15355.htm

CÍMSZÓ: Weiss

SZEMÉLYNÉV: Weiss Manfréd

SZÓCIKK: "6.   W. Manfréd (csepeli), báró, gyáriparos, W. B. testvéröccse, szül. Budapesten 1857 ápr. 11., megh. u. o. 1922 dec. 25. A gimnáziumot és kereskedelmi akadémiát elvégezve, egy hamburgi cég szolgálatába lépett, de már 1882. hazajött s a testvére által alapított konzervgyár egyik vezetője lett. Emellett más vállalkozásokba is kezdett. Megalapította testvérével együtt az első magyar tölténygyárat és 1892. a csepeli nagy gyár alapját vetette meg. Ekkor többi gyárüzemét is Csepelen rendezte be. Már 1896. oly nagy méretű volt a gyárüzem, hogy az esetleges háború alkalmával a hadianyagbeszerzést a hadsereg részére függetleníteni tudta a külföldtől. E cél­ból először is rézöntőt és fémhengermüveket létesített, 1911. pedig acélművet. Hadianyagjai már a háború előtt világhírűek voltak oly mértékben, hogy gyárából rendeltek hadianyagokat Anglia, Kína, Mexikó, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Bulgária és Hollandia. A világháború alatt üzemét hatalmas arányokban fokozta s naponként átlag 30,000 munkással 3 millió töltényt, 20,000 tüzérségi lövedéket és egyéb nagymennyiségű hadianyagot, továbbá 600,000 drb hús- és másfélmillió kávékonzervet gyártott, emellett állandóan új találmányokat is állított elő. A világháború elvesztésével a gyárat igyekezett más, hasznosabb célra berendezni, azonban a forradalmak, valamint betegsége akadályozták ebben. A gyártelep 1600 vasúti kocsit vesztett el a háború után és munkáslétszáma 400-ra csökkent, de már 1922. újból 10,000-re emelkedett. Utolsó éveiben a magyar ipar újjáélesztése körül fáradozott és muníció helyett mindenfajta mezőgazdasági gépet, vas- és fém­árut, zománcos edényt és magyar gyapjúból készített posztót állított elő e célra átalakított üze­meiben. - W. pénzügyi, társadalmi és jótékony­sági téren is vezető szerepet töltött be. Minta­szerű munkásjóléti intézményeket létesített; ala­pítója és alelnöke volt a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének, számos ipari és pénzügyi vállalat vezetőségi tagja volt. Ő létesítette a Weiss Alice gyermekágyas otthont (1. o.), az el­aggott és gyógyíthatatlan nők ingyenes otthonát, a nevéről elnevezett tüdőbeteg-szanatóriumot, amelyben a háborúban tüdőbajba esett 44 tisztet éa 80 közkatonát gondoztak. A háború alatt külön kórházbarakot és tiszti szanatóriumot létesített, Röntgen-automobilokat adott a Vöröskereszt-kórházak részére és nagyszabású népkonyhát tartott fenn. Tagja volt a Főrendiháznak s nemességgel és bárói ranggal tüntette ki a ki­rály. Odaadó szeretettel foglalkozott zsidóközügyekkel is és élénk munkát fejtett ki 1912. az egységes zsidó autonómiát előkészítő Országos Bizottságban."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5355. címszó a lexikon => 959. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15355.htm

CÍMSZÓ: Weiss

SZEMÉLYNÉV: Weiss Manfréd

SZÓCIKK: 6. W. Manfréd csepeli , báró, gyáriparos, W. B. testvéröccse, szül. Budapesten 1857 ápr. 11., megh. u. o. 1922 dec. 25. A gimnáziumot és kereskedelmi akadémiát elvégezve, egy hamburgi cég szolgálatába lépett, de már 1882. hazajött s a testvére által alapított konzervgyár egyik vezetője lett. Emellett más vállalkozásokba is kezdett. Megalapította testvérével együtt az első magyar tölténygyárat és 1892. a csepeli nagy gyár alapját vetette meg. Ekkor többi gyárüzemét is Csepelen rendezte be. Már 1896. oly nagy méretű volt a gyárüzem, hogy az esetleges háború alkalmával a hadianyagbeszerzést a hadsereg részére függetleníteni tudta a külföldtől. E cél­ból először is rézöntőt és fémhengermüveket létesített, 1911. pedig acélművet. Hadianyagjai már a háború előtt világhírűek voltak oly mértékben, hogy gyárából rendeltek hadianyagokat Anglia, Kína, Mexikó, Spanyolország, Olaszország, Törökország, Bulgária és Hollandia. A világháború alatt üzemét hatalmas arányokban fokozta s naponként átlag 30,000 munkással 3 millió töltényt, 20,000 tüzérségi lövedéket és egyéb nagymennyiségű hadianyagot, továbbá 600,000 drb hús- és másfélmillió kávékonzervet gyártott, emellett állandóan új találmányokat is állított elő. A világháború elvesztésével a gyárat igyekezett más, hasznosabb célra berendezni, azonban a forradalmak, valamint betegsége akadályozták ebben. A gyártelep 1600 vasúti kocsit vesztett el a háború után és munkáslétszáma 400-ra csökkent, de már 1922. újból 10,000-re emelkedett. Utolsó éveiben a magyar ipar újjáélesztése körül fáradozott és muníció helyett mindenfajta mezőgazdasági gépet, vas- és fém­árut, zománcos edényt és magyar gyapjúból készített posztót állított elő e célra átalakított üze­meiben. - W. pénzügyi, társadalmi és jótékony­sági téren is vezető szerepet töltött be. Minta­szerű munkásjóléti intézményeket létesített; ala­pítója és alelnöke volt a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének, számos ipari és pénzügyi vállalat vezetőségi tagja volt. Ő létesítette a Weiss Alice gyermekágyas otthont 1. o. , az el­aggott és gyógyíthatatlan nők ingyenes otthonát, a nevéről elnevezett tüdőbeteg-szanatóriumot, amelyben a háborúban tüdőbajba esett 44 tisztet éa 80 közkatonát gondoztak. A háború alatt külön kórházbarakot és tiszti szanatóriumot létesített, Röntgen-automobilokat adott a Vöröskereszt-kórházak részére és nagyszabású népkonyhát tartott fenn. Tagja volt a Főrendiháznak s nemességgel és bárói ranggal tüntette ki a ki­rály. Odaadó szeretettel foglalkozott zsidóközügyekkel is és élénk munkát fejtett ki 1912. az egységes zsidó autonómiát előkészítő Országos Bizottságban.

15355.ht

CÍMSZÓ Weis

SZEMÉLYNÉV Weis Manfré

SZÓCIKK 6 W Manfré csepel báró gyáriparos W B testvéröccse szül Budapeste 185 ápr 11. megh u o 192 dec 25 gimnáziumo é kereskedelm akadémiá elvégezve eg hamburg cé szolgálatáb lépett d má 1882 hazajöt testvér álta alapítot konzervgyá egyi vezetőj lett Emellet má vállalkozásokb i kezdett Megalapított testvéréve együt a els magya tölténygyára é 1892 csepel nag gyá alapjá vetett meg Ekko több gyárüzemé i Csepele rendezt be Má 1896 ol nag méret vol gyárüzem hog a esetlege hábor alkalmáva hadianyagbeszerzés hadsere részér függetleníten tudt külföldtől cél­bó előszö i rézöntő é fémhengermüveke létesített 1911 pedi acélművet Hadianyagja má hábor előt világhírűe volta ol mértékben hog gyárábó rendelte hadianyagoka Anglia Kína Mexikó Spanyolország Olaszország Törökország Bulgári é Hollandia világhábor alat üzemé hatalma arányokba fokozt naponkén átla 30,00 munkássa milli töltényt 20,00 tüzérség lövedéke é egyé nagymennyiség hadianyagot tovább 600,00 dr hús é másfélmilli kávékonzerve gyártott emellet állandóa ú találmányoka i állítot elő világhábor elvesztéséve gyára igyekezet más hasznosab célr berendezni azonba forradalmak valamin betegség akadályoztá ebben gyártele 160 vasút kocsi vesztet e hábor utá é munkáslétszám 400-r csökkent d má 1922 újbó 10,000-r emelkedett Utols éveibe magya ipa újjáélesztés körü fáradozot é muníci helyet mindenfajt mezőgazdaság gépet vas é fém­árut zománco edény é magya gyapjúbó készítet posztó állítot el célr átalakítot üze­meiben W pénzügyi társadalm é jótékony­ság tére i vezet szerepe töltöt be Minta­szer munkásjólét intézményeke létesített ala­pítój é alelnök vol Magya Gyáriparoso Orsz Szövetségének számo ipar é pénzügy vállala vezetőség tagj volt létesített Weis Alic gyermekágya otthon 1 o a el­aggot é gyógyíthatatla nő ingyene otthonát nevérő elnevezet tüdőbeteg-szanatóriumot amelybe háborúba tüdőbajb eset 4 tiszte é 8 közkatoná gondoztak hábor alat külö kórházbarako é tiszt szanatóriumo létesített Röntgen-automobiloka adot Vöröskereszt-kórháza részér é nagyszabás népkonyhá tartot fenn Tagj vol Főrendiházna nemességge é báró rangga tüntett k ki­rály Odaad szeretette foglalkozot zsidóközügyekke i é élén munká fejtet k 1912 a egysége zsid autonómiá előkészít Országo Bizottságban

15355.h

CÍMSZ Wei

SZEMÉLYNÉ Wei Manfr

SZÓCIK Manfr csepe bár gyáriparo testvéröccs szü Budapest 18 áp 11 meg 19 de 2 gimnázium kereskedel akadémi elvégezv e hambur c szolgálatá lépet m 188 hazajö testvé ált alapíto konzervgy egy vezető let Emelle m vállalkozások kezdet Megalapítot testvérév együ el magy tölténygyár 189 csepe na gy alapj vetet me Ekk töb gyárüzem Csepel rendez b M 189 o na mére vo gyárüze ho esetleg hábo alkalmáv hadianyagbeszerzé hadser részé függetleníte tud külföldtő cél­b elősz rézönt fémhengermüvek létesítet 191 ped acélműve Hadianyagj m hábo elő világhírű volt o mértékbe ho gyáráb rendelt hadianyagok Angli Kín Mexik Spanyolorszá Olaszorszá Törökorszá Bulgár Hollandi világhábo ala üzem hatalm arányokb fokoz naponké átl 30,0 munkáss mill töltény 20,0 tüzérsé lövedék egy nagymennyisé hadianyago továb 600,0 d hú másfélmill kávékonzerv gyártot emelle állandó találmányok állíto el világhábo elvesztésév gyár igyekeze má hasznosa cél berendezn azonb forradalma valami betegsé akadályozt ebbe gyártel 16 vasú kocs veszte hábo ut munkáslétszá 400- csökken m 192 újb 10,000- emelkedet Utol éveib magy ip újjáéleszté kör fáradozo muníc helye mindenfaj mezőgazdasá gépe va fém­áru zománc edén magy gyapjúb készíte poszt állíto e cél átalakíto üze­meibe pénzügy társadal jótékony­sá tér veze szerep töltö b Minta­sze munkásjólé intézmények létesítet ala­pító alelnö vo Magy Gyáriparos Ors Szövetségéne szám ipa pénzüg vállal vezetősé tag vol létesítet Wei Ali gyermekágy ottho el­aggo gyógyíthatatl n ingyen otthoná nevér elneveze tüdőbeteg-szanatóriumo amelyb háborúb tüdőbaj ese tiszt közkaton gondozta hábo ala kül kórházbarak tisz szanatórium létesítet Röntgen-automobilok ado Vöröskereszt-kórház részé nagyszabá népkonyh tarto fen Tag vo Főrendiházn nemességg bár rangg tüntet ki­rál Odaa szeretett foglalkozo zsidóközügyekk élé munk fejte 191 egység zsi autonómi előkészí Ország Bizottságba

15355.

CÍMS We

SZEMÉLYN We Manf

SZÓCI Manf csep bá gyáripar testvéröcc sz Budapes 1 á 1 me 1 d gimnáziu kereskede akadém elvégez hambu szolgálat lépe 18 hazaj testv ál alapít konzervg eg vezet le Emell vállalkozáso kezde Megalapíto testvéré egy e mag tölténygyá 18 csep n g alap vete m Ek tö gyárüze Csepe rende 18 n mér v gyárüz h esetle háb alkalmá hadianyagbeszerz hadse rész függetlenít tu külföldt cél­ elős rézön fémhengermüve létesíte 19 pe acélműv Hadianyag háb el világhír vol mértékb h gyárá rendel hadianyago Angl Kí Mexi Spanyolorsz Olaszorsz Törökorsz Bulgá Holland világháb al üze hatal arányok foko naponk át 30, munkás mil töltén 20, tüzérs lövedé eg nagymennyis hadianyag tová 600, h másfélmil kávékonzer gyárto emell álland találmányo állít e világháb elvesztésé gyá igyekez m hasznos cé berendez azon forradalm valam betegs akadályoz ebb gyárte 1 vas koc veszt háb u munkáslétsz 400 csökke 19 új 10,000 emelkede Uto évei mag i újjáéleszt kö fáradoz muní hely mindenfa mezőgazdas gép v fém­ár zomán edé mag gyapjú készít posz állít cé átalakít üze­meib pénzüg társada jótékony­s té vez szere tölt Minta­sz munkásjól intézménye létesíte ala­pít aleln v Mag Gyáriparo Or Szövetségén szá ip pénzü válla vezetős ta vo létesíte We Al gyermekág otth el­agg gyógyíthatat ingye otthon nevé elnevez tüdőbeteg-szanatórium amely háború tüdőba es tisz közkato gondozt háb al kü kórházbara tis szanatóriu létesíte Röntgen-automobilo ad Vöröskereszt-kórhá rész nagyszab népkony tart fe Ta v Főrendiház nemesség bá rang tünte ki­rá Oda szeretet foglalkoz zsidóközügyek él mun fejt 19 egysé zs autonóm előkész Orszá Bizottságb

15355

CÍM W

SZEMÉLY W Man

SZÓC Man cse b gyáripa testvéröc s Budape m gimnázi keresked akadé elvége hamb szolgála lép 1 haza test á alapí konzerv e veze l Emel vállalkozás kezd Megalapít testvér eg ma tölténygy 1 cse ala vet E t gyárüz Csep rend 1 mé gyárü esetl há alkalm hadianyagbeszer hads rés függetlení t külföld cé elő rézö fémhengermüv létesít 1 p acélmű Hadianya há e világhí vo mérték gyár rende hadianyag Ang K Mex Spanyolors Olaszors Törökors Bulg Hollan világhá a üz hata arányo fok napon á 30 munká mi tölté 20 tüzér löved e nagymennyi hadianya tov 600 másfélmi kávékonze gyárt emel állan találmány állí világhá elvesztés gy igyeke haszno c berende azo forradal vala beteg akadályo eb gyárt va ko vesz há munkásléts 40 csökk 1 ú 10,00 emelked Ut éve ma újjáélesz k fárado mun hel mindenf mezőgazda gé fém­á zomá ed ma gyapj készí pos állí c átalakí üze­mei pénzü társad jótékony­ t ve szer töl Minta­s munkásjó intézmény létesít ala­pí alel Ma Gyáripar O Szövetségé sz i pénz váll vezető t v létesít W A gyermeká ott el­ag gyógyíthata ingy ottho nev elneve tüdőbeteg-szanatóriu amel hábor tüdőb e tis közkat gondoz há a k kórházbar ti szanatóri létesít Röntgen-automobil a Vöröskereszt-kórh rés nagysza népkon tar f T Főrendihá nemessé b ran tünt ki­r Od szerete foglalko zsidóközügye é mu fej 1 egys z autonó előkés Orsz Bizottság

1535



SZEMÉL Ma

SZÓ Ma cs gyárip testvérö Budap gimnáz kereske akad elvég ham szolgál lé haz tes alap konzer vez Eme vállalkozá kez Megalapí testvé e m töltényg cs al ve gyárü Cse ren m gyár eset h alkal hadianyagbesze had ré független külföl c el réz fémhengermü létesí acélm Hadiany h világh v mérté gyá rend hadianya An Me Spanyolor Olaszor Törökor Bul Holla világh ü hat arány fo napo 3 munk m tölt 2 tüzé löve nagymenny hadiany to 60 másfélm kávékonz gyár eme álla találmán áll világh elveszté g igyek haszn berend az forrada val bete akadály e gyár v k ves h munkáslét 4 csök 10,0 emelke U év m újjáéles fárad mu he minden mezőgazd g fém­ zom e m gyap kész po áll átalak üze­me pénz társa jótékon v sze tö Minta­ munkásj intézmén létesí ala­p ale M Gyáripa Szövetség s pén vál vezet létesí gyermek ot el­a gyógyíthat ing otth ne elnev tüdőbeteg-szanatóri ame hábo tüdő ti közka gondo h kórházba t szanatór létesí Röntgen-automobi Vöröskereszt-kór ré nagysz népko ta Főrendih nemess ra tün ki­ O szeret foglalk zsidóközügy m fe egy auton előké Ors Bizottsá