15374.htm

CÍMSZÓ: Weisz

SZEMÉLYNÉV: Weisz Soma

SZÓCIKK: 15.   W. Soma, a bostoni Harward egyetem magántanára, szül. Besztercén 1899. Egyetemi tanulmányait részben a budapesti egyetemen végezte, ahol a Háry-féle élettani intézetben dolgo­zott. 1921-ben mint egyetemi hallgató kiment Amerikába s a newyorki Cornelius egyetemen az élettani intézet asszisztensévé nevezték ki. Itt szerzett orvosi diplomát. 1925-ben a bostoni Harward-egyetem asszisztense lett, két év múlva ugyanitt magántanárrá habilitálták. 1928-ban a Rockefeller-alapítvány megbízásából Európában járt, ahol több egyetemen tartott előadást. Élettani kutatásai nagy méltánylásra találtak. A vér­keringés sebességének mérésére konstruált egy a rádióaktivitáson alapuló mérőeszközt, amelyet minden laboratóriumban használnak.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5374. címszó a lexikon => 961. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15374.htm

CÍMSZÓ: Weisz

SZEMÉLYNÉV: Weisz Soma

SZÓCIKK: 15. W. Soma, a bostoni Harward egyetem magántanára, szül. Besztercén 1899. Egyetemi tanulmányait részben a budapesti egyetemen végezte, ahol a Háry-féle élettani intézetben dolgo­zott. 1921-ben mint egyetemi hallgató kiment Amerikába s a newyorki Cornelius egyetemen az élettani intézet asszisztensévé nevezték ki. Itt szerzett orvosi diplomát. 1925-ben a bostoni Harward-egyetem asszisztense lett, két év múlva ugyanitt magántanárrá habilitálták. 1928-ban a Rockefeller-alapítvány megbízásából Európában járt, ahol több egyetemen tartott előadást. Élettani kutatásai nagy méltánylásra találtak. A vér­keringés sebességének mérésére konstruált egy a rádióaktivitáson alapuló mérőeszközt, amelyet minden laboratóriumban használnak.

15374.ht

CÍMSZÓ Weis

SZEMÉLYNÉV Weis Som

SZÓCIKK 15 W Soma boston Harwar egyete magántanára szül Besztercé 1899 Egyetem tanulmányai részbe budapest egyeteme végezte aho Háry-fél élettan intézetbe dolgo­zott 1921-be min egyetem hallgat kimen Amerikáb newyork Corneliu egyeteme a élettan intéze asszisztensév nevezté ki It szerzet orvos diplomát 1925-be boston Harward-egyete asszisztens lett ké é múlv ugyanit magántanárr habilitálták 1928-ba Rockefeller-alapítván megbízásábó Európába járt aho töb egyeteme tartot előadást Élettan kutatása nag méltánylásr találtak vér­keringé sebességéne mérésér konstruál eg rádióaktivitáso alapul mérőeszközt amelye minde laboratóriumba használnak

15374.h

CÍMSZ Wei

SZEMÉLYNÉ Wei So

SZÓCIK 1 Som bosto Harwa egyet magántanár szü Beszterc 189 Egyete tanulmánya részb budapes egyetem végezt ah Háry-fé életta intézetb dolgo­zot 1921-b mi egyete hallga kime Ameriká newyor Corneli egyetem életta intéz asszisztensé nevezt k I szerze orvo diplomá 1925-b bosto Harward-egyet assziszten let k múl ugyani magántanár habilitáltá 1928-b Rockefeller-alapítvá megbízásáb Európáb jár ah tö egyetem tarto előadás Életta kutatás na méltánylás találta vér­kering sebességén mérésé konstruá e rádióaktivitás alapu mérőeszköz amely mind laboratóriumb használna

15374.

CÍMS We

SZEMÉLYN We S

SZÓCI So bost Harw egye magántaná sz Beszter 18 Egyet tanulmány rész budape egyete végez a Háry-f élett intézet dolgo­zo 1921- m egyet hallg kim Amerik newyo Cornel egyete élett inté asszisztens nevez szerz orv diplom 1925- bost Harward-egye assziszte le mú ugyan magántaná habilitált 1928- Rockefeller-alapítv megbízásá Európá já a t egyete tart előadá Élett kutatá n méltánylá talált vér­kerin sebességé mérés konstru rádióaktivitá alap mérőeszkö amel min laboratórium használn

15374

CÍM W

SZEMÉLY W

SZÓC S bos Har egy magántan s Beszte 1 Egye tanulmán rés budap egyet vége Háry- élet intéze dolgo­z 1921 egye hall ki Ameri newy Corne egyet élet int assziszten neve szer or diplo 1925 bos Harward-egy assziszt l m ugya magántan habilitál 1928 Rockefeller-alapít megbízás Európ j egyet tar előad Élet kutat méltányl talál vér­keri sebesség méré konstr rádióaktivit ala mérőeszk ame mi laboratóriu használ

1537



SZEMÉL

SZÓ bo Ha eg magánta Beszt Egy tanulmá ré buda egye vég Háry éle intéz dolgo­ 192 egy hal k Amer new Corn egye éle in assziszte nev sze o dipl 192 bo Harward-eg asszisz ugy magánta habilitá 192 Rockefeller-alapí megbízá Euró egye ta előa Éle kuta méltány talá vér­ker sebessé mér konst rádióaktivi al mérőesz am m laboratóri haszná