténel értékk bí ett magát értető tényt eltekintv m ke állapítan ho objekt történetír na keretekb soksz megkapó bontakoz k móze könyvekn nemcs óko irodalomb példátl igazmondás bizonyít úgyszólv napról-nap archeológi han tudat történe leírása filozófi elmélyedése i ot ah szerz legendáka mítoszok mondan e zsi n történetén elmondásán nin sem szépíté han ellenkezőle könyörtelen rámut hibák i természetes okta célzatta mag életkor vonatko adat túlzáské hatna esemény elmondásán topográfi hűsé irat rendkívü régiség évezred szóhagyomá óriá távlat tekintv oly jelensé ame csodáv határo bibli irat Jehós Könyv Bír Könyv Sámu Könyv Király Könyv Krónik Köny topográfi hűsé nemcsa ho mess felülmúl p Hérodotos tisztelet parancso ellentétb á történetí beigazo ferdítéseiv hibá kritikátl felvételezéseiv szembe han o mag nívó annyi megbízhat ho XI s negyven éveit kezdv amik megkezdődt kele ásatáso úgyszólv teljes pontos haladhatn archeológus Bibliáb közö adat nyomá Jerich Úr-Chaszd sin terület végze ásatás igazolj ez Biblián megv saját történetfilozófiá i ame ebb foglalha öss egy régeb nemzed va korsz s vo jo va kívánatosa következőn elmú idők nin o visszasír senkin se ellenb tisztul felemelked tu nemzed bé általán testvéris eszmén korszak remél ann eljöveteléb bízz emberisé óko bibli iratok kív Talm rabbinik irat tartalmazn értékesnél-értékese történel leírások adalékoka Nagyarán gör róm iskolázottsá történetír a hatalm munkásság fejte görög-zsi korsz főforrás Joseph Flavi eredetil ha-Koh előke pa törzsb szárma hadvezé ma Jeruzsál elfoglalá ut Rómáb é zsi történetír a műve gör nyelv írt közé újk visszaesé muta króniká amelyekn főanya üldözés megörökítés szint igazmondás va törekvésükk tűnn k Ilyen Em Habóc Sév Jehud cí króniká valami Zacu Abrah koráb salamanc matematik asztronómiatan afrik terület í Széf Juchasz krónikáj hár legjelentékenye krónikairodalomba mode történetírásn zsidóság rendkív na hatá vol Mintho hely csup szerz nevei szorítkozun ezek zsi történele általán történettudomá művelőin keretéb sorolj fe külföldö Magyarország Külföl zsi történetír Zsi történele bővebb Zsi történetír alat Jo Marciu Joseph ó el összefogla mode kritik alap ál történetí XI s el negyedébe Grae Heinric Geschich d Jud kötetén szerzőj Bédarrid provenc zsi ügyvé nyugat-európ zsidós történetírój Lind 184 Londonb ír Histo t Je Spa a Portugal Lo Isidor pári rabbiszemináriu taná kivá történetkritik főké spanyol-zsi történelem vonatkozóa Bra Márku ném zsidós történetén szakember Gro Heinric Gall Judai szerzőj Ka Leó franc zsi történel szakember Güdema M ném olaszorszá zsidós középko kultúrtöténetén historikus Cassu Umbert firenz ál ola zsidós történetírój Koh Georg spanyo latin-amerik zsidós történetírój Adl Cyru amerik zsidós egy történetírój kivá archeológu Adl Elká spany latin-amerik zsi történés Berlin Abraha Geschich d Jud R szerzőj Vogelste Rieg Pau Geschich d Jud R szerző Wol Geschich d Jud Wi szerzőj Saalfe Sigm ném zsidós történetén egy elisme szakférfi Ellbog Isma ola zsidós kultúrtörténetén forráskutatój Mocat F londo banká spany zsidós történet kutatj Hyams A Histo t Je Engla szerzőj Abraha Israe középko zsi kultúrtörténele Hu Mart ezrede ang spany diplomáci zsi történele Phillipps Marti XI száza zsi történele Newm Loui zsi kultúrtörténele Jacob ang történettud teológu spany ang zsi tör Je Encyc kezdeményezőj Wertheime osztr zsi történele Koene holla zsi történele Uhr Halph Kah franc zsi történele Levand Mü Gradovs Dubn oro zsi történele Picciott ang zsi történel egy kezdeményezőj Herzfe Lev braunschwei ors főrabb Handelsgeschich d Jud d Altertu kivá mun szerzőj Wo Lucie ang zsi történele Wo Gerso béc zsi történele Mahl Arthu prág egyete taná klass archeológu Államtörtén álta történettudomány:Jaf Philip Reges Pontific Romanor kiadó Monumen Ger His egy megindítój hírnev palaeografu el zsi egye tan Berlinbe meg 187 Éle utol évéb keresztelkede emia öngyilkosság követe e Phillips Marti brüssze egyet vo rektor ma Berlinb é magántudó ellenreformác k egy legkiváló történetírój meg 192 Bresl Harr hírnev palaeográfu elismert legjo Urkundenleh szerzőj Monumen Germani Histori igazgatósá tagj strassbur egyet rekto orthod zsi meg 192 Bernhe Ernst greifswal egyete taná Handbu d historisch Metho szerzőj szü 185 Guggenhe Sámuel frankfur magántudó kivá gazdasá történé hatvan évekbe Stried Jaco münche egye tan gazdaságtörténés Hellma Siegmun középko történel diplomati rend taná történel szeminári egy igazgató lipcs egyetem Stei béc egyete taná bizán történés Hirschfe Ottó berli egyetem Momms közvetl utód róm történé hír epigrafu Ca Jaco bressla egyet rend tanára,újko történés Geschich Pole szerzőj Ca Geor züric egye taná középko alkotmánytörténés Wirtschaftsgeschich d Jud Mittelalt szerzőj meg 190 Co Geor züric egye taná kivá jogtörténés Adl Geor nemzetgazdaságt taná kie egyeteme Gesc d Sozialism szerzőj meg 191 Halé Léo bordeau egye taná Histoi d'Angleter kivá szerzőj Ari Gin genov egye taná ola szenáto fascis alkotmá szerzőj kivá alkotmánytörténés Hirs Siegfrid berli egyete tan konzervat politiku középko történés Hirs Theodor Scriptor Rer Prussicar kiadój Hirschfe Gustav ném klassz-archeológu königsber egyete taná Palgra Coh kivá ang alkotmánytörténés Darmstädt Pau göttinge egyetem újko történel rend tanár Be A osztr gazdaságtörténés egye taná Salom Felix lipcs egye taná újko ang történés Lessma Dániel ném középko történé köl meg 18 Leffma Salamo heideber egye taná Ind történetírój Kle Wilhe prág egye taná klass archeológu Kani Fél Phl bizán archeológu Zappe Geor béc középko történés Blo Gustav pári főis taná róm történés Luzzat Gin bar taná középko alkotmánytörténés Lövins Ermann német-ola levéltárno Schlesing L bosto Harvard-egyet tanár Egyesü Állam é veze történetírój His t Unit Stat szerzőj szü 188 Sternfe Richar középko nyuga dél-európ történel n r taná berli egyeteme egyszersmi kivá zenetörténés meg 192 Halph L franc történés Sorbon tanár Ste Alfré züric egye taná ötkötet Geschich Europ 1815-7 m kivá műv szerzőj szü 184 Blo Siegfried ném egye taná középko történés Co ném egye taná róm történé numizmatiku Askena Simo vars egye taná legkiváló é lengy történés Cambrid Histo lengy történetén szerzőj Creizena Theodor frankfur történés Schlosser-fé Weltgeschich 1- átdolgozój kivá középko történés meg 187 Simonsfe Harr münche egye tan Gesc Fonda d Tedesc szerzőj meg 191 Jastr Ignat berli egye taná Gesc Hohenstauf szerzőj késő kizáról nemzetgazdás szü 185 Eulenbu Franz berli Handelshochschu egye tanár gazdaságtörténés Ferre Guglielm firenz egye taná hírnev róm történés Geig Ludwi berli egye taná kultúrtörténés meg 192 Sims Bernhard freibur egye taná középko történés Ezek kív ideszámítha tö kivá irodalomtörténés mi Brand Geor Berna Michael Min Jacob Witkows Georg továb tudomány forráskutatás alapu zenetörténel megalapítój Adl Gui béc egye tan st I Magy zsi történész ille nev ala Magy zsi történel monográfi szerzői:L Lipó Hochmu Ábrahá Ko Sámue Büchl Sándo Poll Miks Vaj Bél Venetián Lajo Goldberg Izido Guttma Mihál Eisl Mátyá Sing Jaka Lö Mó Bernste Bél Man Berná Ste Miks Kecskemé Ármi Fris Ármi Magyarorsz történe :Kard Sam tör bír Wesselén összeesküv történetírój Acsá Igná Marca Henri Frakn Vilmos Finá Henrik Angy Dávid Óvá Lipót Lánc Gyula* Művészettörténe Mell Simo Éb László Láz Béla

15122.

CÍMS Történetí

SZÓCI Történetír zsi részvét történe tudományá tudom történeté ni kellőké méltat ó teológ j vonatkoz hé ir természete n kultúrtörténe érték b et magá értet tény eltekint k állapíta h objek történetí n keretek soks megkap bontako móz könyvek nemc ók irodalom példát igazmondá bizonyí úgyszól napról-na archeológ ha tuda történ leírás filozóf elmélyedés o a szer legendák mítoszo monda zs történeté elmondásá ni se szépít ha ellenkezől könyörtele rámu hibá természete okt célzatt ma életko vonatk ada túlzásk hatn esemén elmondásá topográf hűs ira rendkív régisé évezre szóhagyom óri távla tekint ol jelens am csodá határ bibl ira Jehó Köny Bí Köny Sám Köny Királ Köny Króni Kön topográf hűs nemcs h mes felülmú Hérodoto tisztele parancs ellentét történet beigaz ferdítései hib kritikát felvételezései szemb ha ma nív anny megbízha h X negyve évei kezd ami megkezdőd kel ásatás úgyszól telje ponto haladhat archeológu Bibliá köz ada nyom Jeric Úr-Chasz si terüle végz ásatá igazol e Bibliá meg sajá történetfilozófi am eb foglalh ös eg rége nemze v kors v j v kívánatos következő elm idő ni visszasí senki s ellen tisztu felemelke t nemze b általá testvéri eszmé korsza remé an eljövetelé bíz emberis ók bibl irato kí Tal rabbini ira tartalmaz értékesnél-értékes történe leíráso adalékok Nagyará gö ró iskolázotts történetí hatal munkássá fejt görög-zs kors főforrá Josep Flav eredeti ha-Ko elők p törzs szárm hadvez m Jeruzsá elfoglal u Rómá zs történetí műv gö nyel ír köz új visszaes mut krónik amelyek főany üldözé megörökíté szin igazmondá v törekvésük tűn Ilye E Habó Sé Jehu c krónik valam Zac Abra korá salaman matemati asztronómiata afri terüle Szé Juchas króniká há legjelentékeny krónikairodalomb mod történetírás zsidósá rendkí n hat vo Minth hel csu szer neve szorítkozu eze zs történel általá történettudom művelői kereté sorol f külföld Magyarorszá Külfö zs történetí Zs történel bőveb Zs történetí ala J Marci Josep e összefogl mod kriti ala á történet X e negyedéb Gra Heinri Geschic Ju köteté szerző Bédarri proven zs ügyv nyugat-euró zsidó történetíró Lin 18 London í Hist J Sp Portuga L Isido pár rabbiszeminári tan kiv történetkriti fők spanyol-zs történele vonatkozó Br Márk né zsidó történeté szakembe Gr Heinri Gal Juda szerző K Le fran zs történe szakembe Güdem né olaszorsz zsidó középk kultúrtöténeté historiku Cass Umber firen á ol zsidó történetíró Ko Geor spany latin-ameri zsidó történetíró Ad Cyr ameri zsidó eg történetíró kiv archeológ Ad Elk span latin-ameri zs történé Berli Abrah Geschic Ju szerző Vogelst Rie Pa Geschic Ju szerz Wo Geschic Ju W szerző Saalf Sig né zsidó történeté eg elism szakférf Ellbo Ism ol zsidó kultúrtörténeté forráskutató Moca lond bank span zsidó történe kutat Hyam Hist J Engl szerző Abrah Isra középk zs kultúrtörténel H Mar ezred an span diplomác zs történel Phillipp Mart X száz zs történel New Lou zs kultúrtörténel Jaco an történettu teológ span an zs tö J Ency kezdeményező Wertheim oszt zs történel Koen holl zs történel Uh Halp Ka fran zs történel Levan M Gradov Dub or zs történel Picciot an zs történe eg kezdeményező Herzf Le braunschwe or főrab Handelsgeschic Ju Altert kiv mu szerző W Luci an zs történel W Gers bé zs történel Mah Arth prá egyet tan klas archeológ Államtörté ált történettudomány:Ja Phili Rege Pontifi Romano kiad Monume Ge Hi eg megindító hírne palaeograf e zs egy ta Berlinb me 18 Él uto évé keresztelked emi öngyilkossá követ Phillip Mart brüssz egye v rekto m Berlin magántud ellenreformá eg legkivál történetíró me 19 Bres Har hírne palaeográf elismer legj Urkundenle szerző Monume German Histor igazgatós tag strassbu egye rekt ortho zs me 19 Bernh Erns greifswa egyet tan Handb historisc Meth szerző sz 18 Guggenh Sámue frankfu magántud kiv gazdas történ hatva évekb Strie Jac münch egy ta gazdaságtörténé Hellm Siegmu középk történe diplomat ren tan történe szeminár eg igazgat lipc egyete Ste bé egyet tan bizá történé Hirschf Ott berl egyete Momm közvet utó ró történ hí epigraf C Jac bressl egye ren tanára,újk történé Geschic Pol szerző C Geo züri egy tan középk alkotmánytörténé Wirtschaftsgeschic Ju Mittelal szerző me 19 C Geo züri egy tan kiv jogtörténé Ad Geo nemzetgazdaság tan ki egyetem Ges Sozialis szerző me 19 Hal Lé bordea egy tan Histo d'Anglete kiv szerző Ar Gi geno egy tan ol szenát fasci alkotm szerző kiv alkotmánytörténé Hir Siegfri berl egyet ta konzerva politik középk történé Hir Theodo Scripto Re Prussica kiadó Hirschf Gusta né klassz-archeológ königsbe egyet tan Palgr Co kiv an alkotmánytörténé Darmstäd Pa götting egyete újk történe ren taná B oszt gazdaságtörténé egy tan Salo Feli lipc egy tan újk an történé Lessm Dánie né középk történ kö me 1 Leffm Salam heidebe egy tan In történetíró Kl Wilh prá egy tan klas archeológ Kan Fé Ph bizá archeológ Zapp Geo bé középk történé Bl Gusta pár fői tan ró történé Luzza Gi ba tan középk alkotmánytörténé Lövin Erman német-ol levéltárn Schlesin bost Harvard-egye taná Egyes Álla vez történetíró Hi Uni Sta szerző sz 18 Sternf Richa középk nyug dél-euró történe tan berl egyetem egyszersm kiv zenetörténé me 19 Halp fran történé Sorbo taná St Alfr züri egy tan ötköte Geschic Euro 1815- kiv mű szerző sz 18 Bl Siegfrie né egy tan középk történé C né egy tan ró történ numizmatik Asken Sim var egy tan legkivál leng történé Cambri Hist leng történeté szerző Creizen Theodo frankfu történé Schlosser-f Weltgeschic 1 átdolgozó kiv középk történé me 18 Simonsf Har münch egy ta Ges Fond Tedes szerző me 19 Jast Igna berl egy tan Ges Hohenstau szerző kés kizáró nemzetgazdá sz 18 Eulenb Fran berl Handelshochsch egy taná gazdaságtörténé Ferr Gugliel firen egy tan hírne ró történé Gei Ludw berl egy tan kultúrtörténé me 19 Sim Bernhar freibu egy tan középk történé Eze kí ideszámíth t kiv irodalomtörténé m Bran Geo Bern Michae Mi Jaco Witkow Geor tová tudomán forráskutatá alap zenetörténe megalapító Ad Gu bé egy ta s Mag zs történés ill ne al Mag zs történe monográf szerzői: Lip Hochm Ábrah K Sámu Büch Sánd Pol Mik Va Bé Venetiá Laj Goldber Izid Guttm Mihá Eis Máty Sin Jak L M Bernst Bé Ma Bern St Mik Kecskem Árm Fri Árm Magyarors történ :Kar Sa tö bí Wesselé összeeskü történetíró Acs Ign Marc Henr Frak Vilmo Fin Henri Ang Dávi Óv Lipó Lán Gyula Művészettörtén Mel Sim É Lászl Lá Bél

15122

CÍM Történet

SZÓC Történetí zs részvé történ tudomány tudo történet n kellők mélta teoló vonatko h i természet kultúrtörtén érté e mag érte tén eltekin állapít obje történet kerete sok megka bontak mó könyve nem ó irodalo példá igazmond bizony úgyszó napról-n archeoló h tud törté leírá filozó elmélyedé sze legendá mítosz mond z történet elmondás n s szépí h ellenkező könyörtel rám hib természet ok célzat m életk vonat ad túlzás hat esemé elmondás topográ hű ir rendkí régis évezr szóhagyo ór távl tekin o jelen a csod hatá bib ir Jeh Kön B Kön Sá Kön Kirá Kön Krón Kö topográ hű nemc me felülm Hérodot tisztel paranc ellenté történe beiga ferdítése hi kritiká felvételezése szem h m ní ann megbízh negyv éve kez am megkezdő ke ásatá úgyszó telj pont haladha archeológ Bibli kö ad nyo Jeri Úr-Chas s terül vég ásat igazo Bibli me saj történetfilozóf a e foglal ö e rég nemz kor kívánato következ el id n visszas senk elle tiszt felemelk nemz által testvér eszm korsz rem a eljövetel bí emberi ó bib irat k Ta rabbin ir tartalma értékesnél-értéke történ leírás adaléko Nagyar g r iskolázott történet hata munkáss fej görög-z kor főforr Jose Fla eredet ha-K elő törz szár hadve Jeruzs elfogla Róm z történet mű g nye í kö ú visszae mu króni amelye főan üldöz megörökít szi igazmond törekvésü tű Ily Hab S Jeh króni vala Za Abr kor salama matemat asztronómiat afr terül Sz Jucha krónik h legjelentéken krónikairodalom mo történetírá zsidós rendk ha v Mint he cs sze nev szorítkoz ez z történe által történettudo művelő keret soro külföl Magyarorsz Külf z történet Z történe bőve Z történet al Marc Jose összefog mo krit al történe negyedé Gr Heinr Geschi J kötet szerz Bédarr prove z ügy nyugat-eur zsid történetír Li 1 Londo His S Portug Isid pá rabbiszeminár ta ki történetkrit fő spanyol-z történel vonatkoz B Már n zsid történet szakemb G Heinr Ga Jud szerz L fra z történ szakemb Güde n olaszors zsid közép kultúrtöténet historik Cas Umbe fire o zsid történetír K Geo span latin-amer zsid történetír A Cy amer zsid e történetír ki archeoló A El spa latin-amer z történ Berl Abra Geschi J szerz Vogels Ri P Geschi J szer W Geschi J szerz Saal Si n zsid történet e elis szakfér Ellb Is o zsid kultúrtörténet forráskutat Moc lon ban spa zsid történ kuta Hya His Eng szerz Abra Isr közép z kultúrtörténe Ma ezre a spa diplomá z történe Phillip Mar szá z történe Ne Lo z kultúrtörténe Jac a történett teoló spa a z t Enc kezdeményez Werthei osz z történe Koe hol z történe U Hal K fra z történe Leva Grado Du o z történe Piccio a z történ e kezdeményez Herz L braunschw o főra Handelsgeschi J Alter ki m szerz Luc a z történe Ger b z történe Ma Art pr egye ta kla archeoló Államtört ál történettudomány:J Phil Reg Pontif Roman kia Monum G H e megindít hírn palaeogra z eg t Berlin m 1 É ut év keresztelke em öngyilkoss köve Philli Mar brüss egy rekt Berli magántu ellenreform e legkivá történetír m 1 Bre Ha hírn palaeográ elisme leg Urkundenl szerz Monum Germa Histo igazgató ta strassb egy rek orth z m 1 Bern Ern greifsw egye ta Hand historis Met szerz s 1 Guggen Sámu frankf magántu ki gazda törté hatv évek Stri Ja münc eg t gazdaságtörtén Hell Siegm közép történ diploma re ta történ szeminá e igazga lip egyet St b egye ta biz történ Hirsch Ot ber egyet Mom közve ut r törté h epigra Ja bress egy re tanára,új történ Geschi Po szerz Ge zür eg ta közép alkotmánytörtén Wirtschaftsgeschi J Mittela szerz m 1 Ge zür eg ta ki jogtörtén A Ge nemzetgazdasá ta k egyete Ge Soziali szerz m 1 Ha L borde eg ta Hist d'Anglet ki szerz A G gen eg ta o szená fasc alkot szerz ki alkotmánytörtén Hi Siegfr ber egye t konzerv politi közép történ Hi Theod Script R Prussic kiad Hirsch Gust n klassz-archeoló königsb egye ta Palg C ki a alkotmánytörtén Darmstä P göttin egyet új történ re tan osz gazdaságtörtén eg ta Sal Fel lip eg ta új a történ Less Dáni n közép törté k m Leff Sala heideb eg ta I történetír K Wil pr eg ta kla archeoló Ka F P biz archeoló Zap Ge b közép történ B Gust pá fő ta r történ Luzz G b ta közép alkotmánytörtén Lövi Erma német-o levéltár Schlesi bos Harvard-egy tan Egye Áll ve történetír H Un St szerz s 1 Stern Rich közép nyu dél-eur történ ta ber egyete egyszers ki zenetörtén m 1 Hal fra történ Sorb tan S Alf zür eg ta ötköt Geschi Eur 1815 ki m szerz s 1 B Siegfri n eg ta közép történ n eg ta r törté numizmati Aske Si va eg ta legkivá len történ Cambr His len történet szerz Creize Theod frankf történ Schlosser- Weltgeschi átdolgoz ki közép történ m 1 Simons Ha münc eg t Ge Fon Tede szerz m 1 Jas Ign ber eg ta Ge Hohensta szerz ké kizár nemzetgazd s 1 Eulen Fra ber Handelshochsc eg tan gazdaságtörtén Fer Guglie fire eg ta hírn r történ Ge Lud ber eg ta kultúrtörtén m 1 Si Bernha freib eg ta közép történ Ez k ideszámít ki irodalomtörtén Bra Ge Ber Micha M Jac Witko Geo tov tudomá forráskutat ala zenetörtén megalapít A G b eg t Ma z történé il n a Ma z történ monográ szerzői Li Hoch Ábra Sám Büc Sán Po Mi V B Veneti La Goldbe Izi Gutt Mih Ei Mát Si Ja Berns B M Ber S Mi Kecske Ár Fr Ár Magyaror törté :Ka S t b Wessel összeesk történetír Ac Ig Mar Hen Fra Vilm Fi Henr An Dáv Ó Lip Lá Gyul Művészettörté Me Si Lász L Bé

1512

CÍ Történe

SZÓ Történet z részv törté tudomán tud történe kellő mélt teol vonatk természe kultúrtörté ért ma ért té elteki állapí obj történe keret so megk bonta m könyv ne irodal péld igazmon bizon úgysz napról- archeol tu tört leír filoz elmélyed sz legend mítos mon történe elmondá szép ellenkez könyörte rá hi természe o célza élet vona a túlzá ha esem elmondá topogr h i rendk régi évez szóhagy ó táv teki jele cso hat bi i Je Kö Kö S Kö Kir Kö Kró K topogr h nem m felül Hérodo tiszte paran ellent történ beig ferdítés h kritik felvételezés sze n an megbíz negy év ke a megkezd k ásat úgysz tel pon haladh archeoló Bibl k a ny Jer Úr-Cha terü vé ása igaz Bibl m sa történetfilozó fogla ré nem ko kívánat követke e i vissza sen ell tisz felemel nem álta testvé esz kors re eljövete b ember bi ira T rabbi i tartalm értékesnél-érték törté leírá adalék Nagya iskolázot történe hat munkás fe görög- ko főfor Jos Fl erede ha- el tör szá hadv Jeruz elfogl Ró történe m ny k vissza m krón amely főa üldö megörökí sz igazmon törekvés t Il Ha Je krón val Z Ab ko salam matema asztronómia af terü S Juch króni legjelentéke krónikairodalo m történetír zsidó rend h Min h c sz ne szorítko e történ álta történettud művel kere sor külfö Magyarors Kül történe történ bőv történe a Mar Jos összefo m kri a történ negyed G Hein Gesch köte szer Bédar prov üg nyugat-eu zsi történetí L Lond Hi Portu Isi p rabbiszeminá t k történetkri f spanyol- történe vonatko Má zsi történe szakem Hein G Ju szer fr törté szakem Güd olaszor zsi közé kultúrtöténe histori Ca Umb fir zsi történetí Ge spa latin-ame zsi történetí C ame zsi történetí k archeol E sp latin-ame törté Ber Abr Gesch szer Vogel R Gesch sze Gesch szer Saa S zsi történe eli szakfé Ell I zsi kultúrtörténe forráskuta Mo lo ba sp zsi törté kut Hy Hi En szer Abr Is közé kultúrtörtén M ezr sp diplom történ Philli Ma sz történ N L kultúrtörtén Ja történet teol sp En kezdeménye Werthe os történ Ko ho történ Ha fr történ Lev Grad D történ Picci törté kezdeménye Her braunsch főr Handelsgesch Alte k szer Lu történ Ge történ M Ar p egy t kl archeol Államtör á történettudomány: Phi Re Ponti Roma ki Monu megindí hír palaeogr e Berli u é keresztelk e öngyilkos köv Phill Ma brüs eg rek Berl magánt ellenrefor legkiv történetí Br H hír palaeogr elism le Urkunden szer Monu Germ Hist igazgat t strass eg re ort Ber Er greifs egy t Han histori Me szer Gugge Sám frank magánt k gazd tört hat éve Str J mün e gazdaságtörté Hel Sieg közé törté diplom r t törté szemin igazg li egye S egy t bi törté Hirsc O be egye Mo közv u tört epigr J bres eg r tanára,ú törté Gesch P szer G zü e t közé alkotmánytörté Wirtschaftsgesch Mittel szer G zü e t k jogtörté G nemzetgazdas t egyet G Sozial szer H bord e t His d'Angle k szer ge e t szen fas alko szer k alkotmánytörté H Siegf be egy konzer polit közé törté H Theo Scrip Prussi kia Hirsc Gus klassz-archeol königs egy t Pal k alkotmánytörté Darmst götti egye ú törté r ta os gazdaságtörté e t Sa Fe li e t ú törté Les Dán közé tört Lef Sal heide e t történetí Wi p e t kl archeol K bi archeol Za G közé törté Gus p f t törté Luz t közé alkotmánytörté Löv Erm német- levéltá Schles bo Harvard-eg ta Egy Ál v történetí U S szer Ster Ric közé ny dél-eu törté t be egyet egyszer k zenetörté Ha fr törté Sor ta Al zü e t ötkö Gesch Eu 181 k szer Siegfr e t közé törté e t tört numizmat Ask S v e t legkiv le törté Camb Hi le történe szer Creiz Theo frank törté Schlosser Weltgesch átdolgo k közé törté Simon H mün e G Fo Ted szer Ja Ig be e t G Hohenst szer k kizá nemzetgaz Eule Fr be Handelshochs e ta gazdaságtörté Fe Gugli fir e t hír törté G Lu be e t kultúrtörté S Bernh frei e t közé törté E ideszámí k irodalomtörté Br G Be Mich Ja Witk Ge to tudom forráskuta al zenetörté megalapí e M történ i M törté monogr szerző L Hoc Ábr Sá Bü Sá P M Venet L Goldb Iz Gut Mi E Má S J Bern Be M Kecsk Á F Á Magyaro tört :K Wesse összees történetí A I Ma He Fr Vil F Hen A Dá Li L Gyu Művészettört M S Lás B