15245.htm

CÍMSZÓ: Vallásszédelgők

SZÓCIKK: Vallásszédelgők. 1438. táján Iszerlein Izrael bécsújhelyi rabbinak felhívták a figyelmét egy hitehagyott zsidóra, aki kitérését eltitkolta és Budán házasságot kötött egy zsidó nővel, anélkül, hogy kellő módon visszatért volna a zsidó vallásra. Ez az ember két ízben keresztelkedett meg az akkor garázdálkodó V. szokása szerint, akik megkeresztelkedtek, majd visszatértek, végül újra megkeresztelkedtek. Ilyen esetről egy félszázaddal később írt tudósítás is megemlékezik és felemlíti egy Salamon zsidónak a fiát, aki megkeresztelkedett, aztán visszatért, majd megint felvette a keresztséget és végül Sopronban újra visszatért a zsidó hitre. Ez a fiatal vallásszédelgő sok bajt zúdított a soproni zsidókra, mert azt állította., hogy a zsidók beszélték rá a keresztény hit elhagyására. 1503-ban aztán emiatt a soproni zsidókat mind börtönbe vetették és csak II. Ulászló egyenes felszólítására engedték őket szabadon. Az ilyen esetek azt bizonyítják, hogy az egyház ebben az időben is ép úgy, mint régebben (l. Hittérítés), erősen buzgólkodott hívek szerzésében, sőt a megkeresztelkedőket anyagi jutalmakban is részesítette, amit a V. többször is igénybe vettek különböző helyeken megismételt hitváltoztatásaik folyamán.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5245. címszó a lexikon => 938. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15245.htm

CÍMSZÓ: Vallásszédelgők

SZÓCIKK: Vallásszédelgők. 1438. táján Iszerlein Izrael bécsújhelyi rabbinak felhívták a figyelmét egy hitehagyott zsidóra, aki kitérését eltitkolta és Budán házasságot kötött egy zsidó nővel, anélkül, hogy kellő módon visszatért volna a zsidó vallásra. Ez az ember két ízben keresztelkedett meg az akkor garázdálkodó V. szokása szerint, akik megkeresztelkedtek, majd visszatértek, végül újra megkeresztelkedtek. Ilyen esetről egy félszázaddal később írt tudósítás is megemlékezik és felemlíti egy Salamon zsidónak a fiát, aki megkeresztelkedett, aztán visszatért, majd megint felvette a keresztséget és végül Sopronban újra visszatért a zsidó hitre. Ez a fiatal vallásszédelgő sok bajt zúdított a soproni zsidókra, mert azt állította., hogy a zsidók beszélték rá a keresztény hit elhagyására. 1503-ban aztán emiatt a soproni zsidókat mind börtönbe vetették és csak II. Ulászló egyenes felszólítására engedték őket szabadon. Az ilyen esetek azt bizonyítják, hogy az egyház ebben az időben is ép úgy, mint régebben l. Hittérítés , erősen buzgólkodott hívek szerzésében, sőt a megkeresztelkedőket anyagi jutalmakban is részesítette, amit a V. többször is igénybe vettek különböző helyeken megismételt hitváltoztatásaik folyamán.

15245.ht

CÍMSZÓ Vallásszédelgő

SZÓCIKK Vallásszédelgők 1438 tájá Iszerlei Izrae bécsújhely rabbina felhívtá figyelmé eg hitehagyot zsidóra ak kitérésé eltitkolt é Budá házasságo kötöt eg zsid nővel anélkül hog kell módo visszatér voln zsid vallásra E a embe ké ízbe keresztelkedet me a akko garázdálkod V szokás szerint aki megkeresztelkedtek maj visszatértek végü újr megkeresztelkedtek Ilye esetrő eg félszázadda későb ír tudósítá i megemlékezi é felemlít eg Salamo zsidóna fiát ak megkeresztelkedett aztá visszatért maj megin felvett keresztsége é végü Sopronba újr visszatér zsid hitre E fiata vallásszédelg so baj zúdítot sopron zsidókra mer az állította. hog zsidó beszélté r keresztén hi elhagyására 1503-ba aztá emiat sopron zsidóka min börtönb vetetté é csa II Ulászl egyene felszólításár engedté őke szabadon A ilye esete az bizonyítják hog a egyhá ebbe a időbe i é úgy min régebbe l Hittéríté erőse buzgólkodot híve szerzésében ső megkeresztelkedőke anyag jutalmakba i részesítette ami V többszö i igényb vette különböz helyeke megismétel hitváltoztatásai folyamán

15245.h

CÍMSZ Vallásszédelg

SZÓCIK Vallásszédelgő 143 táj Iszerle Izra bécsújhel rabbin felhívt figyelm e hitehagyo zsidór a kitérés eltitkol Bud házasság kötö e zsi nőve anélkü ho kel mód visszaté vol zsi vallásr emb k ízb keresztelkede m akk garázdálko szoká szerin ak megkeresztelkedte ma visszatérte vég új megkeresztelkedte Ily esetr e félszázadd késő í tudósít megemlékez felemlí e Salam zsidón fiá a megkeresztelkedet azt visszatér ma megi felvet keresztség vég Sopronb új visszaté zsi hitr fiat vallásszédel s ba zúdíto sopro zsidókr me a állította ho zsid beszélt kereszté h elhagyásár 1503-b azt emia sopro zsidók mi börtön vetett cs I Ulász egyen felszólításá engedt ők szabado ily eset a bizonyítjá ho egyh ebb időb úg mi régebb Hittérít erős buzgólkodo hív szerzésébe s megkeresztelkedők anya jutalmakb részesített am többsz igény vett különbö helyek megisméte hitváltoztatása folyamá

15245.

CÍMS Vallásszédel

SZÓCI Vallásszédelg 14 tá Iszerl Izr bécsújhe rabbi felhív figyel hitehagy zsidó kitéré eltitko Bu házassá köt zs nőv anélk h ke mó visszat vo zs vallás em íz keresztelked ak garázdálk szok szeri a megkeresztelkedt m visszatért vé ú megkeresztelkedt Il eset félszázad kés tudósí megemléke feleml Sala zsidó fi megkeresztelkede az visszaté m meg felve keresztsé vé Sopron ú visszat zs hit fia vallásszéde b zúdít sopr zsidók m állított h zsi beszél kereszt elhagyásá 1503- az emi sopr zsidó m börtö vetet c Ulás egye felszólítás enged ő szabad il ese bizonyítj h egy eb idő ú m régeb Hittérí erő buzgólkod hí szerzéséb megkeresztelkedő any jutalmak részesítet a többs igén vet különb helye megismét hitváltoztatás folyam

15245

CÍM Vallásszéde

SZÓC Vallásszédel 1 t Iszer Iz bécsújh rabb felhí figye hitehag zsid kitér eltitk B házass kö z nő anél k m vissza v z vallá e í keresztelke a garázdál szo szer megkeresztelked visszatér v megkeresztelked I ese félszáza ké tudós megemlék felem Sal zsid f megkeresztelked a visszat me felv kereszts v Sopro vissza z hi fi vallásszéd zúdí sop zsidó állítot zs beszé keresz elhagyás 1503 a em sop zsid bört vete Ulá egy felszólítá enge szaba i es bizonyít eg e id rége Hittér er buzgólko h szerzésé megkeresztelked an jutalma részesíte több igé ve külön hely megismé hitváltoztatá folya

1524

CÍ Vallásszéd

SZÓ Vallásszéde Isze I bécsúj rab felh figy hiteha zsi kité eltit házas k n ané vissz vall keresztelk garázdá sz sze megkeresztelke visszaté megkeresztelke es félszáz k tudó megemlé fele Sa zsi megkeresztelke vissza m fel kereszt Sopr vissz h f vallásszé zúd so zsid állíto z besz keres elhagyá 150 e so zsi bör vet Ul eg felszólít eng szab e bizonyí e i rég Hitté e buzgólk szerzés megkeresztelke a jutalm részesít töb ig v külö hel megism hitváltoztat foly