15300.htm

CÍMSZÓ: Vérvád

SZÓCIKK: "Vérvád. A V.-babona eredete a diaszpóra kezdetéig nyúlik vissza. Josephusnak, a Titus császárral Rómába ment görög-zsidó történetírónak Apion elleni iratából (Contra Apion.) kitűnik, hogy a vád a szétszóródás kezdetén már megvolt. Apion, az alexandriai antisémita író ugyanis azt állította, hogy a zsidók évenként egy felhizlalt görög gyermeket templomaikban feláldoznak s annak belső részeit megízlelik. Ez ellen tiltakozott Josephus, aki maga is kohanita (papi) törzsből való volt. Később ezzel a váddal néhol a kezdődő kereszténységet üldözik ártatlanul. Majd hosszú évszázadokra elcsendesedett a V. Még a középkor első felének antisémita írói, a tudós Agobard IX. sz.-beli lyoni püspök s követői, sőt a kereszteshadjáratok kezdetén élt Clairvauxi Bernát sem említik a szörnyű vádat. A középkor második felében az első V.-at Angliában emelik. 1144-ben Norwichben azzal vádolták meg a zsidókat, hogy megöltek egy keresztény gyermeket rituális céljaikra. Pert nem indítottak e V. nyomán, le sem tartóztattak senkit sem, de a szörnyű V.-at a, köztudatba dobták és ez később az egész közép- és újkor folyamán időnként újból és újból felbukkant. A norwichi V.-at a kutatások szerint egy kitért zsidó, a cambridgei Theobald koholta, hogy érdemeket szerezzen. Azt hazudta, hogy a zsidók évenként kisorsolnak maguk közt egy hitközséget, amely tartozik egy keresztény gyermeket rituális célból megölni s hogy 1144 a sorsolás Norwichra esett. 1168-ban Gloucesterben, 1181. Bury St. Edemundban, 1192. Winchesterben hasonló rágalommal támadták meg a zsidóságot, de pört egy városban sem indítottak. A következő században Németország területén súlyosabb következményekkel jelentkezett a V. babonája. 1235-ben Fuldában öt gyermeket megöltek a rablók, mire a keresztes lovagok sok zsidót lemészároltak és sokat letartóztattak. A kínvallatást (tortura) is első ízben itt alkalmazták V.-pernél. A művelt és felvilágosodott Hohenstaufeni II. Frigyes el akarta nyomni a szörnyű babonát s előkelő konvertita tudósokat hívott össze birodalma minden részéből, hogy a V.-ról véleményt mondjanak. Ezek kifejtették, hogy a V. merő koholmány, mert a zsidó ritus szerint még az állatvér élvezete is el van tiltva szigorúan s azonkívül a zsidót éppúgy kötelezi a humanitás, mint a keresztényt. E véleményre II. Frigyes (XIII. sz.) dekrétumot bocsátott ki, melyben a V.-at valótlannak nyilvánította. Azonban a megmételyezett néphitet kiirtani ő sem tudta és a XIII-XVI. sz. a V.-nak legsötétebb korszakává sülyedt. Franciaországban 1247. jelentkezik Vaucluseben egészen tipikus módon, mint rituális gyilkosságvád és torturával vallatják ki az ártatlanul letartóztatott zsidókat. A babona legrégibb leírója, Thornas de Cantimpré is e századból való adatait, saját állítása szerint Nicholas Donin de La Rochelle tudós konvertitától hallotta, ugyanattól, aki 1240. nyilvános disputát folytatott Jechiel főrabbival és rengeteg Talmud-példányt máglyára vettetett. 1255-ben Lincoln (Anglia) volt a V. színhelye és itt a lefolyt per után 18 gyanúsítottat végeztek ki. A V. egyéb mühelyei Pforzheim (Baden) 1267., tárgyalás nélkül, kilengésekkel és atrocitásokkal; 1286. Oberwesel a hétéves Werner-gyermek eltűnése miatt; 1462 Rinn (Innsbruck mellett); 1475. Trient perrel és tortúrával; 1490. a La Guardia castiliai kisközség részint zsidó, részint marannus lakói ellen Torquemada emeltetett V.-at, amely minden ismert V. között a legvégzetesebb volt. A formálisan lejátszatott per során irtózatos torturát és számos cselfogást alkalmaztak és elevenen elégetésre szóló ítéleteket hoztak. Végzetesebb V.-ak voltak még: 1529., 1536. Nagyszombatban (1. Nagyszombati vérvád); Bazinban (1. Bazini vérvád) ; 1840 Damaskuszban, 1891 Corfuban, 1899 Polnában (Csehország), 1764. Orkutában (1. Orkutai vérvád) 1791. Tasnádon és 1891. Nagyszokolon. A z 1882-iki tiszaeszlári V.-at, annak perét és irodalmát 1. Tiszaeszlári vérvád. (L. Ostyamegszentségtelenítés, Kútmérgezés.) A V. irodalmának legkiválóbb termékei: H. Strack (berlini protestáns hebraista, egyetemi tanár), Das Blut im Glauben und Aberglauben der Menschheit mit besonderer Berücksichtigung der Volksmedizin und jüdischer Blutritus (8. kiad. 1900); Christliche Zeugnisse gegen die Blutbeschuldigung der Juden (Berlin 1882), az utóbbi a tiszaeszlári per alkalmából a legkiválóbb keresztény teológusoktól előadott szakvéleményeket tartalmazza; D. Chwolson (konvertita, hírneves orosz orientalista), Blutanklage (1901); A. Berliner (berlini orth. rabbiszemináriumi tanár), Das Gutachten Gangan-ellis; Paul Nathan, Der Prozess von TiszaEszlar (1883). "


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5300. címszó a lexikon => 947. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15300.htm

CÍMSZÓ: Vérvád

SZÓCIKK: Vérvád. A V.-babona eredete a diaszpóra kezdetéig nyúlik vissza. Josephusnak, a Titus császárral Rómába ment görög-zsidó történetírónak Apion elleni iratából Contra Apion. kitűnik, hogy a vád a szétszóródás kezdetén már megvolt. Apion, az alexandriai antisémita író ugyanis azt állította, hogy a zsidók évenként egy felhizlalt görög gyermeket templomaikban feláldoznak s annak belső részeit megízlelik. Ez ellen tiltakozott Josephus, aki maga is kohanita papi törzsből való volt. Később ezzel a váddal néhol a kezdődő kereszténységet üldözik ártatlanul. Majd hosszú évszázadokra elcsendesedett a V. Még a középkor első felének antisémita írói, a tudós Agobard IX. sz.-beli lyoni püspök s követői, sőt a kereszteshadjáratok kezdetén élt Clairvauxi Bernát sem említik a szörnyű vádat. A középkor második felében az első V.-at Angliában emelik. 1144-ben Norwichben azzal vádolták meg a zsidókat, hogy megöltek egy keresztény gyermeket rituális céljaikra. Pert nem indítottak e V. nyomán, le sem tartóztattak senkit sem, de a szörnyű V.-at a, köztudatba dobták és ez később az egész közép- és újkor folyamán időnként újból és újból felbukkant. A norwichi V.-at a kutatások szerint egy kitért zsidó, a cambridgei Theobald koholta, hogy érdemeket szerezzen. Azt hazudta, hogy a zsidók évenként kisorsolnak maguk közt egy hitközséget, amely tartozik egy keresztény gyermeket rituális célból megölni s hogy 1144 a sorsolás Norwichra esett. 1168-ban Gloucesterben, 1181. Bury St. Edemundban, 1192. Winchesterben hasonló rágalommal támadták meg a zsidóságot, de pört egy városban sem indítottak. A következő században Németország területén súlyosabb következményekkel jelentkezett a V. babonája. 1235-ben Fuldában öt gyermeket megöltek a rablók, mire a keresztes lovagok sok zsidót lemészároltak és sokat letartóztattak. A kínvallatást tortura is első ízben itt alkalmazták V.-pernél. A művelt és felvilágosodott Hohenstaufeni II. Frigyes el akarta nyomni a szörnyű babonát s előkelő konvertita tudósokat hívott össze birodalma minden részéből, hogy a V.-ról véleményt mondjanak. Ezek kifejtették, hogy a V. merő koholmány, mert a zsidó ritus szerint még az állatvér élvezete is el van tiltva szigorúan s azonkívül a zsidót éppúgy kötelezi a humanitás, mint a keresztényt. E véleményre II. Frigyes XIII. sz. dekrétumot bocsátott ki, melyben a V.-at valótlannak nyilvánította. Azonban a megmételyezett néphitet kiirtani ő sem tudta és a XIII-XVI. sz. a V.-nak legsötétebb korszakává sülyedt. Franciaországban 1247. jelentkezik Vaucluseben egészen tipikus módon, mint rituális gyilkosságvád és torturával vallatják ki az ártatlanul letartóztatott zsidókat. A babona legrégibb leírója, Thornas de Cantimpré is e századból való adatait, saját állítása szerint Nicholas Donin de La Rochelle tudós konvertitától hallotta, ugyanattól, aki 1240. nyilvános disputát folytatott Jechiel főrabbival és rengeteg Talmud-példányt máglyára vettetett. 1255-ben Lincoln Anglia volt a V. színhelye és itt a lefolyt per után 18 gyanúsítottat végeztek ki. A V. egyéb mühelyei Pforzheim Baden 1267., tárgyalás nélkül, kilengésekkel és atrocitásokkal; 1286. Oberwesel a hétéves Werner-gyermek eltűnése miatt; 1462 Rinn Innsbruck mellett ; 1475. Trient perrel és tortúrával; 1490. a La Guardia castiliai kisközség részint zsidó, részint marannus lakói ellen Torquemada emeltetett V.-at, amely minden ismert V. között a legvégzetesebb volt. A formálisan lejátszatott per során irtózatos torturát és számos cselfogást alkalmaztak és elevenen elégetésre szóló ítéleteket hoztak. Végzetesebb V.-ak voltak még: 1529., 1536. Nagyszombatban 1. Nagyszombati vérvád ; Bazinban 1. Bazini vérvád ; 1840 Damaskuszban, 1891 Corfuban, 1899 Polnában Csehország , 1764. Orkutában 1. Orkutai vérvád 1791. Tasnádon és 1891. Nagyszokolon. A z 1882-iki tiszaeszlári V.-at, annak perét és irodalmát 1. Tiszaeszlári vérvád. L. Ostyamegszentségtelenítés, Kútmérgezés. A V. irodalmának legkiválóbb termékei: H. Strack berlini protestáns hebraista, egyetemi tanár , Das Blut im Glauben und Aberglauben der Menschheit mit besonderer Berücksichtigung der Volksmedizin und jüdischer Blutritus 8. kiad. 1900 ; Christliche Zeugnisse gegen die Blutbeschuldigung der Juden Berlin 1882 , az utóbbi a tiszaeszlári per alkalmából a legkiválóbb keresztény teológusoktól előadott szakvéleményeket tartalmazza; D. Chwolson konvertita, hírneves orosz orientalista , Blutanklage 1901 ; A. Berliner berlini orth. rabbiszemináriumi tanár , Das Gutachten Gangan-ellis; Paul Nathan, Der Prozess von TiszaEszlar 1883 .

15300.ht

CÍMSZÓ Vérvá

SZÓCIKK Vérvád V.-babon eredet diaszpór kezdetéi nyúli vissza Josephusnak Titu császárra Rómáb men görög-zsid történetíróna Apio ellen iratábó Contr Apion kitűnik hog vá szétszóródá kezdeté má megvolt Apion a alexandria antisémit ír ugyani az állította hog zsidó évenkén eg felhizlal görö gyermeke templomaikba feláldozna anna bels részei megízlelik E elle tiltakozot Josephus ak mag i kohanit pap törzsbő val volt Későb ezze vádda ného kezdőd kereszténysége üldözi ártatlanul Maj hossz évszázadokr elcsendesedet V Mé középko els feléne antisémit írói tudó Agobar IX sz.-bel lyon püspö követői ső kereszteshadjárato kezdeté él Clairvaux Berná se említi szörny vádat középko másodi felébe a els V.-a Angliába emelik 1144-be Norwichbe azza vádoltá me zsidókat hog megölte eg keresztén gyermeke rituáli céljaikra Per ne indította V nyomán l se tartóztatta senki sem d szörny V.-a a köztudatb dobtá é e későb a egés közép é újko folyamá időnkén újbó é újbó felbukkant norwich V.-a kutatáso szerin eg kitér zsidó cambridge Theobal koholta hog érdemeke szerezzen Az hazudta hog zsidó évenkén kisorsolna magu köz eg hitközséget amel tartozi eg keresztén gyermeke rituáli célbó megöln hog 114 sorsolá Norwichr esett 1168-ba Gloucesterben 1181 Bur St Edemundban 1192 Winchesterbe hasonl rágalomma támadtá me zsidóságot d pör eg városba se indítottak következ századba Németorszá területé súlyosab következményekke jelentkezet V babonája 1235-be Fuldába ö gyermeke megölte rablók mir kereszte lovago so zsidó lemészárolta é soka letartóztattak kínvallatás tortur i els ízbe it alkalmaztá V.-pernél művel é felvilágosodot Hohenstaufen II Frigye e akart nyomn szörny baboná előkel konvertit tudósoka hívot össz birodalm minde részéből hog V.-ró vélemény mondjanak Eze kifejtették hog V mer koholmány mer zsid ritu szerin mé a állatvé élvezet i e va tiltv szigorúa azonkívü zsidó éppúg kötelez humanitás min keresztényt véleményr II Frigye XIII sz dekrétumo bocsátot ki melybe V.-a valótlanna nyilvánította Azonba megmételyezet néphite kiirtan se tudt é XIII-XVI sz V.-na legsötéteb korszakáv sülyedt Franciaországba 1247 jelentkezi Vauclusebe egésze tipiku módon min rituáli gyilkosságvá é torturáva vallatjá k a ártatlanu letartóztatot zsidókat babon legrégib leírója Thorna d Cantimpr i századbó val adatait sajá állítás szerin Nichola Doni d L Rochell tudó konvertitátó hallotta ugyanattól ak 1240 nyilváno disputá folytatot Jechie főrabbiva é rengete Talmud-példány máglyár vettetett 1255-be Lincol Angli vol V színhely é it lefoly pe utá 1 gyanúsította végezte ki V egyé mühelye Pforzhei Bade 1267. tárgyalá nélkül kilengésekke é atrocitásokkal 1286 Oberwese hétéve Werner-gyerme eltűnés miatt 146 Rin Innsbruc mellet 1475 Trien perre é tortúrával 1490 L Guardi castilia kisközsé részin zsidó részin marannu lakó elle Torquemad emeltetet V.-at amel minde ismer V közöt legvégzeteseb volt formálisa lejátszatot pe sorá irtózato torturá é számo cselfogás alkalmazta é elevene elégetésr szól ítéleteke hoztak Végzeteseb V.-a volta még 1529. 1536 Nagyszombatba 1 Nagyszombat vérvá Bazinba 1 Bazin vérvá 184 Damaskuszban 189 Corfuban 189 Polnába Csehorszá 1764 Orkutába 1 Orkuta vérvá 1791 Tasnádo é 1891 Nagyszokolon 1882-ik tiszaeszlár V.-at anna peré é irodalmá 1 Tiszaeszlár vérvád L Ostyamegszentségtelenítés Kútmérgezés V irodalmána legkiválób termékei H Strac berlin protestán hebraista egyetem taná Da Blu i Glaube un Aberglaube de Menschhei mi besondere Berücksichtigun de Volksmedizi un jüdische Blutritu 8 kiad 190 Christlich Zeugniss gege di Blutbeschuldigun de Jude Berli 188 a utóbb tiszaeszlár pe alkalmábó legkiválób keresztén teológusoktó előadot szakvéleményeke tartalmazza D Chwolso konvertita hírneve oros orientalist Blutanklag 190 A Berline berlin orth rabbiszeminárium taná Da Gutachte Gangan-ellis Pau Nathan De Prozes vo TiszaEszla 188

15300.h

CÍMSZ Vérv

SZÓCIK Vérvá V.-babo erede diaszpó kezdeté nyúl vissz Josephusna Tit császárr Rómá me görög-zsi történetírón Api elle iratáb Cont Apio kitűni ho v szétszóród kezdet m megvol Apio alexandri antisémi í ugyan a állított ho zsid évenké e felhizla gör gyermek templomaikb feláldozn ann bel része megízleli ell tiltakozo Josephu a ma kohani pa törzsb va vol Késő ezz vádd néh kezdő kereszténység üldöz ártatlanu Ma hoss évszázadok elcsendesede M középk el felén antisémi író tud Agoba I sz.-be lyo püsp követő s kereszteshadjárat kezdet é Clairvau Bern s említ szörn váda középk másod feléb el V.- Angliáb emeli 1144-b Norwichb azz vádolt m zsidóka ho megölt e kereszté gyermek rituál céljaikr Pe n indított nyomá s tartóztatt senk se szörn V.- köztudat dobt késő egé közé újk folyam időnké újb újb felbukkan norwic V.- kutatás szeri e kité zsid cambridg Theoba koholt ho érdemek szerezze A hazudt ho zsid évenké kisorsoln mag kö e hitközsége ame tartoz e kereszté gyermek rituál célb megöl ho 11 sorsol Norwich eset 1168-b Gloucesterbe 118 Bu S Edemundba 119 Winchesterb hason rágalomm támadt m zsidóságo pö e városb s indította követke századb Németorsz terület súlyosa következményekk jelentkeze babonáj 1235-b Fuldáb gyermek megölt rabló mi kereszt lovag s zsid lemészárolt sok letartóztatta kínvallatá tortu el ízb i alkalmazt V.-perné műve felvilágosodo Hohenstaufe I Frigy akar nyom szörn babon előke konverti tudósok hívo öss birodal mind részébő ho V.-r vélemén mondjana Ez kifejtetté ho me koholmán me zsi rit szeri m állatv élveze v tilt szigorú azonkív zsid éppú kötele humanitá mi keresztény vélemény I Frigy XII s dekrétum bocsáto k melyb V.- valótlann nyilvánított Azonb megmételyeze néphit kiirta s tud XIII-XV s V.-n legsötéte korszaká sülyed Franciaországb 124 jelentkez Vaucluseb egész tipik módo mi rituál gyilkosságv torturáv vallatj ártatlan letartóztato zsidóka babo legrégi leírój Thorn Cantimp századb va adatai saj állítá szeri Nichol Don Rochel tud konvertitát hallott ugyanattó a 124 nyilván disput folytato Jechi főrabbiv renget Talmud-példán máglyá vettetet 1255-b Linco Angl vo színhel i lefol p ut gyanúsított végezt k egy mühely Pforzhe Bad 1267 tárgyal nélkü kilengésekk atrocitásokka 128 Oberwes hétév Werner-gyerm eltűné miat 14 Ri Innsbru melle 147 Trie perr tortúráva 149 Guard castili kisközs részi zsid részi marann lak ell Torquema emeltete V.-a ame mind isme közö legvégzetese vol formális lejátszato p sor irtózat tortur szám cselfogá alkalmazt eleven elégetés szó ítéletek hozta Végzetese V.- volt mé 1529 153 Nagyszombatb Nagyszomba vérv Bazinb Bazi vérv 18 Damaskuszba 18 Corfuba 18 Polnáb Csehorsz 176 Orkutáb Orkut vérv 179 Tasnád 189 Nagyszokolo 1882-i tiszaeszlá V.-a ann per irodalm Tiszaeszlá vérvá Ostyamegszentségteleníté Kútmérgezé irodalmán legkiváló terméke Stra berli protestá hebraist egyete tan D Bl Glaub u Aberglaub d Menschhe m besonder Berücksichtigu d Volksmediz u jüdisch Blutrit kia 19 Christlic Zeugnis geg d Blutbeschuldigu d Jud Berl 18 utób tiszaeszlá p alkalmáb legkiváló kereszté teológusokt előado szakvélemények tartalmazz Chwols konvertit hírnev oro orientalis Blutankla 19 Berlin berli ort rabbiszemináriu tan D Gutacht Gangan-elli Pa Natha D Proze v TiszaEszl 18

15300.

CÍMS Vér

SZÓCI Vérv V.-bab ered diaszp kezdet nyú viss Josephusn Ti császár Róm m görög-zs történetíró Ap ell iratá Con Api kitűn h szétszóró kezde megvo Api alexandr antisém ugya állítot h zsi évenk felhizl gö gyerme templomaik feláldoz an be rész megízlel el tiltakoz Joseph m kohan p törzs v vo Kés ez vád né kezd kereszténysé üldö ártatlan M hos évszázado elcsendesed közép e felé antisém ír tu Agob sz.-b ly püs követ kereszteshadjára kezde Clairva Ber emlí ször vád közép máso felé e V. Angliá emel 1144- Norwich az vádol zsidók h megöl kereszt gyerme rituá céljaik P indítot nyom tartóztat sen s ször V. köztuda dob kés eg köz új folya időnk új új felbukka norwi V. kutatá szer kit zsi cambrid Theob kohol h érdeme szerezz hazud h zsi évenk kisorsol ma k hitközség am tarto kereszt gyerme rituá cél megö h 1 sorso Norwic ese 1168- Gloucesterb 11 B Edemundb 11 Winchester haso rágalom támad zsidóság p város indított követk század Németors terüle súlyos következmények jelentkez baboná 1235- Fuldá gyerme megöl rabl m keresz lova zsi lemészárol so letartóztatt kínvallat tort e íz alkalmaz V.-pern műv felvilágosod Hohenstauf Frig aka nyo ször babo elők konvert tudóso hív ös biroda min részéb h V.- vélemé mondjan E kifejtett h m koholmá m zs ri szer állat élvez til szigor azonkí zsi épp kötel humanit m keresztén vélemén Frig XI dekrétu bocsát mely V. valótlan nyilvánítot Azon megmételyez néphi kiirt tu XIII-X V.- legsötét korszak sülye Franciaország 12 jelentke Vaucluse egés tipi mód m rituá gyilkosság torturá vallat ártatla letartóztat zsidók bab legrég leíró Thor Cantim század v adata sa állít szer Nicho Do Roche tu konvertitá hallot ugyanatt 12 nyilvá dispu folytat Jech főrabbi renge Talmud-példá mágly vettete 1255- Linc Ang v színhe lefo u gyanúsítot végez eg mühel Pforzh Ba 126 tárgya nélk kilengések atrocitásokk 12 Oberwe hété Werner-gyer eltűn mia 1 R Innsbr mell 14 Tri per tortúráv 14 Guar castil kisköz rész zsi rész maran la el Torquem emeltet V.- am min ism köz legvégzetes vo formáli lejátszat so irtóza tortu szá cselfog alkalmaz eleve elégeté sz ítélete hozt Végzetes V. vol m 152 15 Nagyszombat Nagyszomb vér Bazin Baz vér 1 Damaskuszb 1 Corfub 1 Polná Csehors 17 Orkutá Orku vér 17 Tasná 18 Nagyszokol 1882- tiszaeszl V.- an pe irodal Tiszaeszl vérv Ostyamegszentségtelenít Kútmérgez irodalmá legkivál termék Str berl protest hebrais egyet ta B Glau Aberglau Menschh besonde Berücksichtig Volksmedi jüdisc Blutri ki 1 Christli Zeugni ge Blutbeschuldig Ju Ber 1 utó tiszaeszl alkalmá legkivál kereszt teológusok előad szakvéleménye tartalmaz Chwol konverti hírne or orientali Blutankl 1 Berli berl or rabbiszeminári ta Gutach Gangan-ell P Nath Proz TiszaEsz 1

15300

CÍM Vé

SZÓC Vér V.-ba ere diasz kezde ny vis Josephus T császá Ró görög-z történetír A el irat Co Ap kitű szétszór kezd megv Ap alexand antisé ugy állíto zs éven felhiz g gyerm templomai feláldo a b rés megízle e tiltako Josep koha törz v Ké e vá n kez kereszténys üld ártatla ho évszázad elcsendese közé fel antisé í t Ago sz.- l pü köve kereszteshadjár kezd Clairv Be eml szö vá közé más fel V Angli eme 1144 Norwic a vádo zsidó megö keresz gyerm ritu céljai indíto nyo tartózta se szö V köztud do ké e kö ú foly időn ú ú felbukk norw V kutat sze ki zs cambri Theo koho érdem szerez hazu zs éven kisorso m hitközsé a tart keresz gyerm ritu cé meg sors Norwi es 1168 Gloucester 1 Edemund 1 Wincheste has rágalo táma zsidósá váro indítot követ száza Németor terül súlyo következménye jelentke babon 1235 Fuld gyerm megö rab keres lov zs lemészáro s letartóztat kínvalla tor í alkalma V.-per mű felvilágoso Hohenstau Fri ak ny szö bab elő konver tudós hí ö birod mi részé V. vélem mondja kifejtet koholm z r sze álla élve ti szigo azonk zs ép köte humani kereszté vélemé Fri X dekrét bocsá mel V valótla nyilváníto Azo megmételye néph kiir t XIII- V. legsöté korsza süly Franciaorszá 1 jelentk Vauclus egé tip mó ritu gyilkossá tortur valla ártatl letartózta zsidó ba legré leír Tho Canti száza adat s állí sze Nich D Roch t konvertit hallo ugyanat 1 nyilv disp folyta Jec főrabb reng Talmud-péld mágl vettet 1255 Lin An szính lef gyanúsíto vége e mühe Pforz B 12 tárgy nél kilengése atrocitások 1 Oberw hét Werner-gye eltű mi Innsb mel 1 Tr pe tortúrá 1 Gua casti kiskö rés zs rés mara l e Torque emelte V. a mi is kö legvégzete v formál lejátsza s irtóz tort sz cselfo alkalma elev eléget s ítélet hoz Végzete V vo 15 1 Nagyszomba Nagyszom vé Bazi Ba vé Damaskusz Corfu Poln Csehor 1 Orkut Ork vé 1 Tasn 1 Nagyszoko 1882 tiszaesz V. a p iroda Tiszaesz vér Ostyamegszentségtelení Kútmérge irodalm legkivá termé St ber protes hebrai egye t Gla Abergla Mensch besond Berücksichti Volksmed jüdis Blutr k Christl Zeugn g Blutbeschuldi J Be ut tiszaesz alkalm legkivá keresz teológuso előa szakvélemény tartalma Chwo konvert hírn o oriental Blutank Berl ber o rabbiszeminár t Gutac Gangan-el Nat Pro TiszaEs

1530

CÍ V

SZÓ Vé V.-b er dias kezd n vi Josephu csász R görög- történetí e ira C A kit szétszó kez meg A alexan antis ug állít z éve felhi gyer temploma feláld ré megízl tiltak Jose koh tör K v ke keresztény ül ártatl h évszáza elcsendes köz fe antis Ag sz. p köv kereszteshadjá kez Clair B em sz v köz má fe Angl em 114 Norwi vád zsid meg keres gyer rit célja indít ny tartózt s sz köztu d k k fol idő felbuk nor kuta sz k z cambr The koh érde szere haz z éve kisors hitközs tar keres gyer rit c me sor Norw e 116 Glouceste Edemun Winchest ha rágal tám zsidós vár indíto köve száz Németo terü súly következmény jelentk babo 123 Ful gyer meg ra kere lo z lemészár letartózta kínvall to alkalm V.-pe m felvilágos Hohensta Fr a n sz ba el konve tudó h biro m rész V véle mondj kifejte kohol sz áll élv t szig azon z é köt human kereszt vélem Fr dekré bocs me valótl nyilvánít Az megmétely nép kii XIII V legsöt korsz sül Franciaorsz jelent Vauclu eg ti m rit gyilkoss tortu vall ártat letartózt zsid b legr leí Th Cant száz ada áll sz Nic Roc konverti hall ugyana nyil dis folyt Je főrab ren Talmud-pél mág vette 125 Li A szín le gyanúsít vég müh Pfor 1 tárg né kilengés atrocitáso Ober hé Werner-gy elt m Inns me T p tortúr Gu cast kisk ré z ré mar Torqu emelt V m i k legvégzet formá lejátsz irtó tor s cself alkalm ele elége ítéle ho Végzet v 1 Nagyszomb Nagyszo v Baz B v Damaskus Corf Pol Cseho Orku Or v Tas Nagyszok 188 tiszaes V irod Tiszaes vé Ostyamegszentségtelen Kútmérg irodal legkiv term S be prote hebra egy Gl Abergl Mensc beson Berücksicht Volksme jüdi Blut Christ Zeug Blutbeschuld B u tiszaes alkal legkiv keres teológus elő szakvélemén tartalm Chw konver hír orienta Blutan Ber be rabbiszeminá Guta Gangan-e Na Pr TiszaE