15148.htm

CÍMSZÓ: Ujkécske

SZÓCIKK: Újkécske, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 9026 lak. Régi zsidólakta község. Mint elpusztult temetőjének egyes sírkövei bizonyítják, már legalább 150 éve laktak itt zsidó családok, melyek azonban csak később, valószínűleg a múlt század közvetlen elején 1816. tömörültek hitközséggé. Hogy annak idején a hitközség megalakulhatott, az főként egy Löbl Jakab nevű gazdag kereskedőnek köszönhető, aki jóformán a saját erejéből vásárolta meg templom és iskola céljaira a község határában levő urasági lakot. Löbl volt tehát a hitközség megalapítója és egyik első elöljárója is. Az első rabbi Neu Márkusz volt, aki több évtizedes eredményes működés után 1875. halt meg. 1869-ben a hitközség kongresszusi jelleget vett fel. Új, egyemeletes modern templomát 1910. építette fel saját erejéből. Régi, híres iskolája is volt a hitközségnek, de ez 1919. egyrészt az államsegély megvonása, másrészt a növendékek számának lecsökkenése miatt megszűnt. A hitközséggel egyidejűleg létesült a Chevra Kadisa, melynek jelenleg Roth Hermann az elnöke. A hitközségnek van egy kisebbszerű levéltára. Templomában az «Omed» felett egy «Mizrach»-kép függ, nagyon régi és értékes ereklye, mely gyönyörűen kalligrafált írással az összes zsoltárokat tartalmazza. A hitközség 4000 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melynek kb. 20%-át fordítja szociális és filantropikus célokra. Anyakönyvi területéhez Ókécske, Alpár és Tiszaújfalu községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 268, családok száma 50, adót 54-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 20 kereskedő, 2 ügyvéd, 2 orvos, 2 magántisztviselő, 1 iparos, 2 magánzó és 20 gazdálkodó. Ez utóbbiak közül Epstein Sándor 900 hold bérelt és 240 hold saját földön, Fodor Mihály 216 hold saját földön gazdálkodik. Rajtuk kívül, még több kisbirtokos van, akik 20-80 hold földön gazdálkodnak. A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 10-en haltak hősi halált. A hitközség mai vezetősége: Fogel Hermann rabbi, Günsz Mór elnök, Szegő Izidor alelnök, Valatin László tb jegyző, Aczél Sándor templomgondnok, Valatin Mihály pénztárnok, Hajdú Vilmos ellenőr és ezenkívül 16 tagú képviselőtestület.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5148. címszó a lexikon => 916. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15148.htm

CÍMSZÓ: Ujkécske

SZÓCIKK: Újkécske, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 9026 lak. Régi zsidólakta község. Mint elpusztult temetőjének egyes sírkövei bizonyítják, már legalább 150 éve laktak itt zsidó családok, melyek azonban csak később, valószínűleg a múlt század közvetlen elején 1816. tömörültek hitközséggé. Hogy annak idején a hitközség megalakulhatott, az főként egy Löbl Jakab nevű gazdag kereskedőnek köszönhető, aki jóformán a saját erejéből vásárolta meg templom és iskola céljaira a község határában levő urasági lakot. Löbl volt tehát a hitközség megalapítója és egyik első elöljárója is. Az első rabbi Neu Márkusz volt, aki több évtizedes eredményes működés után 1875. halt meg. 1869-ben a hitközség kongresszusi jelleget vett fel. Új, egyemeletes modern templomát 1910. építette fel saját erejéből. Régi, híres iskolája is volt a hitközségnek, de ez 1919. egyrészt az államsegély megvonása, másrészt a növendékek számának lecsökkenése miatt megszűnt. A hitközséggel egyidejűleg létesült a Chevra Kadisa, melynek jelenleg Roth Hermann az elnöke. A hitközségnek van egy kisebbszerű levéltára. Templomában az Omed felett egy Mizrach -kép függ, nagyon régi és értékes ereklye, mely gyönyörűen kalligrafált írással az összes zsoltárokat tartalmazza. A hitközség 4000 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melynek kb. 20%-át fordítja szociális és filantropikus célokra. Anyakönyvi területéhez Ókécske, Alpár és Tiszaújfalu községek tartoznak. A hitközség lélekszáma 268, családok száma 50, adót 54-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 20 kereskedő, 2 ügyvéd, 2 orvos, 2 magántisztviselő, 1 iparos, 2 magánzó és 20 gazdálkodó. Ez utóbbiak közül Epstein Sándor 900 hold bérelt és 240 hold saját földön, Fodor Mihály 216 hold saját földön gazdálkodik. Rajtuk kívül, még több kisbirtokos van, akik 20-80 hold földön gazdálkodnak. A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 10-en haltak hősi halált. A hitközség mai vezetősége: Fogel Hermann rabbi, Günsz Mór elnök, Szegő Izidor alelnök, Valatin László tb jegyző, Aczél Sándor templomgondnok, Valatin Mihály pénztárnok, Hajdú Vilmos ellenőr és ezenkívül 16 tagú képviselőtestület.

15148.ht

CÍMSZÓ Ujkécsk

SZÓCIKK Újkécske nagyk Pest-Pilis-Solt-Kisku vm 902 lak Rég zsidólakt község Min elpusztul temetőjéne egye sírköve bizonyítják má legaláb 15 év lakta it zsid családok melye azonba csa később valószínűle múl száza közvetle elejé 1816 tömörülte hitközséggé Hog anna idejé hitközsé megalakulhatott a főkén eg Löb Jaka nev gazda kereskedőne köszönhető ak jóformá sajá erejébő vásárolt me templo é iskol céljair közsé határába lev uraság lakot Löb vol tehá hitközsé megalapítój é egyi els elöljárój is A els rabb Ne Márkus volt ak töb évtizede eredménye működé utá 1875 hal meg 1869-be hitközsé kongresszus jellege vet fel Új egyemelete moder templomá 1910 épített fe sajá erejéből Régi híre iskoláj i vol hitközségnek d e 1919 egyrész a államsegél megvonása másrész növendéke számána lecsökkenés miat megszűnt hitközségge egyidejűle létesül Chevr Kadisa melyne jelenle Rot Herman a elnöke hitközségne va eg kisebbszer levéltára Templomába a Ome felet eg Mizrac -ké függ nagyo rég é értéke ereklye mel gyönyörűe kalligrafál írássa a össze zsoltároka tartalmazza hitközsé 400 pengő év költségvetésse dolgozik melyne kb 20%-á fordítj szociáli é filantropiku célokra Anyakönyv területéhe Ókécske Alpá é Tiszaújfal községe tartoznak hitközsé lélekszám 268 családo szám 50 adó 54-e fizetnek Foglalkozá szerint 2 kereskedő ügyvéd orvos magántisztviselő iparos magánz é 2 gazdálkodó E utóbbia közü Epstei Sándo 90 hol bérel é 24 hol sajá földön Fodo Mihál 21 hol sajá földö gazdálkodik Rajtu kívül mé töb kisbirtoko van aki 20-8 hol földö gazdálkodnak hitközségne világháborúba rész vet tagja közü 10-e halta hős halált hitközsé ma vezetősége Foge Herman rabbi Güns Mó elnök Szeg Izido alelnök Valati Lászl t jegyző Aczé Sándo templomgondnok Valati Mihál pénztárnok Hajd Vilmo ellenő é ezenkívü 1 tag képviselőtestület

15148.h

CÍMSZ Ujkécs

SZÓCIK Újkécsk nagy Pest-Pilis-Solt-Kisk v 90 la Ré zsidólak közsé Mi elpusztu temetőjén egy sírköv bizonyítjá m legalá 1 é lakt i zsi családo mely azonb cs későb valószínűl mú száz közvetl elej 181 tömörült hitközségg Ho ann idej hitközs megalakulhatot főké e Lö Jak ne gazd kereskedőn köszönhet a jóform saj erejéb vásárol m templ isko céljai közs határáb le urasá lako Lö vo teh hitközs megalapító egy el elöljáró i el rab N Márku vol a tö évtized eredmény működ ut 187 ha me 1869-b hitközs kongresszu jelleg ve fe Ú egyemelet mode templom 191 építet f saj erejébő Rég hír iskolá vo hitközségne 191 egyrés államsegé megvonás másrés növendék számán lecsökkené mia megszűn hitközségg egyidejűl létesü Chev Kadis melyn jelenl Ro Herma elnök hitközségn v e kisebbsze levéltár Templomáb Om fele e Mizra -k füg nagy ré érték erekly me gyönyörű kalligrafá íráss össz zsoltárok tartalmazz hitközs 40 peng é költségvetéss dolgozi melyn k 20%- fordít szociál filantropik célokr Anyaköny területéh Ókécsk Alp Tiszaújfa község tartozna hitközs lélekszá 26 család szá 5 ad 54- fizetne Foglalkoz szerin keresked ügyvé orvo magántisztvisel iparo magán gazdálkod utóbbi köz Epste Sánd 9 ho bére 2 ho saj földö Fod Mihá 2 ho saj föld gazdálkodi Rajt kívü m tö kisbirtok va ak 20- ho föld gazdálkodna hitközségn világháborúb rés ve tagj köz 10- halt hő halál hitközs m vezetőség Fog Herma rabb Gün M elnö Sze Izid alelnö Valat Lász jegyz Acz Sánd templomgondno Valat Mihá pénztárno Haj Vilm ellen ezenkív ta képviselőtestüle

15148.

CÍMS Ujkéc

SZÓCI Újkécs nag Pest-Pilis-Solt-Kis 9 l R zsidóla közs M elpuszt temetőjé eg sírkö bizonyítj legal lak zs család mel azon c késő valószínű m szá közvet ele 18 tömörül hitközség H an ide hitköz megalakulhato fők L Ja n gaz kereskedő köszönhe jófor sa erejé vásáro temp isk célja köz határá l uras lak L v te hitköz megalapít eg e elöljár e ra Márk vo t évtize eredmén műkö u 18 h m 1869- hitköz kongressz jelle v f egyemele mod templo 19 építe sa erejéb Ré hí iskol v hitközségn 19 egyré államseg megvoná másré növendé számá lecsökken mi megszű hitközség egyidejű létes Che Kadi mely jelen R Herm elnö hitközség kisebbsz levéltá Templomá O fel Mizr - fü nag r érté erekl m gyönyör kalligraf írás öss zsoltáro tartalmaz hitköz 4 pen költségvetés dolgoz mely 20% fordí szociá filantropi célok Anyakön területé Ókécs Al Tiszaújf közsé tartozn hitköz léleksz 2 csalá sz a 54 fizetn Foglalko szeri kereske ügyv orv magántisztvise ipar magá gazdálko utóbb kö Epst Sán h bér h sa föld Fo Mih h sa föl gazdálkod Raj kív t kisbirto v a 20 h föl gazdálkodn hitközség világháború ré v tag kö 10 hal h halá hitköz vezetősé Fo Herm rab Gü eln Sz Izi aleln Vala Lás jegy Ac Sán templomgondn Vala Mih pénztárn Ha Vil elle ezenkí t képviselőtestül

15148

CÍM Ujké

SZÓC Újkéc na Pest-Pilis-Solt-Ki zsidól köz elpusz temetőj e sírk bizonyít lega la z csalá me azo kés valószín sz közve el 1 tömörü hitközsé a id hitkö megalakulhat fő J ga keresked köszönh jófo s erej vásár tem is célj kö határ ura la t hitkö megalapí e elöljá r Már v évtiz eredmé műk 1 1869 hitkö kongress jell egyemel mo templ 1 épít s erejé R h isko hitközség 1 egyr államse megvon másr növend szám lecsökke m megsz hitközsé egyidej léte Ch Kad mel jele Her eln hitközsé kisebbs levélt Templom fe Miz f na ért erek gyönyö kalligra írá ös zsoltár tartalma hitkö pe költségveté dolgo mel 20 ford szoci filantrop célo Anyakö terület Ókéc A Tiszaúj közs tartoz hitkö léleks csal s 5 fizet Foglalk szer keresk ügy or magántisztvis ipa mag gazdálk utób k Eps Sá bé s föl F Mi s fö gazdálko Ra kí kisbirt 2 fö gazdálkod hitközsé világhábor r ta k 1 ha hal hitkö vezetős F Her ra G el S Iz alel Val Lá jeg A Sá templomgond Val Mi pénztár H Vi ell ezenk képviselőtestü

1514

CÍ Ujk

SZÓ Újké n Pest-Pilis-Solt-K zsidó kö elpus temető sír bizonyí leg l csal m az ké valószí s közv e tömör hitközs i hitk megalakulha f g kereske köszön jóf ere vásá te i cél k hatá ur l hitk megalap elölj Má évti eredm mű 186 hitk kongres jel egyeme m temp épí erej isk hitközsé egy állams megvo más növen szá lecsökk megs hitközs egyide lét C Ka me jel He el hitközs kisebb levél Templo f Mi n ér ere gyöny kalligr ír ö zsoltá tartalm hitk p költségvet dolg me 2 for szoc filantro cél Anyak terüle Óké Tiszaú köz tarto hitk lélek csa fize Foglal sze keres üg o magántisztvi ip ma gazdál utó Ep S b fö M f gazdálk R k kisbir f gazdálko hitközs világhábo t h ha hitk vezető He r e I ale Va L je S templomgon Va M pénztá V el ezen képviselőtest