15337.htm

CÍMSZÓ: Walles

SZEMÉLYNÉV: Walles Antal

SZÓCIKK: Walles Antal, hitközségi titkár, szül. Füzesabonyban 1874 jún. 21. Atyja u. o. hitközségi jegyző volt. A budapesti tudományegyetemen hallgatott jogot és itt szerezte a doktorátust is. Állami szolgálatba lépett és mint a m. kir. zálogházak aligazgatója megszervezte az állami árverési csarnokot, amelynek vezetője volt. 1922-ben nyugdijaztatta magát. 1926 óta titkára az újpesti hitközségnek és elnöke a Hitközségi Tisztviselők és Alkalmazottak Országos Egyesületének. Kidolgozta a hitközségi alkalmazottak szolgálati és nyugdíjszabályzatát és a felekezeti lapokban a hitközségi tisztviselők erkölcsi és gazdasági érdekeiért küzd. Az újpesti izraelita hitközség Értesítőjének szerkesztője.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5337. címszó a lexikon => 957. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15337.htm

CÍMSZÓ: Walles

SZEMÉLYNÉV: Walles Antal

SZÓCIKK: Walles Antal, hitközségi titkár, szül. Füzesabonyban 1874 jún. 21. Atyja u. o. hitközségi jegyző volt. A budapesti tudományegyetemen hallgatott jogot és itt szerezte a doktorátust is. Állami szolgálatba lépett és mint a m. kir. zálogházak aligazgatója megszervezte az állami árverési csarnokot, amelynek vezetője volt. 1922-ben nyugdijaztatta magát. 1926 óta titkára az újpesti hitközségnek és elnöke a Hitközségi Tisztviselők és Alkalmazottak Országos Egyesületének. Kidolgozta a hitközségi alkalmazottak szolgálati és nyugdíjszabályzatát és a felekezeti lapokban a hitközségi tisztviselők erkölcsi és gazdasági érdekeiért küzd. Az újpesti izraelita hitközség Értesítőjének szerkesztője.

15337.ht

CÍMSZÓ Walle

SZEMÉLYNÉV Walle Anta

SZÓCIKK Walle Antal hitközség titkár szül Füzesabonyba 187 jún 21 Atyj u o hitközség jegyz volt budapest tudományegyeteme hallgatot jogo é it szerezt doktorátus is Állam szolgálatb lépet é min m kir zálogháza aligazgatój megszervezt a állam árverés csarnokot amelyne vezetőj volt 1922-be nyugdijaztatt magát 192 ót titkár a újpest hitközségne é elnök Hitközség Tisztviselő é Alkalmazotta Országo Egyesületének Kidolgozt hitközség alkalmazotta szolgálat é nyugdíjszabályzatá é felekezet lapokba hitközség tisztviselő erkölcs é gazdaság érdekeiér küzd A újpest izraelit hitközsé Értesítőjéne szerkesztője

15337.h

CÍMSZ Wall

SZEMÉLYNÉ Wall Ant

SZÓCIK Wall Anta hitközsé titká szü Füzesabonyb 18 jú 2 Aty hitközsé jegy vol budapes tudományegyetem hallgato jog i szerez doktorátu i Álla szolgálat lépe mi ki zálogház aligazgató megszervez álla árveré csarnoko amelyn vezető vol 1922-b nyugdijaztat magá 19 ó titká újpes hitközségn elnö Hitközsé Tisztvisel Alkalmazott Ország Egyesületéne Kidolgoz hitközsé alkalmazott szolgála nyugdíjszabályzat felekeze lapokb hitközsé tisztvisel erkölc gazdasá érdekeié küz újpes izraeli hitközs Értesítőjén szerkesztőj

15337.

CÍMS Wal

SZEMÉLYN Wal An

SZÓCI Wal Ant hitközs titk sz Füzesabony 1 j At hitközs jeg vo budape tudományegyete hallgat jo szere doktorát Áll szolgála lép m k záloghá aligazgat megszerve áll árver csarnok amely vezet vo 1922- nyugdijazta mag 1 titk újpe hitközség eln Hitközs Tisztvise Alkalmazot Orszá Egyesületén Kidolgo hitközs alkalmazot szolgál nyugdíjszabályza felekez lapok hitközs tisztvise erköl gazdas érdekei kü újpe izrael hitköz Értesítőjé szerkesztő

15337

CÍM Wa

SZEMÉLY Wa A

SZÓC Wa An hitköz tit s Füzesabon A hitköz je v budap tudományegyet hallga j szer doktorá Ál szolgál lé zálogh aligazga megszerv ál árve csarno amel veze v 1922 nyugdijazt ma tit újp hitközsé el Hitköz Tisztvis Alkalmazo Orsz Egyesületé Kidolg hitköz alkalmazo szolgá nyugdíjszabályz feleke lapo hitköz tisztvis erkö gazda érdeke k újp izrae hitkö Értesítőj szerkeszt

1533

CÍ W

SZEMÉL W

SZÓ W A hitkö ti Füzesabo hitkö j buda tudományegye hallg sze doktor Á szolgá l zálog aligazg megszer á árv csarn ame vez 192 nyugdijaz m ti új hitközs e Hitkö Tisztvi Alkalmaz Ors Egyesület Kidol hitkö alkalmaz szolg nyugdíjszabály felek lap hitkö tisztvi erk gazd érdek új izra hitk Értesítő szerkesz