15320.htm

CÍMSZÓ: Vita

SZEMÉLYNÉV: Vita Emil

SZÓCIKK: "Vita Emil, jogi író, volt székesfővárosi tanács­nok, szül. Budapesten 1874. A budapesti egyetemen jogi doktorátust nyert, majd a főváros tisztviselője lett. 1911-ben tanácsnokká választották. jelentékeny érdemei vannak a főváros pénzügyi helyzetének rendezése körül. A híd- és alagútvám megszüntetése, a közraktárak kibővítése, az Idegenforgalmi Hivatal megszervezése az ő sürgetésére történt. 1920-ban nyugalomba vonult Szaklapokba igen sok tanulmányt írt a közigazgatási jog köréből és közgazdasági kérdésekről. Művei: Egyesületi jog (1906); A magyar állampolgárságra, községi illetőségre és idegetek ittlakhatására nézve fennálló jogszabályok 1908) A községi illetőség (1912)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5320. címszó a lexikon => 954. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15320.htm

CÍMSZÓ: Vita

SZEMÉLYNÉV: Vita Emil

SZÓCIKK: Vita Emil, jogi író, volt székesfővárosi tanács­nok, szül. Budapesten 1874. A budapesti egyetemen jogi doktorátust nyert, majd a főváros tisztviselője lett. 1911-ben tanácsnokká választották. jelentékeny érdemei vannak a főváros pénzügyi helyzetének rendezése körül. A híd- és alagútvám megszüntetése, a közraktárak kibővítése, az Idegenforgalmi Hivatal megszervezése az ő sürgetésére történt. 1920-ban nyugalomba vonult Szaklapokba igen sok tanulmányt írt a közigazgatási jog köréből és közgazdasági kérdésekről. Művei: Egyesületi jog 1906 ; A magyar állampolgárságra, községi illetőségre és idegetek ittlakhatására nézve fennálló jogszabályok 1908 A községi illetőség 1912 .

15320.ht

CÍMSZÓ Vit

SZEMÉLYNÉV Vit Emi

SZÓCIKK Vit Emil jog író vol székesfőváros tanács­nok szül Budapeste 1874 budapest egyeteme jog doktorátus nyert maj főváro tisztviselőj lett 1911-be tanácsnokk választották jelentéken érdeme vanna főváro pénzügy helyzeténe rendezés körül híd é alagútvá megszüntetése közraktára kibővítése a Idegenforgalm Hivata megszervezés a sürgetésér történt 1920-ba nyugalomb vonul Szaklapokb ige so tanulmány ír közigazgatás jo körébő é közgazdaság kérdésekről Művei Egyesület jo 190 magya állampolgárságra község illetőségr é idegete ittlakhatásár nézv fennáll jogszabályo 190 község illetősé 191

15320.h

CÍMSZ Vi

SZEMÉLYNÉ Vi Em

SZÓCIK Vi Emi jo ír vo székesfőváro tanács­no szü Budapest 187 budapes egyetem jo doktorátu nyer ma fővár tisztviselő let 1911-b tanácsnok választottá jelentéke érdem vann fővár pénzüg helyzetén rendezé körü hí alagútv megszüntetés közraktár kibővítés Idegenforgal Hivat megszervezé sürgetésé történ 1920-b nyugalom vonu Szaklapok ig s tanulmán í közigazgatá j köréb közgazdasá kérdésekrő Műve Egyesüle j 19 magy állampolgárságr közsé illetőség ideget ittlakhatásá néz fennál jogszabály 19 közsé illetős 19

15320.

CÍMS V

SZEMÉLYN V E

SZÓCI V Em j í v székesfővár tanács­n sz Budapes 18 budape egyete j doktorát nye m fővá tisztvisel le 1911- tanácsno választott jelenték érde van fővá pénzü helyzeté rendez kör h alagút megszünteté közraktá kibővíté Idegenforga Hiva megszervez sürgetés törté 1920- nyugalo von Szaklapo i tanulmá közigazgat köré közgazdas kérdésekr Műv Egyesül 1 mag állampolgárság közs illetősé idege ittlakhatás né fenná jogszabál 1 közs illető 1

15320

CÍM

SZEMÉLY

SZÓC E székesfővá tanács­ s Budape 1 budap egyet doktorá ny főv tisztvise l 1911 tanácsn választot jelenté érd va főv pénz helyzet rende kö alagú megszüntet közrakt kibővít Idegenforg Hiv megszerve sürgeté tört 1920 nyugal vo Szaklap tanulm közigazga kör közgazda kérdések Mű Egyesü ma állampolgársá köz illetős ideg ittlakhatá n fenn jogszabá köz illet

1532



SZEMÉL

SZÓ székesfőv tanác Budap buda egye doktor n fő tisztvis 191 tanács választo jelent ér v fő pén helyze rend k alag megszünte közrak kibőví Idegenfor Hi megszerv sürget tör 192 nyuga v Szakla tanul közigazg kö közgazd kérdése M Egyes m állampolgárs kö illető ide ittlakhat fen jogszab kö ille