15276.htm

CÍMSZÓ: Védlevél

SZÓCIKK: Védlevél. A középkori törvénytelen állapotok idején kiadott királyi irat, amely védelmet nyújtott egyeseknek a városi és egyéb hatóságokkal szemben. A személyi és vagyoni jogbiztonságnak ezt az egyénenkénti alkalmazását csupán kiváltságos, előkelő és gazdag személyek nyerhették el. A zsidók közül ilyen védlevelet kapott Mendel Jakab (1. o.) zsidó prefektus és családja, mikor a budai zsidóüldözések idején 1505., (1. Budai zavargások) Pozsonyba menekült. Ilyen védlevelet kaptak továbbá Fekete József, Kis Salamon és a Tatáról való Szarvas és József zsidók. Ezek részére 1518. Szalkay László váci püspök és királyi kancellár állította ki a védlevelet, melyben tudatja az ország minden hatóságával, hogy a nevezett zsidókat a király és ő maga különös oltalmukba fogadták és ezért felszólítják az illetékes tényezőket, hogy emberségesen bánjanak velük és minden erőszak és elnyomás ellen védelmezzék meg őket.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5276. címszó a lexikon => 943. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15276.htm

CÍMSZÓ: Védlevél

SZÓCIKK: Védlevél. A középkori törvénytelen állapotok idején kiadott királyi irat, amely védelmet nyújtott egyeseknek a városi és egyéb hatóságokkal szemben. A személyi és vagyoni jogbiztonságnak ezt az egyénenkénti alkalmazását csupán kiváltságos, előkelő és gazdag személyek nyerhették el. A zsidók közül ilyen védlevelet kapott Mendel Jakab 1. o. zsidó prefektus és családja, mikor a budai zsidóüldözések idején 1505., 1. Budai zavargások Pozsonyba menekült. Ilyen védlevelet kaptak továbbá Fekete József, Kis Salamon és a Tatáról való Szarvas és József zsidók. Ezek részére 1518. Szalkay László váci püspök és királyi kancellár állította ki a védlevelet, melyben tudatja az ország minden hatóságával, hogy a nevezett zsidókat a király és ő maga különös oltalmukba fogadták és ezért felszólítják az illetékes tényezőket, hogy emberségesen bánjanak velük és minden erőszak és elnyomás ellen védelmezzék meg őket.

15276.ht

CÍMSZÓ Védlevé

SZÓCIKK Védlevél középkor törvénytele állapoto idejé kiadot király irat amel védelme nyújtot egyesekne város é egyé hatóságokka szemben személy é vagyon jogbiztonságna ez a egyénenként alkalmazásá csupá kiváltságos előkel é gazda személye nyerhetté el zsidó közü ilye védlevele kapot Mende Jaka 1 o zsid prefektu é családja miko buda zsidóüldözése idejé 1505. 1 Buda zavargáso Pozsonyb menekült Ilye védlevele kapta tovább Feket József Ki Salamo é Tatáró val Szarva é Józse zsidók Eze részér 1518 Szalka Lászl vác püspö é király kancellá állított k védlevelet melybe tudatj a orszá minde hatóságával hog nevezet zsidóka királ é mag különö oltalmukb fogadtá é ezér felszólítjá a illetéke tényezőket hog emberségese bánjana velü é minde erősza é elnyomá elle védelmezzé me őket

15276.h

CÍMSZ Védlev

SZÓCIK Védlevé középko törvénytel állapot idej kiado királ ira ame védelm nyújto egyesekn váro egy hatóságokk szembe személ vagyo jogbiztonságn e egyénenkén alkalmazás csup kiváltságo előke gazd személy nyerhett e zsid köz ily védlevel kapo Mend Jak zsi prefekt családj mik bud zsidóüldözés idej 1505 Bud zavargás Pozsony menekül Ily védlevel kapt továb Feke Józse K Salam Tatár va Szarv Józs zsidó Ez részé 151 Szalk Lász vá püsp királ kancell állítot védlevele melyb tudat orsz mind hatóságáva ho neveze zsidók kirá ma külön oltalmuk fogadt ezé felszólítj illeték tényezőke ho emberséges bánjan vel mind erősz elnyom ell védelmezz m őke

15276.

CÍMS Védle

SZÓCI Védlev középk törvényte állapo ide kiad kirá ir am védel nyújt egyesek vár eg hatóságok szemb szemé vagy jogbiztonság egyénenké alkalmazá csu kiváltság elők gaz személ nyerhet zsi kö il védleve kap Men Ja zs prefek család mi bu zsidóüldözé ide 150 Bu zavargá Pozson menekü Il védleve kap tová Fek Józs Sala Tatá v Szar Józ zsid E rész 15 Szal Lás v püs kirá kancel állíto védlevel mely tuda ors min hatóságáv h nevez zsidó kir m külö oltalmu fogad ez felszólít illeté tényezők h embersége bánja ve min erős elnyo el védelmez ők

15276

CÍM Védl

SZÓC Védle közép törvényt állap id kia kir i a véde nyúj egyese vá e hatóságo szem szem vag jogbiztonsá egyénenk alkalmaz cs kiváltsá elő ga szemé nyerhe zs k i védlev ka Me J z prefe csalá m b zsidóüldöz id 15 B zavarg Pozso menek I védlev ka tov Fe Józ Sal Tat Sza Jó zsi rés 1 Sza Lá pü kir kance állít védleve mel tud or mi hatóságá neve zsid ki kül oltalm foga e felszólí illet tényező emberség bánj v mi erő elny e védelme ő

1527

CÍ Véd

SZÓ Védl közé törvény álla i ki ki véd nyú egyes v hatóság sze sze va jogbiztons egyénen alkalma c kiválts el g szem nyerh z védle k M pref csal zsidóüldö i 1 zavar Pozs mene védle k to F Jó Sa Ta Sz J zs ré Sz L p ki kanc állí védlev me tu o m hatóság nev zsi k kü oltal fog felszól ille tényez embersé bán m er eln védelm