15482.htm

CÍMSZÓ: Zsámbék

SZÓCIKK: Zsámbék, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm 4223 lak. A Zs.-i (statusquo) hitközség alapításának időpontja ismeretlen. A hiányos anyakönyvi kivonatok azonban arra engednek következtetni, hogy Zs.-on már 200 évvel ezelőtt is volt hitközségi élet. Arra vonatkozólag azonban, hogy kik voltak az alapítók, az első elöljárók és rabbik, nincsenek hiteles feljegyzések. A hitközségnek van Chevra Kadisája, temploma 1810. épült, iskolája 1878. létesült, de 1920. a hitközségi tagok létszámának erős csökkenése következtében a rabbiállással egyetemben megszűnt. Van még Nőegylete a hitközségnek. A hitközség évi 3500 pengős költségvetéssel dolgozik, melyből egy részt szociális célokra fordít. Lélekszáma 80, a családok száma 22, adót 19-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 11 kereskedő, 1 orvos, 1 gyógyszerész, 1 magántisztviselő és 3 iparos. A világháborúban résztvett tagjai közül négyen estek el. A hitközség mai vezetősége: Weisz Miksa elnök, Haas Samu és Fleischmann Simon alelnökök, Gárdonyi Vilmos pénztárnok és Basch Henrik gondnok.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5482. címszó a lexikon => 979. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15482.htm

CÍMSZÓ: Zsámbék

SZÓCIKK: Zsámbék, nagyk. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm 4223 lak. A Zs.-i statusquo hitközség alapításának időpontja ismeretlen. A hiányos anyakönyvi kivonatok azonban arra engednek következtetni, hogy Zs.-on már 200 évvel ezelőtt is volt hitközségi élet. Arra vonatkozólag azonban, hogy kik voltak az alapítók, az első elöljárók és rabbik, nincsenek hiteles feljegyzések. A hitközségnek van Chevra Kadisája, temploma 1810. épült, iskolája 1878. létesült, de 1920. a hitközségi tagok létszámának erős csökkenése következtében a rabbiállással egyetemben megszűnt. Van még Nőegylete a hitközségnek. A hitközség évi 3500 pengős költségvetéssel dolgozik, melyből egy részt szociális célokra fordít. Lélekszáma 80, a családok száma 22, adót 19-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 11 kereskedő, 1 orvos, 1 gyógyszerész, 1 magántisztviselő és 3 iparos. A világháborúban résztvett tagjai közül négyen estek el. A hitközség mai vezetősége: Weisz Miksa elnök, Haas Samu és Fleischmann Simon alelnökök, Gárdonyi Vilmos pénztárnok és Basch Henrik gondnok.

15482.ht

CÍMSZÓ Zsámbé

SZÓCIKK Zsámbék nagyk Pest-Pilis-Solt-Kisku v 422 lak Zs.- statusqu hitközsé alapításána időpontj ismeretlen hiányo anyakönyv kivonato azonba arr engedne következtetni hog Zs.-o má 20 évve ezelőt i vol hitközség élet Arr vonatkozóla azonban hog ki volta a alapítók a els elöljáró é rabbik nincsene hitele feljegyzések hitközségne va Chevr Kadisája templom 1810 épült iskoláj 1878 létesült d 1920 hitközség tago létszámána erő csökkenés következtébe rabbiállássa egyetembe megszűnt Va mé Nőegylet hitközségnek hitközsé év 350 pengő költségvetésse dolgozik melybő eg rész szociáli célokr fordít Lélekszám 80 családo szám 22 adó 19-e fizetnek Foglalkozá szerint nagykereskedő 1 kereskedő orvos gyógyszerész magántisztvisel é iparos világháborúba résztvet tagja közü négye este el hitközsé ma vezetősége Weis Miks elnök Haa Sam é Fleischman Simo alelnökök Gárdony Vilmo pénztárno é Basc Henri gondnok

15482.h

CÍMSZ Zsámb

SZÓCIK Zsámbé nagy Pest-Pilis-Solt-Kisk 42 la Zs. statusq hitközs alapításán időpont ismeretle hiány anyaköny kivonat azonb ar engedn következtetn ho Zs.- m 2 évv ezelő vo hitközsé éle Ar vonatkozól azonba ho k volt alapító el elöljár rabbi nincsen hitel feljegyzése hitközségn v Chev Kadisáj templo 181 épül iskolá 187 létesül 192 hitközsé tag létszámán er csökkené következtéb rabbiálláss egyetemb megszűn V m Nőegyle hitközségne hitközs é 35 peng költségvetéss dolgozi melyb e rés szociál célok fordí Lélekszá 8 család szá 2 ad 19- fizetne Foglalkoz szerin nagykeresked keresked orvo gyógyszerés magántisztvise iparo világháborúb résztve tagj köz négy est e hitközs m vezetőség Wei Mik elnö Ha Sa Fleischma Sim alelnökö Gárdon Vilm pénztárn Bas Henr gondno

15482.

CÍMS Zsám

SZÓCI Zsámb nag Pest-Pilis-Solt-Kis 4 l Zs status hitköz alapításá időpon ismeretl hián anyakön kivona azon a enged következtet h Zs. év ezel v hitközs él A vonatkozó azonb h vol alapít e elöljá rabb nincse hite feljegyzés hitközség Che Kadisá templ 18 épü iskol 18 létesü 19 hitközs ta létszámá e csökken következté rabbiállás egyetem megszű Nőegyl hitközségn hitköz 3 pen költségvetés dolgoz mely ré szociá célo ford Léleksz csalá sz a 19 fizetn Foglalko szeri nagykereske kereske orv gyógyszeré magántisztvis ipar világháború résztv tag kö nég es hitköz vezetősé We Mi eln H S Fleischm Si alelnök Gárdo Vil pénztár Ba Hen gondn

15482

CÍM Zsá

SZÓC Zsám na Pest-Pilis-Solt-Ki Z statu hitkö alapítás időpo ismeret hiá anyakö kivon azo enge következte Zs é eze hitköz é vonatkoz azon vo alapí elölj rab nincs hit feljegyzé hitközsé Ch Kadis temp 1 ép isko 1 létes 1 hitköz t létszám csökke következt rabbiállá egyete megsz Nőegy hitközség hitkö pe költségveté dolgo mel r szoci cél for Léleks csal s 1 fizet Foglalk szer nagykeresk keresk or gyógyszer magántisztvi ipa világhábor részt ta k né e hitkö vezetős W M el Fleisch S alelnö Gárd Vi pénztá B He gond

1548

CÍ Zs

SZÓ Zsá n Pest-Pilis-Solt-K stat hitk alapítá időp ismere hi anyak kivo az eng következt Z ez hitkö vonatko azo v alap elöl ra ninc hi feljegyz hitközs C Kadi tem é isk léte hitkö létszá csökk következ rabbiáll egyet megs Nőeg hitközsé hitk p költségvet dolg me szoc cé fo Lélek csa fize Foglal sze nagykeres keres o gyógysze magántisztv ip világhábo rész t n hitk vezető e Fleisc aleln Gár V pénzt H gon