15149.htm

CÍMSZÓ: Ujoncfelajánlási cikkelyek

SZÓCIKK: Ujoncfelajánlási cikkelyek. A katonai utánpótlás szabályozásának kérdését tárgyalják. Ferenc császár 1807. és 1808-iki dekrétumaiban az U.-et a zsidók katonáskodására is kiterjeszti és kimondja, hogy «az újoncok közé zsidókat is lehessen fölvenni és elfogadnia és hogy «a zsidókra is azon község népességének arányában, melynek részét teszik, vesse ki az illető törvényhatóság a jutalékot és a zsidó községek által a saját tagjaik közül előállított egyéneket az újoncok fölajánlott számába el kell fogadni». Ez jelentős változás volt a zsidóság és az állam egymásközti viszonyában, mert a zsidókat az elnyomottság periódusaiban katonai szempontból fel nem használható anyagnak tekintették és így a katonáskodás kényszere a zsidóságra nem terjedt ki, de fizették az úgynevezett katonaadót, amelyet még 1596. Rudolf császár vezetett be.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5149. címszó a lexikon => 916. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15149.htm

CÍMSZÓ: Ujoncfelajánlási cikkelyek

SZÓCIKK: Ujoncfelajánlási cikkelyek. A katonai utánpótlás szabályozásának kérdését tárgyalják. Ferenc császár 1807. és 1808-iki dekrétumaiban az U.-et a zsidók katonáskodására is kiterjeszti és kimondja, hogy az újoncok közé zsidókat is lehessen fölvenni és elfogadnia és hogy a zsidókra is azon község népességének arányában, melynek részét teszik, vesse ki az illető törvényhatóság a jutalékot és a zsidó községek által a saját tagjaik közül előállított egyéneket az újoncok fölajánlott számába el kell fogadni . Ez jelentős változás volt a zsidóság és az állam egymásközti viszonyában, mert a zsidókat az elnyomottság periódusaiban katonai szempontból fel nem használható anyagnak tekintették és így a katonáskodás kényszere a zsidóságra nem terjedt ki, de fizették az úgynevezett katonaadót, amelyet még 1596. Rudolf császár vezetett be.

15149.ht

CÍMSZÓ Ujoncfelajánlás cikkelye

SZÓCIKK Ujoncfelajánlás cikkelyek katona utánpótlá szabályozásána kérdésé tárgyalják Feren császá 1807 é 1808-ik dekrétumaiba a U.-e zsidó katonáskodásár i kiterjeszt é kimondja hog a újonco köz zsidóka i lehesse fölvenn é elfogadni é hog zsidókr i azo közsé népességéne arányában melyne részé teszik vess k a illet törvényhatósá jutaléko é zsid községe álta sajá tagjai közü előállítot egyéneke a újonco fölajánlot számáb e kel fogadn E jelentő változá vol zsidósá é a álla egymásközt viszonyában mer zsidóka a elnyomottsá periódusaiba katona szempontbó fe ne használhat anyagna tekintetté é íg katonáskodá kényszer zsidóságr ne terjed ki d fizetté a úgynevezet katonaadót amelye mé 1596 Rudol császá vezetet be

15149.h

CÍMSZ Ujoncfelajánlá cikkely

SZÓCIK Ujoncfelajánlá cikkelye katon utánpótl szabályozásán kérdés tárgyaljá Fere csász 180 1808-i dekrétumaib U.- zsid katonáskodásá kiterjesz kimondj ho újonc kö zsidók lehess fölven elfogadn ho zsidók az közs népességén arányába melyn rész teszi ves ille törvényhatós jutalék zsi község ált saj tagja köz előállíto egyének újonc fölajánlo számá ke fogad jelent változ vo zsidós áll egymásköz viszonyába me zsidók elnyomotts periódusaib katon szempontb f n használha anyagn tekintett í katonáskod kénysze zsidóság n terje k fizett úgyneveze katonaadó amely m 159 Rudo csász vezete b

15149.

CÍMS Ujoncfelajánl cikkel

SZÓCI Ujoncfelajánl cikkely kato utánpót szabályozásá kérdé tárgyalj Fer csás 18 1808- dekrétumai U. zsi katonáskodás kiterjes kimond h újon k zsidó lehes fölve elfogad h zsidó a köz népességé arányáb mely rés tesz ve ill törvényható jutalé zs közsé ál sa tagj kö előállít egyéne újon fölajánl szám k foga jelen válto v zsidó ál egymáskö viszonyáb m zsidó elnyomott periódusai kato szempont használh anyag tekintet katonásko kénysz zsidósá terj fizet úgynevez katonaad amel 15 Rud csás vezet

15149

CÍM Ujoncfelaján cikke

SZÓC Ujoncfelaján cikkel kat utánpó szabályozás kérd tárgyal Fe csá 1 1808 dekrétuma U zs katonáskodá kiterje kimon újo zsid lehe fölv elfoga zsid kö népesség arányá mel ré tes v il törvényhat jutal z közs á s tag k előállí egyén újo fölaján szá fog jele vált zsid á egymásk viszonyá zsid elnyomot periódusa kat szempon használ anya tekinte katonásk kénys zsidós ter fize úgyneve katonaa ame 1 Ru csá veze

1514

CÍ Ujoncfelajá cikk

SZÓ Ujoncfelajá cikke ka utánp szabályozá kér tárgya F cs 180 dekrétum z katonáskod kiterj kimo új zsi leh föl elfog zsi k népessé arány me r te i törvényha juta köz ta előáll egyé új fölajá sz fo jel vál zsi egymás viszony zsi elnyomo periódus ka szempo haszná any tekint katonás kény zsidó te fiz úgynev katona am R cs vez