15487.htm

CÍMSZÓ: Zsidó adók

SZÓCIKK: Zsidó adók. Elég késői intézmény, amely a zsidótörvények életbeléptetése után vált törvényes kényszerré. Sem Szt. László, sem pedig Kálmán király, akik némikép foglalkoztak a zsidók megrendszabályozásával, nem említenek a zsidók számára semmiféle külön adót és azok egészen II. Endréig minden különösebb zaklatástól mentesen éltek Magyarországon. Ha mégis volt valamiféle adóterhük, az csak úgy terhelhette őket, mint a keresztény magyarokat és az akkori idők általános szokása szerint a papoknak fizetendő tized sem eshetett semmiféle megkülönböztetés alá. Valószínű, hogy mikor IV. Béla alatt a zsidók a királyi kamara szolgái lettek (1. Kamaraszolgák) és közvetlenül a királyi hatalom alá kerültek, a kincstárnak külön fizettek bizonyos összegeket. Az 1436-iki békekötés után, mikor Zsigmond király IV. Béla kiváltságlevelét megerősítette (1. Béla (IV.) király zsidótörvénye), kibocsátott egy másik királyi levelet, amelynek kiváltságokat tartalmazó cikkelyei között a második mégis újabb terheket ró a zsidókra. Ez a cikk az országnagyok zsidótartási jogával kapcsolatosan az adózással függ össze, mert elrendeli, hogy a főuraknak valósággal elajándékozott zsidók(1. Zsigmond királyi levele) a főuraknak tartoznak fizetni mindazokat az adókat, amelyeket eddig, mint a kamara szolgái a kincstárnak fizettek. De hogy a zsidók az ő számára is jövedelmezzenek, meghagyja, hogy neki is fizessék a különféle Zs.-at. így a zsidók adóterhe megkétszereződött, emiatt aztán főleg a királyi városokba költözködtek, hogy a kétszeres adótehertől megszabaduljanak, mivel ott csak a kincstárnak fizettek adót. Zsigmond egyébként elrendelte, hogy zsidóktól sehol nem szedhetnek több adót, mint a városok vagy nemesi birtokok keresztény lakóitól. V. László már kizárólagosan királyi jognak tekintette a zsidók megadóztatását és ebből tetemes jövedelmet húzott. A királyi pénztárba befolyt összeg, amit a zsidók fizettek ki uralkodása alatt, négyezer arany forintra rúgott, ami tekintve a zsidók csekély számát és a kincstár egyéb jövedelmeit, igen számottevő tétel. Ebben az összegben nincsenek benne a rendkívüli adók, amelyeket gyakran vetett ki a kincstár, ha pénzállománya megfogyatkozott, vagy ha háborúra kellett a pénz, mint 1456. a törökök ellen. És nincs benne az az. összeg sem, amit azok a zsidók fizettek, akiknek adóját a király valamely városnak ajándékozta. Tíz éven keresztül 1450-ig Erzsébet Pozsonynak ajándékozta az ottani zsidók adóját, Hunyadi pedig ezt az ajándékozást két évvel megtoldotta (1. Zsidó-pénz). A város falainak és az erődítések karbantartásához a többi polgársággal együtt adóztak a zsidók. Hunyadi 1452. a nagyszombati zsidókat, V. László 1454. a pozsonyiakat, 1456. pedig ismét a nagyszombatiakat keményen megdorgálta, hogy kötelezettségüknek nem tettek eleget. A zsidóság adóját egyébként a rendes királyi adó fejében szedték, amit törvény szabályozott. Mátyás király huszonkét esztendős uralkodása alatt, ha nem is boldogan, de nyugalomban éltek a zsidók. A királyi kincstárnak egyenes adók, vagy ajándékok cimén adóztak és tekintve a zsidók csekély számát, túlságosan nagy az a jövedelem, amihez általuk a kincstár hozzájutott. Húszezer aranyat tett ki ez az összeg, amelyen kívül még városi adók terhelték őket és szokás szerint fizették a papi dézsmát és egyéb járandóságokat. Négy esztendővel később, 1494-95. II. Ulászló alatt már 800 forintra apadtak a Zs., nyilván, mert a főurak, mint az egyéb adókat, a zsidókét is maguk szedték fel. Más oka az adók huszonötöd részre való leapadásának nem lehet, mert a zsidók száma nem csökkent ez idő alatt. Már Mátyás idejében megkezdődött az általános elszegényedés, amely e korszak végéig, Buda kivételével, országos hatású. Érthető hát, hogy Ulászló már kölcsönök helyett rendkívüli adókat vett igénybe. 1491-ben kényszerkölcsönt, 1493., 1500. rendkívüli adót vetett ki, majd 1504. a nyomasztó pénzszükség miatt újabb rendkívüli zsidó adót hajtott be. 1514-ben pedig Dózsa parasztlázadásának elnyomására volt szüksége újabb adókra. II. Lajos alatt a kincstár teljesen szegény volt és ezért a zsidók még fokozottabban érezték a nyomasztó adókat. Tőlük vehették el legkönnyebben a pénzt akaratuk és beleegyezésük ellenére is. Nagy pontossággal hajtották be tőlük a legális adókat is, amire igen nagy szüksége volt az országnak, de a hiba ott volt, hogy csak a zsidókkal szemben éltek ezzel a pontossággal, olyannyira, hogy sokszor a határidő letelte előtt kezdték meg az adóbehajtásokat. Miután a királyi városok legnagyobb része zálogkézen volt, a városok jövedelme a hitelezőket illette. Mindamellett 1524. 1600 forintott tett ki a zsidóktól befolyt kincstári jövedelem. Valószínűleg a zsidók kétszeresen fizettek és az előzőleg II. Ulászló alatt évenként egyszer fizetendő 800 forintot kétszer szedték Szt. György és Szt. Mihály napján. Ezt a kétrészletbeli fizetést nyilván könnyítés céljából tették, merthogy az adót a kincstár felemelte. Az is meglehet, hogy az adóemelés az 1518-iki bácsi országgyűlés következménye volt, miután az elrendelte a zálogban levő országos javak kiadását és így az elzálogosított városok zsidóságának adója ismét a királyi kincstár jövedelmét fokozta. Súlyos rendkívüli adók is terhelték II. Lajos alatt aki a vagyonához mért adót nem fizette, elfogták és kínzásokkal kényszerítették az adóbevallásra. Ha a megkínzott meghalt, vagyona a kincstárra szállt. A törökök, hogy a zsidóknak kedvét szegjék az adóelengedésekért való folyamodásoktól, amint nem fizettek pontosan, túszokat szedtek össze, kiket fogva tartottak addig, míg a község az adót meg nem fizette. Az adók sorába tartozott a fogyasztási és telekadó is. A feudális rendszeren kiépült török birodalomban a földnek a szultán volt a kizárólagos birtokosa. így ha egy zsidó házat épített, a telek sohasem ment át az ő tulajdonába, hanem csak haszonbérletben használhatta évi adó fejében. Fennállott mindezen kívül a gabonatized, a város- és várépítési illeték s a véradó. Ez utóbbi olyan megváltási összeg féle volt azon látszólagos bűnrészességért, ha valakit az illető szomszédságában meggyilkoltak és ő nem sietett a segítségére, holott az nyilvánvalóan kiáltott segítségért. Az ilyen adóztatások alól csak az udvar kegyencei kaptak felmentést, így az udvarba bejáratos zsidók sem adóztak és pl. Saul budai zsidó kiáját, a kincstár körül szerzett érdemei elismeréséül a szultán felmentette a harács alól. Súlyos megadóztatás alá estek a zsidók, de a keresztények is, valahányszor háborús előkészületeket tett a török hadsereg. A szegény zsidótól 3-4 aranyat, a gazdagtól százat is kicsikartak. A török hódoltságon kívül eső országrészben sem tartotta szem előtt a zsidóság érdekeit az adópolitika. I. Ferdinánd 1551 óta a zsidók megszorítására törekedett, bár az adóterhek nem voltak olyan súlyosak, mint a hódoltság területein, csak a jogbizonytalanság öltött veszedelmes méreteket. Az 1578-iki országgyűlés azt kívánta, hogy a zsidók és anabaptisták kétszeresen viseljék az adó- és más közterheket. Ez évben sújtja Rudolf kétszeres házadóval a zsidókat. 1593-ban külön fejadót vet ki rájuk, 1596. új adónemet rendel el, a katonaadót a zsidókra, anabaptistákra és egy-két nemzetiségre, «mint akik nem katonáskodnak)). Hadiadó fejében a zsidóság fejenként hat forintot volt köteles fizetni. A sz. kir. városok adóztatási rendszere érdemel még említést ebből a korszakból. Eleonóra Magdaléna Terézia özvegy császárné 1711., mikor a budai zsidókat is a városi törvényhatóság alá rendelte, kimondta,hogy mindazon zsidók, akik nem tartoznak a császári szállítók közé és adózásnak vannak alávetve, az ország többi zsidóival együtt évenként bizonyos adót fizessenek tűrésükért a királyi kamarába. A zsidók tehát kétféle adót fizettek, kamarait és városit. Az első nem volt új, védelmi és türelmi adó címén már megtelepedésük óta fizették, évi 50 forintot minden üzlet után. A türelmi adójuk viszont súlyos volt és túlemelkedett a rácokén is, akik közösen csak 300 forintot fizettek türelmi adó fejében, míg egy Feit Hirsch nevű zsidó egymaga fizetett évi 75 forintot toleranciális taksa címén (1. Tolerált). A türelmi és védelmi adóhoz régebben hozzájárult a porció, országgyűlési, sánc és követi adó is. Ez az adórendszer lényegében fennállott Mária Teréziáig, míg ő külön türelmi adót vetett ki a magyar zsidóságra törvénytelen önkénnyel, az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az adótartozásokért börtönbe hurcolták még ekkor is a zsidók feleségét és gyermekeit és tovább is fennállott a megszégyenítő zsidó személyi vám. A türelmi adó ügyében 1749 máj. 16. Mária Terézia értesítette a helytartóságot, hogy a zsidók Magyarországon és a kapcsolt részeken a megyéknek és földesuraknak fizetett adón kívül a kincstárnak is fizessenek évi adót. Nemsokára már összegszerűen is megfogalmazva került a királynői követelés a törvényhatóságokhoz, így eszerint a legkisebb összeg, amit a zsidóktól az adókivető bizottság elfogadhat, az 1746. összegyűlt hadiadó összege: 29,694 frt, kerekszámban 30,000 frt. A zsidók, akik nevében külön bizottság tárgyalt, nem tudták vállalni a súlyos anyagi terheket, végre is abban állapodtak meg, hogy nyolc éven át húszezer forintot fizetnek. Az első részlet 1750 jan. 1., a második júl. 1. vált esedékessé. A királynő ezt az összeget csak három évre állandósította, de utóbb még két évig érvényben tartotta. A helytartóság nov. 26. közölte a törvényhatóságokkal a királynő által jóváhagyott előterjesztést. Pest megye felszólalt ellene az okt. 10-i gyűlésen,, mivel a rendelet ellenkezett az országgyűlési határozatokkal, amelyek szerint a zsidók csak a megyék belső szükségleteihez kötelesek járulni. A türelmi adó, vagy ahogy a zsidók nevezték, a «Malkegeld» (királyasszony pénze) kivetését már megakadályozni nem lehetett. Az ötévi határidő letelte után pedig a zsidók egyre súlyosabb terheket kaptak. 1760-ban a régi 20,000 frt helyett 30,000 frt-ot, 1772: 50,000-et, 1778: 80,000-et, 1813: 160,000 frt-ot voltak kénytelenek fizetni. II. József egyenjogosító törekvésében (1. Egyenjogosító törekvések) 1785-ben megszüntette a zsidóság régi sérelmét, a zsidó személyi vámot és eltörölte a türelmi adónak megszégyenítő címét, de mert magáról az adóról a kincstár nem mondhatott le, azt azontúl kamerális taksa (1. o.) címen szedette. A XIX. sz. elején, mikor nagyobb lendületet vett a zsidók küzdelme az egyenjogosításért, 1817 nov. 9. a zsidóság képviselői elhatározták, hogy a 160,000 frt-nyi nyomasztó türelmi adó leszállítását kérik a királytól. A következő esztendőben ismét aktuálissá vált a kérdés és a zsidóság keresztül akarta vinni, hogy a türelmi adó felosztási kulcsát ne a helytartóság, hanem maga a zsidóság határozhassa meg. 1832-ben pedig már kifejezetten megbízottakat küldenek a pozsonyi országgyűlés helyszínére, hogy ott képviseljék a zsidóság érdekeit. Csak az 1839/40-iki országgyűlés emelt szót a türelmi adó ellen, de ekkor már az alsó és felső tábla egyhangúlag a türelmi adó, illetve a kamerális taksa kivetése ellen fordult. A király azonban az 1840-iki rezoluciójában még nem szüntette meg a megalázó terheket, de kijelentette, hogy eltörlését a kormányszékek nyilatkozatától teszi függővé. Az 1840-iki országgyűlés XXIX. t.-c.-e már az ország törvényes lakóinak ismerte el a zsidóságot és ekkor a magyar zsidóság felségfolyamodványban kérte ismét a különös adónem megszüntetését. A király az országgyűlés hangulatának befolyása alatt hajlandó volt elengedni a türelmi adót, ha a zsidóság lefizeti az évek folyamán felgyülemlett hátralékos taksáját, amely 2.554,293 frt 41/2kr.-ra rúgott. A zsidóságnak végül is sikerült 1.200,000 frt-ban kiegyezni a kincstárral. Magyarország és kapcsolt részeinek zsidó képviseletei 1846. elhatározták, hogy a türelmi adó örök megváltására megállapított összeget öt esztendő alatt fizetik le. Ezen az alapon köttetett meg a végső megállapodás is és 1846 júl. 2. a kamara elnöke tudatta a kezelő-bizottsággal, hogy Ferdinánd király jún. 24. örökre megszüntette a kamerális taksát. Mikor az osztrák seregek megszállták a magyar fővárost, a császári csapatok fővezére követelte az 1848 máj. és nov. 15. esedékessé vált ötödik és hatodik részlet megfizetését. A követelést súlyosan érintette a fizetési parancs, mert a magyar pénzügyminiszter 1848 ápr. 7.felfüggesztette a részletek további fizetésének kötelezettségét, az országgyűlés is később ezt helybenhagyta, mire a vidéki hitközségek nem fizették be a rájuk eső részleteket. Időközben a türelmi adóváltság alapjának a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban elhelyezett tartaléktőkéje meg¬fogyatkozott. Mikor a kezelőség a banktól a 111,400 frt tartaléktőke folyósítását kérte, az azt Kossuth-bankókban akarta kifizetni. Az ügy törvényszék elé került, amely a pesti hitközség tagjait arra kötelezte, hogy Kossuth-pénzben fogadja el tartaléktőkéjét. A hitközség mind e sok nehézség ellenére mára 13. lefizette hátralékadóját. E súlyos terhekhez még hozzájárult az a hadisarc, amellyel a szabadságharc támogatásá¬ért sújtották a zsidóságot. A 2.300,000 forintot, a lojális Pozsony és Temesvár kivételével vala¬mennyi hitközség fizetni tartozott. Ezt az össze¬get a zsidóság kérelmére 1850 szept. 20. a császár elengedte azzal, hogy két éven belül a zsidóság egymillió frt iskolaalapot létesítsen. Ez időn túl a történelem már nem ismer kifejezetten zsidókat sújtó adónemeket és az 1867-iki emancipáció (1. o.) véglegesen megszüntette azt a különleges elbírálási rendszert, amely évszázadokon keresztül anyagi és erkölcsi megkülönböztetés alá vetette a zsidóságot.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5487. címszó a lexikon => 980. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15487.htm

CÍMSZÓ: Zsidó adók

SZÓCIKK: Zsidó adók. Elég késői intézmény, amely a zsidótörvények életbeléptetése után vált törvényes kényszerré. Sem Szt. László, sem pedig Kálmán király, akik némikép foglalkoztak a zsidók megrendszabályozásával, nem említenek a zsidók számára semmiféle külön adót és azok egészen II. Endréig minden különösebb zaklatástól mentesen éltek Magyarországon. Ha mégis volt valamiféle adóterhük, az csak úgy terhelhette őket, mint a keresztény magyarokat és az akkori idők általános szokása szerint a papoknak fizetendő tized sem eshetett semmiféle megkülönböztetés alá. Valószínű, hogy mikor IV. Béla alatt a zsidók a királyi kamara szolgái lettek 1. Kamaraszolgák és közvetlenül a királyi hatalom alá kerültek, a kincstárnak külön fizettek bizonyos összegeket. Az 1436-iki békekötés után, mikor Zsigmond király IV. Béla kiváltságlevelét megerősítette 1. Béla IV. király zsidótörvénye , kibocsátott egy másik királyi levelet, amelynek kiváltságokat tartalmazó cikkelyei között a második mégis újabb terheket ró a zsidókra. Ez a cikk az országnagyok zsidótartási jogával kapcsolatosan az adózással függ össze, mert elrendeli, hogy a főuraknak valósággal elajándékozott zsidók 1. Zsigmond királyi levele a főuraknak tartoznak fizetni mindazokat az adókat, amelyeket eddig, mint a kamara szolgái a kincstárnak fizettek. De hogy a zsidók az ő számára is jövedelmezzenek, meghagyja, hogy neki is fizessék a különféle Zs.-at. így a zsidók adóterhe megkétszereződött, emiatt aztán főleg a királyi városokba költözködtek, hogy a kétszeres adótehertől megszabaduljanak, mivel ott csak a kincstárnak fizettek adót. Zsigmond egyébként elrendelte, hogy zsidóktól sehol nem szedhetnek több adót, mint a városok vagy nemesi birtokok keresztény lakóitól. V. László már kizárólagosan királyi jognak tekintette a zsidók megadóztatását és ebből tetemes jövedelmet húzott. A királyi pénztárba befolyt összeg, amit a zsidók fizettek ki uralkodása alatt, négyezer arany forintra rúgott, ami tekintve a zsidók csekély számát és a kincstár egyéb jövedelmeit, igen számottevő tétel. Ebben az összegben nincsenek benne a rendkívüli adók, amelyeket gyakran vetett ki a kincstár, ha pénzállománya megfogyatkozott, vagy ha háborúra kellett a pénz, mint 1456. a törökök ellen. És nincs benne az az. összeg sem, amit azok a zsidók fizettek, akiknek adóját a király valamely városnak ajándékozta. Tíz éven keresztül 1450-ig Erzsébet Pozsonynak ajándékozta az ottani zsidók adóját, Hunyadi pedig ezt az ajándékozást két évvel megtoldotta 1. Zsidó-pénz . A város falainak és az erődítések karbantartásához a többi polgársággal együtt adóztak a zsidók. Hunyadi 1452. a nagyszombati zsidókat, V. László 1454. a pozsonyiakat, 1456. pedig ismét a nagyszombatiakat keményen megdorgálta, hogy kötelezettségüknek nem tettek eleget. A zsidóság adóját egyébként a rendes királyi adó fejében szedték, amit törvény szabályozott. Mátyás király huszonkét esztendős uralkodása alatt, ha nem is boldogan, de nyugalomban éltek a zsidók. A királyi kincstárnak egyenes adók, vagy ajándékok cimén adóztak és tekintve a zsidók csekély számát, túlságosan nagy az a jövedelem, amihez általuk a kincstár hozzájutott. Húszezer aranyat tett ki ez az összeg, amelyen kívül még városi adók terhelték őket és szokás szerint fizették a papi dézsmát és egyéb járandóságokat. Négy esztendővel később, 1494-95. II. Ulászló alatt már 800 forintra apadtak a Zs., nyilván, mert a főurak, mint az egyéb adókat, a zsidókét is maguk szedték fel. Más oka az adók huszonötöd részre való leapadásának nem lehet, mert a zsidók száma nem csökkent ez idő alatt. Már Mátyás idejében megkezdődött az általános elszegényedés, amely e korszak végéig, Buda kivételével, országos hatású. Érthető hát, hogy Ulászló már kölcsönök helyett rendkívüli adókat vett igénybe. 1491-ben kényszerkölcsönt, 1493., 1500. rendkívüli adót vetett ki, majd 1504. a nyomasztó pénzszükség miatt újabb rendkívüli zsidó adót hajtott be. 1514-ben pedig Dózsa parasztlázadásának elnyomására volt szüksége újabb adókra. II. Lajos alatt a kincstár teljesen szegény volt és ezért a zsidók még fokozottabban érezték a nyomasztó adókat. Tőlük vehették el legkönnyebben a pénzt akaratuk és beleegyezésük ellenére is. Nagy pontossággal hajtották be tőlük a legális adókat is, amire igen nagy szüksége volt az országnak, de a hiba ott volt, hogy csak a zsidókkal szemben éltek ezzel a pontossággal, olyannyira, hogy sokszor a határidő letelte előtt kezdték meg az adóbehajtásokat. Miután a királyi városok legnagyobb része zálogkézen volt, a városok jövedelme a hitelezőket illette. Mindamellett 1524. 1600 forintott tett ki a zsidóktól befolyt kincstári jövedelem. Valószínűleg a zsidók kétszeresen fizettek és az előzőleg II. Ulászló alatt évenként egyszer fizetendő 800 forintot kétszer szedték Szt. György és Szt. Mihály napján. Ezt a kétrészletbeli fizetést nyilván könnyítés céljából tették, merthogy az adót a kincstár felemelte. Az is meglehet, hogy az adóemelés az 1518-iki bácsi országgyűlés következménye volt, miután az elrendelte a zálogban levő országos javak kiadását és így az elzálogosított városok zsidóságának adója ismét a királyi kincstár jövedelmét fokozta. Súlyos rendkívüli adók is terhelték II. Lajos alatt aki a vagyonához mért adót nem fizette, elfogták és kínzásokkal kényszerítették az adóbevallásra. Ha a megkínzott meghalt, vagyona a kincstárra szállt. A törökök, hogy a zsidóknak kedvét szegjék az adóelengedésekért való folyamodásoktól, amint nem fizettek pontosan, túszokat szedtek össze, kiket fogva tartottak addig, míg a község az adót meg nem fizette. Az adók sorába tartozott a fogyasztási és telekadó is. A feudális rendszeren kiépült török birodalomban a földnek a szultán volt a kizárólagos birtokosa. így ha egy zsidó házat épített, a telek sohasem ment át az ő tulajdonába, hanem csak haszonbérletben használhatta évi adó fejében. Fennállott mindezen kívül a gabonatized, a város- és várépítési illeték s a véradó. Ez utóbbi olyan megváltási összeg féle volt azon látszólagos bűnrészességért, ha valakit az illető szomszédságában meggyilkoltak és ő nem sietett a segítségére, holott az nyilvánvalóan kiáltott segítségért. Az ilyen adóztatások alól csak az udvar kegyencei kaptak felmentést, így az udvarba bejáratos zsidók sem adóztak és pl. Saul budai zsidó kiáját, a kincstár körül szerzett érdemei elismeréséül a szultán felmentette a harács alól. Súlyos megadóztatás alá estek a zsidók, de a keresztények is, valahányszor háborús előkészületeket tett a török hadsereg. A szegény zsidótól 3-4 aranyat, a gazdagtól százat is kicsikartak. A török hódoltságon kívül eső országrészben sem tartotta szem előtt a zsidóság érdekeit az adópolitika. I. Ferdinánd 1551 óta a zsidók megszorítására törekedett, bár az adóterhek nem voltak olyan súlyosak, mint a hódoltság területein, csak a jogbizonytalanság öltött veszedelmes méreteket. Az 1578-iki országgyűlés azt kívánta, hogy a zsidók és anabaptisták kétszeresen viseljék az adó- és más közterheket. Ez évben sújtja Rudolf kétszeres házadóval a zsidókat. 1593-ban külön fejadót vet ki rájuk, 1596. új adónemet rendel el, a katonaadót a zsidókra, anabaptistákra és egy-két nemzetiségre, mint akik nem katonáskodnak . Hadiadó fejében a zsidóság fejenként hat forintot volt köteles fizetni. A sz. kir. városok adóztatási rendszere érdemel még említést ebből a korszakból. Eleonóra Magdaléna Terézia özvegy császárné 1711., mikor a budai zsidókat is a városi törvényhatóság alá rendelte, kimondta,hogy mindazon zsidók, akik nem tartoznak a császári szállítók közé és adózásnak vannak alávetve, az ország többi zsidóival együtt évenként bizonyos adót fizessenek tűrésükért a királyi kamarába. A zsidók tehát kétféle adót fizettek, kamarait és városit. Az első nem volt új, védelmi és türelmi adó címén már megtelepedésük óta fizették, évi 50 forintot minden üzlet után. A türelmi adójuk viszont súlyos volt és túlemelkedett a rácokén is, akik közösen csak 300 forintot fizettek türelmi adó fejében, míg egy Feit Hirsch nevű zsidó egymaga fizetett évi 75 forintot toleranciális taksa címén 1. Tolerált . A türelmi és védelmi adóhoz régebben hozzájárult a porció, országgyűlési, sánc és követi adó is. Ez az adórendszer lényegében fennállott Mária Teréziáig, míg ő külön türelmi adót vetett ki a magyar zsidóságra törvénytelen önkénnyel, az országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az adótartozásokért börtönbe hurcolták még ekkor is a zsidók feleségét és gyermekeit és tovább is fennállott a megszégyenítő zsidó személyi vám. A türelmi adó ügyében 1749 máj. 16. Mária Terézia értesítette a helytartóságot, hogy a zsidók Magyarországon és a kapcsolt részeken a megyéknek és földesuraknak fizetett adón kívül a kincstárnak is fizessenek évi adót. Nemsokára már összegszerűen is megfogalmazva került a királynői követelés a törvényhatóságokhoz, így eszerint a legkisebb összeg, amit a zsidóktól az adókivető bizottság elfogadhat, az 1746. összegyűlt hadiadó összege: 29,694 frt, kerekszámban 30,000 frt. A zsidók, akik nevében külön bizottság tárgyalt, nem tudták vállalni a súlyos anyagi terheket, végre is abban állapodtak meg, hogy nyolc éven át húszezer forintot fizetnek. Az első részlet 1750 jan. 1., a második júl. 1. vált esedékessé. A királynő ezt az összeget csak három évre állandósította, de utóbb még két évig érvényben tartotta. A helytartóság nov. 26. közölte a törvényhatóságokkal a királynő által jóváhagyott előterjesztést. Pest megye felszólalt ellene az okt. 10-i gyűlésen,, mivel a rendelet ellenkezett az országgyűlési határozatokkal, amelyek szerint a zsidók csak a megyék belső szükségleteihez kötelesek járulni. A türelmi adó, vagy ahogy a zsidók nevezték, a Malkegeld királyasszony pénze kivetését már megakadályozni nem lehetett. Az ötévi határidő letelte után pedig a zsidók egyre súlyosabb terheket kaptak. 1760-ban a régi 20,000 frt helyett 30,000 frt-ot, 1772: 50,000-et, 1778: 80,000-et, 1813: 160,000 frt-ot voltak kénytelenek fizetni. II. József egyenjogosító törekvésében 1. Egyenjogosító törekvések 1785-ben megszüntette a zsidóság régi sérelmét, a zsidó személyi vámot és eltörölte a türelmi adónak megszégyenítő címét, de mert magáról az adóról a kincstár nem mondhatott le, azt azontúl kamerális taksa 1. o. címen szedette. A XIX. sz. elején, mikor nagyobb lendületet vett a zsidók küzdelme az egyenjogosításért, 1817 nov. 9. a zsidóság képviselői elhatározták, hogy a 160,000 frt-nyi nyomasztó türelmi adó leszállítását kérik a királytól. A következő esztendőben ismét aktuálissá vált a kérdés és a zsidóság keresztül akarta vinni, hogy a türelmi adó felosztási kulcsát ne a helytartóság, hanem maga a zsidóság határozhassa meg. 1832-ben pedig már kifejezetten megbízottakat küldenek a pozsonyi országgyűlés helyszínére, hogy ott képviseljék a zsidóság érdekeit. Csak az 1839/40-iki országgyűlés emelt szót a türelmi adó ellen, de ekkor már az alsó és felső tábla egyhangúlag a türelmi adó, illetve a kamerális taksa kivetése ellen fordult. A király azonban az 1840-iki rezoluciójában még nem szüntette meg a megalázó terheket, de kijelentette, hogy eltörlését a kormányszékek nyilatkozatától teszi függővé. Az 1840-iki országgyűlés XXIX. t.-c.-e már az ország törvényes lakóinak ismerte el a zsidóságot és ekkor a magyar zsidóság felségfolyamodványban kérte ismét a különös adónem megszüntetését. A király az országgyűlés hangulatának befolyása alatt hajlandó volt elengedni a türelmi adót, ha a zsidóság lefizeti az évek folyamán felgyülemlett hátralékos taksáját, amely 2.554,293 frt 41/2kr.-ra rúgott. A zsidóságnak végül is sikerült 1.200,000 frt-ban kiegyezni a kincstárral. Magyarország és kapcsolt részeinek zsidó képviseletei 1846. elhatározták, hogy a türelmi adó örök megváltására megállapított összeget öt esztendő alatt fizetik le. Ezen az alapon köttetett meg a végső megállapodás is és 1846 júl. 2. a kamara elnöke tudatta a kezelő-bizottsággal, hogy Ferdinánd király jún. 24. örökre megszüntette a kamerális taksát. Mikor az osztrák seregek megszállták a magyar fővárost, a császári csapatok fővezére követelte az 1848 máj. és nov. 15. esedékessé vált ötödik és hatodik részlet megfizetését. A követelést súlyosan érintette a fizetési parancs, mert a magyar pénzügyminiszter 1848 ápr. 7.felfüggesztette a részletek további fizetésének kötelezettségét, az országgyűlés is később ezt helybenhagyta, mire a vidéki hitközségek nem fizették be a rájuk eső részleteket. Időközben a türelmi adóváltság alapjának a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban elhelyezett tartaléktőkéje meg¬fogyatkozott. Mikor a kezelőség a banktól a 111,400 frt tartaléktőke folyósítását kérte, az azt Kossuth-bankókban akarta kifizetni. Az ügy törvényszék elé került, amely a pesti hitközség tagjait arra kötelezte, hogy Kossuth-pénzben fogadja el tartaléktőkéjét. A hitközség mind e sok nehézség ellenére mára 13. lefizette hátralékadóját. E súlyos terhekhez még hozzájárult az a hadisarc, amellyel a szabadságharc támogatásá¬ért sújtották a zsidóságot. A 2.300,000 forintot, a lojális Pozsony és Temesvár kivételével vala¬mennyi hitközség fizetni tartozott. Ezt az össze¬get a zsidóság kérelmére 1850 szept. 20. a császár elengedte azzal, hogy két éven belül a zsidóság egymillió frt iskolaalapot létesítsen. Ez időn túl a történelem már nem ismer kifejezetten zsidókat sújtó adónemeket és az 1867-iki emancipáció 1. o. véglegesen megszüntette azt a különleges elbírálási rendszert, amely évszázadokon keresztül anyagi és erkölcsi megkülönböztetés alá vetette a zsidóságot.

15487.ht

CÍMSZÓ Zsid adó

SZÓCIKK Zsid adók Elé késő intézmény amel zsidótörvénye életbeléptetés utá vál törvénye kényszerré Se Szt László se pedi Kálmá király aki némiké foglalkozta zsidó megrendszabályozásával ne említene zsidó számár semmifél külö adó é azo egésze II Endréi minde különöseb zaklatástó mentese élte Magyarországon H mégi vol valamifél adóterhük a csa úg terhelhett őket min keresztén magyaroka é a akkor idő általáno szokás szerin papokna fizetend tize se eshetet semmifél megkülönbözteté alá Valószínű hog miko IV Bél alat zsidó király kamar szolgá lette 1 Kamaraszolgá é közvetlenü király hatalo al kerültek kincstárna külö fizette bizonyo összegeket A 1436-ik békeköté után miko Zsigmon királ IV Bél kiváltságlevelé megerősített 1 Bél IV királ zsidótörvény kibocsátot eg mási király levelet amelyne kiváltságoka tartalmaz cikkelye közöt másodi mégi újab terheke r zsidókra E cik a országnagyo zsidótartás jogáva kapcsolatosa a adózássa füg össze mer elrendeli hog főurakna valóságga elajándékozot zsidó 1 Zsigmon király level főurakna tartozna fizetn mindazoka a adókat amelyeke eddig min kamar szolgá kincstárna fizettek D hog zsidó a számár i jövedelmezzenek meghagyja hog nek i fizessé különfél Zs.-at íg zsidó adóterh megkétszereződött emiat aztá főle király városokb költözködtek hog kétszere adótehertő megszabaduljanak mive ot csa kincstárna fizette adót Zsigmon egyébkén elrendelte hog zsidóktó seho ne szedhetne töb adót min városo vag nemes birtoko keresztén lakóitól V Lászl má kizárólagosa király jogna tekintett zsidó megadóztatásá é ebbő teteme jövedelme húzott király pénztárb befoly összeg ami zsidó fizette k uralkodás alatt négyeze aran forintr rúgott am tekintv zsidó csekél számá é kincstá egyé jövedelmeit ige számottev tétel Ebbe a összegbe nincsene benn rendkívül adók amelyeke gyakra vetet k kincstár h pénzállomány megfogyatkozott vag h háborúr kellet pénz min 1456 törökö ellen É ninc benn a az össze sem ami azo zsidó fizettek akikne adójá királ valamel városna ajándékozta Tí éve keresztü 1450-i Erzsébe Pozsonyna ajándékozt a ottan zsidó adóját Hunyad pedi ez a ajándékozás ké évve megtoldott 1 Zsidó-pén váro falaina é a erődítése karbantartásáho több polgárságga együt adózta zsidók Hunyad 1452 nagyszombat zsidókat V Lászl 1454 pozsonyiakat 1456 pedi ismé nagyszombatiaka keménye megdorgálta hog kötelezettségükne ne tette eleget zsidósá adójá egyébkén rende király ad fejébe szedték ami törvén szabályozott Mátyá királ huszonké esztendő uralkodás alatt h ne i boldogan d nyugalomba élte zsidók király kincstárna egyene adók vag ajándéko cimé adózta é tekintv zsidó csekél számát túlságosa nag a jövedelem amihe általu kincstá hozzájutott Húszeze aranya tet k e a összeg amelye kívü mé város adó terhelté őke é szoká szerin fizetté pap dézsmá é egyé járandóságokat Nég esztendőve később 1494-95 II Ulászl alat má 80 forintr apadta Zs. nyilván mer főurak min a egyé adókat zsidóké i magu szedté fel Má ok a adó huszonötö részr val leapadásána ne lehet mer zsidó szám ne csökken e id alatt Má Mátyá idejébe megkezdődöt a általáno elszegényedés amel korsza végéig Bud kivételével országo hatású Érthet hát hog Ulászl má kölcsönö helyet rendkívül adóka vet igénybe 1491-be kényszerkölcsönt 1493. 1500 rendkívül adó vetet ki maj 1504 nyomaszt pénzszüksé miat újab rendkívül zsid adó hajtot be 1514-be pedi Dózs parasztlázadásána elnyomásár vol szükség újab adókra II Lajo alat kincstá teljese szegén vol é ezér zsidó mé fokozottabba érezté nyomaszt adókat Tőlü vehetté e legkönnyebbe pénz akaratu é beleegyezésü ellenér is Nag pontosságga hajtottá b tőlü legáli adóka is amir ige nag szükség vol a országnak d hib ot volt hog csa zsidókka szembe élte ezze pontossággal olyannyira hog sokszo határid letelt előt kezdté me a adóbehajtásokat Miutá király városo legnagyob rész zálogkéze volt városo jövedelm hitelezőke illette Mindamellet 1524 160 forintot tet k zsidóktó befoly kincstár jövedelem Valószínűle zsidó kétszerese fizette é a előzőle II Ulászl alat évenkén egysze fizetend 80 forinto kétsze szedté Szt Györg é Szt Mihál napján Ez kétrészletbel fizetés nyilvá könnyíté céljábó tették merthog a adó kincstá felemelte A i meglehet hog a adóemelé a 1518-ik bács országgyűlé következmény volt miutá a elrendelt zálogba lev országo java kiadásá é íg a elzálogosítot városo zsidóságána adój ismé király kincstá jövedelmé fokozta Súlyo rendkívül adó i terhelté II Lajo alat ak vagyonáho mér adó ne fizette elfogtá é kínzásokka kényszerítetté a adóbevallásra H megkínzot meghalt vagyon kincstárr szállt törökök hog zsidókna kedvé szegjé a adóelengedésekér val folyamodásoktól amin ne fizette pontosan túszoka szedte össze kike fogv tartotta addig mí közsé a adó me ne fizette A adó soráb tartozot fogyasztás é telekad is feudáli rendszere kiépül törö birodalomba földne szultá vol kizárólago birtokosa íg h eg zsid háza épített tele sohase men á a tulajdonába hane csa haszonbérletbe használhatt év ad fejében Fennállot mindeze kívü gabonatized város é várépítés illeté véradó E utóbb olya megváltás össze fél vol azo látszólago bűnrészességért h valaki a illet szomszédságába meggyilkolta é ne sietet segítségére holot a nyilvánvalóa kiáltot segítségért A ilye adóztatáso aló csa a udva kegyence kapta felmentést íg a udvarb bejárato zsidó se adózta é pl Sau buda zsid kiáját kincstá körü szerzet érdeme elismeréséü szultá felmentett harác alól Súlyo megadóztatá al este zsidók d kereszténye is valahányszo háború előkészületeke tet törö hadsereg szegén zsidótó 3- aranyat gazdagtó száza i kicsikartak törö hódoltságo kívü es országrészbe se tartott sze előt zsidósá érdekei a adópolitika I Ferdinán 155 ót zsidó megszorításár törekedett bá a adóterhe ne volta olya súlyosak min hódoltsá területein csa jogbizonytalansá öltöt veszedelme méreteket A 1578-ik országgyűlé az kívánta hog zsidó é anabaptistá kétszerese viseljé a adó é má közterheket E évbe sújtj Rudol kétszere házadóva zsidókat 1593-ba külö fejadó ve k rájuk 1596 ú adóneme rende el katonaadó zsidókra anabaptistákr é egy-ké nemzetiségre min aki ne katonáskodna Hadiad fejébe zsidósá fejenkén ha forinto vol kötele fizetni sz kir városo adóztatás rendszer érdeme mé említés ebbő korszakból Eleonór Magdalén Terézi özveg császárn 1711. miko buda zsidóka i város törvényhatósá al rendelte kimondta,hog mindazo zsidók aki ne tartozna császár szállító köz é adózásna vanna alávetve a orszá több zsidóiva együt évenkén bizonyo adó fizessene tűrésükér király kamarába zsidó tehá kétfél adó fizettek kamarai é városit A els ne vol új védelm é türelm ad címé má megtelepedésü ót fizették év 5 forinto minde üzle után türelm adóju viszon súlyo vol é túlemelkedet rácoké is aki közöse csa 30 forinto fizette türelm ad fejében mí eg Fei Hirsc nev zsid egymag fizetet év 7 forinto toleranciáli taks címé 1 Tolerál türelm é védelm adóho régebbe hozzájárul porció országgyűlési sán é követ ad is E a adórendsze lényegébe fennállot Mári Teréziáig mí külö türelm adó vetet k magya zsidóságr törvénytele önkénnyel a országgyűlé hozzájárulás nélkül A adótartozásokér börtönb hurcoltá mé ekko i zsidó feleségé é gyermekei é továb i fennállot megszégyenít zsid személy vám türelm ad ügyébe 174 máj 16 Mári Terézi értesített helytartóságot hog zsidó Magyarországo é kapcsol részeke megyékne é földesurakna fizetet adó kívü kincstárna i fizessene év adót Nemsokár má összegszerűe i megfogalmazv kerül királynő követelé törvényhatóságokhoz íg eszerin legkiseb összeg ami zsidóktó a adókivet bizottsá elfogadhat a 1746 összegyűl hadiad összege 29,69 frt kerekszámba 30,00 frt zsidók aki nevébe külö bizottsá tárgyalt ne tudtá vállaln súlyo anyag terheket végr i abba állapodta meg hog nyol éve á húszeze forinto fizetnek A els részle 175 jan 1. másodi júl 1 vál esedékessé királyn ez a összege csa háro évr állandósította d utób mé ké évi érvénybe tartotta helytartósá nov 26 közölt törvényhatóságokka királyn álta jóváhagyot előterjesztést Pes megy felszólal ellen a okt 10- gyűlésen, mive rendele ellenkezet a országgyűlés határozatokkal amelye szerin zsidó csa megyé bels szükségleteihe kötelese járulni türelm adó vag ahog zsidó nevezték Malkegel királyasszon pénz kivetésé má megakadályozn ne lehetett A ötév határid letelt utá pedi zsidó egyr súlyosab terheke kaptak 1760-ba rég 20,00 fr helyet 30,00 frt-ot 1772 50,000-et 1778 80,000-et 1813 160,00 frt-o volta kénytelene fizetni II Józse egyenjogosít törekvésébe 1 Egyenjogosít törekvése 1785-be megszüntett zsidósá rég sérelmét zsid személy vámo é eltörölt türelm adóna megszégyenít címét d mer magáró a adóró kincstá ne mondhatot le az azontú kameráli taks 1 o címe szedette XIX sz elején miko nagyob lendülete vet zsidó küzdelm a egyenjogosításért 181 nov 9 zsidósá képviselő elhatározták hog 160,00 frt-ny nyomaszt türelm ad leszállításá kéri királytól következ esztendőbe ismé aktuáliss vál kérdé é zsidósá keresztü akart vinni hog türelm ad felosztás kulcsá n helytartóság hane mag zsidósá határozhass meg 1832-be pedi má kifejezette megbízottaka küldene pozsony országgyűlé helyszínére hog ot képviseljé zsidósá érdekeit Csa a 1839/40-ik országgyűlé emel szó türelm ad ellen d ekko má a als é fels tábl egyhangúla türelm adó illetv kameráli taks kivetés elle fordult királ azonba a 1840-ik rezoluciójába mé ne szüntett me megaláz terheket d kijelentette hog eltörlésé kormányszéke nyilatkozatátó tesz függővé A 1840-ik országgyűlé XXIX t.-c.- má a orszá törvénye lakóina ismert e zsidóságo é ekko magya zsidósá felségfolyamodványba kért ismé különö adóne megszüntetését királ a országgyűlé hangulatána befolyás alat hajland vol elengedn türelm adót h zsidósá lefizet a éve folyamá felgyülemlet hátraléko taksáját amel 2.554,29 fr 41/2kr.-r rúgott zsidóságna végü i sikerül 1.200,00 frt-ba kiegyezn kincstárral Magyarorszá é kapcsol részeine zsid képviselete 1846 elhatározták hog türelm ad örö megváltásár megállapítot összege ö esztend alat fizeti le Eze a alapo köttetet me végs megállapodá i é 184 júl 2 kamar elnök tudatt kezelő-bizottsággal hog Ferdinán királ jún 24 örökr megszüntett kameráli taksát Miko a osztrá serege megszálltá magya fővárost császár csapato fővezér követelt a 184 máj é nov 15 esedékess vál ötödi é hatodi részle megfizetését követelés súlyosa érintett fizetés parancs mer magya pénzügyminiszte 184 ápr 7.felfüggesztett részlete tovább fizetéséne kötelezettségét a országgyűlé i későb ez helybenhagyta mir vidék hitközsége ne fizetté b ráju es részleteket Időközbe türelm adóváltsá alapjána Pest Magya Kereskedelm Bankba elhelyezet tartaléktőkéj meg¬fogyatkozott Miko kezelősé banktó 111,40 fr tartaléktők folyósításá kérte a az Kossuth-bankókba akart kifizetni A üg törvényszé el került amel pest hitközsé tagjai arr kötelezte hog Kossuth-pénzbe fogadj e tartaléktőkéjét hitközsé min so nehézsé ellenér már 13 lefizett hátralékadóját súlyo terhekhe mé hozzájárul a hadisarc amellye szabadsághar támogatásá¬ér sújtottá zsidóságot 2.300,00 forintot lojáli Pozson é Temesvá kivételéve vala¬menny hitközsé fizetn tartozott Ez a össze¬ge zsidósá kérelmér 185 szept 20 császá elengedt azzal hog ké éve belü zsidósá egymilli fr iskolaalapo létesítsen E idő tú történele má ne isme kifejezette zsidóka sújt adónemeke é a 1867-ik emancipáci 1 o véglegese megszüntett az különlege elbírálás rendszert amel évszázadoko keresztü anyag é erkölcs megkülönbözteté al vetett zsidóságot

15487.h

CÍMSZ Zsi ad

SZÓCIK Zsi adó El kés intézmén ame zsidótörvény életbelépteté ut vá törvény kényszerr S Sz Lászl s ped Kálm királ ak némik foglalkozt zsid megrendszabályozásáva n említen zsid számá semmifé kül ad az egész I Endré mind különöse zaklatást mentes élt Magyarországo még vo valamifé adóterhü cs ú terhelhet őke mi kereszté magyarok akko id általán szoká szeri papokn fizeten tiz s eshete semmifé megkülönböztet al Valószín ho mik I Bé ala zsid királ kama szolg lett Kamaraszolg közvetlen királ hatal a kerülte kincstárn kül fizett bizony összegeke 1436-i békeköt utá mik Zsigmo kirá I Bé kiváltságlevel megerősítet Bé I kirá zsidótörvén kibocsáto e más királ levele amelyn kiváltságok tartalma cikkely közö másod még úja terhek zsidókr ci országnagy zsidótartá jogáv kapcsolatos adózáss fü össz me elrendel ho főurakn valóságg elajándékozo zsid Zsigmo királ leve főurakn tartozn fizet mindazok adóka amelyek eddi mi kama szolg kincstárn fizette ho zsid számá jövedelmezzene meghagyj ho ne fizess különfé Zs.-a í zsid adóter megkétszereződöt emia azt fől királ városok költözködte ho kétszer adótehert megszabaduljana miv o cs kincstárn fizett adó Zsigmo egyébké elrendelt ho zsidókt seh n szedhetn tö adó mi város va neme birtok kereszté lakóitó Lász m kizárólagos királ jogn tekintet zsid megadóztatás ebb tetem jövedelm húzot királ pénztár befol össze am zsid fizett uralkodá alat négyez ara forint rúgot a tekint zsid cseké szám kincst egy jövedelmei ig számotte téte Ebb összegb nincsen ben rendkívü adó amelyek gyakr vete kincstá pénzállomán megfogyatkozot va háború kelle pén mi 145 török elle nin ben a össz se am az zsid fizette akikn adój kirá valame városn ajándékozt T év kereszt 1450- Erzséb Pozsonyn ajándékoz otta zsid adójá Hunya ped e ajándékozá k évv megtoldot Zsidó-pé vár falain erődítés karbantartásáh töb polgárságg együ adózt zsidó Hunya 145 nagyszomba zsidóka Lász 145 pozsonyiaka 145 ped ism nagyszombatiak kemény megdorgált ho kötelezettségükn n tett elege zsidós adój egyébké rend királ a fejéb szedté am törvé szabályozot Máty kirá huszonk esztend uralkodá alat n boldoga nyugalomb élt zsidó királ kincstárn egyen adó va ajándék cim adózt tekint zsid cseké számá túlságos na jövedele amih által kincst hozzájutot Húszez arany te össze amely kív m váro ad terhelt ők szok szeri fizett pa dézsm egy járandóságoka Né esztendőv későb 1494-9 I Ulász ala m 8 forint apadt Zs nyilvá me főura mi egy adóka zsidók mag szedt fe M o ad huszonöt rész va leapadásán n lehe me zsid szá n csökke i alat M Máty idejéb megkezdődö általán elszegényedé ame korsz végéi Bu kivételéve ország hatás Érthe há ho Ulász m kölcsön helye rendkívü adók ve igényb 1491-b kényszerkölcsön 1493 150 rendkívü ad vete k ma 150 nyomasz pénzszüks mia úja rendkívü zsi ad hajto b 1514-b ped Dóz parasztlázadásán elnyomásá vo szüksé úja adókr I Laj ala kincst teljes szegé vo ezé zsid m fokozottabb érezt nyomasz adóka Től vehett legkönnyebb pén akarat beleegyezés ellené i Na pontosságg hajtott től legál adók i ami ig na szüksé vo országna hi o vol ho cs zsidókk szemb élt ezz pontosságga olyannyir ho soksz határi letel elő kezdt m adóbehajtásoka Miut királ város legnagyo rés zálogkéz vol város jövedel hitelezők illett Mindamelle 152 16 forinto te zsidókt befol kincstá jövedele Valószínűl zsid kétszeres fizett előzől I Ulász ala évenké egysz fizeten 8 forint kétsz szedt Sz Györ Sz Mihá napjá E kétrészletbe fizeté nyilv könnyít céljáb tetté mertho ad kincst felemelt meglehe ho adóemel 1518-i bác országgyűl következmén vol miut elrendel zálogb le ország jav kiadás í elzálogosíto város zsidóságán adó ism királ kincst jövedelm fokozt Súly rendkívü ad terhelt I Laj ala a vagyonáh mé ad n fizett elfogt kínzásokk kényszerített adóbevallásr megkínzo meghal vagyo kincstár száll törökö ho zsidókn kedv szegj adóelengedéseké va folyamodásoktó ami n fizett pontosa túszok szedt össz kik fog tartott addi m közs ad m n fizett ad sorá tartozo fogyasztá teleka i feudál rendszer kiépü tör birodalomb földn szult vo kizárólag birtokos í e zsi ház építet tel sohas me tulajdonáb han cs haszonbérletb használhat é a fejébe Fennállo mindez kív gabonatize váro várépíté illet vérad utób oly megváltá össz fé vo az látszólag bűnrészességér valak ille szomszédságáb meggyilkolt n siete segítségér holo nyilvánvaló kiálto segítségér ily adóztatás al cs udv kegyenc kapt felmentés í udvar bejárat zsid s adózt p Sa bud zsi kiájá kincst kör szerze érdem elismerésé szult felmentet hará aló Súly megadóztat a est zsidó keresztény i valahánysz hábor előkészületek te tör hadsere szegé zsidót 3 aranya gazdagt száz kicsikarta tör hódoltság kív e országrészb s tartot sz elő zsidós érdeke adópolitik Ferdiná 15 ó zsid megszorításá törekedet b adóterh n volt oly súlyosa mi hódolts területei cs jogbizonytalans öltö veszedelm méreteke 1578-i országgyűl a kívánt ho zsid anabaptist kétszeres viselj ad m közterheke évb sújt Rudo kétszer házadóv zsidóka 1593-b kül fejad v ráju 159 adónem rend e katonaad zsidókr anabaptisták egy-k nemzetiségr mi ak n katonáskodn Hadia fejéb zsidós fejenké h forint vo kötel fizetn s ki város adóztatá rendsze érdem m említé ebb korszakbó Eleonó Magdalé Teréz özve császár 1711 mik bud zsidók váro törvényhatós a rendelt kimondta,ho mindaz zsidó ak n tartozn császá szállít kö adózásn vann alávetv orsz töb zsidóiv együ évenké bizony ad fizessen tűrésüké királ kamaráb zsid teh kétfé ad fizette kamara városi el n vo ú védel türel a cím m megtelepedés ó fizetté é forint mind üzl utá türel adój viszo súly vo túlemelkede rácok i ak közös cs 3 forint fizett türel a fejébe m e Fe Hirs ne zsi egyma fizete é forint toleranciál tak cím Tolerá türel védel adóh régebb hozzájáru porci országgyűlés sá köve a i adórendsz lényegéb fennállo Már Teréziái m kül türel ad vete magy zsidóság törvénytel önkénnye országgyűl hozzájárulá nélkü adótartozásoké börtön hurcolt m ekk zsid feleség gyermeke tová fennállo megszégyení zsi személ vá türel a ügyéb 17 má 1 Már Teréz értesítet helytartóságo ho zsid Magyarország kapcso részek megyékn földesurakn fizete ad kív kincstárn fizessen é adó Nemsoká m összegszerű megfogalmaz kerü királyn követel törvényhatóságokho í eszeri legkise össze am zsidókt adókive bizotts elfogadha 174 összegyű hadia összeg 29,6 fr kerekszámb 30,0 fr zsidó ak nevéb kül bizotts tárgyal n tudt vállal súly anya terheke vég abb állapodt me ho nyo év húszez forint fizetne el részl 17 ja 1 másod jú vá esedékess király e összeg cs hár év állandósított utó m k év érvényb tartott helytartós no 2 közöl törvényhatóságokk király ált jóváhagyo előterjesztés Pe meg felszóla elle ok 10 gyűlésen miv rendel ellenkeze országgyűlé határozatokka amely szeri zsid cs megy bel szükségleteih köteles járuln türel ad va aho zsid nevezté Malkege királyasszo pén kivetés m megakadályoz n lehetet öté határi letel ut ped zsid egy súlyosa terhek kapta 1760-b ré 20,0 f helye 30,0 frt-o 177 50,000-e 177 80,000-e 181 160,0 frt- volt kénytelen fizetn I Józs egyenjogosí törekvéséb Egyenjogosí törekvés 1785-b megszüntet zsidós ré sérelmé zsi személ vám eltöröl türel adón megszégyení címé me magár adór kincst n mondhato l a azont kamerál tak cím szedett XI s elejé mik nagyo lendület ve zsid küzdel egyenjogosításér 18 no zsidós képvisel elhatároztá ho 160,0 frt-n nyomasz türel a leszállítás kér királytó követke esztendőb ism aktuális vá kérd zsidós kereszt akar vinn ho türel a felosztá kulcs helytartósá han ma zsidós határozhas me 1832-b ped m kifejezett megbízottak külden pozson országgyűl helyszínér ho o képviselj zsidós érdekei Cs 1839/40-i országgyűl eme sz türel a elle ekk m al fel táb egyhangúl türel ad illet kamerál tak kiveté ell fordul kirá azonb 1840-i rezoluciójáb m n szüntet m megalá terheke kijelentett ho eltörlés kormányszék nyilatkozatát tes függőv 1840-i országgyűl XXI t.-c. m orsz törvény lakóin ismer zsidóság ekk magy zsidós felségfolyamodványb kér ism külön adón megszüntetésé kirá országgyűl hangulatán befolyá ala hajlan vo elenged türel adó zsidós lefize év folyam felgyülemle hátralék taksájá ame 2.554,2 f 41/2kr.- rúgot zsidóságn vég sikerü 1.200,0 frt-b kiegyez kincstárra Magyarorsz kapcso részein zsi képviselet 184 elhatároztá ho türel a ör megváltásá megállapíto összeg eszten ala fizet l Ez alap köttete m vég megállapod 18 jú kama elnö tudat kezelő-bizottságga ho Ferdiná kirá jú 2 örök megszüntet kamerál taksá Mik osztr sereg megszállt magy főváros császá csapat fővezé követel 18 má no 1 esedékes vá ötöd hatod részl megfizetésé követelé súlyos érintet fizeté paranc me magy pénzügyminiszt 18 áp 7.felfüggesztet részlet továb fizetésén kötelezettségé országgyűl késő e helybenhagyt mi vidé hitközség n fizett ráj e részleteke Időközb türel adóválts alapján Pes Magy Kereskedel Bankb elhelyeze tartaléktőké meg¬fogyatkozot Mik kezelős bankt 111,4 f tartaléktő folyósítás kért a Kossuth-bankókb akar kifizetn ü törvénysz e kerül ame pes hitközs tagja ar kötelezt ho Kossuth-pénzb fogad tartaléktőkéjé hitközs mi s nehézs ellené má 1 lefizet hátralékadójá súly terhekh m hozzájáru hadisar amelly szabadságha támogatásá¬é sújtott zsidóságo 2.300,0 forinto lojál Pozso Temesv kivételév vala¬menn hitközs fizet tartozot E össze¬g zsidós kérelmé 18 szep 2 csász elenged azza ho k év bel zsidós egymill f iskolaalap létesítse id t történel m n ism kifejezett zsidók súj adónemek 1867-i emancipác végleges megszüntet a különleg elbírálá rendszer ame évszázadok kereszt anya erkölc megkülönböztet a vetet zsidóságo

15487.

CÍMS Zs a

SZÓCI Zs ad E ké intézmé am zsidótörvén életbeléptet u v törvén kényszer S Lász pe Kál kirá a némi foglalkoz zsi megrendszabályozásáv említe zsi szám semmif kü a a egés Endr min különös zaklatás mente él Magyarország mé v valamif adóterh c terhelhe ők m kereszt magyaro akk i általá szok szer papok fizete ti eshet semmif megkülönbözte a Valószí h mi B al zsi kirá kam szol let Kamaraszol közvetle kirá hata került kincstár kü fizet bizon összegek 1436- békekö ut mi Zsigm kir B kiváltságleve megerősíte B kir zsidótörvé kibocsát má kirá level amely kiváltságo tartalm cikkel köz máso mé új terhe zsidók c országnag zsidótart jogá kapcsolato adózás f öss m elrende h főurak valóság elajándékoz zsi Zsigm kirá lev főurak tartoz fize mindazo adók amelye edd m kam szol kincstár fizett h zsi szám jövedelmezzen meghagy h n fizes különf Zs.- zsi adóte megkétszereződö emi az fő kirá városo költözködt h kétsze adóteher megszabaduljan mi c kincstár fizet ad Zsigm egyébk elrendel h zsidók se szedhet t ad m váro v nem birto kereszt lakóit Lás kizárólago kirá jog tekinte zsi megadóztatá eb tete jövedel húzo kirá pénztá befo össz a zsi fizet uralkod ala négye ar forin rúgo tekin zsi csek szá kincs eg jövedelme i számott tét Eb összeg nincse be rendkív ad amelye gyak vet kincst pénzállomá megfogyatkozo v hábor kell pé m 14 törö ell ni be öss s a a zsi fizett akik adó kir valam város ajándékoz é keresz 1450 Erzsé Pozsony ajándéko ott zsi adój Huny pe ajándékoz év megtoldo Zsidó-p vá falai erődíté karbantartásá tö polgárság egy adóz zsid Huny 14 nagyszomb zsidók Lás 14 pozsonyiak 14 pe is nagyszombatia kemén megdorgál h kötelezettségük tet eleg zsidó adó egyébk ren kirá fejé szedt a törv szabályozo Mát kir huszon eszten uralkod ala boldog nyugalom él zsid kirá kincstár egye ad v ajándé ci adóz tekin zsi csek szám túlságo n jövedel ami álta kincs hozzájuto Húsze aran t össz amel kí vár a terhel ő szo szer fizet p dézs eg járandóságok N esztendő késő 1494- Ulás al forin apad Z nyilv m főur m eg adók zsidó ma szed f a huszonö rés v leapadásá leh m zsi sz csökk ala Mát idejé megkezdőd általá elszegényed am kors végé B kivételév orszá hatá Érth h h Ulás kölcsö hely rendkív adó v igény 1491- kényszerkölcsö 149 15 rendkív a vet m 15 nyomas pénzszük mi új rendkív zs a hajt 1514- pe Dó parasztlázadásá elnyomás v szüks új adók La al kincs telje szeg v ez zsi fokozottab érez nyomas adók Tő vehet legkönnyeb pé akara beleegyezé ellen N pontosság hajtot tő legá adó am i n szüks v országn h vo h c zsidók szem él ez pontosságg olyannyi h soks határ lete el kezd adóbehajtások Miu kirá váro legnagy ré zálogké vo váro jövede hitelező illet Mindamell 15 1 forint t zsidók befo kincst jövedel Valószínű zsi kétszere fizet előző Ulás al évenk egys fizete forin kéts szed S Gyö S Mih napj kétrészletb fizet nyil könnyí céljá tett merth a kincs felemel megleh h adóeme 1518- bá országgyű következmé vo miu elrende zálog l orszá ja kiadá elzálogosít váro zsidóságá ad is kirá kincs jövedel fokoz Súl rendkív a terhel La al vagyoná m a fizet elfog kínzások kényszerítet adóbevallás megkínz megha vagy kincstá szál török h zsidók ked szeg adóelengedések v folyamodásokt am fizet pontos túszo szed öss ki fo tartot add köz a fizet a sor tartoz fogyaszt telek feudá rendsze kiép tö birodalom föld szul v kizáróla birtoko zs há építe te soha m tulajdoná ha c haszonbérlet használha fejéb Fennáll minde kí gabonatiz vár várépít ille véra utó ol megvált öss f v a látszóla bűnrészességé vala ill szomszédságá meggyilkol siet segítségé hol nyilvánval kiált segítségé il adóztatá a c ud kegyen kap felmenté udva bejára zsi adóz S bu zs kiáj kincs kö szerz érde elismerés szul felmente har al Súl megadózta es zsid keresztén valahánys hábo előkészülete t tö hadser szeg zsidó arany gazdag szá kicsikart tö hódoltsá kí országrész tarto s el zsidó érdek adópoliti Ferdin 1 zsi megszorítás törekede adóter vol ol súlyos m hódolt területe c jogbizonytalan ölt veszedel méretek 1578- országgyű kíván h zsi anabaptis kétszere visel a közterhek év súj Rud kétsze házadó zsidók 1593- kü feja ráj 15 adóne ren katonaa zsidók anabaptistá egy- nemzetiség m a katonáskod Hadi fejé zsidó fejenk forin v köte fizet k váro adóztat rendsz érde említ eb korszakb Eleon Magdal Teré özv császá 171 mi bu zsidó vár törvényható rendel kimondta,h minda zsid a tartoz csász szállí k adózás van alávet ors tö zsidói egy évenk bizon a fizesse tűrésük kirá kamará zsi te kétf a fizett kamar város e v véde türe cí megtelepedé fizett forin min üz ut türe adó visz súl v túlemelked ráco a közö c forin fizet türe fejéb F Hir n zs egym fizet forin toleranciá ta cí Toler türe véde adó régeb hozzájár porc országgyűlé s köv adórends lényegé fennáll Má Teréziá kü türe a vet mag zsidósá törvényte önkénny országgyű hozzájárul nélk adótartozások börtö hurcol ek zsi felesé gyermek tov fennáll megszégyen zs szemé v türe ügyé 1 m Má Teré értesíte helytartóság h zsi Magyarorszá kapcs része megyék földesurak fizet a kí kincstár fizesse ad Nemsok összegszer megfogalma ker király követe törvényhatóságokh eszer legkis össz a zsidók adókiv bizott elfogadh 17 összegy hadi össze 29, f kerekszám 30, f zsid a nevé kü bizott tárgya tud válla súl any terhek vé ab állapod m h ny é húsze forin fizetn e rész 1 j máso j v esedékes királ össze c há é állandósítot ut é érvény tartot helytartó n közö törvényhatóságok királ ál jóváhagy előterjeszté P me felszól ell o 1 gyűlése mi rende ellenkez országgyűl határozatokk amel szer zsi c meg be szükségletei kötele járul türe a v ah zsi nevezt Malkeg királyassz pé kiveté megakadályo lehete öt határ lete u pe zsi eg súlyos terhe kapt 1760- r 20, hely 30, frt- 17 50,000- 17 80,000- 18 160, frt vol kénytele fizet Józ egyenjogos törekvésé Egyenjogos törekvé 1785- megszünte zsidó r sérelm zs szemé vá eltörö türe adó megszégyen cím m magá adó kincs mondhat azon kamerá ta cí szedet X elej mi nagy lendüle v zsi küzde egyenjogosításé 1 n zsidó képvise elhatározt h 160, frt- nyomas türe leszállítá ké királyt követk esztendő is aktuáli v kér zsidó keresz aka vin h türe feloszt kulc helytartós ha m zsidó határozha m 1832- pe kifejezet megbízotta külde pozso országgyű helyszíné h képvisel zsidó érdeke C 1839/40- országgyű em s türe ell ek a fe tá egyhangú türe a ille kamerá ta kivet el fordu kir azon 1840- rezoluciójá szünte megal terhek kijelentet h eltörlé kormányszé nyilatkozatá te függő 1840- országgyű XX t.-c ors törvén lakói isme zsidósá ek mag zsidó felségfolyamodvány ké is külö adó megszüntetés kir országgyű hangulatá befoly al hajla v elenge türe ad zsidó lefiz é folya felgyüleml hátralé taksáj am 2.554, 41/2kr. rúgo zsidóság vé siker 1.200, frt- kiegye kincstárr Magyarors kapcs részei zs képvisele 18 elhatározt h türe ö megváltás megállapít össze eszte al fize E ala köttet vé megállapo 1 j kam eln tuda kezelő-bizottságg h Ferdin kir j örö megszünte kamerá taks Mi oszt sere megszáll mag főváro csász csapa fővez követe 1 m n esedéke v ötö hato rész megfizetés követel súlyo érinte fizet paran m mag pénzügyminisz 1 á 7.felfüggeszte részle tová fizetésé kötelezettség országgyű kés helybenhagy m vid hitközsé fizet rá részletek Időköz türe adóvált alapjá Pe Mag Kereskede Bank elhelyez tartaléktők meg¬fogyatkozo Mi kezelő bank 111, tartalékt folyósítá kér Kossuth-bankók aka kifizet törvénys kerü am pe hitköz tagj a kötelez h Kossuth-pénz foga tartaléktőkéj hitköz m nehéz ellen m lefize hátralékadój súl terhek hozzájár hadisa amell szabadságh támogatásᬠsújtot zsidóság 2.300, forint lojá Pozs Temes kivételé vala¬men hitköz fize tartozo össze¬ zsidó kérelm 1 sze csás elenge azz h é be zsidó egymil iskolaala létesíts i történe is kifejezet zsidó sú adóneme 1867- emancipá véglege megszünte különle elbírál rendsze am évszázado keresz any erköl megkülönbözte vete zsidóság

15487

CÍM Z

SZÓC Z a k intézm a zsidótörvé életbelépte törvé kénysze Lás p Ká kir ném foglalko zs megrendszabályozásá említ zs szá semmi k egé End mi különö zaklatá ment é Magyarorszá m valami adóter terhelh ő keresz magyar ak által szo sze papo fizet t eshe semmi megkülönbözt Valósz m a zs kir ka szo le Kamaraszo közvetl kir hat kerül kincstá k fize bizo összege 1436 békek u m Zsig ki kiváltságlev megerősít ki zsidótörv kibocsá m kir leve amel kiváltság tartal cikke kö más m ú terh zsidó országna zsidótar jog kapcsolat adózá ös elrend főura valósá elajándéko zs Zsig kir le főura tarto fiz mindaz adó amely ed ka szo kincstá fizet zs szá jövedelmezze meghag fize külön Zs. zs adót megkétszereződ em a f kir város költözköd kétsz adótehe megszabadulja m kincstá fize a Zsig egyéb elrende zsidó s szedhe a vár ne birt keresz lakói Lá kizárólag kir jo tekint zs megadóztat e tet jövede húz kir pénzt bef öss zs fize uralko al négy a fori rúg teki zs cse sz kinc e jövedelm számot té E össze nincs b rendkí a amely gya ve kincs pénzállom megfogyatkoz hábo kel p 1 tör el n b ös zs fizet aki ad ki vala váro ajándéko keres 145 Erzs Pozson ajándék ot zs adó Hun p ajándéko é megtold Zsidó- v fala erődít karbantartás t polgársá eg adó zsi Hun 1 nagyszom zsidó Lá 1 pozsonyia 1 p i nagyszombati kemé megdorgá kötelezettségü te ele zsid ad egyéb re kir fej szed tör szabályoz Má ki huszo eszte uralko al boldo nyugalo é zsi kir kincstá egy a ajánd c adó teki zs cse szá túlság jövede am ált kinc hozzájut Húsz ara öss ame k vá terhe sz sze fize déz e járandóságo esztend kés 1494 Ulá a fori apa nyil főu e adó zsid m sze huszon ré leapadás le zs s csök al Má idej megkezdő által elszegénye a kor vég kivételé orsz hat Ért Ulá kölcs hel rendkí ad igén 1491 kényszerkölcs 14 1 rendkí ve 1 nyoma pénzszü m ú rendkí z haj 1514 p D parasztlázadás elnyomá szük ú adó L a kinc telj sze e zs fokozotta ére nyoma adó T vehe legkönnye p akar beleegyez elle pontossá hajto t leg ad a szük ország v zsidó sze é e pontosság olyanny sok hatá let e kez adóbehajtáso Mi kir vár legnag r zálogk v vár jöved hitelez ille Mindamel 1 forin zsidó bef kincs jövede Valószín zs kétszer fize előz Ulá a éven egy fizet fori két sze Gy Mi nap kétrészlet fize nyi könny célj tet mert kinc feleme megle adóem 1518 b országgy következm v mi elrend zálo orsz j kiad elzálogosí vár zsidóság a i kir kinc jövede foko Sú rendkí terhe L a vagyon fize elfo kínzáso kényszeríte adóbevallá megkín megh vag kincst szá törö zsidó ke sze adóelengedése folyamodások a fize ponto túsz sze ös k f tarto ad kö fize so tarto fogyasz tele feud rendsz kié t birodalo föl szu kizáról birtok z h épít t soh tulajdon h haszonbérle használh fejé Fennál mind k gabonati vá várépí ill vér ut o megvál ös látszól bűnrészesség val il szomszédság meggyilko sie segítség ho nyilvánva kiál segítség i adóztat u kegye ka felment udv bejár zs adó b z kiá kinc k szer érd elismeré szu felment ha a Sú megadózt e zsi kereszté valahány háb előkészület t hadse sze zsid aran gazda sz kicsikar t hódolts k országrés tart e zsid érde adópolit Ferdi zs megszorítá töreked adóte vo o súlyo hódol terület jogbizonytala öl veszede mérete 1578 országgy kívá zs anabapti kétszer vise közterhe é sú Ru kétsz házad zsidó 1593 k fej rá 1 adón re katona zsidó anabaptist egy nemzetisé katonásko Had fej zsid fejen fori köt fize vár adózta rends érd emlí e korszak Eleo Magda Ter öz csász 17 m b zsid vá törvényhat rende kimondta, mind zsi tarto csás száll adózá va aláve or t zsidó eg éven bizo fizess tűrésü kir kamar zs t két fizet kama váro véd tür c megteleped fizet fori mi ü u tür ad vis sú túlemelke rác köz fori fize tür fejé Hi z egy fize fori toleranci t c Tole tür véd ad rége hozzájá por országgyűl kö adórend lényeg fennál M Terézi k tür ve ma zsidós törvényt önkénn országgy hozzájáru nél adótartozáso bört hurco e zs feles gyerme to fennál megszégye z szem tür ügy M Ter értesít helytartósá zs Magyarorsz kapc rész megyé földesura fize k kincstá fizess a Nemso összegsze megfogalm ke királ követ törvényhatóságok esze legki öss zsidó adóki bizot elfogad 1 összeg had össz 29 kerekszá 30 zsi nev k bizot tárgy tu váll sú an terhe v a állapo n húsz fori fizet rés más esedéke kirá össz h állandósíto u érvén tarto helytart köz törvényhatóságo kirá á jóváhag előterjeszt m felszó el gyűlés m rend ellenke országgyű határozatok ame sze zs me b szükséglete kötel járu tür a zs nevez Malke királyass p kivet megakadály lehet ö hatá let p zs e súlyo terh kap 1760 20 hel 30 frt 1 50,000 1 80,000 1 160 fr vo kénytel fize Jó egyenjogo törekvés Egyenjogo törekv 1785 megszünt zsid sérel z szem v eltör tür ad megszégye cí mag ad kinc mondha azo kamer t c szede ele m nag lendül zs küzd egyenjogosítás zsid képvis elhatároz 160 frt nyoma tür leszállít k király követ esztend i aktuál ké zsid keres ak vi tür felosz kul helytartó h zsid határozh 1832 p kifejeze megbízott küld pozs országgy helyszín képvise zsid érdek 1839/40 országgy e tür el e f t egyhang tür ill kamer t kive e ford ki azo 1840 rezoluciój szünt mega terhe kijelente eltörl kormánysz nyilatkozat t függ 1840 országgy X t.- or törvé lakó ism zsidós e ma zsid felségfolyamodván k i kül ad megszünteté ki országgy hangulat befol a hajl eleng tür a zsid lefi foly felgyülem hátral taksá a 2.554 41/2kr rúg zsidósá v sike 1.200 frt kiegy kincstár Magyaror kapc része z képvisel 1 elhatároz tür megváltá megállapí össz eszt a fiz al kötte v megállap ka el tud kezelő-bizottság Ferdi ki ör megszünt kamer tak M osz ser megszál ma fővár csás csap főve követ esedék öt hat rés megfizeté követe súly érint fize para ma pénzügyminis 7.felfüggeszt részl tov fizetés kötelezettsé országgy ké helybenhag vi hitközs fize r részlete Időkö tür adóvál alapj P Ma Keresked Ban elhelye tartaléktő meg¬fogyatkoz M kezel ban 111 tartalék folyósít ké Kossuth-bankó ak kifize törvény ker a p hitkö tag kötele Kossuth-pén fog tartaléktőké hitkö nehé elle lefiz hátralékadó sú terhe hozzájá hadis amel szabadság támogatásá sújto zsidósá 2.300 forin loj Poz Teme kivétel vala¬me hitkö fiz tartoz össze zsid kérel sz csá eleng az b zsid egymi iskolaal létesít történ i kifejeze zsid s adónem 1867 emancip végleg megszünt különl elbírá rendsz a évszázad keres an erkö megkülönbözt vet zsidósá

1548



SZÓ intéz zsidótörv életbelépt törv kénysz Lá K ki né foglalk z megrendszabályozás emlí z sz semm eg En m külön zaklat men Magyarorsz valam adóte terhel keres magya a álta sz sz pap fize esh semm megkülönböz Valós z ki k sz l Kamarasz közvet ki ha kerü kincst fiz biz összeg 143 béke Zsi k kiváltságle megerősí k zsidótör kibocs ki lev ame kiváltsá tarta cikk k má ter zsid országn zsidóta jo kapcsola adóz ö elren főur valós elajándék z Zsi ki l főur tart fi minda ad amel e k sz kincst fize z sz jövedelmezz megha fiz külö Zs z adó megkétszerező e ki váro költözkö kéts adóteh megszabadulj kincst fiz Zsi egyé elrend zsid szedh vá n bir keres lakó L kizáróla ki j tekin z megadózta te jöved hú ki pénz be ös z fiz uralk a nég for rú tek z cs s kin jövedel számo t össz ninc rendk amel gy v kinc pénzállo megfogyatko háb ke tö e ö z fize ak a k val vár ajándék kere 14 Erz Pozso ajándé o z ad Hu ajándék megtol Zsidó fal erődí karbantartá polgárs e ad zs Hu nagyszo zsid L pozsonyi nagyszombat kem megdorg kötelezettség t el zsi a egyé r ki fe sze tö szabályo M k husz eszt uralk a bold nyugal zs ki kincst eg aján ad tek z cs sz túlsá jöved a ál kin hozzáju Hús ar ös am v terh s sz fiz dé járandóság eszten ké 149 Ul for ap nyi fő ad zsi sz huszo r leapadá l z csö a M ide megkezd álta elszegény ko vé kivétel ors ha Ér Ul kölc he rendk a igé 149 kényszerkölc 1 rendk v nyom pénzsz rendk ha 151 parasztlázadá elnyom szü ad kin tel sz z fokozott ér nyom ad veh legkönny aka beleegye ell pontoss hajt le a szü orszá zsid sz pontossá olyann so hat le ke adóbehajtás M ki vá legna zálog vá jöve hitele ill Mindame fori zsid be kinc jöved Valószí z kétsze fiz elő Ul éve eg fize for ké sz G M na kétrészle fiz ny könn cél te mer kin felem megl adóe 151 országg következ m elren zál ors kia elzálogos vá zsidósá ki kin jöved fok S rendk terh vagyo fiz elf kínzás kényszerít adóbevall megkí meg va kincs sz tör zsid k sz adóelengedés folyamodáso fiz pont tús sz ö tart a k fiz s tart fogyas tel feu rends ki birodal fö sz kizáró birto épí so tulajdo haszonbérl használ fej Fenná min gabonat v várép il vé u megvá ö látszó bűnrészessé va i szomszédsá meggyilk si segítsé h nyilvánv kiá segítsé adózta kegy k felmen ud bejá z ad ki kin sze ér elismer sz felmen h S megadóz zs kereszt valahán há előkészüle hads sz zsi ara gazd s kicsika hódolt országré tar zsi érd adópoli Ferd z megszorít töreke adót v súly hódo terüle jogbizonytal ö veszed méret 157 országg kív z anabapt kétsze vis közterh s R kéts háza zsid 159 fe r adó r katon zsid anabaptis eg nemzetis katonásk Ha fe zsi feje for kö fiz vá adózt rend ér eml korsza Ele Magd Te ö csás 1 zsi v törvényha rend kimondta min zs tart csá szál adóz v aláv o zsid e éve biz fizes tűrés ki kama z ké fize kam vár vé tü megtelepe fize for m tü a vi s túlemelk rá kö for fiz tü fej H eg fiz for toleranc Tol tü vé a rég hozzáj po országgyű k adóren lénye fenná Teréz tü v m zsidó törvény önkén országg hozzájár né adótartozás bör hurc z fele gyerm t fenná megszégy sze tü üg Te értesí helytartós z Magyarors kap rés megy földesur fiz kincst fizes Nems összegsz megfogal k kirá köve törvényhatóságo esz legk ös zsid adók bizo elfoga össze ha öss 2 kereksz 3 zs ne bizo tárg t vál s a terh állap hús for fize ré má esedék kir öss állandósít érvé tart helytar kö törvényhatóság kir jóváha előterjesz felsz e gyűlé ren ellenk országgy határozato am sz z m szükséglet köte jár tü z neve Malk királyas kive megakadál lehe hat le z súly ter ka 176 2 he 3 fr 50,00 80,00 16 f v kényte fiz J egyenjog törekvé Egyenjog törek 178 megszün zsi sére sze eltö tü a megszégy c ma a kin mondh az kame szed el na lendü z küz egyenjogosítá zsi képvi elhatáro 16 fr nyom tü leszállí királ köve eszten aktuá k zsi kere a v tü felos ku helytart zsi határoz 183 kifejez megbízot kül poz országg helyszí képvis zsi érde 1839/4 országg tü e egyhan tü il kame kiv for k az 184 rezolució szün meg terh kijelent eltör kormánys nyilatkoza füg 184 országg t. o törv lak is zsidó m zsi felségfolyamodvá kü a megszüntet k országg hangula befo haj elen tü zsi lef fol felgyüle hátra taks 2.55 41/2k rú zsidós sik 1.20 fr kieg kincstá Magyaro kap rész képvise elhatáro tü megvált megállap öss esz fi a kött megálla k e tu kezelő-bizottsá Ferd k ö megszün kame ta os se megszá m fővá csá csa főv köve esedé ö ha ré megfizet követ súl érin fiz par m pénzügymini 7.felfüggesz rész to fizeté kötelezetts országg k helybenha v hitköz fiz részlet Idők tü adóvá alap M Kereske Ba elhely tartalékt meg¬fogyatko keze ba 11 tartalé folyósí k Kossuth-bank a kifiz törvén ke hitk ta kötel Kossuth-pé fo tartaléktők hitk neh ell lefi hátralékad s terh hozzáj hadi ame szabadsá támogatás sújt zsidós 2.30 fori lo Po Tem kivéte vala¬m hitk fi tarto össz zsi kére s cs elen a zsi egym iskolaa létesí törté kifejez zsi adóne 186 emanci végle megszün külön elbír rends évszáza kere a erk megkülönböz ve zsidós