15456.htm

CÍMSZÓ: Zerkovitz Emil

SZEMÉLYNÉV: Zerkovitz Emil

SZÓCIKK: 2. Z. Emil, közgazdász, szül. Szegeden 1870 okt. 15., megh. Newyorkban 1923 márc. 1. (eltemették Budapesten). Mérnöki oklevelet szerzett, majd nagyobb lapok közgazdasági rovataiba dolgozott, később a Magyarország, majd a Pesti Hirlap közgazdasági rovatának vezetője lett. Megalapítója és elnöke volt a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesületének. Mint a Kereskedelmi Múzeum levelezője, majd mint kereskedelmi miniszteri tanácsos s utóbb, mint a magyar kormánytól kinevezett kivándorlási felügyelő hat évet töltött az Egyesült Államokban. 1918-ban hajózási kormánybiztossá, a kommün alatt pedig a hadügyi népbiztosság hajózási osz­tályának vezetőjévé nevezték ki. Tiszteletbeli tagja volt a legelőkelőbb amerikai magyar egyesületeknek. Egyik kezdeményezője volt az Egyesült Államok és Magyarország közt létesült postaforgalomnak és a washingtoni kormánynál fáradozásaival elérte, hogy az amerikai postaügyi hivatal külön a magyarországi forgalom céljaira pénzutalványi ürlapokat bocsátott ki. Amerikai kereskedők (1905) címen könyvet is írt. Másik eredeti és hasznos munkája: A konzul a külkereskedelemben (1914).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5456. címszó a lexikon => 973. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15456.htm

CÍMSZÓ: Zerkovitz Emil

SZEMÉLYNÉV: Zerkovitz Emil

SZÓCIKK: 2. Z. Emil, közgazdász, szül. Szegeden 1870 okt. 15., megh. Newyorkban 1923 márc. 1. eltemették Budapesten . Mérnöki oklevelet szerzett, majd nagyobb lapok közgazdasági rovataiba dolgozott, később a Magyarország, majd a Pesti Hirlap közgazdasági rovatának vezetője lett. Megalapítója és elnöke volt a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesületének. Mint a Kereskedelmi Múzeum levelezője, majd mint kereskedelmi miniszteri tanácsos s utóbb, mint a magyar kormánytól kinevezett kivándorlási felügyelő hat évet töltött az Egyesült Államokban. 1918-ban hajózási kormánybiztossá, a kommün alatt pedig a hadügyi népbiztosság hajózási osz­tályának vezetőjévé nevezték ki. Tiszteletbeli tagja volt a legelőkelőbb amerikai magyar egyesületeknek. Egyik kezdeményezője volt az Egyesült Államok és Magyarország közt létesült postaforgalomnak és a washingtoni kormánynál fáradozásaival elérte, hogy az amerikai postaügyi hivatal külön a magyarországi forgalom céljaira pénzutalványi ürlapokat bocsátott ki. Amerikai kereskedők 1905 címen könyvet is írt. Másik eredeti és hasznos munkája: A konzul a külkereskedelemben 1914 .

15456.ht

CÍMSZÓ Zerkovit Emi

SZEMÉLYNÉV Zerkovit Emi

SZÓCIKK 2 Z Emil közgazdász szül Szegede 187 okt 15. megh Newyorkba 192 márc 1 eltemetté Budapeste Mérnök oklevele szerzett maj nagyob lapo közgazdaság rovataib dolgozott későb Magyarország maj Pest Hirla közgazdaság rovatána vezetőj lett Megalapítój é elnök vol Kereskedelm Alkalmazotta Országo Egyesületének Min Kereskedelm Múzeu levelezője maj min kereskedelm miniszter tanácso utóbb min magya kormánytó kinevezet kivándorlás felügyel ha éve töltöt a Egyesül Államokban 1918-ba hajózás kormánybiztossá kommü alat pedi hadügy népbiztossá hajózás osz­tályána vezetőjév nevezté ki Tiszteletbel tagj vol legelőkelőb amerika magya egyesületeknek Egyi kezdeményezőj vol a Egyesül Államo é Magyarorszá köz létesül postaforgalomna é washington kormányná fáradozásaiva elérte hog a amerika postaügy hivata külö magyarország forgalo céljair pénzutalvány ürlapoka bocsátot ki Amerika kereskedő 190 címe könyve i írt Mási eredet é haszno munkája konzu külkereskedelembe 191

15456.h

CÍMSZ Zerkovi Em

SZEMÉLYNÉ Zerkovi Em

SZÓCIK Emi közgazdás szü Szeged 18 ok 15 meg Newyorkb 19 már eltemett Budapest Mérnö oklevel szerzet ma nagyo lap közgazdasá rovatai dolgozot késő Magyarorszá ma Pes Hirl közgazdasá rovatán vezető let Megalapító elnö vo Kereskedel Alkalmazott Ország Egyesületéne Mi Kereskedel Múze levelezőj ma mi kereskedel miniszte tanács utób mi magy kormányt kineveze kivándorlá felügye h év töltö Egyesü Államokba 1918-b hajózá kormánybiztoss komm ala ped hadüg népbiztoss hajózá osz­tályán vezetőjé nevezt k Tiszteletbe tag vo legelőkelő amerik magy egyesületekne Egy kezdeményező vo Egyesü Állam Magyarorsz kö létesü postaforgalomn washingto kormányn fáradozásaiv elért ho amerik postaüg hivat kül magyarorszá forgal céljai pénzutalván ürlapok bocsáto k Amerik keresked 19 cím könyv ír Más erede haszn munkáj konz külkereskedelemb 19

15456.

CÍMS Zerkov E

SZEMÉLYN Zerkov E

SZÓCI Em közgazdá sz Szege 1 o 1 me Newyork 1 má eltemet Budapes Mérn okleve szerze m nagy la közgazdas rovata dolgozo kés Magyarorsz m Pe Hir közgazdas rovatá vezet le Megalapít eln v Kereskede Alkalmazot Orszá Egyesületén M Kereskede Múz levelező m m kereskede miniszt tanác utó m mag kormány kinevez kivándorl felügy é tölt Egyes Államokb 1918- hajóz kormánybiztos kom al pe hadü népbiztos hajóz osz­tályá vezetőj nevez Tiszteletb ta v legelőkel ameri mag egyesületekn Eg kezdeményez v Egyes Álla Magyarors k létes postaforgalom washingt kormány fáradozásai elér h ameri postaü hiva kü magyarorsz forga célja pénzutalvá ürlapo bocsát Ameri kereske 1 cí köny í Má ered hasz munká kon külkereskedelem 1

15456

CÍM Zerko

SZEMÉLY Zerko

SZÓC E közgazd s Szeg m Newyor m elteme Budape Mér oklev szerz nag l közgazda rovat dolgoz ké Magyarors P Hi közgazda rovat veze l Megalapí el Keresked Alkalmazo Orsz Egyesületé Keresked Mú levelez keresked minisz taná ut ma kormán kineve kivándor felüg töl Egye Államok 1918 hajó kormánybizto ko a p had népbizto hajó osz­tály vezető neve Tisztelet t legelőke amer ma egyesületek E kezdeménye Egye Áll Magyaror léte postaforgalo washing kormán fáradozása elé amer posta hiv k magyarors forg célj pénzutalv ürlap bocsá Amer keresk c kön M ere has munk ko külkereskedele

1545

CÍ Zerk

SZEMÉL Zerk

SZÓ közgaz Sze Newyo eltem Budap Mé okle szer na közgazd rova dolgo k Magyaror H közgazd rova vez Megalap e Kereske Alkalmaz Ors Egyesület Kereske M levele kereske minis tan u m kormá kinev kivándo felü tö Egy Államo 191 haj kormánybizt k ha népbizt haj osz­tál vezet nev Tisztele legelők ame m egyesülete kezdemény Egy Ál Magyaro lét postaforgal washin kormá fáradozás el ame post hi magyaror for cél pénzutal ürla bocs Ame keres kö er ha mun k külkereskedel