15467.htm

CÍMSZÓ: Zivug

SZÓCIKK: Zivug. A zsidó néphit azt tartja, hogy házasságokat csak azok köthetnek jó szerencsével a földön, akiknek lelkét még születésük előtt az Isten párosította össze. Az Isten által kiszemelt hitvest Z.-nak nevezik. Minthogy nem minden házasság szerencsés, fel kell tenni, hogy olykor olyan emberpárok kötnek egymással házasságot, amelyek nem Isten akaratából kapcsolták egymáshoz a sorsukat. Ilyen házasságban természetesen nem Z. a házastárs és a viszonyuk ennélfogva nem tartós és felbomlik.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a 5467. címszó a lexikon => 974. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15467.htm

CÍMSZÓ: Zivug

SZÓCIKK: Zivug. A zsidó néphit azt tartja, hogy házasságokat csak azok köthetnek jó szerencsével a földön, akiknek lelkét még születésük előtt az Isten párosította össze. Az Isten által kiszemelt hitvest Z.-nak nevezik. Minthogy nem minden házasság szerencsés, fel kell tenni, hogy olykor olyan emberpárok kötnek egymással házasságot, amelyek nem Isten akaratából kapcsolták egymáshoz a sorsukat. Ilyen házasságban természetesen nem Z. a házastárs és a viszonyuk ennélfogva nem tartós és felbomlik.

15467.ht

CÍMSZÓ Zivu

SZÓCIKK Zivug zsid néphi az tartja hog házasságoka csa azo köthetne j szerencséve földön akikne lelké mé születésü előt a Iste párosított össze A Iste álta kiszemel hitves Z.-na nevezik Minthog ne minde házassá szerencsés fe kel tenni hog olyko olya emberpáro kötne egymássa házasságot amelye ne Iste akaratábó kapcsoltá egymásho sorsukat Ilye házasságba természetese ne Z házastár é viszonyu ennélfogv ne tartó é felbomlik

15467.h

CÍMSZ Ziv

SZÓCIK Zivu zsi néph a tartj ho házasságok cs az köthetn szerencsév földö akikn lelk m születés elő Ist párosítot össz Ist ált kiszeme hitve Z.-n nevezi Mintho n mind házass szerencsé f ke tenn ho olyk oly emberpár kötn egymáss házasságo amely n Ist akaratáb kapcsolt egymásh sorsuka Ily házasságb természetes n házastá viszony ennélfog n tart felbomli

15467.

CÍMS Zi

SZÓCI Ziv zs nép tart h házasságo c a köthet szerencsé föld akik lel születé el Is párosíto öss Is ál kiszem hitv Z.- nevez Minth min házas szerencs k ten h oly ol emberpá köt egymás házasság amel Is akaratá kapcsol egymás sorsuk Il házasság természete házast viszon ennélfo tar felboml

15467

CÍM Z

SZÓC Zi z né tar házasság köthe szerencs föl aki le szület e I párosít ös I á kisze hit Z. neve Mint mi háza szerenc te ol o emberp kö egymá házassá ame I akarat kapcso egymá sorsu I házassá természet házas viszo ennélf ta felbom

1546



SZÓ Z n ta házassá köth szerenc fö ak l szüle párosí ö kisz hi Z nev Min m ház szeren t o ember k egym házass am akara kapcs egym sors házass természe háza visz ennél t felbo