15335.htm

CÍMSZÓ: Walder

SZEMÉLYNÉV: Walder Gyula

SZÓCIKK: Walder Gyula*, közgazdász, szül. Aradon 1872 febr. 18., megh. Budapesten 1926 októberében. Aradon járt középiskolába, majd a bécsi Handelshochschulén, Párisban és Londonban folytatta tanulmányait. 1895-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár kötelékébe lépett. Később ennek a pénzintézetnek vezérigazgatója és elnöke egyszersmind a Főrendiház tagja lett. Nagy érde­meket szerzett a világháború alatt a hadikölcsön kibocsátása és annak nagy sikere körül. Számos alkalommal nyilatkozott fontos közgazdasági problémák megvitatásánál. A Pester Lloyd és a Neue Freie Presse hasábjain mint közgazdasági író is kiváló nevet szerzett.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5335. címszó a lexikon => 957. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15335.htm

CÍMSZÓ: Walder

SZEMÉLYNÉV: Walder Gyula

SZÓCIKK: Walder Gyula*, közgazdász, szül. Aradon 1872 febr. 18., megh. Budapesten 1926 októberében. Aradon járt középiskolába, majd a bécsi Handelshochschulén, Párisban és Londonban folytatta tanulmányait. 1895-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár kötelékébe lépett. Később ennek a pénzintézetnek vezérigazgatója és elnöke egyszersmind a Főrendiház tagja lett. Nagy érde­meket szerzett a világháború alatt a hadikölcsön kibocsátása és annak nagy sikere körül. Számos alkalommal nyilatkozott fontos közgazdasági problémák megvitatásánál. A Pester Lloyd és a Neue Freie Presse hasábjain mint közgazdasági író is kiváló nevet szerzett.

15335.ht

CÍMSZÓ Walde

SZEMÉLYNÉV Walde Gyul

SZÓCIKK Walde Gyula* közgazdász szül Arado 187 febr 18. megh Budapeste 192 októberében Arado jár középiskolába maj bécs Handelshochschulén Párisba é Londonba folytatt tanulmányait 1895-be Pest Haza Els Takarékpénztá kötelékéb lépett Későb enne pénzintézetne vezérigazgatój é elnök egyszersmin Főrendihá tagj lett Nag érde­meke szerzet világhábor alat hadikölcsö kibocsátás é anna nag siker körül Számo alkalomma nyilatkozot fonto közgazdaság problémá megvitatásánál Peste Lloy é Neu Frei Press hasábjai min közgazdaság ír i kivál neve szerzett

15335.h

CÍMSZ Wald

SZEMÉLYNÉ Wald Gyu

SZÓCIK Wald Gyula közgazdás szü Arad 18 feb 18 meg Budapest 19 októberébe Arad já középiskoláb ma béc Handelshochschulé Párisb Londonb folytat tanulmányai 1895-b Pes Haz El Takarékpénzt köteléké lépet Késő enn pénzintézetn vezérigazgató elnö egyszersmi Főrendih tag let Na érde­mek szerze világhábo ala hadikölcs kibocsátá ann na sike körü Szám alkalomm nyilatkozo font közgazdasá problém megvitatásáná Pest Llo Ne Fre Pres hasábja mi közgazdasá í kivá nev szerzet

15335.

CÍMS Wal

SZEMÉLYN Wal Gy

SZÓCI Wal Gyul közgazdá sz Ara 1 fe 1 me Budapes 1 októberéb Ara j középiskolá m bé Handelshochschul Páris London folyta tanulmánya 1895- Pe Ha E Takarékpénz kötelék lépe Kés en pénzintézet vezérigazgat eln egyszersm Főrendi ta le N érde­me szerz világháb al hadikölc kibocsát an n sik kör Szá alkalom nyilatkoz fon közgazdas problé megvitatásán Pes Ll N Fr Pre hasábj m közgazdas kiv ne szerze

15335

CÍM Wa

SZEMÉLY Wa G

SZÓC Wa Gyu közgazd s Ar f m Budape októberé Ar középiskol b Handelshochschu Pári Londo folyt tanulmány 1895 P H Takarékpén kötelé lép Ké e pénzintéze vezérigazga el egyszers Főrend t l érde­m szer világhá a hadiköl kibocsá a si kö Sz alkalo nyilatko fo közgazda probl megvitatásá Pe L F Pr hasáb közgazda ki n szerz

1533

CÍ W

SZEMÉL W

SZÓ W Gy közgaz A Budap október A középisko Handelshochsch Pár Lond foly tanulmán 189 Takarékpé kötel lé K pénzintéz vezérigazg e egyszer Főren érde­ sze világh hadikö kibocs s k S alkal nyilatk f közgazd prob megvitatás P P hasá közgazd k szer