15181.htm

CÍMSZÓ: Ungvár

SZÓCIKK: "Ungvár (Uzhorod Cs.-Szl.) v. törv. hat. joggal felruházott város, Ung vm. 20.213 lak., ebből 5305 a zsidó. Az U.-i (orthodox) hitközség körülbelül 200 éves. A rendelkezésre álló adatokból nem lehet megállapítani teljes pontosan, hogy mikor alakult meg. Az bizonyos, hogy 1778 előtt, vagy legalább is ebben az évben, mert u. a. létesítette a hitközség a Chevra Kadisát, amit egy a hitközség levéltárában őrzött héber nyelvű okirat tanúsít. A hitközség alapítói és első elöljárói Léb Weinberger, Pollacsek Heimann, Reismann Lie és Meisels József voltak, akikről azonban közelebbi adataink nincsenek. A hitközség gyors tempóban fejlődött - még pedig szigorúan hagyományos irányban - tagjainak száma egyre növekedett, úgyhogy ma U. Ruszinszkónak egyik legnagyobb hitközsége. Abban, hogy a nagy múltú hitközség vallásos élete mindig a tradíciók által megszabott keretek között mozgott, kétségtelenül nagy része van a rabbiknak, akik munkásságukkal valamennyien a vallásos élet elmélyítésére törekedtek. Fennállása óta a hitközség élén tíz nagyhírű, tudós főrabbi állott. Első rabbi Reismann Léba volt, aki mintegy 180 évvel ezelőtt halt meg U.-on. Utódai időrendben Richtzeit Gedalja. Fried Juda (megh. 1812), Weinreb Mordisch, Heller Hersch (megh. 1835. Óbudán), Eisenstädter Mayer (1835-1852), Eisenstädter Menachem (1852-1869), Mannheimer Hermann (1870-1886), Lőw Lázár a talmudtudásáról és jámborságáról messze földön híres főrabbi (1887-1918) és Grünwald Lipót, aki 1921-től 1928. bekövetkezett haláláig működött. Egyelőre - minden bizonnyal rövid ideig - a rabbiszék betöltetlen. A hitközségnek több temploma van. A Poal Cedek egyesület alapítványtemploma 1855. épült. A Klausz egyesület 1908. létesített templomot. A díszes nagy templomot 1904. avatták fel. A neológok temploma pedig 1868. épült. A vallásos nevelés céljait szolgálja a jesiva, mely Grünwald főrabbi elhalálozása miatt ideiglenesen szünetel, továbbá a Talmud Tóra, melyet Eisenstädter főrabbi alapított, s állandóan 240 növendék látogat. A hitközség évi 60,000 ?K-t fordít a Talmud Tóra fenntartására. A hitközségnek van még elemi népiskolája is, mely 8 tanerős. A hitközség intézményei: a Zsidó-kórház, mely 1807. létesült s azóta modern, nagyszabású intézménnyé fejlődött és a népkonyha, mely sok szegény ember ellátásáról gondoskodik. A hitközség magasabb pozíciót betöltő tagjai; Kornstein János városi kapitány és Rein Artúr főtörzsorvos. A hitközség nevesebb szülöttei: Pásztor Árpád író (l. o.), Vedres Márk szobrász (l. o.), Louis Felbermann, Londonban élő író és Weinmann Fülöp budapesti közjegyző. A hitközség évi 960,000 ?K-s költségvetéssel dolgozik s 140,000 ?K-t költ szociális és filantropikus célokra. Több nagyobb alapítványt is kezel a hitközség, melyeket tagja: létesítettek különböző, főleg jótékony célokra. A hitközség múltjával Horovitz Mór tanító A zsidó hitközség története c. 1912. megjelent munkája foglalkozik; legközelebb pedig egy a Chevra Kadisa történetét feldolgozó munka kerül kiadás alá, melynek Reismann Emmanuel szentegyleti titkár a szerzője. A hitközség anyakönyvi területéhez az U.-i szolgabírói kerület községei tartoznak. Lélekszáma 8000, a családok száma 2000, adót 800-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 50 nagykereskedő, 60 gazdálkodó, 10 katona 400 kereskedő, 40 ügyvéd, 20 köztisztviselő, 20 orvos, számos magántisztviselő, iparos, mérnök és magánzó. Közadakozásból mintegy 200-an élnek. A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 14 esett el. A hitközség mai vezetősége: Mermelstein Vilmos elnök, Deutsch Jenő és Braun Mór alelnökök, Groszmann Hermann, Herskovits Bernát gondnokok, Blum Fülöp pénztárnok, Schneck Jenő ellenőr, Öszterreicher Mayer, Bródy Mór és Hey Mayer alrabbik, Rosenberg József a Chevra Kadisa elnöke, Gelb Mór főgondnoka, Reismann Emánuel titkára és Fischgrund Sándor anyakönyvvezető. Az U.-i kongresszusi hitközség 1868 végén alakult meg; már jóval a megalakulás előtt két pártra szakadt a hitközség. A konzervatívokkal szemben álló reformpártnak Weinmann Lipót volt a vezére. A két párt közötti ellentétet a kongresszus szította s ezek az ellentétek az új hitközség megalakulása után is tovább tartottak. Az új hitközség Klein Mór személyében választotta meg első rabbiját, templomot épített és metszőt is választott. Az anyahitközség rabbija «iszurt»-t adott ki az új hitközség temploma, rabbija és metszője ellen. Az új hitközség, melyet a folytonos harcok is gyöngítettek, nem sokáig bírta az adminisztrációs terheket a csakhamar fizetésképtelen lett. A templomot elárverezték s az Weinberger Albert az orthodox hitközség elnökének tulajdonába ment át. Az ő halála után a templom új tulajdonosai Virányi Sándor és Kardos Emil ismét visszaadták a templomot a hitközségnek, mely az istentiszteleteket egy ideig a mai magyar kaszinó könyvtári helyiségeiben tartotta meg. Klein Mór 1875. Pápára távozott, utóda a rabbiszékben Friedlieber Ignác, majd Deutsch Márton lett, akinek távozása óta a rabbiállás betöltetlen. A rabbit időnként vendéghitszónokok helyettesítik, a hitközség hanyatlása következtében gyakran felmerül az újból való egyesülés gondolata is, de eredménytelenül. 1906-ban a hitközség elvetette a «kongresszusi» elnevezést és status quo ante alapra helyezkedett. A hitközség történetével Horovitz Mór foglalkozott behatóan a következő munkákban : Az ungvári zsidó adatok : Ungvári zsidó családi naptár és Az ungvári zsidóiskola története. A hithitközség 20,000 ?K-s évi költségvetéssel dolgozik, melynek egy részét szociális és filantropikus célokra fordítja. A hitközség lélekszáma kb. 500, az adófizető tagok száma 110, akiknek legnagyobb része kereskedő, orvos, ügyvéd stb. Külön Chevra Kadisája nincs a hitközségnek, de létesített egy Szeretet nőegyletet, mely Bródy Béláné elnöklete alatt áll. A hitközség mai vezetősége : Hámos Lipót elnök, Vas Ignác alelnök, Scheiber Adolf pénztáros, Scheiber Imre titkár, Róth Sándor gondnok és húsz tagú választmány."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5181. címszó a lexikon => 925. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15181.htm

CÍMSZÓ: Ungvár

SZÓCIKK: Ungvár Uzhorod Cs.-Szl. v. törv. hat. joggal felruházott város, Ung vm. 20.213 lak., ebből 5305 a zsidó. Az U.-i orthodox hitközség körülbelül 200 éves. A rendelkezésre álló adatokból nem lehet megállapítani teljes pontosan, hogy mikor alakult meg. Az bizonyos, hogy 1778 előtt, vagy legalább is ebben az évben, mert u. a. létesítette a hitközség a Chevra Kadisát, amit egy a hitközség levéltárában őrzött héber nyelvű okirat tanúsít. A hitközség alapítói és első elöljárói Léb Weinberger, Pollacsek Heimann, Reismann Lie és Meisels József voltak, akikről azonban közelebbi adataink nincsenek. A hitközség gyors tempóban fejlődött - még pedig szigorúan hagyományos irányban - tagjainak száma egyre növekedett, úgyhogy ma U. Ruszinszkónak egyik legnagyobb hitközsége. Abban, hogy a nagy múltú hitközség vallásos élete mindig a tradíciók által megszabott keretek között mozgott, kétségtelenül nagy része van a rabbiknak, akik munkásságukkal valamennyien a vallásos élet elmélyítésére törekedtek. Fennállása óta a hitközség élén tíz nagyhírű, tudós főrabbi állott. Első rabbi Reismann Léba volt, aki mintegy 180 évvel ezelőtt halt meg U.-on. Utódai időrendben Richtzeit Gedalja. Fried Juda megh. 1812 , Weinreb Mordisch, Heller Hersch megh. 1835. Óbudán , Eisenstädter Mayer 1835-1852 , Eisenstädter Menachem 1852-1869 , Mannheimer Hermann 1870-1886 , Lőw Lázár a talmudtudásáról és jámborságáról messze földön híres főrabbi 1887-1918 és Grünwald Lipót, aki 1921-től 1928. bekövetkezett haláláig működött. Egyelőre - minden bizonnyal rövid ideig - a rabbiszék betöltetlen. A hitközségnek több temploma van. A Poal Cedek egyesület alapítványtemploma 1855. épült. A Klausz egyesület 1908. létesített templomot. A díszes nagy templomot 1904. avatták fel. A neológok temploma pedig 1868. épült. A vallásos nevelés céljait szolgálja a jesiva, mely Grünwald főrabbi elhalálozása miatt ideiglenesen szünetel, továbbá a Talmud Tóra, melyet Eisenstädter főrabbi alapított, s állandóan 240 növendék látogat. A hitközség évi 60,000 ?K-t fordít a Talmud Tóra fenntartására. A hitközségnek van még elemi népiskolája is, mely 8 tanerős. A hitközség intézményei: a Zsidó-kórház, mely 1807. létesült s azóta modern, nagyszabású intézménnyé fejlődött és a népkonyha, mely sok szegény ember ellátásáról gondoskodik. A hitközség magasabb pozíciót betöltő tagjai; Kornstein János városi kapitány és Rein Artúr főtörzsorvos. A hitközség nevesebb szülöttei: Pásztor Árpád író l. o. , Vedres Márk szobrász l. o. , Louis Felbermann, Londonban élő író és Weinmann Fülöp budapesti közjegyző. A hitközség évi 960,000 ?K-s költségvetéssel dolgozik s 140,000 ?K-t költ szociális és filantropikus célokra. Több nagyobb alapítványt is kezel a hitközség, melyeket tagja: létesítettek különböző, főleg jótékony célokra. A hitközség múltjával Horovitz Mór tanító A zsidó hitközség története c. 1912. megjelent munkája foglalkozik; legközelebb pedig egy a Chevra Kadisa történetét feldolgozó munka kerül kiadás alá, melynek Reismann Emmanuel szentegyleti titkár a szerzője. A hitközség anyakönyvi területéhez az U.-i szolgabírói kerület községei tartoznak. Lélekszáma 8000, a családok száma 2000, adót 800-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 50 nagykereskedő, 60 gazdálkodó, 10 katona 400 kereskedő, 40 ügyvéd, 20 köztisztviselő, 20 orvos, számos magántisztviselő, iparos, mérnök és magánzó. Közadakozásból mintegy 200-an élnek. A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 14 esett el. A hitközség mai vezetősége: Mermelstein Vilmos elnök, Deutsch Jenő és Braun Mór alelnökök, Groszmann Hermann, Herskovits Bernát gondnokok, Blum Fülöp pénztárnok, Schneck Jenő ellenőr, Öszterreicher Mayer, Bródy Mór és Hey Mayer alrabbik, Rosenberg József a Chevra Kadisa elnöke, Gelb Mór főgondnoka, Reismann Emánuel titkára és Fischgrund Sándor anyakönyvvezető. Az U.-i kongresszusi hitközség 1868 végén alakult meg; már jóval a megalakulás előtt két pártra szakadt a hitközség. A konzervatívokkal szemben álló reformpártnak Weinmann Lipót volt a vezére. A két párt közötti ellentétet a kongresszus szította s ezek az ellentétek az új hitközség megalakulása után is tovább tartottak. Az új hitközség Klein Mór személyében választotta meg első rabbiját, templomot épített és metszőt is választott. Az anyahitközség rabbija iszurt -t adott ki az új hitközség temploma, rabbija és metszője ellen. Az új hitközség, melyet a folytonos harcok is gyöngítettek, nem sokáig bírta az adminisztrációs terheket a csakhamar fizetésképtelen lett. A templomot elárverezték s az Weinberger Albert az orthodox hitközség elnökének tulajdonába ment át. Az ő halála után a templom új tulajdonosai Virányi Sándor és Kardos Emil ismét visszaadták a templomot a hitközségnek, mely az istentiszteleteket egy ideig a mai magyar kaszinó könyvtári helyiségeiben tartotta meg. Klein Mór 1875. Pápára távozott, utóda a rabbiszékben Friedlieber Ignác, majd Deutsch Márton lett, akinek távozása óta a rabbiállás betöltetlen. A rabbit időnként vendéghitszónokok helyettesítik, a hitközség hanyatlása következtében gyakran felmerül az újból való egyesülés gondolata is, de eredménytelenül. 1906-ban a hitközség elvetette a kongresszusi elnevezést és status quo ante alapra helyezkedett. A hitközség történetével Horovitz Mór foglalkozott behatóan a következő munkákban : Az ungvári zsidó adatok : Ungvári zsidó családi naptár és Az ungvári zsidóiskola története. A hithitközség 20,000 ?K-s évi költségvetéssel dolgozik, melynek egy részét szociális és filantropikus célokra fordítja. A hitközség lélekszáma kb. 500, az adófizető tagok száma 110, akiknek legnagyobb része kereskedő, orvos, ügyvéd stb. Külön Chevra Kadisája nincs a hitközségnek, de létesített egy Szeretet nőegyletet, mely Bródy Béláné elnöklete alatt áll. A hitközség mai vezetősége : Hámos Lipót elnök, Vas Ignác alelnök, Scheiber Adolf pénztáros, Scheiber Imre titkár, Róth Sándor gondnok és húsz tagú választmány.

15181.ht

CÍMSZÓ Ungvá

SZÓCIKK Ungvá Uzhoro Cs.-Szl v törv hat jogga felruházot város Un vm 20.21 lak. ebbő 530 zsidó A U.- orthodo hitközsé körülbelü 20 éves rendelkezésr áll adatokbó ne lehe megállapítan telje pontosan hog miko alakul meg A bizonyos hog 177 előtt vag legaláb i ebbe a évben mer u a létesített hitközsé Chevr Kadisát ami eg hitközsé levéltárába őrzöt hébe nyelv okira tanúsít hitközsé alapító é els elöljáró Lé Weinberger Pollacse Heimann Reisman Li é Meisel Józse voltak akikrő azonba közelebb adatain nincsenek hitközsé gyor tempóba fejlődöt mé pedi szigorúa hagyományo irányba tagjaina szám egyr növekedett úgyhog m U Ruszinszkóna egyi legnagyob hitközsége Abban hog nag múlt hitközsé valláso élet mindi tradíció álta megszabot kerete közöt mozgott kétségtelenü nag rész va rabbiknak aki munkásságukka valamennyie valláso éle elmélyítésér törekedtek Fennállás ót hitközsé élé tí nagyhírű tudó főrabb állott Els rabb Reisman Léb volt ak minteg 18 évve ezelőt hal me U.-on Utóda időrendbe Richtzei Gedalja Frie Jud megh 181 Weinre Mordisch Helle Hersc megh 1835 Óbudá Eisenstädte Maye 1835-185 Eisenstädte Menache 1852-186 Mannheime Herman 1870-188 Lő Lázá talmudtudásáró é jámborságáró messz földö híre főrabb 1887-191 é Grünwal Lipót ak 1921-tő 1928 bekövetkezet halálái működött Egyelőr minde bizonnya rövi idei rabbiszé betöltetlen hitközségne töb templom van Poa Cede egyesüle alapítványtemplom 1855 épült Klaus egyesüle 1908 létesítet templomot dísze nag templomo 1904 avattá fel neológo templom pedi 1868 épült valláso nevelé céljai szolgálj jesiva mel Grünwal főrabb elhalálozás miat ideiglenese szünetel tovább Talmu Tóra melye Eisenstädte főrabb alapított állandóa 24 növendé látogat hitközsé év 60,00 ?K- fordí Talmu Tór fenntartására hitközségne va mé elem népiskoláj is mel tanerős hitközsé intézményei Zsidó-kórház mel 1807 létesül azót modern nagyszabás intézménny fejlődöt é népkonyha mel so szegén embe ellátásáró gondoskodik hitközsé magasab pozíció betölt tagjai Kornstei Jáno város kapitán é Rei Artú főtörzsorvos hitközsé neveseb szülöttei Pászto Árpá ír l o Vedre Már szobrás l o Loui Felbermann Londonba él ír é Weinman Fülö budapest közjegyző hitközsé év 960,00 ?K- költségvetésse dolgozi 140,00 ?K- köl szociáli é filantropiku célokra Töb nagyob alapítvány i keze hitközség melyeke tagja létesítette különböző főle jótékon célokra hitközsé múltjáva Horovit Mó tanít zsid hitközsé történet c 1912 megjelen munkáj foglalkozik legközeleb pedi eg Chevr Kadis történeté feldolgoz munk kerü kiadá alá melyne Reisman Emmanue szentegylet titká szerzője hitközsé anyakönyv területéhe a U.- szolgabíró kerüle községe tartoznak Lélekszám 8000 családo szám 2000 adó 800-a fizetnek Foglalkozá szerint 5 nagykereskedő 6 gazdálkodó 1 katon 40 kereskedő 4 ügyvéd 2 köztisztviselő 2 orvos számo magántisztviselő iparos mérnö é magánzó Közadakozásbó minteg 200-a élnek hitközségne világháborúba rész vet tagja közü 1 eset el hitközsé ma vezetősége Mermelstei Vilmo elnök Deutsc Jen é Brau Mó alelnökök Groszman Hermann Herskovit Berná gondnokok Blu Fülö pénztárnok Schnec Jen ellenőr Öszterreiche Mayer Bród Mó é He Maye alrabbik Rosenber Józse Chevr Kadis elnöke Gel Mó főgondnoka Reisman Emánue titkár é Fischgrun Sándo anyakönyvvezető A U.- kongresszus hitközsé 186 végé alakul meg má jóva megalakulá előt ké pártr szakad hitközség konzervatívokka szembe áll reformpártna Weinman Lipó vol vezére ké pár között ellentéte kongresszu szított eze a ellentéte a ú hitközsé megalakulás utá i továb tartottak A ú hitközsé Klei Mó személyébe választott me els rabbiját templomo építet é metsző i választott A anyahitközsé rabbij iszur - adot k a ú hitközsé temploma rabbij é metszőj ellen A ú hitközség melye folytono harco i gyöngítettek ne sokái bírt a adminisztráció terheke csakhama fizetésképtele lett templomo elárverezté a Weinberge Alber a orthodo hitközsé elnökéne tulajdonáb men át A halál utá templo ú tulajdonosa Virány Sándo é Kardo Emi ismé visszaadtá templomo hitközségnek mel a istentiszteleteke eg idei ma magya kaszin könyvtár helyiségeibe tartott meg Klei Mó 1875 Pápár távozott utód rabbiszékbe Friedliebe Ignác maj Deutsc Márto lett akine távozás ót rabbiállá betöltetlen rabbi időnkén vendéghitszónoko helyettesítik hitközsé hanyatlás következtébe gyakra felmerü a újbó val egyesülé gondolat is d eredménytelenül 1906-ba hitközsé elvetett kongresszus elnevezés é statu qu ant alapr helyezkedett hitközsé történetéve Horovit Mó foglalkozot behatóa következ munkákba A ungvár zsid adato Ungvár zsid család naptá é A ungvár zsidóiskol története hithitközsé 20,00 ?K- év költségvetésse dolgozik melyne eg részé szociáli é filantropiku célokr fordítja hitközsé lélekszám kb 500 a adófizet tago szám 110 akikne legnagyob rész kereskedő orvos ügyvé stb Külö Chevr Kadisáj ninc hitközségnek d létesítet eg Szerete nőegyletet mel Bród Bélán elnöklet alat áll hitközsé ma vezetőség Hámo Lipó elnök Va Igná alelnök Scheibe Adol pénztáros Scheibe Imr titkár Rót Sándo gondno é hús tag választmány

15181.h

CÍMSZ Ungv

SZÓCIK Ungv Uzhor Cs.-Sz tör ha jogg felruházo váro U v 20.2 lak ebb 53 zsid U. orthod hitközs körülbel 2 éve rendelkezés ál adatokb n leh megállapíta telj pontosa ho mik alaku me bizonyo ho 17 előt va legalá ebb évbe me létesítet hitközs Chev Kadisá am e hitközs levéltáráb őrzö héb nyel okir tanúsí hitközs alapít el elöljár L Weinberge Pollacs Heiman Reisma L Meise Józs volta akikr azonb közeleb adatai nincsene hitközs gyo tempób fejlődö m ped szigorú hagyomány irányb tagjain szá egy növekedet úgyho Ruszinszkón egy legnagyo hitközség Abba ho na múl hitközs vallás éle mind tradíci ált megszabo keret közö mozgot kétségtelen na rés v rabbikna ak munkásságukk valamennyi vallás él elmélyítésé törekedte Fennállá ó hitközs él t nagyhír tud főrab állot El rab Reisma Lé vol a minte 1 évv ezelő ha m U.-o Utód időrendb Richtze Gedalj Fri Ju meg 18 Weinr Mordisc Hell Hers meg 183 Óbud Eisenstädt May 1835-18 Eisenstädt Menach 1852-18 Mannheim Herma 1870-18 L Láz talmudtudásár jámborságár mess föld hír főrab 1887-19 Grünwa Lipó a 1921-t 192 bekövetkeze halálá működöt Egyelő mind bizonny röv ide rabbisz betöltetle hitközségn tö templo va Po Ced egyesül alapítványtemplo 185 épül Klau egyesül 190 létesíte templomo dísz na templom 190 avatt fe neológ templo ped 186 épül vallás nevel célja szolgál jesiv me Grünwa főrab elhalálozá mia ideiglenes szünete továb Talm Tór mely Eisenstädt főrab alapítot állandó 2 növend látoga hitközs é 60,0 ?K ford Talm Tó fenntartásár hitközségn v m ele népiskolá i me tanerő hitközs intézménye Zsidó-kórhá me 180 létesü azó moder nagyszabá intézménn fejlődö népkonyh me s szegé emb ellátásár gondoskodi hitközs magasa pozíci betöl tagja Kornste Ján váro kapitá Re Art főtörzsorvo hitközs nevese szülötte Pászt Árp í Vedr Má szobrá Lou Felberman Londonb é í Weinma Fül budapes közjegyz hitközs é 960,0 ?K költségvetéss dolgoz 140,0 ?K kö szociál filantropik célokr Tö nagyo alapítván kez hitközsé melyek tagj létesített különböz fől jótéko célokr hitközs múltjáv Horovi M taní zsi hitközs történe 191 megjele munká foglalkozi legközele ped e Chev Kadi történet feldolgo mun ker kiad al melyn Reisma Emmanu szentegyle titk szerzőj hitközs anyaköny területéh U. szolgabír kerül község tartozna Lélekszá 800 család szá 200 ad 800- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked gazdálkod kato 4 keresked ügyvé köztisztvisel orvo szám magántisztvisel iparo mérn magánz Közadakozásb minte 200- élne hitközségn világháborúb rés ve tagj köz ese e hitközs m vezetőség Mermelste Vilm elnö Deuts Je Bra M alelnökö Groszma Herman Herskovi Bern gondnoko Bl Fül pénztárno Schne Je ellenő Öszterreich Maye Bró M H May alrabbi Rosenbe Józs Chev Kadi elnök Ge M főgondnok Reisma Emánu titká Fischgru Sánd anyakönyvvezet U. kongresszu hitközs 18 vég alaku me m jóv megalakul elő k párt szaka hitközsé konzervatívokk szemb ál reformpártn Weinma Lip vo vezér k pá közöt ellentét kongressz szítot ez ellentét hitközs megalakulá ut tová tartotta hitközs Kle M személyéb választot m el rabbijá templom építe metsz választot anyahitközs rabbi iszu ado hitközs templom rabbi metsző elle hitközsé mely folyton harc gyöngítette n soká bír adminisztráci terhek csakham fizetésképtel let templom elárverezt Weinberg Albe orthod hitközs elnökén tulajdoná me á halá ut templ tulajdonos Virán Sánd Kard Em ism visszaadt templom hitközségne me istentiszteletek e ide m magy kaszi könyvtá helyiségeib tartot me Kle M 187 Pápá távozot utó rabbiszékb Friedlieb Igná ma Deuts Márt let akin távozá ó rabbiáll betöltetle rabb időnké vendéghitszónok helyettesíti hitközs hanyatlá következtéb gyakr felmer újb va egyesül gondola i eredménytelenü 1906-b hitközs elvetet kongresszu elnevezé stat q an alap helyezkedet hitközs történetév Horovi M foglalkozo beható követke munkákb ungvá zsi adat Ungvá zsi csalá napt ungvá zsidóisko történet hithitközs 20,0 ?K é költségvetéss dolgozi melyn e rész szociál filantropik célok fordítj hitközs lélekszá k 50 adófize tag szá 11 akikn legnagyo rés keresked orvo ügyv st Kül Chev Kadisá nin hitközségne létesíte e Szeret nőegylete me Bró Bélá elnökle ala ál hitközs m vezetősé Hám Lip elnö V Ign alelnö Scheib Ado pénztáro Scheib Im titká Ró Sánd gondn hú ta választmán

15181.

CÍMS Ung

SZÓCI Ung Uzho Cs.-S tö h jog felruház vár 20. la eb 5 zsi U ortho hitköz körülbe év rendelkezé á adatok le megállapít tel pontos h mi alak m bizony h 1 elő v legal eb évb m létesíte hitköz Che Kadis a hitköz levéltárá őrz hé nye oki tanús hitköz alapí e elöljá Weinberg Pollac Heima Reism Meis Józ volt akik azon közele adata nincsen hitköz gy tempó fejlőd pe szigor hagyomán irány tagjai sz eg növekede úgyh Ruszinszkó eg legnagy hitközsé Abb h n mú hitköz vallá él min tradíc ál megszab kere köz mozgo kétségtele n ré rabbikn a munkásságuk valamenny vallá é elmélyítés törekedt Fennáll hitköz é nagyhí tu főra állo E ra Reism L vo mint év ezel h U.- Utó időrend Richtz Gedal Fr J me 1 Wein Mordis Hel Her me 18 Óbu Eisenstäd Ma 1835-1 Eisenstäd Menac 1852-1 Mannhei Herm 1870-1 Lá talmudtudásá jámborságá mes föl hí főra 1887-1 Grünw Lip 1921- 19 bekövetkez halál működö Egyel min bizonn rö id rabbis betöltetl hitközség t templ v P Ce egyesü alapítványtempl 18 épü Kla egyesü 19 létesít templom dís n templo 19 avat f neoló templ pe 18 épü vallá neve célj szolgá jesi m Grünw főra elhaláloz mi ideiglene szünet tová Tal Tó mel Eisenstäd főra alapíto álland növen látog hitköz 60, ? for Tal T fenntartásá hitközség el népiskol m taner hitköz intézmény Zsidó-kórh m 18 létes az mode nagyszab intézmén fejlőd népkony m szeg em ellátásá gondoskod hitköz magas pozíc betö tagj Kornst Já vár kapit R Ar főtörzsorv hitköz neves szülött Pász Ár Ved M szobr Lo Felberma London Weinm Fü budape közjegy hitköz 960, ? költségvetés dolgo 140, ? k szociá filantropi célok T nagy alapítvá ke hitközs melye tag létesítet különbö fő jóték célok hitköz múltjá Horov tan zs hitköz történ 19 megjel munk foglalkoz legközel pe Che Kad történe feldolg mu ke kia a mely Reism Emman szentegyl tit szerző hitköz anyakön területé U szolgabí kerü közsé tartozn Léleksz 80 csalá sz 20 a 800 fizetn Foglalko szeri nagykereske gazdálko kat kereske ügyv köztisztvise orv szá magántisztvise ipar mér magán Közadakozás mint 200 éln hitközség világháború ré v tag kö es hitköz vezetősé Mermelst Vil eln Deut J Br alelnök Groszm Herma Herskov Ber gondnok B Fü pénztárn Schn J ellen Öszterreic May Br Ma alrabb Rosenb Józ Che Kad elnö G főgondno Reism Emán titk Fischgr Sán anyakönyvveze U kongressz hitköz 1 vé alak m jó megalaku el pár szak hitközs konzervatívok szem á reformpárt Weinm Li v vezé p közö ellenté kongress szíto e ellenté hitköz megalakul u tov tartott hitköz Kl személyé választo e rabbij templo épít mets választo anyahitköz rabb isz ad hitköz templo rabb metsz ell hitközs mel folyto har gyöngített sok bí adminisztrác terhe csakha fizetésképte le templo elárverez Weinber Alb ortho hitköz elnöké tulajdon m hal u temp tulajdono Virá Sán Kar E is visszaad templo hitközségn m istentisztelete id mag kasz könyvt helyiségei tarto m Kl 18 Páp távozo ut rabbiszék Friedlie Ign m Deut Már le aki távoz rabbiál betöltetl rab időnk vendéghitszóno helyettesít hitköz hanyatl következté gyak felme új v egyesü gondol eredménytelen 1906- hitköz elvete kongressz elnevez sta a ala helyezkede hitköz történeté Horov foglalkoz behat követk munkák ungv zs ada Ungv zs csal nap ungv zsidóisk történe hithitköz 20, ? költségvetés dolgoz mely rés szociá filantropi célo fordít hitköz léleksz 5 adófiz ta sz 1 akik legnagy ré kereske orv ügy s Kü Che Kadis ni hitközségn létesít Szere nőegylet m Br Bél elnökl al á hitköz vezetős Há Li eln Ig aleln Schei Ad pénztár Schei I titk R Sán gond h t választmá

15181

CÍM Un

SZÓC Un Uzh Cs.- t jo felruhá vá 20 l e zs orth hitkö körülb é rendelkez adato l megállapí te ponto m ala bizon el lega e év létesít hitkö Ch Kadi hitkö levéltár őr h ny ok tanú hitkö alap elölj Weinber Polla Heim Reis Mei Jó vol aki azo közel adat nincse hitkö g temp fejlő p szigo hagyomá irán tagja s e növeked úgy Ruszinszk e legnag hitközs Ab m hitkö vall é mi tradí á megsza ker kö mozg kétségtel r rabbik munkásságu valamenn vall elmélyíté töreked Fennál hitkö nagyh t főr áll r Reis v min é eze U. Ut időren Richt Geda F m Wei Mordi He He m 1 Ób Eisenstä M 1835- Eisenstä Mena 1852- Mannhe Her 1870- L talmudtudás jámborság me fö h főr 1887- Grün Li 1921 1 bekövetke halá működ Egye mi bizon r i rabbi betöltet hitközsé temp C egyes alapítványtemp 1 ép Kl egyes 1 létesí templo dí templ 1 ava neol temp p 1 ép vall nev cél szolg jes Grün főr elhalálo m ideiglen szüne tov Ta T me Eisenstä főr alapít állan növe láto hitkö 60 fo Ta fenntartás hitközsé e népisko tane hitkö intézmén Zsidó-kór 1 léte a mod nagysza intézmé fejlő népkon sze e ellátás gondosko hitkö maga pozí bet tag Korns J vá kapi A főtörzsor hitkö neve szülöt Pás Á Ve szob L Felberm Londo Wein F budap közjeg hitkö 960 költségveté dolg 140 szoci filantrop célo nag alapítv k hitköz mely ta létesíte különb f jóté célo hitkö múltj Horo ta z hitkö törté 1 megje mun foglalko legköze p Ch Ka történ feldol m k ki mel Reis Emma szentegy ti szerz hitkö anyakö terület szolgab ker közs tartoz Léleks 8 csal s 2 80 fizet Foglalk szer nagykeresk gazdálk ka keresk ügy köztisztvis or sz magántisztvis ipa mé magá Közadakozá min 20 él hitközsé világhábor r ta k e hitkö vezetős Mermels Vi el Deu B alelnö Grosz Herm Hersko Be gondno F pénztár Sch elle Öszterrei Ma B M alrab Rosen Jó Ch Ka eln főgondn Reis Emá tit Fischg Sá anyakönyvvez kongress hitkö v ala j megalak e pá sza hitköz konzervatívo sze reformpár Wein L vez köz ellent kongres szít ellent hitkö megalaku to tartot hitkö K személy választ rabbi templ épí met választ anyahitkö rab is a hitkö templ rab mets el hitköz me folyt ha gyöngítet so b adminisztrá terh csakh fizetésképt l templ elárvere Weinbe Al orth hitkö elnök tulajdo ha tem tulajdon Vir Sá Ka i visszaa templ hitközség istentisztelet i ma kas könyv helyisége tart K 1 Pá távoz u rabbiszé Friedli Ig Deu Má l ak távo rabbiá betöltet ra időn vendéghitszón helyettesí hitkö hanyat következt gya felm ú egyes gondo eredménytele 1906 hitkö elvet kongress elneve st al helyezked hitkö történet Horo foglalko beha követ munká ung z ad Ung z csa na ung zsidóis történ hithitkö 20 költségveté dolgo mel ré szoci filantrop cél fordí hitkö léleks adófi t s aki legnag r keresk or üg K Ch Kadi n hitközség létesí Szer nőegyle B Bé elnök a hitkö vezető H L el I alel Sche A pénztá Sche tit Sá gon választm

1518

CÍ U

SZÓ U Uz Cs. j felruh v 2 z ort hitk körül rendelke adat megállap t pont al bizo e leg é létesí hitk C Kad hitk levéltá ő n o tan hitk ala elöl Weinbe Poll Hei Rei Me J vo ak az köze ada nincs hitk tem fejl szig hagyom irá tagj növeke úg Ruszinsz legna hitköz A hitk val m trad megsz ke k moz kétségte rabbi munkásság valamen val elmélyít töreke Fenná hitk nagy fő ál Rei mi ez U U időre Rich Ged We Mord H H Ó Eisenst 1835 Eisenst Men 1852 Mannh He 1870 talmudtudá jámborsá m f fő 1887 Grü L 192 bekövetk hal műkö Egy m bizo rabb betölte hitközs tem egye alapítványtem é K egye létes templ d temp av neo tem é val ne cé szol je Grü fő elhalál ideigle szün to T m Eisenst fő alapí álla növ lát hitk 6 f T fenntartá hitközs népisk tan hitk intézmé Zsidó-kó lét mo nagysz intézm fejl népko sz ellátá gondosk hitk mag poz be ta Korn v kap főtörzso hitk nev szülö Pá V szo Felber Lond Wei buda közje hitk 96 költségvet dol 14 szoc filantro cél na alapít hitkö mel t létesít külön jót cél hitk múlt Hor t hitk tört megj mu foglalk legköz C K törté feldo k me Rei Emm szenteg t szer hitk anyak terüle szolga ke köz tarto Lélek csa 8 fize Foglal sze nagykeres gazdál k keres üg köztisztvi o s magántisztvi ip m mag Közadakoz mi 2 é hitközs világhábo t hitk vezető Mermel V e De aleln Gros Her Hersk B gondn pénztá Sc ell Öszterre M alra Rose J C K el főgond Rei Em ti Fisch S anyakönyvve kongres hitk al megala p sz hitkö konzervatív sz reformpá Wei ve kö ellen kongre szí ellen hitk megalak t tarto hitk személ válasz rabb temp ép me válasz anyahitk ra i hitk temp ra met e hitkö m foly h gyöngíte s adminisztr ter csak fizetéskép temp elárver Weinb A ort hitk elnö tulajd h te tulajdo Vi S K vissza temp hitközsé istentisztele m ka köny helyiség tar P távo rabbisz Friedl I De M a táv rabbi betölte r idő vendéghitszó helyettes hitk hanya következ gy fel egye gond eredménytel 190 hitk elve kongres elnev s a helyezke hitk történe Hor foglalk beh köve munk un a Un cs n un zsidói törté hithitk 2 költségvet dolg me r szoc filantro cé ford hitk lélek adóf ak legna keres o ü C Kad hitközsé létes Sze nőegyl B elnö hitk vezet e ale Sch pénzt Sch ti S go választ