15305.htm

CÍMSZÓ: Vészi Margit

SZEMÉLYNÉV: Vészi Margit

SZÓCIKK: 3. V. Margit*, írónő, V. József (1. o.) leánya, szül. Budapesten 1885 ápr. 27. Festőművész pályára készült és Bihari (1. o.) tanítványa volt. Képeit külföldi tárlatokon is kiállították. Később újságíró lett és a Pester Lloydba irott tárcáival, valamint Az Estbe írt uti riportjaival tűnt fel. Német napilapokba is dolgozik. Tárcái és riportjai színesek és eredetiek. A világháborúban haditudósító volt. Első férjétől, Molnár Ferenctől való elválása után az olasz báró Mantica felesége lett s állandóan Rómában él. Önállóan, megjelent művei: Az égő Európa (1915) és Éjféli mese (1923), az előbbi háborús feljegyzések, az utóbbi elbeszélésgyűjtemény.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5305. címszó a lexikon => 948. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15305.htm

CÍMSZÓ: Vészi Margit

SZEMÉLYNÉV: Vészi Margit

SZÓCIKK: 3. V. Margit*, írónő, V. József 1. o. leánya, szül. Budapesten 1885 ápr. 27. Festőművész pályára készült és Bihari 1. o. tanítványa volt. Képeit külföldi tárlatokon is kiállították. Később újságíró lett és a Pester Lloydba irott tárcáival, valamint Az Estbe írt uti riportjaival tűnt fel. Német napilapokba is dolgozik. Tárcái és riportjai színesek és eredetiek. A világháborúban haditudósító volt. Első férjétől, Molnár Ferenctől való elválása után az olasz báró Mantica felesége lett s állandóan Rómában él. Önállóan, megjelent művei: Az égő Európa 1915 és Éjféli mese 1923 , az előbbi háborús feljegyzések, az utóbbi elbeszélésgyűjtemény.

15305.ht

CÍMSZÓ Vész Margi

SZEMÉLYNÉV Vész Margi

SZÓCIKK 3 V Margit* írónő V Józse 1 o leánya szül Budapeste 188 ápr 27 Festőművés pályár készül é Bihar 1 o tanítvány volt Képei külföld tárlatoko i kiállították Későb újságír let é Peste Lloydb irot tárcáival valamin A Estb ír ut riportjaiva tűn fel Néme napilapokb i dolgozik Tárcá é riportja színese é eredetiek világháborúba haditudósít volt Els férjétől Molná Ferenctő val elválás utá a olas bár Mantic feleség let állandóa Rómába él Önállóan megjelen művei A ég Európ 191 é Éjfél mes 192 a előbb háború feljegyzések a utóbb elbeszélésgyűjtemény

15305.h

CÍMSZ Vés Marg

SZEMÉLYNÉ Vés Marg

SZÓCIK Margit írón Józs leány szü Budapest 18 áp 2 Festőművé pályá készü Biha tanítván vol Képe külföl tárlatok kiállítottá Késő újságí le Pest Lloyd iro tárcáiva valami Est í u riportjaiv tű fe Ném napilapok dolgozi Tárc riportj színes eredetie világháborúb haditudósí vol El férjétő Moln Ferenct va elválá ut ola bá Manti felesé le állandó Rómáb é Önállóa megjele műve é Euró 19 Éjfé me 19 előb hábor feljegyzése utób elbeszélésgyűjtemén

15305.

CÍMS Vé Mar

SZEMÉLYN Vé Mar

SZÓCI Margi író Józ leán sz Budapes 1 á Festőműv pály kész Bih tanítvá vo Kép külfö tárlato kiállított Kés újság l Pes Lloy ir tárcáiv valam Es riportjai t f Né napilapo dolgoz Tár riport színe eredeti világháború haditudós vo E férjét Mol Ferenc v elvál u ol b Mant feles l álland Rómá Önálló megjel műv Eur 1 Éjf m 1 elő hábo feljegyzés utó elbeszélésgyűjtemé

15305

CÍM V Ma

SZEMÉLY V Ma

SZÓC Marg ír Jó leá s Budape Festőmű pál kés Bi tanítv v Ké külf tárlat kiállítot Ké újsá Pe Llo i tárcái vala E riportja N napilap dolgo Tá ripor szín eredet világhábor haditudó v férjé Mo Feren elvá o Man fele állan Róm Önáll megje mű Eu Éj el háb feljegyzé ut elbeszélésgyűjtem

1530

CÍ M

SZEMÉL M

SZÓ Mar í J le Budap Festőm pá ké B tanít K kül tárla kiállíto K újs P Ll tárcá val riportj napila dolg T ripo szí erede világhábo haditud férj M Fere elv Ma fel álla Ró Önál megj m E É e há feljegyz u elbeszélésgyűjte