15123.htm

CÍMSZÓ: Történetírás

SZÓCIKK: "topográfiai hűsége nemcsak, hogy messze felülmúlja pl. Hérodotoszt és tiszteletet parancsoló ellentétben áll e történetíró beigazolt ferdítéseivel és hibás, kritikátlan felvételezéseivel szemben, hanem oly magas nívójú és annyira megbízható, hogy a XIX. sz. negyvenes éveitől kezdve, amikor megkezdődtek a keleti ásatások, úgyszólván teljesen pontosan haladhatnak az archeológusok a Bibliában közölt adatok nyomán. Jerichó, Úr-Chaszdim s a sinai területen végzett ásatások igazolják ezt. A Bibliának megvan a sajátos történetfilozófiája is, amely ebben foglalható össze egyik régebbi nemzedék vagy korszak sem volt jobb vagy kívánatosabb a következőnél s az elmúlt időket nincs oka visszasírni senkinek sem; ellenben a tisztuló, a felemelkedni tudó nemzedék a béke és általános testvériség eszményi korszakát remélje s annak eljövetelében bízzon az emberiség. Az ókori bibliai iratokon kívül a Talmud és a rabbinikus iratok tartalmaznak értékesnél-értékesebb történelmi leírásokat és adalékokat. Nagyarányú s görög római iskolázottságú történetíró, aki hatalmas munkásságot fejtett ki s a görög-zsidó korszak főforrása: Josephus Flavius (eredetileg ha-Kohen), előkelő papi törzsből származó hadvezér, majd Jeruzsálem elfoglalása után Rómában élt zsidó történetíró, aki műveit görög nyelven írta. A közép- és újkor visszaesést mutat, de a krónikák, amelyeknek főanyaga az üldözések megörökítése, szintén igazmondásra való törekvésükkel tűnnek ki. Ilyenek az Emek Habóchó és a Sévet Jehudó, című krónikák, valamint Zacuto Abraham korábbi salamancai matematika- és asztronómiatanár afrikai területen írt Széfer Juchaszin c. krónikája. Ez a három legjelentékenyebb a krónikairodalomban. A modern történetírásnak a zsidóságra is rendkívül nagy hatása volt. Minthogy e helyen csupán a szerzők neveire szorítkozunk, ezeket 1. a zsidó történelem, 2. az általános történettudomány művelőinek keretében soroljuk fel, a külföldön, b) Magyarországon I. Külföldi zsidó történetírók a) Zsidó történelem. (L. bővebben Zsidó történetírás c. alatt.) Jost Marcius, Josephus óta az első összefoglaló és modern kritikai alapon álló történetíró a XIX. sz. első negyedében. Graetz Heinrich, a Geschichte der Juden 12 kötetének szerzője. Bédarride, provencei zsidó ügyvéd, a nyugat-európai zsidóság történetírója. Lindo, 1849. Londonban írta a History of the Jews in Spain and Portugalt. Loeb Isidore, párisi rabbiszemináriumi tanár, kiváló történetkritikus főképp a spanyol-zsidó történelemre vonatkozóan. Braun Márkus, a német zsidóság történetének szakembere. Gross Heinrich, (l. o.) a Gallia Judaica szerzője. Kahn León, a francia zsidó történelem szakembere. Güdemann M., a német és olaszországi zsidóság középkori kultúrtöténetének historikusa. Cassuto Umberto, a firenzei és ált. az olasz zsidóság történetírója. Kohut Georges A. (l. o.), a spanyol- és latin-amerikai zsidóság történetírója. Adler Cyrus, az amerikai zsidóság egyik történetírója, kiváló archeológus. Adler Elkán, spanyol és latin-amerikai zsidó történész. Berliner Abraham, a Geschichte der Juden in Rom szerzője. Vogelstein és Rieger Paul, a Geschichte der Juden in Rom szerzői. Wolf, a Geschichte der Juden in Wien szerzője. Saalfeld Sigm., a német zsidóság történetének egyik elismert szakférfia. Ellbogen Ismar, az olasz zsidóság kultúrtörténetének forráskutatója. Mocatta F., londoni bankár, a spanyol zsidóság történetét kutatja. Hyamson A., a History of the Jews in England szerzője. Abrahams Israel, középkori zsidó kultúrtörténelem. Hume Martin ezredes, angol és spanyol diplomáciai zsidó történelem. Phillippson Martin, XIX. századi zsidó történelem. Newman Louis, zsidó kultúrtörténelem. J. Jacobs, angol történettudós és teológus, (spanyol és angol zsidó tört.), a Jew. Encycl. kezdeményezője. Wertheimer, osztrák zsidó történelem. Koenen, holland zsidó történelem. Uhry, Halphen és L. Kahn, francia zsidó történelem. Levanda, Münz Gradovsky és Dubnov orosz és zsidó történelem. J. Picciotto, az angol zsidó történelem egyik kezdeményezője. Herzfeld Levi, v. braunschweigi orsz. főrabbi, a Handelsgeschichte der Juden des Altertums kiváló munka szerzője. Wolf Lucien, angol zsidó történelem. Wolf Gerson, bécsi zsidó történelem. Mahler Arthur, v. prágai egyetemi tanár, klassz. archeológus. b) Államtörténet és által. történettudomány:Jaffé Philipp, a Regesta Pontificum Romanorum kiadója s a Monumenta Germ. Hist. egyik megindítója, hírneves palaeografus, az első zsidó egyet, k. tanár Berlinben, megh. 1872. (Élete utolsó évében keresztelkedett ki s emiatt öngyilkosságot követett el.) Phillipson Martin, a brüsszeli egyetem volt rektora, majd Berlinben élt magántudós, az ellenreformáció kor egyik legkiválóbb történetírója, megh. 1922. Breslau Harry, hírneves palaeográfus, az elismerten legjobb Urkundenlehre szerzője, a Monumenta Germaniae Historica igazgatósági tagja, a strassburgi egyetem v. rektora (orthodox zsidó), megh. 1926. Bernheim Ernst*, greifswaldi egyetemi tanár, a Handbuch der historischen Methode szerzője, szül. 1850. Guggenheim Sámuel*, frankfurti magántudós, kiváló gazdasági történész a hatvanas években."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5123. címszó a lexikon => 909. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15123.htm

CÍMSZÓ: Történetírás

SZÓCIKK: topográfiai hűsége nemcsak, hogy messze felülmúlja pl. Hérodotoszt és tiszteletet parancsoló ellentétben áll e történetíró beigazolt ferdítéseivel és hibás, kritikátlan felvételezéseivel szemben, hanem oly magas nívójú és annyira megbízható, hogy a XIX. sz. negyvenes éveitől kezdve, amikor megkezdődtek a keleti ásatások, úgyszólván teljesen pontosan haladhatnak az archeológusok a Bibliában közölt adatok nyomán. Jerichó, Úr-Chaszdim s a sinai területen végzett ásatások igazolják ezt. A Bibliának megvan a sajátos történetfilozófiája is, amely ebben foglalható össze egyik régebbi nemzedék vagy korszak sem volt jobb vagy kívánatosabb a következőnél s az elmúlt időket nincs oka visszasírni senkinek sem; ellenben a tisztuló, a felemelkedni tudó nemzedék a béke és általános testvériség eszményi korszakát remélje s annak eljövetelében bízzon az emberiség. Az ókori bibliai iratokon kívül a Talmud és a rabbinikus iratok tartalmaznak értékesnél-értékesebb történelmi leírásokat és adalékokat. Nagyarányú s görög római iskolázottságú történetíró, aki hatalmas munkásságot fejtett ki s a görög-zsidó korszak főforrása: Josephus Flavius eredetileg ha-Kohen , előkelő papi törzsből származó hadvezér, majd Jeruzsálem elfoglalása után Rómában élt zsidó történetíró, aki műveit görög nyelven írta. A közép- és újkor visszaesést mutat, de a krónikák, amelyeknek főanyaga az üldözések megörökítése, szintén igazmondásra való törekvésükkel tűnnek ki. Ilyenek az Emek Habóchó és a Sévet Jehudó, című krónikák, valamint Zacuto Abraham korábbi salamancai matematika- és asztronómiatanár afrikai területen írt Széfer Juchaszin c. krónikája. Ez a három legjelentékenyebb a krónikairodalomban. A modern történetírásnak a zsidóságra is rendkívül nagy hatása volt. Minthogy e helyen csupán a szerzők neveire szorítkozunk, ezeket 1. a zsidó történelem, 2. az általános történettudomány művelőinek keretében soroljuk fel, a külföldön, b Magyarországon I. Külföldi zsidó történetírók a Zsidó történelem. L. bővebben Zsidó történetírás c. alatt. Jost Marcius, Josephus óta az első összefoglaló és modern kritikai alapon álló történetíró a XIX. sz. első negyedében. Graetz Heinrich, a Geschichte der Juden 12 kötetének szerzője. Bédarride, provencei zsidó ügyvéd, a nyugat-európai zsidóság történetírója. Lindo, 1849. Londonban írta a History of the Jews in Spain and Portugalt. Loeb Isidore, párisi rabbiszemináriumi tanár, kiváló történetkritikus főképp a spanyol-zsidó történelemre vonatkozóan. Braun Márkus, a német zsidóság történetének szakembere. Gross Heinrich, l. o. a Gallia Judaica szerzője. Kahn León, a francia zsidó történelem szakembere. Güdemann M., a német és olaszországi zsidóság középkori kultúrtöténetének historikusa. Cassuto Umberto, a firenzei és ált. az olasz zsidóság történetírója. Kohut Georges A. l. o. , a spanyol- és latin-amerikai zsidóság történetírója. Adler Cyrus, az amerikai zsidóság egyik történetírója, kiváló archeológus. Adler Elkán, spanyol és latin-amerikai zsidó történész. Berliner Abraham, a Geschichte der Juden in Rom szerzője. Vogelstein és Rieger Paul, a Geschichte der Juden in Rom szerzői. Wolf, a Geschichte der Juden in Wien szerzője. Saalfeld Sigm., a német zsidóság történetének egyik elismert szakférfia. Ellbogen Ismar, az olasz zsidóság kultúrtörténetének forráskutatója. Mocatta F., londoni bankár, a spanyol zsidóság történetét kutatja. Hyamson A., a History of the Jews in England szerzője. Abrahams Israel, középkori zsidó kultúrtörténelem. Hume Martin ezredes, angol és spanyol diplomáciai zsidó történelem. Phillippson Martin, XIX. századi zsidó történelem. Newman Louis, zsidó kultúrtörténelem. J. Jacobs, angol történettudós és teológus, spanyol és angol zsidó tört. , a Jew. Encycl. kezdeményezője. Wertheimer, osztrák zsidó történelem. Koenen, holland zsidó történelem. Uhry, Halphen és L. Kahn, francia zsidó történelem. Levanda, Münz Gradovsky és Dubnov orosz és zsidó történelem. J. Picciotto, az angol zsidó történelem egyik kezdeményezője. Herzfeld Levi, v. braunschweigi orsz. főrabbi, a Handelsgeschichte der Juden des Altertums kiváló munka szerzője. Wolf Lucien, angol zsidó történelem. Wolf Gerson, bécsi zsidó történelem. Mahler Arthur, v. prágai egyetemi tanár, klassz. archeológus. b Államtörténet és által. történettudomány:Jaffé Philipp, a Regesta Pontificum Romanorum kiadója s a Monumenta Germ. Hist. egyik megindítója, hírneves palaeografus, az első zsidó egyet, k. tanár Berlinben, megh. 1872. Élete utolsó évében keresztelkedett ki s emiatt öngyilkosságot követett el. Phillipson Martin, a brüsszeli egyetem volt rektora, majd Berlinben élt magántudós, az ellenreformáció kor egyik legkiválóbb történetírója, megh. 1922. Breslau Harry, hírneves palaeográfus, az elismerten legjobb Urkundenlehre szerzője, a Monumenta Germaniae Historica igazgatósági tagja, a strassburgi egyetem v. rektora orthodox zsidó , megh. 1926. Bernheim Ernst*, greifswaldi egyetemi tanár, a Handbuch der historischen Methode szerzője, szül. 1850. Guggenheim Sámuel*, frankfurti magántudós, kiváló gazdasági történész a hatvanas években.

15123.ht

CÍMSZÓ Történetírá

SZÓCIKK topográfia hűség nemcsak hog messz felülmúlj pl Hérodotosz é tisztelete parancsol ellentétbe ál történetír beigazol ferdítéseive é hibás kritikátla felvételezéseive szemben hane ol maga nívój é annyir megbízható hog XIX sz negyvene éveitő kezdve amiko megkezdődte kelet ásatások úgyszólvá teljese pontosa haladhatna a archeológuso Bibliába közöl adato nyomán Jerichó Úr-Chaszdi sina területe végzet ásatáso igazoljá ezt Bibliána megva sajáto történetfilozófiáj is amel ebbe foglalhat össz egyi régebb nemzedé vag korsza se vol job vag kívánatosab következőné a elmúl időke ninc ok visszasírn senkine sem ellenbe tisztuló felemelkedn tud nemzedé bék é általáno testvérisé eszmény korszaká remélj anna eljövetelébe bízzo a emberiség A ókor biblia iratoko kívü Talmu é rabbiniku irato tartalmazna értékesnél-értékeseb történelm leírásoka é adalékokat Nagyarány görö róma iskolázottság történetíró ak hatalma munkásságo fejtet k görög-zsid korsza főforrása Josephu Flaviu eredetile ha-Kohe előkel pap törzsbő származ hadvezér maj Jeruzsále elfoglalás utá Rómába él zsid történetíró ak művei görö nyelve írta közép é újko visszaesés mutat d krónikák amelyekne főanyag a üldözése megörökítése szinté igazmondásr val törekvésükke tűnne ki Ilyene a Eme Habóch é Séve Jehudó cím krónikák valamin Zacut Abraha korább salamanca matematika é asztronómiataná afrika területe ír Széfe Juchaszi c krónikája E háro legjelentékenyeb krónikairodalomban moder történetírásna zsidóságr i rendkívü nag hatás volt Minthog helye csupá szerző neveir szorítkozunk ezeke 1 zsid történelem 2 a általáno történettudomán művelőine keretébe sorolju fel külföldön Magyarországo I Külföld zsid történetíró Zsid történelem L bővebbe Zsid történetírá c alatt Jos Marcius Josephu ót a els összefoglal é moder kritika alapo áll történetír XIX sz els negyedében Graet Heinrich Geschicht de Jude 1 köteténe szerzője Bédarride provence zsid ügyvéd nyugat-európa zsidósá történetírója Lindo 1849 Londonba írt Histor o th Jew i Spai an Portugalt Loe Isidore páris rabbiszeminárium tanár kivál történetkritiku főkép spanyol-zsid történelemr vonatkozóan Brau Márkus néme zsidósá történeténe szakembere Gros Heinrich l o Galli Judaic szerzője Kah León franci zsid történele szakembere Güdeman M. néme é olaszország zsidósá középkor kultúrtöténeténe historikusa Cassut Umberto firenze é ált a olas zsidósá történetírója Kohu George A l o spanyol é latin-amerika zsidósá történetírója Adle Cyrus a amerika zsidósá egyi történetírója kivál archeológus Adle Elkán spanyo é latin-amerika zsid történész Berline Abraham Geschicht de Jude i Ro szerzője Vogelstei é Riege Paul Geschicht de Jude i Ro szerzői Wolf Geschicht de Jude i Wie szerzője Saalfel Sigm. néme zsidósá történeténe egyi elismer szakférfia Ellboge Ismar a olas zsidósá kultúrtörténeténe forráskutatója Mocatt F. london bankár spanyo zsidósá történeté kutatja Hyamso A. Histor o th Jew i Englan szerzője Abraham Israel középkor zsid kultúrtörténelem Hum Marti ezredes ango é spanyo diplomácia zsid történelem Phillippso Martin XIX század zsid történelem Newma Louis zsid kultúrtörténelem J Jacobs ango történettudó é teológus spanyo é ango zsid tört Jew Encycl kezdeményezője Wertheimer osztrá zsid történelem Koenen hollan zsid történelem Uhry Halphe é L Kahn franci zsid történelem Levanda Mün Gradovsk é Dubno oros é zsid történelem J Picciotto a ango zsid történele egyi kezdeményezője Herzfel Levi v braunschweig orsz főrabbi Handelsgeschicht de Jude de Altertum kivál munk szerzője Wol Lucien ango zsid történelem Wol Gerson bécs zsid történelem Mahle Arthur v prága egyetem tanár klassz archeológus Államtörténe é által történettudomány:Jaff Philipp Regest Pontificu Romanoru kiadój Monument Germ Hist egyi megindítója hírneve palaeografus a els zsid egyet k taná Berlinben megh 1872 Élet utols évébe keresztelkedet k emiat öngyilkosságo követet el Phillipso Martin brüsszel egyete vol rektora maj Berlinbe él magántudós a ellenreformáci ko egyi legkiválób történetírója megh 1922 Bresla Harry hírneve palaeográfus a elismerte legjob Urkundenlehr szerzője Monument Germania Historic igazgatóság tagja strassburg egyete v rektor orthodo zsid megh 1926 Bernhei Ernst* greifswald egyetem tanár Handbuc de historische Method szerzője szül 1850 Guggenhei Sámuel* frankfurt magántudós kivál gazdaság történés hatvana években

15123.h

CÍMSZ Történetír

SZÓCIK topográfi hűsé nemcsa ho mess felülmúl p Hérodotos tisztelet parancso ellentétb á történetí beigazo ferdítéseiv hibá kritikátl felvételezéseiv szembe han o mag nívó annyi megbízhat ho XI s negyven éveit kezdv amik megkezdődt kele ásatáso úgyszólv teljes pontos haladhatn archeológus Bibliáb közö adat nyomá Jerich Úr-Chaszd sin terület végze ásatás igazolj ez Biblián megv saját történetfilozófiá i ame ebb foglalha öss egy régeb nemzed va korsz s vo jo va kívánatosa következőn elmú idők nin o visszasír senkin se ellenb tisztul felemelked tu nemzed bé általán testvéris eszmén korszak remél ann eljöveteléb bízz emberisé óko bibli iratok kív Talm rabbinik irat tartalmazn értékesnél-értékese történel leírások adalékoka Nagyarán gör róm iskolázottsá történetír a hatalm munkásság fejte görög-zsi korsz főforrás Joseph Flavi eredetil ha-Koh előke pa törzsb szárma hadvezé ma Jeruzsál elfoglalá ut Rómáb é zsi történetír a műve gör nyelv írt közé újk visszaesé muta króniká amelyekn főanya üldözés megörökítés szint igazmondás va törekvésükk tűnn k Ilyen Em Habóc Sév Jehud cí króniká valami Zacu Abrah koráb salamanc matematik asztronómiatan afrik terület í Széf Juchasz krónikáj hár legjelentékenye krónikairodalomba mode történetírásn zsidóság rendkív na hatá vol Mintho hely csup szerz nevei szorítkozun ezek zsi történele általán történettudomá művelőin keretéb sorolj fe külföldö Magyarország Külföl zsi történetír Zsi történele bővebb Zsi történetír alat Jo Marciu Joseph ó el összefogla mode kritik alap ál történetí XI s el negyedébe Grae Heinric Geschich d Jud kötetén szerzőj Bédarrid provenc zsi ügyvé nyugat-európ zsidós történetírój Lind 184 Londonb ír Histo t Je Spa a Portugal Lo Isidor pári rabbiszemináriu taná kivá történetkritik főké spanyol-zsi történelem vonatkozóa Bra Márku ném zsidós történetén szakember Gro Heinric Gall Judai szerzőj Ka Leó franc zsi történel szakember Güdema M ném olaszorszá zsidós középko kultúrtöténetén historikus Cassu Umbert firenz ál ola zsidós történetírój Koh Georg spanyo latin-amerik zsidós történetírój Adl Cyru amerik zsidós egy történetírój kivá archeológu Adl Elká spany latin-amerik zsi történés Berlin Abraha Geschich d Jud R szerzőj Vogelste Rieg Pau Geschich d Jud R szerző Wol Geschich d Jud Wi szerzőj Saalfe Sigm ném zsidós történetén egy elisme szakférfi Ellbog Isma ola zsidós kultúrtörténetén forráskutatój Mocat F londo banká spany zsidós történet kutatj Hyams A Histo t Je Engla szerzőj Abraha Israe középko zsi kultúrtörténele Hu Mart ezrede ang spany diplomáci zsi történele Phillipps Marti XI száza zsi történele Newm Loui zsi kultúrtörténele Jacob ang történettud teológu spany ang zsi tör Je Encyc kezdeményezőj Wertheime osztr zsi történele Koene holla zsi történele Uhr Halph Kah franc zsi történele Levand Mü Gradovs Dubn oro zsi történele Picciott ang zsi történel egy kezdeményezőj Herzfe Lev braunschwei ors főrabb Handelsgeschich d Jud d Altertu kivá mun szerzőj Wo Lucie ang zsi történele Wo Gerso béc zsi történele Mahl Arthu prág egyete taná klass archeológu Államtörtén álta történettudomány:Jaf Philip Reges Pontific Romanor kiadó Monumen Ger His egy megindítój hírnev palaeografu el zsi egye tan Berlinbe meg 187 Éle utol évéb keresztelkede emia öngyilkosság követe e Phillips Marti brüssze egyet vo rektor ma Berlinb é magántudó ellenreformác k egy legkiváló történetírój meg 192 Bresl Harr hírnev palaeográfu elismert legjo Urkundenleh szerzőj Monumen Germani Histori igazgatósá tagj strassbur egyet rekto orthod zsi meg 192 Bernhe Ernst greifswal egyete taná Handbu d historisch Metho szerzőj szü 185 Guggenhe Sámuel frankfur magántudó kivá gazdasá történé hatvan évekbe

15123.

CÍMS Történetí

SZÓCI topográf hűs nemcs h mes felülmú Hérodoto tisztele parancs ellentét történet beigaz ferdítései hib kritikát felvételezései szemb ha ma nív anny megbízha h X negyve évei kezd ami megkezdőd kel ásatás úgyszól telje ponto haladhat archeológu Bibliá köz ada nyom Jeric Úr-Chasz si terüle végz ásatá igazol e Bibliá meg sajá történetfilozófi am eb foglalh ös eg rége nemze v kors v j v kívánatos következő elm idő ni visszasí senki s ellen tisztu felemelke t nemze b általá testvéri eszmé korsza remé an eljövetelé bíz emberis ók bibl irato kí Tal rabbini ira tartalmaz értékesnél-értékes történe leíráso adalékok Nagyará gö ró iskolázotts történetí hatal munkássá fejt görög-zs kors főforrá Josep Flav eredeti ha-Ko elők p törzs szárm hadvez m Jeruzsá elfoglal u Rómá zs történetí műv gö nyel ír köz új visszaes mut krónik amelyek főany üldözé megörökíté szin igazmondá v törekvésük tűn Ilye E Habó Sé Jehu c krónik valam Zac Abra korá salaman matemati asztronómiata afri terüle Szé Juchas króniká há legjelentékeny krónikairodalomb mod történetírás zsidósá rendkí n hat vo Minth hel csu szer neve szorítkozu eze zs történel általá történettudom művelői kereté sorol f külföld Magyarorszá Külfö zs történetí Zs történel bőveb Zs történetí ala J Marci Josep e összefogl mod kriti ala á történet X e negyedéb Gra Heinri Geschic Ju köteté szerző Bédarri proven zs ügyv nyugat-euró zsidó történetíró Lin 18 London í Hist J Sp Portuga L Isido pár rabbiszeminári tan kiv történetkriti fők spanyol-zs történele vonatkozó Br Márk né zsidó történeté szakembe Gr Heinri Gal Juda szerző K Le fran zs történe szakembe Güdem né olaszorsz zsidó középk kultúrtöténeté historiku Cass Umber firen á ol zsidó történetíró Ko Geor spany latin-ameri zsidó történetíró Ad Cyr ameri zsidó eg történetíró kiv archeológ Ad Elk span latin-ameri zs történé Berli Abrah Geschic Ju szerző Vogelst Rie Pa Geschic Ju szerz Wo Geschic Ju W szerző Saalf Sig né zsidó történeté eg elism szakférf Ellbo Ism ol zsidó kultúrtörténeté forráskutató Moca lond bank span zsidó történe kutat Hyam Hist J Engl szerző Abrah Isra középk zs kultúrtörténel H Mar ezred an span diplomác zs történel Phillipp Mart X száz zs történel New Lou zs kultúrtörténel Jaco an történettu teológ span an zs tö J Ency kezdeményező Wertheim oszt zs történel Koen holl zs történel Uh Halp Ka fran zs történel Levan M Gradov Dub or zs történel Picciot an zs történe eg kezdeményező Herzf Le braunschwe or főrab Handelsgeschic Ju Altert kiv mu szerző W Luci an zs történel W Gers bé zs történel Mah Arth prá egyet tan klas archeológ Államtörté ált történettudomány:Ja Phili Rege Pontifi Romano kiad Monume Ge Hi eg megindító hírne palaeograf e zs egy ta Berlinb me 18 Él uto évé keresztelked emi öngyilkossá követ Phillip Mart brüssz egye v rekto m Berlin magántud ellenreformá eg legkivál történetíró me 19 Bres Har hírne palaeográf elismer legj Urkundenle szerző Monume German Histor igazgatós tag strassbu egye rekt ortho zs me 19 Bernh Erns greifswa egyet tan Handb historisc Meth szerző sz 18 Guggenh Sámue frankfu magántud kiv gazdas történ hatva évekb

15123

CÍM Történet

SZÓC topográ hű nemc me felülm Hérodot tisztel paranc ellenté történe beiga ferdítése hi kritiká felvételezése szem h m ní ann megbízh negyv éve kez am megkezdő ke ásatá úgyszó telj pont haladha archeológ Bibli kö ad nyo Jeri Úr-Chas s terül vég ásat igazo Bibli me saj történetfilozóf a e foglal ö e rég nemz kor kívánato következ el id n visszas senk elle tiszt felemelk nemz által testvér eszm korsz rem a eljövetel bí emberi ó bib irat k Ta rabbin ir tartalma értékesnél-értéke történ leírás adaléko Nagyar g r iskolázott történet hata munkáss fej görög-z kor főforr Jose Fla eredet ha-K elő törz szár hadve Jeruzs elfogla Róm z történet mű g nye í kö ú visszae mu króni amelye főan üldöz megörökít szi igazmond törekvésü tű Ily Hab S Jeh króni vala Za Abr kor salama matemat asztronómiat afr terül Sz Jucha krónik h legjelentéken krónikairodalom mo történetírá zsidós rendk ha v Mint he cs sze nev szorítkoz ez z történe által történettudo művelő keret soro külföl Magyarorsz Külf z történet Z történe bőve Z történet al Marc Jose összefog mo krit al történe negyedé Gr Heinr Geschi J kötet szerz Bédarr prove z ügy nyugat-eur zsid történetír Li 1 Londo His S Portug Isid pá rabbiszeminár ta ki történetkrit fő spanyol-z történel vonatkoz B Már n zsid történet szakemb G Heinr Ga Jud szerz L fra z történ szakemb Güde n olaszors zsid közép kultúrtöténet historik Cas Umbe fire o zsid történetír K Geo span latin-amer zsid történetír A Cy amer zsid e történetír ki archeoló A El spa latin-amer z történ Berl Abra Geschi J szerz Vogels Ri P Geschi J szer W Geschi J szerz Saal Si n zsid történet e elis szakfér Ellb Is o zsid kultúrtörténet forráskutat Moc lon ban spa zsid történ kuta Hya His Eng szerz Abra Isr közép z kultúrtörténe Ma ezre a spa diplomá z történe Phillip Mar szá z történe Ne Lo z kultúrtörténe Jac a történett teoló spa a z t Enc kezdeményez Werthei osz z történe Koe hol z történe U Hal K fra z történe Leva Grado Du o z történe Piccio a z történ e kezdeményez Herz L braunschw o főra Handelsgeschi J Alter ki m szerz Luc a z történe Ger b z történe Ma Art pr egye ta kla archeoló Államtört ál történettudomány:J Phil Reg Pontif Roman kia Monum G H e megindít hírn palaeogra z eg t Berlin m 1 É ut év keresztelke em öngyilkoss köve Philli Mar brüss egy rekt Berli magántu ellenreform e legkivá történetír m 1 Bre Ha hírn palaeográ elisme leg Urkundenl szerz Monum Germa Histo igazgató ta strassb egy rek orth z m 1 Bern Ern greifsw egye ta Hand historis Met szerz s 1 Guggen Sámu frankf magántu ki gazda törté hatv évek

1512

CÍ Történe

SZÓ topogr h nem m felül Hérodo tiszte paran ellent történ beig ferdítés h kritik felvételezés sze n an megbíz negy év ke a megkezd k ásat úgysz tel pon haladh archeoló Bibl k a ny Jer Úr-Cha terü vé ása igaz Bibl m sa történetfilozó fogla ré nem ko kívánat követke e i vissza sen ell tisz felemel nem álta testvé esz kors re eljövete b ember bi ira T rabbi i tartalm értékesnél-érték törté leírá adalék Nagya iskolázot történe hat munkás fe görög- ko főfor Jos Fl erede ha- el tör szá hadv Jeruz elfogl Ró történe m ny k vissza m krón amely főa üldö megörökí sz igazmon törekvés t Il Ha Je krón val Z Ab ko salam matema asztronómia af terü S Juch króni legjelentéke krónikairodalo m történetír zsidó rend h Min h c sz ne szorítko e történ álta történettud művel kere sor külfö Magyarors Kül történe történ bőv történe a Mar Jos összefo m kri a történ negyed G Hein Gesch köte szer Bédar prov üg nyugat-eu zsi történetí L Lond Hi Portu Isi p rabbiszeminá t k történetkri f spanyol- történe vonatko Má zsi történe szakem Hein G Ju szer fr törté szakem Güd olaszor zsi közé kultúrtöténe histori Ca Umb fir zsi történetí Ge spa latin-ame zsi történetí C ame zsi történetí k archeol E sp latin-ame törté Ber Abr Gesch szer Vogel R Gesch sze Gesch szer Saa S zsi történe eli szakfé Ell I zsi kultúrtörténe forráskuta Mo lo ba sp zsi törté kut Hy Hi En szer Abr Is közé kultúrtörtén M ezr sp diplom történ Philli Ma sz történ N L kultúrtörtén Ja történet teol sp En kezdeménye Werthe os történ Ko ho történ Ha fr történ Lev Grad D történ Picci törté kezdeménye Her braunsch főr Handelsgesch Alte k szer Lu történ Ge történ M Ar p egy t kl archeol Államtör á történettudomány: Phi Re Ponti Roma ki Monu megindí hír palaeogr e Berli u é keresztelk e öngyilkos köv Phill Ma brüs eg rek Berl magánt ellenrefor legkiv történetí Br H hír palaeogr elism le Urkunden szer Monu Germ Hist igazgat t strass eg re ort Ber Er greifs egy t Han histori Me szer Gugge Sám frank magánt k gazd tört hat éve