15294.htm

CÍMSZÓ: Verpelét

SZÓCIKK: Verpelét, nagyk. Heves vm. 3930 lak. Az 1918-as forradalom alkalmával a hitközség levéltárát és templomát teljesen kifosztották, a kegyszereket széthordták, úgy hogy a hitközség múltjára nézve pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A templom több mint kétszáz éves és egy, a temetőben talált héber feliratú sírkő 1628. évből származik. Mindebből arra lehet következtetni, hogy háromszáz év előtt már hitközségi élet volt V.-en. A hitközség nagynevű rabbijai közül Verpelét Józsua (1820 körül), Tannenbaum Wolf, majd annak unokája Tannenbaum Mózes, utána veje Fischl Salamon (megh. 1918.), majd Pollák József követték egymást a rabbiszékben. A forradalom következtében a község tagjainak nagyrésze szétszéledt. Sokan Budapestre, Miskolcra, Egerbe költöztek. Jelenleg 200-ra tehető a község lélekszáma és ebből 26 adófizető tartja fenn a hitközség intézményeit. A Chevra Kadisa a hadikölcsönbe fektetett minden vagyonát elvesztette. A Nőegylet és a nyilvános joggal felruházott elemi iskola 1918 után megszűnt. Pollák József rabbi vezeti a jónevű jesivát, amelynek 25 növendéke van. A hitközség elöljárósága: Deutsch Manó elnök, Schnitzler Jenő pénztárnok, Fried Emánuel gondnok-ellenőr.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5294. címszó a lexikon => 947. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15294.htm

CÍMSZÓ: Verpelét

SZÓCIKK: Verpelét, nagyk. Heves vm. 3930 lak. Az 1918-as forradalom alkalmával a hitközség levéltárát és templomát teljesen kifosztották, a kegyszereket széthordták, úgy hogy a hitközség múltjára nézve pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A templom több mint kétszáz éves és egy, a temetőben talált héber feliratú sírkő 1628. évből származik. Mindebből arra lehet következtetni, hogy háromszáz év előtt már hitközségi élet volt V.-en. A hitközség nagynevű rabbijai közül Verpelét Józsua 1820 körül , Tannenbaum Wolf, majd annak unokája Tannenbaum Mózes, utána veje Fischl Salamon megh. 1918. , majd Pollák József követték egymást a rabbiszékben. A forradalom következtében a község tagjainak nagyrésze szétszéledt. Sokan Budapestre, Miskolcra, Egerbe költöztek. Jelenleg 200-ra tehető a község lélekszáma és ebből 26 adófizető tartja fenn a hitközség intézményeit. A Chevra Kadisa a hadikölcsönbe fektetett minden vagyonát elvesztette. A Nőegylet és a nyilvános joggal felruházott elemi iskola 1918 után megszűnt. Pollák József rabbi vezeti a jónevű jesivát, amelynek 25 növendéke van. A hitközség elöljárósága: Deutsch Manó elnök, Schnitzler Jenő pénztárnok, Fried Emánuel gondnok-ellenőr.

15294.ht

CÍMSZÓ Verpelé

SZÓCIKK Verpelét nagyk Heve vm 393 lak A 1918-a forradalo alkalmáva hitközsé levéltárá é templomá teljese kifosztották kegyszereke széthordták úg hog hitközsé múltjár nézv ponto adato ne állna rendelkezésre templo töb min kétszá éve é egy temetőbe talál hébe felirat sírk 1628 évbő származik Mindebbő arr lehe következtetni hog háromszá é előt má hitközség éle vol V.-en hitközsé nagynev rabbija közü Verpelé Józsu 182 körü Tannenbau Wolf maj anna unokáj Tannenbau Mózes után vej Fisch Salamo megh 1918 maj Pollá Józse követté egymás rabbiszékben forradalo következtébe közsé tagjaina nagyrész szétszéledt Soka Budapestre Miskolcra Egerb költöztek Jelenle 200-r tehet közsé lélekszám é ebbő 2 adófizet tartj fen hitközsé intézményeit Chevr Kadis hadikölcsönb fektetet minde vagyoná elvesztette Nőegyle é nyilváno jogga felruházot elem iskol 191 utá megszűnt Pollá Józse rabb vezet jónev jesivát amelyne 2 növendék van hitközsé elöljárósága Deutsc Man elnök Schnitzle Jen pénztárnok Frie Emánue gondnok-ellenőr

15294.h

CÍMSZ Verpel

SZÓCIK Verpelé nagy Hev v 39 la 1918- forradal alkalmáv hitközs levéltár templom teljes kifosztottá kegyszerek széthordtá ú ho hitközs múltjá néz pont adat n álln rendelkezésr templ tö mi kétsz év eg temetőb talá héb felira sír 162 évb származi Mindebb ar leh következtetn ho háromsz elő m hitközsé él vo V.-e hitközs nagyne rabbij köz Verpel Józs 18 kör Tannenba Wol ma ann unoká Tannenba Móze utá ve Fisc Salam meg 191 ma Poll Józs követt egymá rabbiszékbe forradal következtéb közs tagjain nagyrés szétszéled Sok Budapestr Miskolcr Eger költözte Jelenl 200- tehe közs lélekszá ebb adófize tart fe hitközs intézményei Chev Kadi hadikölcsön fektete mind vagyon elvesztett Nőegyl nyilván jogg felruházo ele isko 19 ut megszűn Poll Józs rab veze jóne jesivá amelyn növendé va hitközs elöljáróság Deuts Ma elnö Schnitzl Je pénztárno Fri Emánu gondnok-ellenő

15294.

CÍMS Verpe

SZÓCI Verpel nag He 3 l 1918 forrada alkalmá hitköz levéltá templo telje kifosztott kegyszere széthordt h hitköz múltj né pon ada áll rendelkezés temp t m kéts é e temető tal hé felir sí 16 év származ Mindeb a le következtet h hároms el hitközs é v V.- hitköz nagyn rabbi kö Verpe Józ 1 kö Tannenb Wo m an unok Tannenb Móz ut v Fis Sala me 19 m Pol Józ követ egym rabbiszékb forrada következté köz tagjai nagyré szétszéle So Budapest Miskolc Ege költözt Jelen 200 teh köz léleksz eb adófiz tar f hitköz intézménye Che Kad hadikölcsö fektet min vagyo elvesztet Nőegy nyilvá jog felruház el isk 1 u megszű Pol Józ ra vez jón jesiv amely növend v hitköz elöljárósá Deut M eln Schnitz J pénztárn Fr Emán gondnok-ellen

15294

CÍM Verp

SZÓC Verpe na H 191 forrad alkalm hitkö levélt templ telj kifosztot kegyszer széthord hitkö múlt n po ad ál rendelkezé tem két temet ta h feli s 1 é szárma Minde l következte három e hitköz V. hitkö nagy rabb k Verp Jó k Tannen W a uno Tannen Mó u Fi Sal m 1 Po Jó köve egy rabbiszék forrad következt kö tagja nagyr szétszél S Budapes Miskol Eg költöz Jele 20 te kö léleks e adófi ta hitkö intézmény Ch Ka hadikölcs fekte mi vagy elveszte Nőeg nyilv jo felruhá e is megsz Po Jó r ve jó jesi amel növen hitkö elöljárós Deu el Schnit pénztár F Emá gondnok-elle

1529

CÍ Ver

SZÓ Verp n 19 forra alkal hitk levél temp tel kifoszto kegysze széthor hitk múl p a á rendelkez te ké teme t fel szárm Mind következt háro hitkö V hitk nag rab Ver J Tanne un Tanne M F Sa P J köv eg rabbiszé forra következ k tagj nagy szétszé Budape Misko E költö Jel 2 t k lélek adóf t hitk intézmén C K hadikölc fekt m vag elveszt Nőe nyil j felruh i megs P J v j jes ame növe hitk elöljáró De e Schni pénztá Em gondnok-ell