15371.htm

CÍMSZÓ: Weisz

SZEMÉLYNÉV: Weisz Miksa

SZÓCIKK: "12.  W. Miksa, rabbi és író, szül. Budapesten 1872 okt. 22. Középiskolai tanulmányait a buda­pesti ref. főgimnáziumban és az Országos Rabbiképző Intézetben végezte. 1894-ben tett doktori szigorlatot. Vallástanári működése a középiskolai hitoktatásban új, virágzó korszakot jelöl. A hitközség Talmud-Tóra intézetében együtt tanított Bacher Vilmossal és Schön Dáviddal. Ez utóbbi lemondása után átvette a vallástanárok szakosztályának vezetését, majd éveken át betöltötte elnöki ügykörét. Újjászervezte az ifj. istentiszteleteket. Megszervezte a hitközség könyvtárát, átvette a Bacher-könyvtár és Kohn Sámuel könyvtárának gondozását. A M. Tud. Akadémia megbízásából rendezte és kezelte Kaufmann Dávid könyvtárát. Eközben egymásután jelentek meg tudományos művei és tankönyvei. Felkutatta a vallástudomány, a liturgia, a történelem és a kultúrhistória ismeretlen területeit. Tanulmányai, cikkei és bírálatai a magyar és külföldi folyóiratokban jelennek meg.Munkatársa volt a Jewish Encyclopaedienek. 1909-ben az első fővárosi templomkörzet rabbijává választotta a hitközség. Majd a középiskolai vallásoktatás szakfelügyelője, az Országos Rabbi Egyesület alelnöke, a pesti rabbiság, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat választmányának stb. tagja lett. A Rabbíszeminárium Bacher Vilmos tanszékére hívta meg, utóbb Venetianer Lajos megüresedett katedráját vette át és azóta a hitvédelem, a praktikus teológia, a vallástan, a héber gyakorlatok és a héber beszéd tárgyaiban oktatja a szeminárium hallgatóit. Jelenleg az Aréna úti templom rabbija. Önállóan megjelent nagyobb művei: Katalog der hebräischen Handschriften und Bücher in der Bibliothek des Prof. dr. D. Kaufmann S. A. (Frankfurt a. M., 1906); Etika a talmudban (Hevesi Simonnal és Blau Lajossal együtt, Budapest Imit., 1920); Zsidó Etika (Budapest, 1923); Geniza Fragmente der Bibliothek D. Kaufmann S. A. im Besitze der ung. Akademie der Wissenschaften. I. (Budapest, 1924). (V. ö. Zsoldos Jenő, «Harminc év Isten szolgálatában)) 1895-1925. W. M. tudományos működésének 30. évfordulója alkalmából.)"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5371. címszó a lexikon => 960. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15371.htm

CÍMSZÓ: Weisz

SZEMÉLYNÉV: Weisz Miksa

SZÓCIKK: 12. W. Miksa, rabbi és író, szül. Budapesten 1872 okt. 22. Középiskolai tanulmányait a buda­pesti ref. főgimnáziumban és az Országos Rabbiképző Intézetben végezte. 1894-ben tett doktori szigorlatot. Vallástanári működése a középiskolai hitoktatásban új, virágzó korszakot jelöl. A hitközség Talmud-Tóra intézetében együtt tanított Bacher Vilmossal és Schön Dáviddal. Ez utóbbi lemondása után átvette a vallástanárok szakosztályának vezetését, majd éveken át betöltötte elnöki ügykörét. Újjászervezte az ifj. istentiszteleteket. Megszervezte a hitközség könyvtárát, átvette a Bacher-könyvtár és Kohn Sámuel könyvtárának gondozását. A M. Tud. Akadémia megbízásából rendezte és kezelte Kaufmann Dávid könyvtárát. Eközben egymásután jelentek meg tudományos művei és tankönyvei. Felkutatta a vallástudomány, a liturgia, a történelem és a kultúrhistória ismeretlen területeit. Tanulmányai, cikkei és bírálatai a magyar és külföldi folyóiratokban jelennek meg.Munkatársa volt a Jewish Encyclopaedienek. 1909-ben az első fővárosi templomkörzet rabbijává választotta a hitközség. Majd a középiskolai vallásoktatás szakfelügyelője, az Országos Rabbi Egyesület alelnöke, a pesti rabbiság, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat választmányának stb. tagja lett. A Rabbíszeminárium Bacher Vilmos tanszékére hívta meg, utóbb Venetianer Lajos megüresedett katedráját vette át és azóta a hitvédelem, a praktikus teológia, a vallástan, a héber gyakorlatok és a héber beszéd tárgyaiban oktatja a szeminárium hallgatóit. Jelenleg az Aréna úti templom rabbija. Önállóan megjelent nagyobb művei: Katalog der hebräischen Handschriften und Bücher in der Bibliothek des Prof. dr. D. Kaufmann S. A. Frankfurt a. M., 1906 ; Etika a talmudban Hevesi Simonnal és Blau Lajossal együtt, Budapest Imit., 1920 ; Zsidó Etika Budapest, 1923 ; Geniza Fragmente der Bibliothek D. Kaufmann S. A. im Besitze der ung. Akademie der Wissenschaften. I. Budapest, 1924 . V. ö. Zsoldos Jenő, Harminc év Isten szolgálatában 1895-1925. W. M. tudományos működésének 30. évfordulója alkalmából.

15371.ht

CÍMSZÓ Weis

SZEMÉLYNÉV Weis Miks

SZÓCIKK 12 W Miksa rabb é író szül Budapeste 187 okt 22 Középiskola tanulmányai buda­pest ref főgimnáziumba é a Országo Rabbiképz Intézetbe végezte 1894-be tet doktor szigorlatot Vallástanár működés középiskola hitoktatásba új virágz korszako jelöl hitközsé Talmud-Tór intézetébe együt tanítot Bache Vilmossa é Schö Dáviddal E utóbb lemondás utá átvett vallástanáro szakosztályána vezetését maj éveke á betöltött elnök ügykörét Újjászervezt a ifj istentiszteleteket Megszervezt hitközsé könyvtárát átvett Bacher-könyvtá é Koh Sámue könyvtárána gondozását M Tud Akadémi megbízásábó rendezt é kezelt Kaufman Dávi könyvtárát Eközbe egymásutá jelente me tudományo műve é tankönyvei Felkutatt vallástudomány liturgia történele é kultúrhistóri ismeretle területeit Tanulmányai cikke é bírálata magya é külföld folyóiratokba jelenne meg.Munkatárs vol Jewis Encyclopaedienek 1909-be a els főváros templomkörze rabbijáv választott hitközség Maj középiskola vallásoktatá szakfelügyelője a Országo Rabb Egyesüle alelnöke pest rabbiság a Izraelit Magya Irodalm Társula választmányána stb tagj lett Rabbíszemináriu Bache Vilmo tanszékér hívt meg utób Venetiane Lajo megüresedet katedrájá vett á é azót hitvédelem praktiku teológia vallástan hébe gyakorlato é hébe beszé tárgyaiba oktatj szemináriu hallgatóit Jelenle a Arén út templo rabbija Önállóa megjelen nagyob művei Katalo de hebräische Handschrifte un Büche i de Bibliothe de Prof dr D Kaufman S A Frankfur a M. 190 Etik talmudba Heves Simonna é Bla Lajossa együtt Budapes Imit. 192 Zsid Etik Budapest 192 Geniz Fragment de Bibliothe D Kaufman S A i Besitz de ung Akademi de Wissenschaften I Budapest 192 V ö Zsoldo Jenő Harmin é Iste szolgálatába 1895-1925 W M tudományo működéséne 30 évfordulój alkalmából

15371.h

CÍMSZ Wei

SZEMÉLYNÉ Wei Mik

SZÓCIK 1 Miks rab ír szü Budapest 18 ok 2 Középiskol tanulmánya buda­pes re főgimnáziumb Ország Rabbikép Intézetb végezt 1894-b te dokto szigorlato Vallástaná működé középiskol hitoktatásb ú virág korszak jelö hitközs Talmud-Tó intézetéb együ taníto Bach Vilmoss Sch Dávidda utób lemondá ut átvet vallástanár szakosztályán vezetésé ma évek betöltöt elnö ügyköré Újjászervez if istentiszteleteke Megszervez hitközs könyvtárá átvet Bacher-könyvt Ko Sámu könyvtárán gondozásá Tu Akadém megbízásáb rendez kezel Kaufma Dáv könyvtárá Eközb egymásut jelent m tudomány műv tankönyve Felkutat vallástudomán liturgi történel kultúrhistór ismeretl területei Tanulmánya cikk bírálat magy külföl folyóiratokb jelenn meg.Munkatár vo Jewi Encyclopaediene 1909-b el főváro templomkörz rabbijá választot hitközsé Ma középiskol vallásoktat szakfelügyelőj Ország Rab Egyesül alelnök pes rabbisá Izraeli Magy Irodal Társul választmányán st tag let Rabbíszeminári Bach Vilm tanszéké hív me utó Venetian Laj megüresede katedráj vet azó hitvédele praktik teológi vallásta héb gyakorlat héb besz tárgyaib oktat szeminári hallgatói Jelenl Aré ú templ rabbij Önálló megjele nagyo műve Katal d hebräisch Handschrift u Büch d Biblioth d Pro d Kaufma Frankfu M 19 Eti talmudb Heve Simonn Bl Lajoss együt Budape Imit 19 Zsi Eti Budapes 19 Geni Fragmen d Biblioth Kaufma Besit d un Akadem d Wissenschafte Budapes 19 Zsold Jen Harmi Ist szolgálatáb 1895-192 tudomány működésén 3 évforduló alkalmábó

15371.

CÍMS We

SZEMÉLYN We Mi

SZÓCI Mik ra í sz Budapes 1 o Középisko tanulmány buda­pe r főgimnázium Orszá Rabbiké Intézet végez 1894- t dokt szigorlat Vallástan működ középisko hitoktatás virá korsza jel hitköz Talmud-T intézeté egy tanít Bac Vilmos Sc Dávidd utó lemond u átve vallástaná szakosztályá vezetés m éve betöltö eln ügykör Újjászerve i istentiszteletek Megszerve hitköz könyvtár átve Bacher-könyv K Sám könyvtárá gondozás T Akadé megbízásá rende keze Kaufm Dá könyvtár Eköz egymásu jelen tudomán mű tankönyv Felkuta vallástudomá liturg történe kultúrhistó ismeret területe Tanulmány cik bírála mag külfö folyóiratok jelen meg.Munkatá v Jew Encyclopaedien 1909- e fővár templomkör rabbij választo hitközs M középisko vallásokta szakfelügyelő Orszá Ra Egyesü alelnö pe rabbis Izrael Mag Iroda Társu választmányá s ta le Rabbíszeminár Bac Vil tanszék hí m ut Venetia La megüresed katedrá ve az hitvédel prakti teológ vallást hé gyakorla hé bes tárgyai okta szeminár hallgató Jelen Ar temp rabbi Önáll megjel nagy műv Kata hebräisc Handschrif Büc Bibliot Pr Kaufm Frankf 1 Et talmud Hev Simon B Lajos együ Budap Imi 1 Zs Et Budape 1 Gen Fragme Bibliot Kaufm Besi u Akade Wissenschaft Budape 1 Zsol Je Harm Is szolgálatá 1895-19 tudomán működésé évfordul alkalmáb

15371

CÍM W

SZEMÉLY W M

SZÓC Mi r s Budape Középisk tanulmán buda­p főgimnáziu Orsz Rabbik Intéze vége 1894 dok szigorla Vallásta műkö középisk hitoktatá vir korsz je hitkö Talmud- intézet eg taní Ba Vilmo S Dávid ut lemon átv vallástan szakosztály vezeté év betölt el ügykö Újjászerv istentisztelete Megszerv hitkö könyvtá átv Bacher-köny Sá könyvtár gondozá Akad megbízás rend kez Kauf D könyvtá Ekö egymás jele tudomá m tanköny Felkut vallástudom litur történ kultúrhist ismere terület Tanulmán ci bírál ma külf folyóirato jele meg.Munkat Je Encyclopaedie 1909 fővá templomkö rabbi választ hitköz középisk vallásokt szakfelügyel Orsz R Egyes aleln p rabbi Izrae Ma Irod Társ választmány t l Rabbíszeminá Ba Vi tanszé h u Veneti L megürese katedr v a hitvéde prakt teoló vallás h gyakorl h be tárgya okt szeminá hallgat Jele A tem rabb Önál megje nag mű Kat hebräis Handschri Bü Biblio P Kauf Frank E talmu He Simo Lajo egy Buda Im Z E Budap Ge Fragm Biblio Kauf Bes Akad Wissenschaf Budap Zso J Har I szolgálat 1895-1 tudomá működés évfordu alkalmá

1537



SZEMÉL

SZÓ M Budap Középis tanulmá buda­ főgimnázi Ors Rabbi Intéz vég 189 do szigorl Vallást műk középis hitoktat vi kors j hitk Talmud intéze e tan B Vilm Dávi u lemo át vallásta szakosztál vezet é betöl e ügyk Újjászer istentisztelet Megszer hitk könyvt át Bacher-kön S könyvtá gondoz Aka megbízá ren ke Kau könyvt Ek egymá jel tudom tankön Felku vallástudo litu törté kultúrhis ismer terüle Tanulmá c bírá m kül folyóirat jel meg.Munka J Encyclopaedi 190 főv templomk rabb válasz hitkö középis vallások szakfelügye Ors Egye alel rabb Izra M Iro Tár választmán Rabbíszemin B V tansz Venet megüres kated hitvéd prak teol vallá gyakor b tárgy ok szemin hallga Jel te rab Öná megj na m Ka hebräi Handschr B Bibli Kau Fran talm H Sim Laj eg Bud I Buda G Frag Bibli Kau Be Aka Wissenscha Buda Zs Ha szolgála 1895- tudom működé évford alkalm