15292.htm

CÍMSZÓ: Verő György

SZEMÉLYNÉV: Verő György

SZÓCIKK: "Verő, 1. György*, iró és zeneszerző, szül. IgaIon 1857. A pécsi jogakadémián jogot hallgatott. 1880-ban a színi pályára lépett és vidéki színtár­sulatoknál működött 1883-1887-ig a budapesti Népszínház főrendezője volt. 1892 óta csak iro­dalmi és zeneszerzői tevékenységet folytat. 1000 év c. látványos színmüve 1896. majdnem kétszázszor került színre a Népszínházban. További színdarabjai: Hadak útja ; Menyecskék; Kain; A Nép; Ellenség: Leánynézők ; Göre Gábor Budapestön. Legsikeresebb operettjei, amelyek­nek zenéjét is ö írta: A szultán; Virágcsata; Kleopátra ; Doktorkisasszonyok ; Leányka ; Falusi Madonna. V. írta a bécsi Theater an der Wienben 1896. előadott Der Löwenjager c. ope­rett zenéjét is. A székesfőváros megbízásából megírta A Népszínház Budapest szini életében c. nagy munkáját 1925."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5292. címszó a lexikon => 946. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15292.htm

CÍMSZÓ: Verő György

SZEMÉLYNÉV: Verő György

SZÓCIKK: Verő, 1. György*, iró és zeneszerző, szül. IgaIon 1857. A pécsi jogakadémián jogot hallgatott. 1880-ban a színi pályára lépett és vidéki színtár­sulatoknál működött 1883-1887-ig a budapesti Népszínház főrendezője volt. 1892 óta csak iro­dalmi és zeneszerzői tevékenységet folytat. 1000 év c. látványos színmüve 1896. majdnem kétszázszor került színre a Népszínházban. További színdarabjai: Hadak útja ; Menyecskék; Kain; A Nép; Ellenség: Leánynézők ; Göre Gábor Budapestön. Legsikeresebb operettjei, amelyek­nek zenéjét is ö írta: A szultán; Virágcsata; Kleopátra ; Doktorkisasszonyok ; Leányka ; Falusi Madonna. V. írta a bécsi Theater an der Wienben 1896. előadott Der Löwenjager c. ope­rett zenéjét is. A székesfőváros megbízásából megírta A Népszínház Budapest szini életében c. nagy munkáját 1925.

15292.ht

CÍMSZÓ Ver Györg

SZEMÉLYNÉV Ver Györg

SZÓCIKK Verő 1 György* ir é zeneszerző szül IgaIo 1857 pécs jogakadémiá jogo hallgatott 1880-ba szín pályár lépet é vidék színtár­sulatokná működöt 1883-1887-i budapest Népszínhá főrendezőj volt 189 ót csa iro­dalm é zeneszerző tevékenysége folytat 100 é c látványo színmüv 1896 majdne kétszázszo kerül színr Népszínházban Tovább színdarabjai Hada útj Menyecskék Kain Nép Ellenség Leánynéző Gör Gábo Budapestön Legsikereseb operettjei amelyek­ne zenéjé i írta szultán Virágcsata Kleopátr Doktorkisasszonyo Leányk Falus Madonna V írt bécs Theate a de Wienbe 1896 előadot De Löwenjage c ope­ret zenéjé is székesfőváro megbízásábó megírt Népszínhá Budapes szin életébe c nag munkájá 1925

15292.h

CÍMSZ Ve Györ

SZEMÉLYNÉ Ve Györ

SZÓCIK Ver György i zeneszerz szü IgaI 185 péc jogakadémi jog hallgatot 1880-b szí pályá lépe vidé színtár­sulatokn működö 1883-1887- budapes Népszính főrendező vol 18 ó cs iro­dal zeneszerz tevékenység folyta 10 látvány színmü 189 majdn kétszázsz kerü szín Népszínházba Továb színdarabja Had út Menyecské Kai Né Ellensé Leánynéz Gö Gáb Budapestö Legsikerese operettje amelyek­n zenéj írt szultá Virágcsat Kleopát Doktorkisasszony Leány Falu Madonn ír béc Theat d Wienb 189 előado D Löwenjag ope­re zenéj i székesfővár megbízásáb megír Népszính Budape szi életéb na munkáj 192

15292.

CÍMS V Gyö

SZEMÉLYN V Gyö

SZÓCI Ve Györg zeneszer sz Iga 18 pé jogakadém jo hallgato 1880- sz pály lép vid színtár­sulatok működ 1883-1887 budape Népszín főrendez vo 1 c iro­da zeneszer tevékenysé folyt 1 látván színm 18 majd kétszázs ker szí Népszínházb Tová színdarabj Ha ú Menyecsk Ka N Ellens Leányné G Gá Budapest Legsikeres operettj amelyek­ zené ír szult Virágcsa Kleopá Doktorkisasszon Leán Fal Madon í bé Thea Wien 18 előad Löwenja ope­r zené székesfővá megbízásá megí Népszín Budap sz életé n munká 19

15292

CÍM Gy

SZEMÉLY Gy

SZÓC V Györ zenesze s Ig 1 p jogakadé j hallgat 1880 s pál lé vi színtár­sulato műkö 1883-188 budap Népszí főrende v iro­d zenesze tevékenys foly látvá szín 1 maj kétszáz ke sz Népszínház Tov színdarab H Menyecs K Ellen Leányn G Budapes Legsikere operett amelye zen í szul Virágcs Kleop Doktorkisasszo Leá Fa Mado b The Wie 1 előa Löwenj ope­ zen székesfőv megbízás meg Népszí Buda s élet munk 1

1529

CÍ G

SZEMÉL G

SZÓ Gyö zenesz I jogakad hallga 188 pá l v színtár­sulat műk 1883-18 buda Népsz főrend iro­ zenesz tevékeny fol látv szí ma kétszá k s Népszínhá To színdara Menyec Elle Leány Budape Legsiker operet amely ze szu Virágc Kleo Doktorkisassz Le F Mad Th Wi elő Löwen op ze székesfő megbízá me Népsz Bud éle mun