15543.htm

CÍMSZÓ: Zsidó történetírás

SZÓCIKK: héber nyelvű Émek ha-Bóchó (Siralom völgye) c. 1575. megjelent krónikája, melyet szintén lefordítottak németre is. Mindkettő rendkívül kedvelt és elterjedt olvasmány volt a gettók fennállása alatt. Ezeken kívül említésre méltó Gedaljah ibn Jachja Salselesz ha-Kábbóló c. krónikája. A nem-zsidó, sőt a zsidók iránt ellenséges indulatú történetírás termékei közül nevezetes a XVIII. századi Schudt Jüdische Merkurwürdigkeiten c. korrajza, rendkívül értékes adataival és metszeteivel. Nem volt zsidó a XVIII. sz. legelején megjelent Histoire des Juifs kiváló szerzője, a francia Basnage sem, akinek műve korszakot jelent a Zs.-ban, mely tulajdonképpen vele kezdődik, mert ő volt az első, aki a diaszpórában élő zsidóság történetét egységesen felölelte nagyértékű művében. Közvetlen utódának tekinthető a frankfurti zsidó Jóst, aki egyrészt Zuuz, másrészt kora tudományos törekvéseinek és módszereinek teljes ismeretével fogott hozzá a XIX. sz. első évtizedének végén nagy művei megírásához. Vele kezdődik a speciális Zs. - Alábbiakban adjuk a zsidóság Magyarországon kívül eső történetére vonatkozó modern tudományos irodalom legkiválóbb alkotásait. A zsidók ókori történetét tárgyaló speciális művek jegyzékét l. a vonatkozó címszavak kimerítő Irodalom rovatában, különösen Kereszténység és zsidóság viszonya, Jézus, Farizeusok, Esszénsok stb. alatt. E helyt a különböző államokban való történet irodalmát adjuk. A keresztény történettudósok neveit * jellel jelöljük. L. Zunz, Gesammelte Schriften (1875). M. Jost Allgem. Geschichte d. israelit. Volkes (2 k. 1832). u. a., Gesch. d. Judentums u. seiner Sekten (3 k. 1857-59). u. a., Neuere Gesch. d. Israeliten (3 k. 1846- 1847). H. Graetz, Gesch. d. Juden I.-XII. (3. kiad. Branntól 1902). Dubnow, Weltgeschichte d. jüd. Volkes (10 k. 1928). * Depping, Les Juifs dans la Moyen-age (1834). *Beugnot, Les Juifs d'Occident I.-II. (1824). A. Geiger, Das Judentum u. seine Gesch. (2. kiad. 1909). Louis Newman, Jewish Influence on Christian Reform Movements (1924). J. Fürst, Gesch. d. Karäertums. Harkavy, Altjüd. Denkmäler aus d. Krim (1876). u. a., Noten u. Beilagen z. Graetz, Gesch. d. Juden. P. Frankl, Karäische Studien(1882-84). Bäck, Gesch. d. jüd. Volkes u. Litteratur(1894). *Roscher, Stellung d. Juden im Mittelalter (1875). *Hoeniger, Zur Gesch. d. Juden Deutschlands im frühen Mittelalter (1887). Georg Garo, Social- u. Wirtschaftsgeschichte d. Juden im Mittelalter (1908). J. Guttmann, Die wirtschaftl. u. sociale Bedeutung d. Juden im Mittelalter (1907). J. Schipper, Aufänge d. Kapitalismus bei den abendländischen Juden (1907). *Sombart, Die Juden u. d. Wirtschaftsleben (2. kiad. 1920). M. Güdemann, Das jüd. Unterrichtswesen während d. spanisch-arabischen Periode (1873).u. a., Gesch. d. Erziehungswesens u. d. Cultur d. abendländischen Juden während d. Mittelalters a. d. neueren Zeit (1880-88, 3 köt.). A. Berliner, Aus dem inneren Leben d. deutschen Juden im Mittelalter (2. kiad. 1900). Isr. Abrahams, Jewish Life in the Middle-Ages (1896). Carmoly, Biographies des Israélites de France (1868). *Renan és Neubauer, Les Rabbins francais du commencement du quatorziéme siécle (1877). u. a., Les Ecrivains Juifs Francais du XIV. siécle (1893). Steinschneider, Geschichtslitteratur d. Juden (1905). A. Neubauer, Mediaeval Jewish Chronicles (2 k., 1887-95). *Tovey, Anglia Judaica (1788). Goldschmid, Gesch. d. Juden in England(1886). Ch. Gross, The Exchequer of the Jews of England (1888). J. Jacobs, The Jews of Angevin England (1893). A. Hyamson, History of the Jews of England. Picciotto, u. a. M. Kayserling és Georges Al. Kohut nagyszámú műveit a spanyol, dél-amerikai és dél-ázsiai zsidóság történetére vonatkozólag l. az ill. neveknél. Lindo, History of the Jews in Spain and Portugal (1849). J. Jacobs, An Inquiry into the Sources of the History of the Jews in Spain (1894). * Bofarull y Sans, Los Judios en el territorio de Barcellona (1911). *Miret y Sans et Moise Schwab, Documents sur les Juifs Catalans (1914-1916). *P. Fidel Fita y Colomer, S. J., Estudios Historicos (8k. 1882-87). u. a.. Espana Hebrea (2 k. 1890-98). *Amador de los Rios, Historia de los Judios en Espana (3 k. 1875). *Mendes dos Remedios, Os Judeus em Portugal (1895). H. Ch. Lea, History of the Inquisition in Spain I.-IV. (1907). Elkan Adler, Autó de Fé and Jews (1908). *Fernandez y Gonzalez, a castiliai zsidóság jogviszonyainak legalaposabb ismerője, több nagy művei. Bédarride, Histoire des Juifs en Francé, Espagne et Italie (1861). H Gross, Gallia Judaica (1897). I. Levi, Les Juifs et l'Inquisition dans la France Méridionale (1891). Léon Kahn monográfiái a kora-középkori és forradalom alatti francia zsidók történetéről. Malvezin, Hist. des Juifs en Bordeaux. *Hallez, Les Juifs en Francé (1845). *Desmolets, Mémoire pour sérvir l'Histoire des Juifs en Provence. *Adolfo Castro, Historia de los Judios en Espana(1848).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5543. címszó a lexikon => 1019. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15543.htm

CÍMSZÓ: Zsidó történetírás

SZÓCIKK: héber nyelvű Émek ha-Bóchó Siralom völgye c. 1575. megjelent krónikája, melyet szintén lefordítottak németre is. Mindkettő rendkívül kedvelt és elterjedt olvasmány volt a gettók fennállása alatt. Ezeken kívül említésre méltó Gedaljah ibn Jachja Salselesz ha-Kábbóló c. krónikája. A nem-zsidó, sőt a zsidók iránt ellenséges indulatú történetírás termékei közül nevezetes a XVIII. századi Schudt Jüdische Merkurwürdigkeiten c. korrajza, rendkívül értékes adataival és metszeteivel. Nem volt zsidó a XVIII. sz. legelején megjelent Histoire des Juifs kiváló szerzője, a francia Basnage sem, akinek műve korszakot jelent a Zs.-ban, mely tulajdonképpen vele kezdődik, mert ő volt az első, aki a diaszpórában élő zsidóság történetét egységesen felölelte nagyértékű művében. Közvetlen utódának tekinthető a frankfurti zsidó Jóst, aki egyrészt Zuuz, másrészt kora tudományos törekvéseinek és módszereinek teljes ismeretével fogott hozzá a XIX. sz. első évtizedének végén nagy művei megírásához. Vele kezdődik a speciális Zs. - Alábbiakban adjuk a zsidóság Magyarországon kívül eső történetére vonatkozó modern tudományos irodalom legkiválóbb alkotásait. A zsidók ókori történetét tárgyaló speciális művek jegyzékét l. a vonatkozó címszavak kimerítő Irodalom rovatában, különösen Kereszténység és zsidóság viszonya, Jézus, Farizeusok, Esszénsok stb. alatt. E helyt a különböző államokban való történet irodalmát adjuk. A keresztény történettudósok neveit * jellel jelöljük. L. Zunz, Gesammelte Schriften 1875 . M. Jost Allgem. Geschichte d. israelit. Volkes 2 k. 1832 . u. a., Gesch. d. Judentums u. seiner Sekten 3 k. 1857-59 . u. a., Neuere Gesch. d. Israeliten 3 k. 1846- 1847 . H. Graetz, Gesch. d. Juden I.-XII. 3. kiad. Branntól 1902 . Dubnow, Weltgeschichte d. jüd. Volkes 10 k. 1928 . * Depping, Les Juifs dans la Moyen-age 1834 . *Beugnot, Les Juifs d'Occident I.-II. 1824 . A. Geiger, Das Judentum u. seine Gesch. 2. kiad. 1909 . Louis Newman, Jewish Influence on Christian Reform Movements 1924 . J. Fürst, Gesch. d. Karäertums. Harkavy, Altjüd. Denkmäler aus d. Krim 1876 . u. a., Noten u. Beilagen z. Graetz, Gesch. d. Juden. P. Frankl, Karäische Studien 1882-84 . Bäck, Gesch. d. jüd. Volkes u. Litteratur 1894 . *Roscher, Stellung d. Juden im Mittelalter 1875 . *Hoeniger, Zur Gesch. d. Juden Deutschlands im frühen Mittelalter 1887 . Georg Garo, Social- u. Wirtschaftsgeschichte d. Juden im Mittelalter 1908 . J. Guttmann, Die wirtschaftl. u. sociale Bedeutung d. Juden im Mittelalter 1907 . J. Schipper, Aufänge d. Kapitalismus bei den abendländischen Juden 1907 . *Sombart, Die Juden u. d. Wirtschaftsleben 2. kiad. 1920 . M. Güdemann, Das jüd. Unterrichtswesen während d. spanisch-arabischen Periode 1873 .u. a., Gesch. d. Erziehungswesens u. d. Cultur d. abendländischen Juden während d. Mittelalters a. d. neueren Zeit 1880-88, 3 köt. . A. Berliner, Aus dem inneren Leben d. deutschen Juden im Mittelalter 2. kiad. 1900 . Isr. Abrahams, Jewish Life in the Middle-Ages 1896 . Carmoly, Biographies des Israélites de France 1868 . *Renan és Neubauer, Les Rabbins francais du commencement du quatorziéme siécle 1877 . u. a., Les Ecrivains Juifs Francais du XIV. siécle 1893 . Steinschneider, Geschichtslitteratur d. Juden 1905 . A. Neubauer, Mediaeval Jewish Chronicles 2 k., 1887-95 . *Tovey, Anglia Judaica 1788 . Goldschmid, Gesch. d. Juden in England 1886 . Ch. Gross, The Exchequer of the Jews of England 1888 . J. Jacobs, The Jews of Angevin England 1893 . A. Hyamson, History of the Jews of England. Picciotto, u. a. M. Kayserling és Georges Al. Kohut nagyszámú műveit a spanyol, dél-amerikai és dél-ázsiai zsidóság történetére vonatkozólag l. az ill. neveknél. Lindo, History of the Jews in Spain and Portugal 1849 . J. Jacobs, An Inquiry into the Sources of the History of the Jews in Spain 1894 . * Bofarull y Sans, Los Judios en el territorio de Barcellona 1911 . *Miret y Sans et Moise Schwab, Documents sur les Juifs Catalans 1914-1916 . *P. Fidel Fita y Colomer, S. J., Estudios Historicos 8k. 1882-87 . u. a.. Espana Hebrea 2 k. 1890-98 . *Amador de los Rios, Historia de los Judios en Espana 3 k. 1875 . *Mendes dos Remedios, Os Judeus em Portugal 1895 . H. Ch. Lea, History of the Inquisition in Spain I.-IV. 1907 . Elkan Adler, Autó de Fé and Jews 1908 . *Fernandez y Gonzalez, a castiliai zsidóság jogviszonyainak legalaposabb ismerője, több nagy művei. Bédarride, Histoire des Juifs en Francé, Espagne et Italie 1861 . H Gross, Gallia Judaica 1897 . I. Levi, Les Juifs et l'Inquisition dans la France Méridionale 1891 . Léon Kahn monográfiái a kora-középkori és forradalom alatti francia zsidók történetéről. Malvezin, Hist. des Juifs en Bordeaux. *Hallez, Les Juifs en Francé 1845 . *Desmolets, Mémoire pour sérvir l'Histoire des Juifs en Provence. *Adolfo Castro, Historia de los Judios en Espana 1848 .

15543.ht

CÍMSZÓ Zsid történetírá

SZÓCIKK hébe nyelv Éme ha-Bóch Siralo völgy c 1575 megjelen krónikája melye szinté lefordította németr is Mindkett rendkívü kedvel é elterjed olvasmán vol gettó fennállás alatt Ezeke kívü említésr mélt Gedalja ib Jachj Salseles ha-Kábból c krónikája nem-zsidó ső zsidó irán ellensége indulat történetírá terméke közü nevezete XVIII század Schud Jüdisch Merkurwürdigkeite c korrajza rendkívü értéke adataiva é metszeteivel Ne vol zsid XVIII sz legelejé megjelen Histoir de Juif kivál szerzője franci Basnag sem akine műv korszako jelen Zs.-ban mel tulajdonképpe vel kezdődik mer vol a első ak diaszpórába él zsidósá történeté egységese felölelt nagyérték művében Közvetle utódána tekinthet frankfurt zsid Jóst ak egyrész Zuuz másrész kor tudományo törekvéseine é módszereine telje ismeretéve fogot hozz XIX sz els évtizedéne végé nag műve megírásához Vel kezdődi speciáli Zs Alábbiakba adju zsidósá Magyarországo kívü es történetér vonatkoz moder tudományo irodalo legkiválób alkotásait zsidó ókor történeté tárgyal speciáli műve jegyzéké l vonatkoz címszava kimerít Irodalo rovatában különöse Kereszténysé é zsidósá viszonya Jézus Farizeusok Esszénso stb alatt hely különböz államokba val történe irodalmá adjuk keresztén történettudóso nevei jelle jelöljük L Zunz Gesammelt Schrifte 187 M Jos Allgem Geschicht d israelit Volke k 183 u a. Gesch d Judentum u seine Sekte k 1857-5 u a. Neuer Gesch d Israelite k 1846 184 H Graetz Gesch d Jude I.-XII 3 kiad Branntó 190 Dubnow Weltgeschicht d jüd Volke 1 k 192 Depping Le Juif dan l Moyen-ag 183 *Beugnot Le Juif d'Occiden I.-II 182 A Geiger Da Judentu u sein Gesch 2 kiad 190 Loui Newman Jewis Influenc o Christia Refor Movement 192 J Fürst Gesch d Karäertums Harkavy Altjüd Denkmäle au d Kri 187 u a. Note u Beilage z Graetz Gesch d Juden P Frankl Karäisch Studie 1882-8 Bäck Gesch d jüd Volke u Litteratu 189 *Roscher Stellun d Jude i Mittelalte 187 *Hoeniger Zu Gesch d Jude Deutschland i frühe Mittelalte 188 Geor Garo Social u Wirtschaftsgeschicht d Jude i Mittelalte 190 J Guttmann Di wirtschaftl u social Bedeutun d Jude i Mittelalte 190 J Schipper Aufäng d Kapitalismu be de abendländische Jude 190 *Sombart Di Jude u d Wirtschaftslebe 2 kiad 192 M Güdemann Da jüd Unterrichtswese währen d spanisch-arabische Period 187 .u a. Gesch d Erziehungswesen u d Cultu d abendländische Jude währen d Mittelalter a d neuere Zei 1880-88 köt A Berliner Au de innere Lebe d deutsche Jude i Mittelalte 2 kiad 190 Isr Abrahams Jewis Lif i th Middle-Age 189 Carmoly Biographie de Israélite d Franc 186 *Rena é Neubauer Le Rabbin francai d commencemen d quatorziém siécl 187 u a. Le Ecrivain Juif Francai d XIV siécl 189 Steinschneider Geschichtslitteratu d Jude 190 A Neubauer Mediaeva Jewis Chronicle k. 1887-9 *Tovey Angli Judaic 178 Goldschmid Gesch d Jude i Englan 188 Ch Gross Th Excheque o th Jew o Englan 188 J Jacobs Th Jew o Angevi Englan 189 A Hyamson Histor o th Jew o England Picciotto u a M Kayserlin é George Al Kohu nagyszám művei spanyol dél-amerika é dél-ázsia zsidósá történetér vonatkozóla l a ill neveknél Lindo Histor o th Jew i Spai an Portuga 184 J Jacobs A Inquir int th Source o th Histor o th Jew i Spai 189 Bofarul Sans Lo Judio e e territori d Barcellon 191 *Mire San e Mois Schwab Document su le Juif Catalan 1914-191 *P Fide Fit Colomer S J. Estudio Historico 8k 1882-8 u a. Espan Hebre k 1890-9 *Amado d lo Rios Histori d lo Judio e Espan k 187 *Mende do Remedios O Judeu e Portuga 189 H Ch Lea Histor o th Inquisitio i Spai I.-IV 190 Elka Adler Aut d F an Jew 190 *Fernande Gonzalez castilia zsidósá jogviszonyaina legalaposab ismerője töb nag művei Bédarride Histoir de Juif e Francé Espagn e Itali 186 Gross Galli Judaic 189 I Levi Le Juif e l'Inquisitio dan l Franc Méridional 189 Léo Kah monográfiá kora-középkor é forradalo alatt franci zsidó történetéről Malvezin Hist de Juif e Bordeaux *Hallez Le Juif e Franc 184 *Desmolets Mémoir pou sérvi l'Histoir de Juif e Provence *Adolf Castro Histori d lo Judio e Espan 184

15543.h

CÍMSZ Zsi történetír

SZÓCIK héb nyel Ém ha-Bóc Siral völg 157 megjele krónikáj mely szint lefordított német i Mindket rendkív kedve elterje olvasmá vo gett fennállá alat Ezek kív említés mél Gedalj i Jach Salsele ha-Kábbó krónikáj nem-zsid s zsid irá ellenség indula történetír termék köz nevezet XVII száza Schu Jüdisc Merkurwürdigkeit korrajz rendkív érték adataiv metszeteive N vo zsi XVII s legelej megjele Histoi d Jui kivá szerzőj franc Basna se akin mű korszak jele Zs.-ba me tulajdonképp ve kezdődi me vo els a diaszpóráb é zsidós történet egységes felölel nagyérté művébe Közvetl utódán tekinthe frankfur zsi Jós a egyrés Zuu másrés ko tudomány törekvésein módszerein telj ismeretév fogo hoz XI s el évtizedén vég na műv megírásáho Ve kezdőd speciál Z Alábbiakb adj zsidós Magyarország kív e történeté vonatko mode tudomány irodal legkiváló alkotásai zsid óko történet tárgya speciál műv jegyzék vonatko címszav kimerí Irodal rovatába különös Kereszténys zsidós viszony Jézu Farizeuso Esszéns st alat hel különbö államokb va történ irodalm adju kereszté történettudós neve jell jelöljü Zun Gesammel Schrift 18 Jo Allge Geschich israeli Volk 18 a Gesc Judentu sein Sekt 1857- a Neue Gesc Israelit 184 18 Graet Gesc Jud I.-XI kia Brannt 19 Dubno Weltgeschich jü Volk 19 Deppin L Jui da Moyen-a 18 *Beugno L Jui d'Occide I.-I 18 Geige D Judent sei Gesc kia 19 Lou Newma Jewi Influen Christi Refo Movemen 19 Fürs Gesc Karäertum Harkav Altjü Denkmäl a Kr 18 a Not Beilag Graet Gesc Jude Frank Karäisc Studi 1882- Bäc Gesc jü Volk Litterat 18 *Rosche Stellu Jud Mittelalt 18 *Hoenige Z Gesc Jud Deutschlan früh Mittelalt 18 Geo Gar Socia Wirtschaftsgeschich Jud Mittelalt 19 Guttman D wirtschaft socia Bedeutu Jud Mittelalt 19 Schippe Aufän Kapitalism b d abendländisch Jud 19 *Sombar D Jud Wirtschaftsleb kia 19 Güdeman D jü Unterrichtswes währe spanisch-arabisch Perio 18 . a Gesc Erziehungswese Cult abendländisch Jud währe Mittelalte neuer Ze 1880-8 kö Berline A d inner Leb deutsch Jud Mittelalt kia 19 Is Abraham Jewi Li t Middle-Ag 18 Carmol Biographi d Israélit Fran 18 *Ren Neubaue L Rabbi franca commenceme quatorzié siéc 18 a L Ecrivai Jui Franca XI siéc 18 Steinschneide Geschichtslitterat Jud 19 Neubaue Mediaev Jewi Chronicl k 1887- *Tove Angl Judai 17 Goldschmi Gesc Jud Engla 18 C Gros T Exchequ t Je Engla 18 Jacob T Je Angev Engla 18 Hyamso Histo t Je Englan Picciott Kayserli Georg A Koh nagyszá műve spanyo dél-amerik dél-ázsi zsidós történeté vonatkozól il nevekné Lind Histo t Je Spa a Portug 18 Jacob Inqui in t Sourc t Histo t Je Spa 18 Bofaru San L Judi territor Barcello 19 *Mir Sa Moi Schwa Documen s l Jui Catala 1914-19 * Fid Fi Colome J Estudi Historic 8 1882- a Espa Hebr 1890- *Amad l Rio Histor l Judi Espa 18 *Mend d Remedio Jude Portug 18 C Le Histo t Inquisiti Spa I.-I 19 Elk Adle Au a Je 19 *Fernand Gonzale castili zsidós jogviszonyain legalaposa ismerőj tö na műve Bédarrid Histoi d Jui Franc Espag Ital 18 Gros Gall Judai 18 Lev L Jui l'Inquisiti da Fran Méridiona 18 Lé Ka monográfi kora-középko forradal alat franc zsid történetérő Malvezi His d Jui Bordeau *Halle L Jui Fran 18 *Desmolet Mémoi po sérv l'Histoi d Jui Provenc *Adol Castr Histor l Judi Espa 18

15543.

CÍMS Zs történetí

SZÓCI hé nye É ha-Bó Sira völ 15 megjel króniká mel szin lefordítot néme Mindke rendkí kedv elterj olvasm v get fennáll ala Eze kí említé mé Gedal Jac Salsel ha-Kább króniká nem-zsi zsi ir ellensé indul történetí termé kö neveze XVI száz Sch Jüdis Merkurwürdigkei korraj rendkí érté adatai metszeteiv v zs XVI legele megjel Histo Ju kiv szerző fran Basn s aki m korsza jel Zs.-b m tulajdonkép v kezdőd m v el diaszpórá zsidó történe egysége felöle nagyért művéb Közvet utódá tekinth frankfu zs Jó egyré Zu másré k tudomán törekvései módszerei tel ismereté fog ho X e évtizedé vé n mű megírásáh V kezdő speciá Alábbiak ad zsidó Magyarorszá kí történet vonatk mod tudomán iroda legkivál alkotása zsi ók történe tárgy speciá mű jegyzé vonatk címsza kimer Iroda rovatáb különö Keresztény zsidó viszon Jéz Farizeus Esszén s ala he különb államok v törté irodal adj kereszt történettudó nev jel jelölj Zu Gesamme Schrif 1 J Allg Geschic israel Vol 1 Ges Judent sei Sek 1857 Neu Ges Israeli 18 1 Grae Ges Ju I.-X ki Brann 1 Dubn Weltgeschic j Vol 1 Deppi Ju d Moyen- 1 *Beugn Ju d'Occid I.- 1 Geig Juden se Ges ki 1 Lo Newm Jew Influe Christ Ref Moveme 1 Für Ges Karäertu Harka Altj Denkmä K 1 No Beila Grae Ges Jud Fran Karäis Stud 1882 Bä Ges j Vol Littera 1 *Rosch Stell Ju Mittelal 1 *Hoenig Ges Ju Deutschla frü Mittelal 1 Ge Ga Soci Wirtschaftsgeschic Ju Mittelal 1 Guttma wirtschaf soci Bedeut Ju Mittelal 1 Schipp Aufä Kapitalis abendländisc Ju 1 *Somba Ju Wirtschaftsle ki 1 Güdema j Unterrichtswe währ spanisch-arabisc Peri 1 Ges Erziehungswes Cul abendländisc Ju währ Mittelalt neue Z 1880- k Berlin inne Le deutsc Ju Mittelal ki 1 I Abraha Jew L Middle-A 1 Carmo Biograph Israéli Fra 1 *Re Neubau Rabb franc commencem quatorzi sié 1 Ecriva Ju Franc X sié 1 Steinschneid Geschichtslittera Ju 1 Neubau Mediae Jew Chronic 1887 *Tov Ang Juda 1 Goldschm Ges Ju Engl 1 Gro Excheq J Engl 1 Jaco J Ange Engl 1 Hyams Hist J Engla Picciot Kayserl Geor Ko nagysz műv spany dél-ameri dél-ázs zsidó történet vonatkozó i nevekn Lin Hist J Sp Portu 1 Jaco Inqu i Sour Hist J Sp 1 Bofar Sa Jud territo Barcell 1 *Mi S Mo Schw Docume Ju Catal 1914-1 Fi F Colom Estud Histori 1882 Esp Heb 1890 *Ama Ri Histo Jud Esp 1 *Men Remedi Jud Portu 1 L Hist Inquisit Sp I.- 1 El Adl A J 1 *Fernan Gonzal castil zsidó jogviszonyai legalapos ismerő t n műv Bédarri Histo Ju Fran Espa Ita 1 Gro Gal Juda 1 Le Ju l'Inquisit d Fra Méridion 1 L K monográf kora-középk forrada ala fran zsi történetér Malvez Hi Ju Bordea *Hall Ju Fra 1 *Desmole Mémo p sér l'Histo Ju Proven *Ado Cast Histo Jud Esp 1

15543

CÍM Z történet

SZÓC h ny ha-B Sir vö 1 megje krónik me szi lefordíto ném Mindk rendk ked elter olvas ge fennál al Ez k említ m Geda Ja Salse ha-Káb krónik nem-zs zs i ellens indu történet term k nevez XV szá Sc Jüdi Merkurwürdigke korra rendk ért adata metszetei z XV legel megje Hist J ki szerz fra Bas ak korsz je Zs.- tulajdonké kezdő e diaszpór zsid történ egység felöl nagyér művé Közve utód tekint frankf z J egyr Z másr tudomá törekvése módszere te ismeret fo h évtized v m megírásá kezd speci Alábbia a zsid Magyarorsz k történe vonat mo tudomá irod legkivá alkotás zs ó történ tárg speci m jegyz vonat címsz kime Irod rovatá külön Keresztén zsid viszo Jé Farizeu Esszé al h külön államo tört iroda ad keresz történettud ne je jelöl Z Gesamm Schri All Geschi israe Vo Ge Juden se Se 185 Ne Ge Israel 1 Gra Ge J I.- k Bran Dub Weltgeschi Vo Depp J Moyen *Beug J d'Occi I. Gei Jude s Ge k L New Je Influ Chris Re Movem Fü Ge Karäert Hark Alt Denkm N Beil Gra Ge Ju Fra Karäi Stu 188 B Ge Vo Litter *Rosc Stel J Mittela *Hoeni Ge J Deutschl fr Mittela G G Soc Wirtschaftsgeschi J Mittela Guttm wirtscha soc Bedeu J Mittela Schip Auf Kapitali abendländis J *Somb J Wirtschaftsl k Güdem Unterrichtsw wäh spanisch-arabis Per Ge Erziehungswe Cu abendländis J wäh Mittelal neu 1880 Berli inn L deuts J Mittela k Abrah Je Middle- Carm Biograp Israél Fr *R Neuba Rab fran commence quatorz si Ecriv J Fran si Steinschnei Geschichtslitter J Neuba Media Je Chroni 188 *To An Jud Goldsch Ge J Eng Gr Exche Eng Jac Ang Eng Hyam His Engl Piccio Kayser Geo K nagys mű span dél-amer dél-áz zsid történe vonatkoz nevek Li His S Port Jac Inq Sou His S Bofa S Ju territ Barcel *M M Sch Docum J Cata 1914- F Colo Estu Histor 188 Es He 189 *Am R Hist Ju Es *Me Remed Ju Port His Inquisi S I. E Ad *Ferna Gonza casti zsid jogviszonya legalapo ismer mű Bédarr Hist J Fra Esp It Gr Ga Jud L J l'Inquisi Fr Méridio monográ kora-közép forrad al fra zs történeté Malve H J Borde *Hal J Fr *Desmol Mém sé l'Hist J Prove *Ad Cas Hist Ju Es

1554

CÍ történe

SZÓ n ha- Si v megj króni m sz lefordít né Mind rend ke elte olva g fenná a E emlí Ged J Sals ha-Ká króni nem-z z ellen ind történe ter neve X sz S Jüd Merkurwürdigk korr rend ér adat metszete X lege megj His k szer fr Ba a kors j Zs. tulajdonk kezd diaszpó zsi törté egysé felö nagyé műv Közv utó tekin frank egy más tudom törekvés módszer t ismere f évtize megírás kez spec Alábbi zsi Magyarors történ vona m tudom iro legkiv alkotá z törté tár spec jegy vona címs kim Iro rovat külö Kereszté zsi visz J Farize Essz a külö állam tör irod a keres történettu n j jelö Gesam Schr Al Gesch isra V G Jude s S 18 N G Israe Gr G I. Bra Du Weltgesch V Dep Moye *Beu d'Occ I Ge Jud G Ne J Infl Chri R Move F G Karäer Har Al Denk Bei Gr G J Fr Karä St 18 G V Litte *Ros Ste Mittel *Hoen G Deutsch f Mittel So Wirtschaftsgesch Mittel Gutt wirtsch so Bede Mittel Schi Au Kapital abendländi *Som Wirtschafts Güde Unterrichts wä spanisch-arabi Pe G Erziehungsw C abendländi wä Mittela ne 188 Berl in deut Mittel Abra J Middle Car Biogra Israé F * Neub Ra fra commenc quator s Ecri Fra s Steinschne Geschichtslitte Neub Medi J Chron 18 *T A Ju Goldsc G En G Exch En Ja An En Hya Hi Eng Picci Kayse Ge nagy m spa dél-ame dél-á zsi történ vonatko neve L Hi Por Ja In So Hi Bof J terri Barce * Sc Docu Cat 1914 Col Est Histo 18 E H 18 *A His J E *M Reme J Por Hi Inquis I A *Fern Gonz cast zsi jogviszony legalap isme m Bédar His Fr Es I G G Ju l'Inquis F Méridi monogr kora-közé forra a fr z történet Malv Bord *Ha F *Desmo Mé s l'His Prov *A Ca His J E