15197.htm

CÍMSZÓ: Uzsora

SZÓCIKK: "is (l. Bazini vérvád). A spanyol zsidóság kiűzésénél is döntő szerepet játszott a tartozásoktól való szabadulás épen katolikus Ferdinánd részéről s ezzel kapcsolatosan a zsidók vagyonának elvétele, mint az magának Ludovicus a Paramon inkvizítornak művéből kitűnik. A középkori pápák egy része, a pénzgazdaság fejlődését meg nem értve, számos alkalommal eltiltotta a fejedelmeket a kamatszedés megengedésétől, de ez kivihetetlen volt. Legtipikusabb példát Anglia története nyújtja. Itt a XIII. sz. végén a zsidókat kiűzték U. címén, valójában azonban azért, hogy koholt vádak alapján vagyonukat elkobozhassák, ami meg is történt. A gazdasági élet fejlettsége szükségessé tette, hogy a pénzváltó zsidók helyét a náluk aránytalanul kevesebb rizikóval dolgozó, ellenben privilegizált lombardi pénzkereskedők foglalják el. Nem sokkal később azonban ezeket a közvélemény a pápa uzsorásainak nevezte s nyíltan hangoztatta, hogy sokkal irgalmatlanabbak, minta zsidók voltak (v. ö. Brodnitz, «Wirtschaftsgeschichte Englands» I.). Főleg azt kell tekintetbe venni annak a megértésénél és megítélésénél, hogy a zsidók U.-sok voltak-e, hogy milyen kockázattal dolgoztak. A zsidónak fejadót kellett fizetnie, de ezenkívül helypénzt, a város elhagyása és másikba költözése esetén úti-, vásári- és újabb fejadót, külön adót a tartományi fejedelmeknek, a városnak stb., úgy, hogy mai megállapítás szerint a nagyon soknak látszó esetleges 70% egyáltalában nem hozhatott különösebb hasznot a középkor jogtalan zsidójának. Épen ezért a legtöbb modern gazdaságtörténész (Sombart, Brentano, Oppenheimer) nem tekintik U.-kamatnak a középkori zsidók által szedett kamatot, míg pl. Bücher, a legkiválóbb gazdaságtörténészek egyike, mégis U.-nak tekinti azt. Egyébként a kamat országonként és időnként változott. A francia zsidók ki űzetésük előtt Philippe Auguste alatt a XIII. sz.- ban évi 43%-ot szedhettek, Szicíliában II. Frigyes ugyanazon században 10%-ot engedélyez, Castiliában X. Alfonz pedig 25%-ot, de a cortes ezt redukálta. A zsidó olykor még behajtani sem tudta követelését, sőt maguk az uralkodók fosztották meg kihelyezett tőkéitől, mert felmentették a keresztény adósokat a zsidóktól kapott kölcsönök visszafizetése alól. Mégis a szóbeszéd és rágalom évszázadokon át U.-soknak bélyegezte a zsidókat, jóllehet mindenütt kimutatható, hogy ők csupán úttörői voltak a pénz- és hitelgazdálkodásnak az egész művelt világon s ahol azzal a keresztények foglalkoztak (pl. Hansa-városok, Lombardia stb.), ott ugyanilyen, vagy még magasabb kamatra adtak pénzt a keresztény bankárok, akiknek a jogrend nagyobb védelmet nyújtott s akiknek a kockázata aránytalanul kevesebb volt, mint a pénzkereskedésre ráutalt zsidók. (Az U. magyarországi vonatkozásait l. Pénzüzletnél.) Irodalom. Sombart, «Die Juden und das Wirtschaftsleben» (II. kiad.) : u. a. «Der Kapitalismus» (II. kiad.) ; Endemann, «Die nationalökonomischen Grundsätze der kanonischen Rechtslehre (1863) ; Ashley, «Introduction to the Economie History of England (1888, 2 k.) ; Brodnitz, «Englische Wirtschaftsgeschichte (1918) ; Scherer, «Rechtsverhältnisse der Judens»; Bücher, «Die Bevölkerung der Stadt Frankfurt im Mittelalter»; Schipper, Anfänge d. Kapitalizmus bei den abendlandischen Juden (1907.)"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5197. címszó a lexikon => 930. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15197.htm

CÍMSZÓ: Uzsora

SZÓCIKK: is l. Bazini vérvád . A spanyol zsidóság kiűzésénél is döntő szerepet játszott a tartozásoktól való szabadulás épen katolikus Ferdinánd részéről s ezzel kapcsolatosan a zsidók vagyonának elvétele, mint az magának Ludovicus a Paramon inkvizítornak művéből kitűnik. A középkori pápák egy része, a pénzgazdaság fejlődését meg nem értve, számos alkalommal eltiltotta a fejedelmeket a kamatszedés megengedésétől, de ez kivihetetlen volt. Legtipikusabb példát Anglia története nyújtja. Itt a XIII. sz. végén a zsidókat kiűzték U. címén, valójában azonban azért, hogy koholt vádak alapján vagyonukat elkobozhassák, ami meg is történt. A gazdasági élet fejlettsége szükségessé tette, hogy a pénzváltó zsidók helyét a náluk aránytalanul kevesebb rizikóval dolgozó, ellenben privilegizált lombardi pénzkereskedők foglalják el. Nem sokkal később azonban ezeket a közvélemény a pápa uzsorásainak nevezte s nyíltan hangoztatta, hogy sokkal irgalmatlanabbak, minta zsidók voltak v. ö. Brodnitz, Wirtschaftsgeschichte Englands I. . Főleg azt kell tekintetbe venni annak a megértésénél és megítélésénél, hogy a zsidók U.-sok voltak-e, hogy milyen kockázattal dolgoztak. A zsidónak fejadót kellett fizetnie, de ezenkívül helypénzt, a város elhagyása és másikba költözése esetén úti-, vásári- és újabb fejadót, külön adót a tartományi fejedelmeknek, a városnak stb., úgy, hogy mai megállapítás szerint a nagyon soknak látszó esetleges 70% egyáltalában nem hozhatott különösebb hasznot a középkor jogtalan zsidójának. Épen ezért a legtöbb modern gazdaságtörténész Sombart, Brentano, Oppenheimer nem tekintik U.-kamatnak a középkori zsidók által szedett kamatot, míg pl. Bücher, a legkiválóbb gazdaságtörténészek egyike, mégis U.-nak tekinti azt. Egyébként a kamat országonként és időnként változott. A francia zsidók ki űzetésük előtt Philippe Auguste alatt a XIII. sz.- ban évi 43%-ot szedhettek, Szicíliában II. Frigyes ugyanazon században 10%-ot engedélyez, Castiliában X. Alfonz pedig 25%-ot, de a cortes ezt redukálta. A zsidó olykor még behajtani sem tudta követelését, sőt maguk az uralkodók fosztották meg kihelyezett tőkéitől, mert felmentették a keresztény adósokat a zsidóktól kapott kölcsönök visszafizetése alól. Mégis a szóbeszéd és rágalom évszázadokon át U.-soknak bélyegezte a zsidókat, jóllehet mindenütt kimutatható, hogy ők csupán úttörői voltak a pénz- és hitelgazdálkodásnak az egész művelt világon s ahol azzal a keresztények foglalkoztak pl. Hansa-városok, Lombardia stb. , ott ugyanilyen, vagy még magasabb kamatra adtak pénzt a keresztény bankárok, akiknek a jogrend nagyobb védelmet nyújtott s akiknek a kockázata aránytalanul kevesebb volt, mint a pénzkereskedésre ráutalt zsidók. Az U. magyarországi vonatkozásait l. Pénzüzletnél. Irodalom. Sombart, Die Juden und das Wirtschaftsleben II. kiad. : u. a. Der Kapitalismus II. kiad. ; Endemann, Die nationalökonomischen Grundsätze der kanonischen Rechtslehre 1863 ; Ashley, Introduction to the Economie History of England 1888, 2 k. ; Brodnitz, Englische Wirtschaftsgeschichte 1918 ; Scherer, Rechtsverhältnisse der Judens ; Bücher, Die Bevölkerung der Stadt Frankfurt im Mittelalter ; Schipper, Anfänge d. Kapitalizmus bei den abendlandischen Juden 1907.

15197.ht

CÍMSZÓ Uzsor

SZÓCIKK i l Bazin vérvá spanyo zsidósá kiűzéséné i dönt szerepe játszot tartozásoktó val szabadulá épe katoliku Ferdinán részérő ezze kapcsolatosa zsidó vagyonána elvétele min a magána Ludovicu Paramo inkvizítorna művébő kitűnik középkor pápá eg része pénzgazdasá fejlődésé me ne értve számo alkalomma eltiltott fejedelmeke kamatszedé megengedésétől d e kivihetetle volt Legtipikusab példá Angli történet nyújtja It XIII sz végé zsidóka kiűzté U címén valójába azonba azért hog kohol váda alapjá vagyonuka elkobozhassák am me i történt gazdaság éle fejlettség szükségess tette hog pénzvált zsidó helyé nálu aránytalanu keveseb rizikóva dolgozó ellenbe privilegizál lombard pénzkereskedő foglaljá el Ne sokka későb azonba ezeke közvélemén páp uzsorásaina nevezt nyílta hangoztatta hog sokka irgalmatlanabbak mint zsidó volta v ö Brodnitz Wirtschaftsgeschicht England I Főle az kel tekintetb venn anna megértéséné é megítélésénél hog zsidó U.-so voltak-e hog milye kockázatta dolgoztak zsidóna fejadó kellet fizetnie d ezenkívü helypénzt váro elhagyás é másikb költözés eseté úti- vásári é újab fejadót külö adó tartomány fejedelmeknek városna stb. úgy hog ma megállapítá szerin nagyo sokna látsz esetlege 70 egyáltalába ne hozhatot különöseb haszno középko jogtala zsidójának Épe ezér legtöb moder gazdaságtörténés Sombart Brentano Oppenheime ne tekinti U.-kamatna középkor zsidó álta szedet kamatot mí pl Bücher legkiválób gazdaságtörténésze egyike mégi U.-na tekint azt Egyébkén kama országonkén é időnkén változott franci zsidó k űzetésü előt Philipp August alat XIII sz. ba év 43%-o szedhettek Szicíliába II Frigye ugyanazo századba 10%-o engedélyez Castiliába X Alfon pedi 25%-ot d corte ez redukálta zsid olyko mé behajtan se tudt követelését ső magu a uralkodó fosztottá me kihelyezet tőkéitől mer felmentetté keresztén adósoka zsidóktó kapot kölcsönö visszafizetés alól Mégi szóbeszé é rágalo évszázadoko á U.-sokna bélyegezt zsidókat jóllehe mindenüt kimutatható hog ő csupá úttörő volta pénz é hitelgazdálkodásna a egés művel világo aho azza kereszténye foglalkozta pl Hansa-városok Lombardi stb ot ugyanilyen vag mé magasab kamatr adta pénz keresztén bankárok akikne jogren nagyob védelme nyújtot akikne kockázat aránytalanu keveseb volt min pénzkereskedésr ráutal zsidók A U magyarország vonatkozásai l Pénzüzletnél Irodalom Sombart Di Jude un da Wirtschaftslebe II kiad u a De Kapitalismu II kiad Endemann Di nationalökonomische Grundsätz de kanonische Rechtslehr 186 Ashley Introductio t th Economi Histor o Englan 1888 k Brodnitz Englisch Wirtschaftsgeschicht 191 Scherer Rechtsverhältniss de Juden Bücher Di Bevölkerun de Stad Frankfur i Mittelalte Schipper Anfäng d Kapitalizmu be de abendlandische Jude 1907

15197.h

CÍMSZ Uzso

SZÓCIK Bazi vérv spany zsidós kiűzésén dön szerep játszo tartozásokt va szabadul ép katolik Ferdiná részér ezz kapcsolatos zsid vagyonán elvétel mi magán Ludovic Param inkvizítorn művéb kitűni középko páp e rész pénzgazdas fejlődés m n értv szám alkalomm eltiltot fejedelmek kamatszed megengedésétő kivihetetl vol Legtipikusa péld Angl történe nyújtj I XII s vég zsidók kiűzt címé valójáb azonb azér ho koho vád alapj vagyonuk elkobozhassá a m történ gazdasá él fejlettsé szükséges tett ho pénzvál zsid hely nál aránytalan kevese rizikóv dolgoz ellenb privilegizá lombar pénzkeresked foglalj e N sokk késő azonb ezek közvélemé pá uzsorásain nevez nyílt hangoztatt ho sokk irgalmatlanabba min zsid volt Brodnit Wirtschaftsgeschich Englan Fől a ke tekintet ven ann megértésén megítéléséné ho zsid U.-s voltak- ho mily kockázatt dolgozta zsidón fejad kelle fizetni ezenkív helypénz vár elhagyá másik költözé eset úti vásár úja fejadó kül ad tartomán fejedelmekne városn stb úg ho m megállapít szeri nagy sokn láts esetleg 7 egyáltaláb n hozhato különöse haszn középk jogtal zsidójána Ép ezé legtö mode gazdaságtörténé Sombar Brentan Oppenheim n tekint U.-kamatn középko zsid ált szede kamato m p Büche legkiváló gazdaságtörténész egyik még U.-n tekin az Egyébké kam országonké időnké változot franc zsid űzetés elő Philip Augus ala XII sz b é 43%- szedhette Szicíliáb I Frigy ugyanaz századb 10%- engedélye Castiliáb Alfo ped 25%-o cort e redukált zsi olyk m behajta s tud követelésé s mag uralkod fosztott m kihelyeze tőkéitő me felmentett kereszté adósok zsidókt kapo kölcsön visszafizeté aló Még szóbesz rágal évszázadok U.-sokn bélyegez zsidóka jólleh mindenü kimutathat ho csup úttör volt pén hitelgazdálkodásn egé műve világ ah azz keresztény foglalkozt p Hansa-városo Lombard st o ugyanilye va m magasa kamat adt pén kereszté bankáro akikn jogre nagyo védelm nyújto akikn kockáza aránytalan kevese vol mi pénzkereskedés ráuta zsidó magyarorszá vonatkozása Pénzüzletné Irodalo Sombar D Jud u d Wirtschaftsleb I kia D Kapitalism I kia Endeman D nationalökonomisch Grundsät d kanonisch Rechtsleh 18 Ashle Introducti t Econom Histo Engla 188 Brodnit Englisc Wirtschaftsgeschich 19 Schere Rechtsverhältnis d Jude Büche D Bevölkeru d Sta Frankfu Mittelalt Schippe Anfän Kapitalizm b d abendlandisch Jud 190

15197.

CÍMS Uzs

SZÓCI Baz vér span zsidó kiűzésé dö szere játsz tartozások v szabadu é katoli Ferdin részé ez kapcsolato zsi vagyoná elvéte m magá Ludovi Para inkvizítor művé kitűn középk pá rés pénzgazda fejlődé ért szá alkalom eltilto fejedelme kamatsze megengedését kivihetet vo Legtipikus pél Ang történ nyújt XI vé zsidó kiűz cím valójá azon azé h koh vá alap vagyonu elkobozhass törté gazdas é fejletts szüksége tet h pénzvá zsi hel ná aránytala keves rizikó dolgo ellen privilegiz lomba pénzkereske foglal sok kés azon eze közvélem p uzsorásai neve nyíl hangoztat h sok irgalmatlanabb mi zsi vol Brodni Wirtschaftsgeschic Engla Fő k tekinte ve an megértésé megítélésén h zsi U.- voltak h mil kockázat dolgozt zsidó feja kell fizetn ezenkí helypén vá elhagy mási költöz ese út vásá új fejad kü a tartomá fejedelmekn város st ú h megállapí szer nag sok lát esetle egyáltalá hozhat különös hasz közép jogta zsidóján É ez legt mod gazdaságtörtén Somba Brenta Oppenhei tekin U.-kamat középk zsi ál szed kamat Büch legkivál gazdaságtörténés egyi mé U.- teki a Egyébk ka országonk időnk változo fran zsi űzeté el Phili Augu al XI s 43% szedhett Szicíliá Frig ugyana század 10% engedély Castiliá Alf pe 25%- cor redukál zs oly behajt tu követelés ma uralko fosztot kihelyez tőkéit m felmentet kereszt adóso zsidók kap kölcsö visszafizet al Mé szóbes rága évszázado U.-sok bélyege zsidók jólle minden kimutatha h csu úttö vol pé hitelgazdálkodás eg műv vilá a az keresztén foglalkoz Hansa-város Lombar s ugyanily v magas kama ad pé kereszt bankár akik jogr nagy védel nyújt akik kockáz aránytala keves vo m pénzkereskedé ráut zsid magyarorsz vonatkozás Pénzüzletn Irodal Somba Ju Wirtschaftsle ki Kapitalis ki Endema nationalökonomisc Grundsä kanonisc Rechtsle 1 Ashl Introduct Econo Hist Engl 18 Brodni Englis Wirtschaftsgeschic 1 Scher Rechtsverhältni Jud Büch Bevölker St Frankf Mittelal Schipp Anfä Kapitaliz abendlandisc Ju 19

15197

CÍM Uz

SZÓC Ba vé spa zsid kiűzés d szer játs tartozáso szabad katol Ferdi rész e kapcsolat zs vagyon elvét mag Ludov Par inkvizíto műv kitű közép p ré pénzgazd fejlőd ér sz alkalo eltilt fejedelm kamatsz megengedésé kivihete v Legtipiku pé An törté nyúj X v zsid kiű cí valój azo az ko v ala vagyon elkobozhas tört gazda fejlett szükség te pénzv zs he n aránytal keve rizik dolg elle privilegi lomb pénzkeresk fogla so ké azo ez közvéle uzsorása nev nyí hangozta so irgalmatlanab m zs vo Brodn Wirtschaftsgeschi Engl F tekint v a megértés megítélésé zs U. volta mi kockáza dolgoz zsid fej kel fizet ezenk helypé v elhag más költö es ú vás ú feja k tartom fejedelmek váro s megállap sze na so lá esetl egyáltal hozha különö has közé jogt zsidójá e leg mo gazdaságtörté Somb Brent Oppenhe teki U.-kama közép zs á sze kama Büc legkivá gazdaságtörténé egy m U. tek Egyéb k országon időn változ fra zs űzet e Phil Aug a X 43 szedhet Szicíli Fri ugyan száza 10 engedél Castili Al p 25% co reduká z ol behaj t követelé m uralk foszto kihelye tőkéi felmente keresz adós zsidó ka kölcs visszafize a M szóbe rág évszázad U.-so bélyeg zsidó jóll minde kimutath cs útt vo p hitelgazdálkodá e mű vil a kereszté foglalko Hansa-váro Lomba ugyanil maga kam a p keresz banká aki jog nag véde nyúj aki kocká aránytal keve v pénzkeresked ráu zsi magyarors vonatkozá Pénzüzlet Iroda Somb J Wirtschaftsl k Kapitali k Endem nationalökonomis Grunds kanonis Rechtsl Ash Introduc Econ His Eng 1 Brodn Engli Wirtschaftsgeschi Sche Rechtsverhältn Ju Büc Bevölke S Frank Mittela Schip Anf Kapitali abendlandis J 1

1519

CÍ U

SZÓ B v sp zsi kiűzé sze ját tartozás szaba kato Ferd rés kapcsola z vagyo elvé ma Ludo Pa inkvizít mű kit közé r pénzgaz fejlő é s alkal eltil fejedel kamats megengedés kivihet Legtipik p A tört nyú zsi ki c való az a k al vagyo elkobozha tör gazd fejlet szüksé t pénz z h arányta kev rizi dol ell privileg lom pénzkeres fogl s k az e közvél uzsorás ne ny hangozt s irgalmatlana z v Brod Wirtschaftsgesch Eng tekin megérté megítélés z U volt m kockáz dolgo zsi fe ke fize ezen helyp elha má költ e vá fej tarto fejedelme vár megálla sz n s l eset egyálta hozh külön ha köz jog zsidój le m gazdaságtört Som Bren Oppenh tek U.-kam közé z sz kam Bü legkiv gazdaságtörtén eg U te Egyé országo idő válto fr z űze Phi Au 4 szedhe Szicíl Fr ugya száz 1 engedé Castil A 25 c reduk o beha követel ural foszt kihely tőké felment keres adó zsid k kölc visszafiz szób rá évszáza U.-s bélye zsid jól mind kimutat c út v hitelgazdálkod m vi kereszt foglalk Hansa-vár Lomb ugyani mag ka keres bank ak jo na véd nyú ak kock arányta kev pénzkereske rá zs magyaror vonatkoz Pénzüzle Irod Som Wirtschafts Kapital Ende nationalökonomi Grund kanoni Rechts As Introdu Eco Hi En Brod Engl Wirtschaftsgesch Sch Rechtsverhält J Bü Bevölk Fran Mittel Schi An Kapital abendlandi