15128.htm

CÍMSZÓ: Törvényjavaslat a zsidókról

SZÓCIKK: "Törvényjavaslat a zsidókról. Ezt a címet viselte Szemere Bertalan miniszterelnöknek az 1849 júl. 28. a Szegedre menekült nemzetgyűlés elé terjesztett emancipációs törvényjavaslata. Rövid beszédben tárta fel azon okokat, amelyek ama elvi kijelentés megtételét kívánják a nemzetgyűléstől, hogy a zsidók, akik életüket áldozzák a szabadságért és a hazáért, egyenlők legyenek a haza többi polgáraival jogban és kötelességben. A törvényjavaslat, amelyet «köztapssal», lelkesedéssel és minden hozzászólás nélkül fogadtak el, de amely az aug. 13. bekövetkezett világosi fegyverletétel miatt jogerőre nem emelkedhetett, a következőket tartalmazta. 1. §. A hazának polgárai közt vallásbeli jog és kötelesség tekintetében, különbséget nem tévén, ezen elv szerint kijelentetik, miképp a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakos, mindazon politikai s polgári jogokkal bír, melyekkel annak bármely hitű lakosai bírnak. 2. §. A törvényes telepedésnek föltételei, ideiglenes rendeletnél fogva, a kormány által fognak meghatároztatni. 3. §. Keresztény és mózesvallású közt kötendő házasság, polgári következményeire nézve, érvényesnek nyilváníttatik. Az ily házasság polgári hatóság előtt köttetik, melynek módja, ideiglenesen, rendelet által fog meghatároztatni. 4. §. Egyszersmind a belügyminiszternek meghagyatik: a) A mózesvallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint, hogy hitágazataikat nyilvánítsák s illetőleg reformálják, részint, hogy a jövendő egyházi szerkezetökre nézve a kor kívánalmaival megegyező javításokat tegyenek; b) E törvény foganatosítása azon utasítással tétetik kötelességévé, hogy alkalmas szabályok által a mózesvallásúak a kézi mesterségek és a földművelés gyakorlására vezéreltessenek."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5128. címszó a lexikon => 911. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15128.htm

CÍMSZÓ: Törvényjavaslat a zsidókról

SZÓCIKK: Törvényjavaslat a zsidókról. Ezt a címet viselte Szemere Bertalan miniszterelnöknek az 1849 júl. 28. a Szegedre menekült nemzetgyűlés elé terjesztett emancipációs törvényjavaslata. Rövid beszédben tárta fel azon okokat, amelyek ama elvi kijelentés megtételét kívánják a nemzetgyűléstől, hogy a zsidók, akik életüket áldozzák a szabadságért és a hazáért, egyenlők legyenek a haza többi polgáraival jogban és kötelességben. A törvényjavaslat, amelyet köztapssal , lelkesedéssel és minden hozzászólás nélkül fogadtak el, de amely az aug. 13. bekövetkezett világosi fegyverletétel miatt jogerőre nem emelkedhetett, a következőket tartalmazta. 1. §. A hazának polgárai közt vallásbeli jog és kötelesség tekintetében, különbséget nem tévén, ezen elv szerint kijelentetik, miképp a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakos, mindazon politikai s polgári jogokkal bír, melyekkel annak bármely hitű lakosai bírnak. 2. §. A törvényes telepedésnek föltételei, ideiglenes rendeletnél fogva, a kormány által fognak meghatároztatni. 3. §. Keresztény és mózesvallású közt kötendő házasság, polgári következményeire nézve, érvényesnek nyilváníttatik. Az ily házasság polgári hatóság előtt köttetik, melynek módja, ideiglenesen, rendelet által fog meghatároztatni. 4. §. Egyszersmind a belügyminiszternek meghagyatik: a A mózesvallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint, hogy hitágazataikat nyilvánítsák s illetőleg reformálják, részint, hogy a jövendő egyházi szerkezetökre nézve a kor kívánalmaival megegyező javításokat tegyenek; b E törvény foganatosítása azon utasítással tétetik kötelességévé, hogy alkalmas szabályok által a mózesvallásúak a kézi mesterségek és a földművelés gyakorlására vezéreltessenek.

15128.ht

CÍMSZÓ Törvényjavasla zsidókró

SZÓCIKK Törvényjavasla zsidókról Ez címe viselt Szemer Bertala miniszterelnökne a 184 júl 28 Szegedr menekül nemzetgyűlé el terjesztet emancipáció törvényjavaslata Rövi beszédbe tárt fe azo okokat amelye am elv kijelenté megtételé kívánjá nemzetgyűléstől hog zsidók aki életüke áldozzá szabadságér é hazáért egyenlő legyene haz több polgáraiva jogba é kötelességben törvényjavaslat amelye köztapssa lelkesedésse é minde hozzászólá nélkü fogadta el d amel a aug 13 bekövetkezet világos fegyverletéte miat jogerőr ne emelkedhetett következőke tartalmazta 1 § hazána polgára köz vallásbel jo é kötelessé tekintetében különbsége ne tévén eze el szerin kijelentetik mikép magya álladalo határai belü született vag törvényese megtelepedet mózesvallás lakos mindazo politika polgár jogokka bír melyekke anna bármel hit lakosa bírnak 2 § törvénye telepedésne föltételei ideiglene rendeletné fogva kormán álta fogna meghatároztatni 3 § Keresztén é mózesvallás köz kötend házasság polgár következményeir nézve érvényesne nyilváníttatik A il házassá polgár hatósá előt köttetik melyne módja ideiglenesen rendele álta fo meghatároztatni 4 § Egyszersmin belügyminiszterne meghagyatik mózesvallásúa papjaibó é népválasztottjaibó hívjo össz eg gyülekezetet részint hog hitágazataika nyilvánítsá illetőle reformálják részint hog jövend egyház szerkezetökr nézv ko kívánalmaiva megegyez javításoka tegyenek törvén foganatosítás azo utasítássa téteti kötelességévé hog alkalma szabályo álta mózesvallásúa kéz mestersége é földművelé gyakorlásár vezéreltessenek

15128.h

CÍMSZ Törvényjavasl zsidókr

SZÓCIK Törvényjavasl zsidókró E cím visel Szeme Bertal miniszterelnökn 18 jú 2 Szeged menekü nemzetgyűl e terjeszte emancipáci törvényjavaslat Röv beszédb tár f az okoka amely a el kijelent megtétel kívánj nemzetgyűléstő ho zsidó ak életük áldozz szabadságé hazáér egyenl legyen ha töb polgáraiv jogb kötelességbe törvényjavasla amely köztapss lelkesedéss mind hozzászól nélk fogadt e ame au 1 bekövetkeze világo fegyverletét mia jogerő n emelkedhetet következők tartalmazt hazán polgár kö vallásbe j köteless tekintetébe különbség n tévé ez e szeri kijelenteti miké magy álladal határa bel születet va törvényes megtelepede mózesvallá lako mindaz politik polgá jogokk bí melyekk ann bárme hi lakos bírna törvény telepedésn föltétele ideiglen rendeletn fogv kormá ált fogn meghatároztatn Kereszté mózesvallá kö köten házassá polgá következményei nézv érvényesn nyilváníttati i házass polgá hatós elő kötteti melyn módj ideiglenese rendel ált f meghatároztatn Egyszersmi belügyminisztern meghagyati mózesvallású papjaib népválasztottjaib hívj öss e gyülekezete részin ho hitágazataik nyilváníts illetől reformáljá részin ho jöven egyhá szerkezetök néz k kívánalmaiv megegye javítások tegyene törvé foganatosítá az utasításs tétet kötelességév ho alkalm szabály ált mózesvallású ké mesterség földművel gyakorlásá vezéreltessene

15128.

CÍMS Törvényjavas zsidók

SZÓCI Törvényjavas zsidókr cí vise Szem Berta miniszterelnök 1 j Szege menek nemzetgyű terjeszt emancipác törvényjavasla Rö beszéd tá a okok amel e kijelen megtéte kíván nemzetgyűlést h zsid a életü áldoz szabadság hazáé egyen legye h tö polgárai jog kötelességb törvényjavasl amel köztaps lelkesedés min hozzászó nél fogad am a bekövetkez világ fegyverleté mi joger emelkedhete következő tartalmaz hazá polgá k vallásb köteles tekintetéb különbsé tév e szer kijelentet mik mag állada határ be születe v törvénye megteleped mózesvall lak minda politi polg jogok b melyek an bárm h lako bírn törvén telepedés föltétel ideigle rendelet fog korm ál fog meghatároztat Kereszt mózesvall k köte házass polg következménye néz érvényes nyilváníttat házas polg ható el köttet mely mód ideiglenes rende ál meghatároztat Egyszersm belügyminiszter meghagyat mózesvallás papjai népválasztottjai hív ös gyülekezet részi h hitágazatai nyilvánít illető reformálj részi h jöve egyh szerkezetö né kívánalmai megegy javításo tegyen törv foganatosít a utasítás téte kötelességé h alkal szabál ál mózesvallás k mestersé földműve gyakorlás vezéreltessen

15128

CÍM Törvényjava zsidó

SZÓC Törvényjava zsidók c vis Sze Bert miniszterelnö Szeg mene nemzetgy terjesz emancipá törvényjavasl R beszé t oko ame kijele megtét kívá nemzetgyűlés zsi élet áldo szabadsá hazá egye legy t polgára jo kötelesség törvényjavas ame köztap lelkesedé mi hozzász né foga a bekövetke vilá fegyverlet m joge emelkedhet következ tartalma haz polg vallás kötele tekinteté különbs té sze kijelente mi ma állad hatá b szület törvény megtelepe mózesval la mind polit pol jogo melye a bár lak bír törvé telepedé föltéte ideigl rendele fo kor á fo meghatározta Keresz mózesval köt házas pol következmény né érvénye nyilvánítta háza pol hat e kötte mel mó ideiglene rend á meghatározta Egyszers belügyminiszte meghagya mózesvallá papja népválasztottja hí ö gyülekeze rész hitágazata nyilvání illet reformál rész jöv egy szerkezet n kívánalma megeg javítás tegye tör foganatosí utasítá tét kötelesség alka szabá á mózesvallá mesters földműv gyakorlá vezéreltesse

1512

CÍ Törvényjav zsid

SZÓ Törvényjav zsidó vi Sz Ber minisztereln Sze men nemzetg terjes emancip törvényjavas besz ok am kijel megté kív nemzetgyűlé zs éle áld szabads haz egy leg polgár j kötelessé törvényjava am közta lelkesed m hozzás n fog bekövetk vil fegyverle jog emelkedhe követke tartalm ha pol vallá kötel tekintet különb t sz kijelent m m álla hat szüle törvén megtelep mózesva l min poli po jog mely bá la bí törv teleped föltét ideig rendel f ko f meghatározt Keres mózesva kö háza po következmén n érvény nyilvánítt ház po ha kött me m ideiglen ren meghatározt Egyszer belügyminiszt meghagy mózesvall papj népválasztottj h gyülekez rés hitágazat nyilván ille reformá rés jö eg szerkeze kívánalm mege javítá tegy tö foganatos utasít té kötelessé alk szab mózesvall mester földmű gyakorl vezéreltess