15560.htm

CÍMSZÓ: Zsoltárok a liturgiában.

SZÓCIKK: "Zsoltárok a liturgiában. A könyv liturgiai célt is szolgál, imáink jó része innen kerül ki, azonkívül magánájtatosságra is használják. Van, ki hetenként egyszer mondja el az egész könyvet, van, ki havonta. Betegekért is Zsoltárokat mondanak. A gyűjtemény öt könyvre oszlik; l-40-ig terjed az első, 41-71-ig a második, 72-88-ig a harmadik, 89-105-ig a negyedik, 106-150-ig az ötödik könyv. Az egyes könyveket áldó formula, «ámen» zárja le. Az egyes Zsoltárok közül soknak külön felirata van. E felirat ismertetheti, a történeti helyzetet, mely alkalomból írták a Zsoltárt, vonatkozhatik a zenei előadásra, utasításokat tartalmazván a karmester részére a melódiát illetőleg. Sok zsoltárfelirat tanúskodik a Zsoltárok költőiről. Az említett szerzők a következők: Mózes, Dávid, Aszaph, Salamon, Korach fiai, Eman, Eszan. Általában a gyűjtemény szerzőjének Dávid királyt tartják. Tartalmilag Zsoltáraink: dicsérő, hálaadó, kérő, természetleíró, messiási, eszchatológikus, történeti, tanító, bűnbánati és átok tartalmúak. A magánájtatosságban beosztásuk a következő. A heti felosztásban: vasárnapra 1-29, hétfőre 30-50, keddre 51-72, szerdára 73-89, csütörtökre 90-106, péntekre 107-119, szombatra 120-150. A napi felosztásban 1-én, 1-9, 2-án 10-17, 3-án 18-22, 4-én 23-28, 5-én 29-34, 6-án 35-38, 7-én 39-43, 8-án 44-48, 9-én 49-54, 10-én 55-59, 11-én 60-65, 12-én 66-68, 13-án 69-71, 14-én 72-76, 15-én 77-78, 16-án 79-82, 17-én 83-87, 18-án 88-89, 19-én 90-96, 20-án 97-103, 21-én 104-105, 22-én 106-107, 23-án 108-112, 24-én 113-118, 25-én 119,1-96, 26-án 119, 97-176, 27-én 120-134, 28-án 135- 139, 29-én 140-144, 30-án 145-150. Az egyes Zsoltárok tartalma és az istentiszteleti rendben elfoglalt helye a következő (az összeállíts a teljes Zsoltárokról és nem azoknak egyes részeiről szól). 1. Az igazság diadala. 2. Népek, királyok szolgáljátok Istent. 3. Imádság a bajban. 4. Istenbizalom. 5. Reggeli imádság. 6. Szenvedőnek könyörgése. A tachanunban (l. o.) mondják. 7. Isten igaz bíró. 8. Az ember nagysága - Istennek dicsősége. A jom kipur kóton (l. o.) imában mondják. 9. Hála az igazság győzelméért. 10. Reád bízza magát az elnyomott. 11. A kishitűek ellen. 12. Panasz és bizalom. 13. Szeretetedben bízom én. 14. Az istentelenek ellen. 15. Ki időzhet sátradban. 16. Nincs boldogságom rajtad kívül. Temetések és gyászistentiszteletek alkalmával mondják. 17. Könyörgés Isten védelméért. 18. A király győzelmi éneke. 19. Istent dicsőíti a természet és a törvénye. A szombat és ünnep reggeli imában mondják. 20. Könyörgés a király győzelméért. Mindama napokon mondják reggelenként a 2. ásré (l. o.) után, mikor tachanunt is mondanak. 21. Hálaadás a királyért. 22. Istenem, Istenem, miért hagytál el? 23. Az örökkévaló az én pásztorom. A szombat délutáni étkezés után mondják (l. Solos szeudosz). 24. Ki léphet az örökkévaló hegyére. Vasárnapi Zsoltár (l. Napi zsoltárok), azonkívül köznapokon és szombat délután mondják a Tóra visszahelyezésekor. 25. Könyörgés Isten gondviseléséért. 26. Az ártatlannak könyörgése. 27. Rendületlen istenbizalom. Elül (l. o.) újholdjától seminí acereszig (l. o.) mondják a sacharisz és maariv ima után. 28. Könyörgés Isten oltalmáért. 29. Isten hangja a viharban. Szombat beköszöntésekor, szombat és ünnep délelőttjén a Tóra visszahelyezésekor és oly köznapok maariv (l. o.) imája után, melyeken nincsen tachanun, mondják. 30. Hála a gyógyulásért. A reggeli imában mondják és chanuka 8 napján a reggeli ima után, végül házavatáskor. 31. Kezedre bízom lelkemet. 32. A bűn bevallásának áldása. 33. Isten dicsőítése. A szombat és ünnepi reggeli imában mondják és hosanó rabbó-kor (l. o.). 34. Isten dicsőítése, (1. 38. 35. Könyörgés Isten oltalmáért. 36. A bűnös és az igaz ember. 37. Ne irigyeld a gonosztevők boldogságát. 38. Töprengő lélek segélykiáltása. 39. Önmagával vívódó lélek feljajdulása. 40. Hálaének. 41. Elhagyott betegnek könyörgése. 42-43. Vágyódás Istenre és Szentélyére. 44. Az üldözött nép könyörgése. 45. Királyi lakodalmi dal. 46. Erős várunk nekünk Jákob Istene. 47. Ti népek, mind tapsoljatok. A sófár (l. o.) előtt mondják hétszer. 48. Zarándokok dicsőítő éneke Jeruzsálemről. Hétfői Zsoltár. 49. Elmélkedés a bűnösök földi jólétéről. Gyászházban mondják. 50. Elmélkedés Isten helyes tiszteletéről. 51. Bűnbánat és megújhodás. 55. Isten megbünteti a bűnöst. 53. U. a., mint 14. 54. Könyörgés segítségért az üldözők ellen. 55. Könyörgés a gonosz ellenség és a hűtlen barát ellen. 56. Istenbizalom nagy veszélyben. 57. U. a., mint 56. 58. Az igazságtalan bírák ellen. 59. Könyörgés oltalomért kegyetlen ellenség ellen. 60. Súlyos vereség után. 61. Visszavágyakozás a távolból. 62. Csak Istennél van remény. 63. Sóvárgás Isten után. 64. Könyörgés alattomos üldözők ellen. 65. Hála- és dicsőítő ének. 66. Dicsőítsék Istent az egész földön. 67. Magasztaljon Téged valamennyi nép. Szombat kimenetelekor mondják. 68. Földnek királyságai, énekeljetek Istenről. 69. Könyörgés oltalomért elkeseredett üldözők ellen. 70. u. a., mint 40. 71. Ne vess el a vénség idején. 72. Ima a királyért. 73. A töprengő lélek boldog megnyugvása. 74. Az elnyomott Izrael panasza a Templom elpusztítása miatt. 75. Isten lesz a világ bírája. 76. Mert ítélkezésre kél Isten. 77 Panasz és vigasztalódás. 78. A történet tanulsága. 79. Isten, pogányok hatoltak birtokodba. 80. Isten, állíts helyre minket. 81. Ünnepi ujjongás és intés, csütörtöki Zsoltár. 82. Isten pörbeszáll a bírói gyülekezettel. Keddi Zsoltár. 83. Isten, ne maradj hallgatag. Köznapok sacharisz és maariv imája után oly napokon, mikor van tachanun. 84. Zarándokének. 85. Szeretet és hűség egymásra talál. 86. Hozzád Uram vágyakozik lelkem. 87. Ciónnak magasztalása. 88. Ima súlyos"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 5560. címszó a lexikon => 1027. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

15560.htm

CÍMSZÓ: Zsoltárok a liturgiában.

SZÓCIKK: Zsoltárok a liturgiában. A könyv liturgiai célt is szolgál, imáink jó része innen kerül ki, azonkívül magánájtatosságra is használják. Van, ki hetenként egyszer mondja el az egész könyvet, van, ki havonta. Betegekért is Zsoltárokat mondanak. A gyűjtemény öt könyvre oszlik; l-40-ig terjed az első, 41-71-ig a második, 72-88-ig a harmadik, 89-105-ig a negyedik, 106-150-ig az ötödik könyv. Az egyes könyveket áldó formula, ámen zárja le. Az egyes Zsoltárok közül soknak külön felirata van. E felirat ismertetheti, a történeti helyzetet, mely alkalomból írták a Zsoltárt, vonatkozhatik a zenei előadásra, utasításokat tartalmazván a karmester részére a melódiát illetőleg. Sok zsoltárfelirat tanúskodik a Zsoltárok költőiről. Az említett szerzők a következők: Mózes, Dávid, Aszaph, Salamon, Korach fiai, Eman, Eszan. Általában a gyűjtemény szerzőjének Dávid királyt tartják. Tartalmilag Zsoltáraink: dicsérő, hálaadó, kérő, természetleíró, messiási, eszchatológikus, történeti, tanító, bűnbánati és átok tartalmúak. A magánájtatosságban beosztásuk a következő. A heti felosztásban: vasárnapra 1-29, hétfőre 30-50, keddre 51-72, szerdára 73-89, csütörtökre 90-106, péntekre 107-119, szombatra 120-150. A napi felosztásban 1-én, 1-9, 2-án 10-17, 3-án 18-22, 4-én 23-28, 5-én 29-34, 6-án 35-38, 7-én 39-43, 8-án 44-48, 9-én 49-54, 10-én 55-59, 11-én 60-65, 12-én 66-68, 13-án 69-71, 14-én 72-76, 15-én 77-78, 16-án 79-82, 17-én 83-87, 18-án 88-89, 19-én 90-96, 20-án 97-103, 21-én 104-105, 22-én 106-107, 23-án 108-112, 24-én 113-118, 25-én 119,1-96, 26-án 119, 97-176, 27-én 120-134, 28-án 135- 139, 29-én 140-144, 30-án 145-150. Az egyes Zsoltárok tartalma és az istentiszteleti rendben elfoglalt helye a következő az összeállíts a teljes Zsoltárokról és nem azoknak egyes részeiről szól . 1. Az igazság diadala. 2. Népek, királyok szolgáljátok Istent. 3. Imádság a bajban. 4. Istenbizalom. 5. Reggeli imádság. 6. Szenvedőnek könyörgése. A tachanunban l. o. mondják. 7. Isten igaz bíró. 8. Az ember nagysága - Istennek dicsősége. A jom kipur kóton l. o. imában mondják. 9. Hála az igazság győzelméért. 10. Reád bízza magát az elnyomott. 11. A kishitűek ellen. 12. Panasz és bizalom. 13. Szeretetedben bízom én. 14. Az istentelenek ellen. 15. Ki időzhet sátradban. 16. Nincs boldogságom rajtad kívül. Temetések és gyászistentiszteletek alkalmával mondják. 17. Könyörgés Isten védelméért. 18. A király győzelmi éneke. 19. Istent dicsőíti a természet és a törvénye. A szombat és ünnep reggeli imában mondják. 20. Könyörgés a király győzelméért. Mindama napokon mondják reggelenként a 2. ásré l. o. után, mikor tachanunt is mondanak. 21. Hálaadás a királyért. 22. Istenem, Istenem, miért hagytál el? 23. Az örökkévaló az én pásztorom. A szombat délutáni étkezés után mondják l. Solos szeudosz . 24. Ki léphet az örökkévaló hegyére. Vasárnapi Zsoltár l. Napi zsoltárok , azonkívül köznapokon és szombat délután mondják a Tóra visszahelyezésekor. 25. Könyörgés Isten gondviseléséért. 26. Az ártatlannak könyörgése. 27. Rendületlen istenbizalom. Elül l. o. újholdjától seminí acereszig l. o. mondják a sacharisz és maariv ima után. 28. Könyörgés Isten oltalmáért. 29. Isten hangja a viharban. Szombat beköszöntésekor, szombat és ünnep délelőttjén a Tóra visszahelyezésekor és oly köznapok maariv l. o. imája után, melyeken nincsen tachanun, mondják. 30. Hála a gyógyulásért. A reggeli imában mondják és chanuka 8 napján a reggeli ima után, végül házavatáskor. 31. Kezedre bízom lelkemet. 32. A bűn bevallásának áldása. 33. Isten dicsőítése. A szombat és ünnepi reggeli imában mondják és hosanó rabbó-kor l. o. . 34. Isten dicsőítése, 1. 38. 35. Könyörgés Isten oltalmáért. 36. A bűnös és az igaz ember. 37. Ne irigyeld a gonosztevők boldogságát. 38. Töprengő lélek segélykiáltása. 39. Önmagával vívódó lélek feljajdulása. 40. Hálaének. 41. Elhagyott betegnek könyörgése. 42-43. Vágyódás Istenre és Szentélyére. 44. Az üldözött nép könyörgése. 45. Királyi lakodalmi dal. 46. Erős várunk nekünk Jákob Istene. 47. Ti népek, mind tapsoljatok. A sófár l. o. előtt mondják hétszer. 48. Zarándokok dicsőítő éneke Jeruzsálemről. Hétfői Zsoltár. 49. Elmélkedés a bűnösök földi jólétéről. Gyászházban mondják. 50. Elmélkedés Isten helyes tiszteletéről. 51. Bűnbánat és megújhodás. 55. Isten megbünteti a bűnöst. 53. U. a., mint 14. 54. Könyörgés segítségért az üldözők ellen. 55. Könyörgés a gonosz ellenség és a hűtlen barát ellen. 56. Istenbizalom nagy veszélyben. 57. U. a., mint 56. 58. Az igazságtalan bírák ellen. 59. Könyörgés oltalomért kegyetlen ellenség ellen. 60. Súlyos vereség után. 61. Visszavágyakozás a távolból. 62. Csak Istennél van remény. 63. Sóvárgás Isten után. 64. Könyörgés alattomos üldözők ellen. 65. Hála- és dicsőítő ének. 66. Dicsőítsék Istent az egész földön. 67. Magasztaljon Téged valamennyi nép. Szombat kimenetelekor mondják. 68. Földnek királyságai, énekeljetek Istenről. 69. Könyörgés oltalomért elkeseredett üldözők ellen. 70. u. a., mint 40. 71. Ne vess el a vénség idején. 72. Ima a királyért. 73. A töprengő lélek boldog megnyugvása. 74. Az elnyomott Izrael panasza a Templom elpusztítása miatt. 75. Isten lesz a világ bírája. 76. Mert ítélkezésre kél Isten. 77 Panasz és vigasztalódás. 78. A történet tanulsága. 79. Isten, pogányok hatoltak birtokodba. 80. Isten, állíts helyre minket. 81. Ünnepi ujjongás és intés, csütörtöki Zsoltár. 82. Isten pörbeszáll a bírói gyülekezettel. Keddi Zsoltár. 83. Isten, ne maradj hallgatag. Köznapok sacharisz és maariv imája után oly napokon, mikor van tachanun. 84. Zarándokének. 85. Szeretet és hűség egymásra talál. 86. Hozzád Uram vágyakozik lelkem. 87. Ciónnak magasztalása. 88. Ima súlyos

15560.ht

CÍMSZÓ Zsoltáro liturgiában

SZÓCIKK Zsoltáro liturgiában köny liturgia cél i szolgál imáin j rész inne kerü ki azonkívü magánájtatosságr i használják Van k hetenkén egysze mondj e a egés könyvet van k havonta Betegekér i Zsoltároka mondanak gyűjtemén ö könyvr oszlik l-40-i terje a első 41-71-i második 72-88-i harmadik 89-105-i negyedik 106-150-i a ötödi könyv A egye könyveke áld formula áme zárj le A egye Zsoltáro közü sokna külö felirat van felira ismertetheti történet helyzetet mel alkalombó írtá Zsoltárt vonatkozhati zene előadásra utasításoka tartalmazvá karmeste részér melódiá illetőleg So zsoltárfelira tanúskodi Zsoltáro költőiről A említet szerző következők Mózes Dávid Aszaph Salamon Korac fiai Eman Eszan Általába gyűjtemén szerzőjéne Dávi király tartják Tartalmila Zsoltáraink dicsérő hálaadó kérő természetleíró messiási eszchatológikus történeti tanító bűnbánat é áto tartalmúak magánájtatosságba beosztásu következő het felosztásban vasárnapr 1-29 hétfőr 30-50 keddr 51-72 szerdár 73-89 csütörtökr 90-106 péntekr 107-119 szombatr 120-150 nap felosztásba 1-én 1-9 2-á 10-17 3-á 18-22 4-é 23-28 5-é 29-34 6-á 35-38 7-é 39-43 8-á 44-48 9-é 49-54 10-é 55-59 11-é 60-65 12-é 66-68 13-á 69-71 14-é 72-76 15-é 77-78 16-á 79-82 17-é 83-87 18-á 88-89 19-é 90-96 20-á 97-103 21-é 104-105 22-é 106-107 23-á 108-112 24-é 113-118 25-é 119,1-96 26-á 119 97-176 27-é 120-134 28-á 135 139 29-é 140-144 30-á 145-150 A egye Zsoltáro tartalm é a istentisztelet rendbe elfoglal hely következ a összeállít telje Zsoltárokró é ne azokna egye részeirő szó 1 A igazsá diadala 2 Népek királyo szolgáljáto Istent 3 Imádsá bajban 4 Istenbizalom 5 Reggel imádság 6 Szenvedőne könyörgése tachanunba l o mondják 7 Iste iga bíró 8 A embe nagyság Istenne dicsősége jo kipu kóto l o imába mondják 9 Hál a igazsá győzelméért 10 Reá bízz magá a elnyomott 11 kishitűe ellen 12 Panas é bizalom 13 Szeretetedbe bízo én 14 A istentelene ellen 15 K időzhe sátradban 16 Ninc boldogságo rajta kívül Temetése é gyászistentisztelete alkalmáva mondják 17 Könyörgé Iste védelméért 18 királ győzelm éneke 19 Isten dicsőít természe é törvénye szomba é ünne reggel imába mondják 20 Könyörgé királ győzelméért Mindam napoko mondjá reggelenkén 2 ásr l o után miko tachanun i mondanak 21 Hálaadá királyért 22 Istenem Istenem miér hagytá el 23 A örökkéval a é pásztorom szomba délután étkezé utá mondjá l Solo szeudos 24 K léphe a örökkéval hegyére Vasárnap Zsoltá l Nap zsoltáro azonkívü köznapoko é szomba délutá mondjá Tór visszahelyezésekor 25 Könyörgé Iste gondviseléséért 26 A ártatlanna könyörgése 27 Rendületle istenbizalom Elü l o újholdjátó semin acereszi l o mondjá sacharis é maari im után 28 Könyörgé Iste oltalmáért 29 Iste hangj viharban Szomba beköszöntésekor szomba é ünne délelőttjé Tór visszahelyezéseko é ol köznapo maari l o imáj után melyeke nincse tachanun mondják 30 Hál gyógyulásért reggel imába mondjá é chanuk napjá reggel im után végü házavatáskor 31 Kezedr bízo lelkemet 32 bű bevallásána áldása 33 Iste dicsőítése szomba é ünnep reggel imába mondjá é hosan rabbó-ko l o 34 Iste dicsőítése 1 38 35 Könyörgé Iste oltalmáért 36 bűnö é a iga ember 37 N irigyel gonosztevő boldogságát 38 Töpreng léle segélykiáltása 39 Önmagáva vívód léle feljajdulása 40 Hálaének 41 Elhagyot betegne könyörgése 42-43 Vágyódá Istenr é Szentélyére 44 A üldözöt né könyörgése 45 Király lakodalm dal 46 Erő várun nekün Jáko Istene 47 T népek min tapsoljatok sófá l o előt mondjá hétszer 48 Zarándoko dicsőít ének Jeruzsálemről Hétfő Zsoltár 49 Elmélkedé bűnösö föld jólétéről Gyászházba mondják 50 Elmélkedé Iste helye tiszteletéről 51 Bűnbána é megújhodás 55 Iste megbüntet bűnöst 53 U a. min 14 54 Könyörgé segítségér a üldöző ellen 55 Könyörgé gonos ellensé é hűtle bará ellen 56 Istenbizalo nag veszélyben 57 U a. min 56 58 A igazságtala bírá ellen 59 Könyörgé oltalomér kegyetle ellensé ellen 60 Súlyo veresé után 61 Visszavágyakozá távolból 62 Csa Istenné va remény 63 Sóvárgá Iste után 64 Könyörgé alattomo üldöző ellen 65 Hála é dicsőít ének 66 Dicsőítsé Isten a egés földön 67 Magasztaljo Tége valamenny nép Szomba kimeneteleko mondják 68 Földne királyságai énekeljete Istenről 69 Könyörgé oltalomér elkeseredet üldöző ellen 70 u a. min 40 71 N ves e vénsé idején 72 Im királyért 73 töpreng léle boldo megnyugvása 74 A elnyomot Izrae panasz Templo elpusztítás miatt 75 Iste les vilá bírája 76 Mer ítélkezésr ké Isten 7 Panas é vigasztalódás 78 történe tanulsága 79 Isten pogányo hatolta birtokodba 80 Isten állít helyr minket 81 Ünnep ujjongá é intés csütörtök Zsoltár 82 Iste pörbeszál bíró gyülekezettel Kedd Zsoltár 83 Isten n marad hallgatag Köznapo sacharis é maari imáj utá ol napokon miko va tachanun 84 Zarándokének 85 Szerete é hűsé egymásr talál 86 Hozzá Ura vágyakozi lelkem 87 Ciónna magasztalása 88 Im súlyo

15560.h

CÍMSZ Zsoltár liturgiába

SZÓCIK Zsoltár liturgiába kön liturgi cé szolgá imái rés inn ker k azonkív magánájtatosság használjá Va hetenké egysz mond egé könyve va havont Betegeké Zsoltárok mondana gyűjtemé könyv oszli l-40- terj els 41-71- másodi 72-88- harmadi 89-105- negyedi 106-150- ötöd köny egy könyvek ál formul ám zár l egy Zsoltár köz sokn kül felira va felir ismertethet történe helyzete me alkalomb írt Zsoltár vonatkozhat zen előadásr utasítások tartalmazv karmest részé melódi illetőle S zsoltárfelir tanúskod Zsoltár költőirő említe szerz következő Móze Dávi Aszap Salamo Kora fia Ema Esza Általáb gyűjtemé szerzőjén Dáv királ tartjá Tartalmil Zsoltárain dicsér hálaad kér természetleír messiás eszchatológiku történet tanít bűnbána át tartalmúa magánájtatosságb beosztás következ he felosztásba vasárnap 1-2 hétfő 30-5 kedd 51-7 szerdá 73-8 csütörtök 90-10 péntek 107-11 szombat 120-15 na felosztásb 1-é 1- 2- 10-1 3- 18-2 4- 23-2 5- 29-3 6- 35-3 7- 39-4 8- 44-4 9- 49-5 10- 55-5 11- 60-6 12- 66-6 13- 69-7 14- 72-7 15- 77-7 16- 79-8 17- 83-8 18- 88-8 19- 90-9 20- 97-10 21- 104-10 22- 106-10 23- 108-11 24- 113-11 25- 119,1-9 26- 11 97-17 27- 120-13 28- 13 13 29- 140-14 30- 145-15 egy Zsoltár tartal istentisztele rendb elfogla hel követke összeállí telj Zsoltárokr n azokn egy részeir sz igazs diadal Népe király szolgálját Isten Imáds bajba Istenbizalo Regge imádsá Szenvedőn könyörgés tachanunb mondjá Ist ig bír emb nagysá Istenn dicsőség j kip kót imáb mondjá Há igazs győzelméér 1 Re bíz mag elnyomot 1 kishitű elle 1 Pana bizalo 1 Szeretetedb bíz é 1 istentelen elle 1 időzh sátradba 1 Nin boldogság rajt kívü Temetés gyászistentisztelet alkalmáv mondjá 1 Könyörg Ist védelméér 1 kirá győzel ének 1 Iste dicsőí termész törvény szomb ünn regge imáb mondjá 2 Könyörg kirá győzelméér Minda napok mondj reggelenké ás utá mik tachanu mondana 2 Hálaad királyér 2 Istene Istene mié hagyt e 2 örökkéva pásztoro szomb délutá étkez ut mondj Sol szeudo 2 léph örökkéva hegyér Vasárna Zsolt Na zsoltár azonkív köznapok szomb délut mondj Tó visszahelyezéseko 2 Könyörg Ist gondviseléséér 2 ártatlann könyörgés 2 Rendületl istenbizalo El újholdját semi aceresz mondj sachari maar i utá 2 Könyörg Ist oltalmáér 2 Ist hang viharba Szomb beköszöntéseko szomb ünn délelőttj Tó visszahelyezések o köznap maar imá utá melyek nincs tachanu mondjá 3 Há gyógyulásér regge imáb mondj chanu napj regge i utá vég házavatásko 3 Kezed bíz lelkeme 3 b bevallásán áldás 3 Ist dicsőítés szomb ünne regge imáb mondj hosa rabbó-k 3 Ist dicsőítés 3 3 Könyörg Ist oltalmáér 3 bűn ig embe 3 irigye gonosztev boldogságá 3 Töpren lél segélykiáltás 3 Önmagáv vívó lél feljajdulás 4 Hálaéne 4 Elhagyo betegn könyörgés 42-4 Vágyód Isten Szentélyér 4 üldözö n könyörgés 4 Királ lakodal da 4 Er váru nekü Ják Isten 4 népe mi tapsoljato sóf elő mondj hétsze 4 Zarándok dicsőí éne Jeruzsálemrő Hétf Zsoltá 4 Elmélked bűnös föl jólétérő Gyászházb mondjá 5 Elmélked Ist hely tiszteletérő 5 Bűnbán megújhodá 5 Ist megbünte bűnös 5 a mi 1 5 Könyörg segítségé üldöz elle 5 Könyörg gono ellens hűtl bar elle 5 Istenbizal na veszélybe 5 a mi 5 5 igazságtal bír elle 5 Könyörg oltalomé kegyetl ellens elle 6 Súly veres utá 6 Visszavágyakoz távolbó 6 Cs Istenn v remén 6 Sóvárg Ist utá 6 Könyörg alattom üldöz elle 6 Hál dicsőí éne 6 Dicsőíts Iste egé földö 6 Magasztalj Tég valamenn né Szomb kimenetelek mondjá 6 Földn királysága énekeljet Istenrő 6 Könyörg oltalomé elkeserede üldöz elle 7 a mi 4 7 ve véns idejé 7 I királyér 7 töpren lél bold megnyugvás 7 elnyomo Izra panas Templ elpusztítá miat 7 Ist le vil bíráj 7 Me ítélkezés k Iste Pana vigasztalódá 7 történ tanulság 7 Iste pogány hatolt birtokodb 8 Iste állí hely minke 8 Ünne ujjong inté csütörtö Zsoltá 8 Ist pörbeszá bír gyülekezette Ked Zsoltá 8 Iste mara hallgata Köznap sachari maar imá ut o napoko mik v tachanu 8 Zarándokéne 8 Szeret hűs egymás talá 8 Hozz Ur vágyakoz lelke 8 Ciónn magasztalás 8 I súly

15560.

CÍMS Zsoltá liturgiáb

SZÓCI Zsoltá liturgiáb kö liturg c szolg imá ré in ke azonkí magánájtatossá használj V hetenk egys mon eg könyv v havon Betegek Zsoltáro mondan gyűjtem köny oszl l-40 ter el 41-71 másod 72-88 harmad 89-105 negyed 106-150 ötö kön eg könyve á formu á zá eg Zsoltá kö sok kü felir v feli ismertethe történ helyzet m alkalom ír Zsoltá vonatkozha ze előadás utasításo tartalmaz karmes rész melód illetől zsoltárfeli tanúsko Zsoltá költőir említ szer következ Móz Dáv Asza Salam Kor fi Em Esz Általá gyűjtem szerzőjé Dá kirá tartj Tartalmi Zsoltárai dicsé hálaa ké természetleí messiá eszchatológik történe taní bűnbán á tartalmú magánájtatosság beosztá követke h felosztásb vasárna 1- hétf 30- ked 51- szerd 73- csütörtö 90-1 pénte 107-1 szomba 120-1 n felosztás 1- 1 2 10- 3 18- 4 23- 5 29- 6 35- 7 39- 8 44- 9 49- 10 55- 11 60- 12 66- 13 69- 14 72- 15 77- 16 79- 17 83- 18 88- 19 90- 20 97-1 21 104-1 22 106-1 23 108-1 24 113-1 25 119,1- 26 1 97-1 27 120-1 28 1 1 29 140-1 30 145-1 eg Zsoltá tarta istentisztel rend elfogl he követk összeáll tel Zsoltárok azok eg részei s igaz diada Nép királ szolgáljá Iste Imád bajb Istenbizal Regg imáds Szenvedő könyörgé tachanun mondj Is i bí em nagys Isten dicsősé ki kó imá mondj H igaz győzelméé R bí ma elnyomo kishit ell Pan bizal Szereteted bí istentele ell időz sátradb Ni boldogsá raj kív Temeté gyászistentisztele alkalmá mondj Könyör Is védelméé kir győze éne Ist dicső termés törvén szom ün regg imá mondj Könyör kir győzelméé Mind napo mond reggelenk á ut mi tachan mondan Hálaa királyé Isten Isten mi hagy örökkév pásztor szom délut étke u mond So szeud lép örökkév hegyé Vasárn Zsol N zsoltá azonkí köznapo szom délu mond T visszahelyezések Könyör Is gondviseléséé ártatlan könyörgé Rendület istenbizal E újholdjá sem aceres mond sachar maa ut Könyör Is oltalmáé Is han viharb Szom beköszöntések szom ün délelőtt T visszahelyezése közna maa im ut melye ninc tachan mondj H gyógyulásé regg imá mond chan nap regg ut vé házavatásk Keze bí lelkem bevallásá áldá Is dicsőíté szom ünn regg imá mond hos rabbó- Is dicsőíté Könyör Is oltalmáé bű i emb irigy gonoszte boldogság Töpre lé segélykiáltá Önmagá vív lé feljajdulá Hálaén Elhagy beteg könyörgé 42- Vágyó Iste Szentélyé üldöz könyörgé Kirá lakoda d E vár nek Já Iste nép m tapsoljat só el mond hétsz Zarándo dicső én Jeruzsálemr Hét Zsolt Elmélke bűnö fö jólétér Gyászház mondj Elmélke Is hel tiszteletér Bűnbá megújhod Is megbünt bűnö m Könyör segítség üldö ell Könyör gon ellen hűt ba ell Istenbiza n veszélyb m igazságta bí ell Könyör oltalom kegyet ellen ell Súl vere ut Visszavágyako távolb C Isten remé Sóvár Is ut Könyör alatto üldö ell Há dicső én Dicsőít Ist eg föld Magasztal Té valamen n Szom kimenetele mondj Föld királyság énekelje Istenr Könyör oltalom elkesered üldö ell m v vén idej királyé töpre lé bol megnyugvá elnyom Izr pana Temp elpusztít mia Is l vi bírá M ítélkezé Ist Pan vigasztalód törté tanulsá Ist pogán hatol birtokod Ist áll hel mink Ünn ujjon int csütört Zsolt Is pörbesz bí gyülekezett Ke Zsolt Ist mar hallgat Közna sachar maa im u napok mi tachan Zarándokén Szere hű egymá tal Hoz U vágyako lelk Ción magasztalá súl

15560

CÍM Zsolt liturgiá

SZÓC Zsolt liturgiá k litur szol im r i k azonk magánájtatoss használ heten egy mo e köny havo Betege Zsoltár monda gyűjte kön osz l-4 te e 41-7 máso 72-8 harma 89-10 negye 106-15 öt kö e könyv form z e Zsolt k so k feli fel ismerteth törté helyze alkalo í Zsolt vonatkozh z előadá utasítás tartalma karme rés meló illető zsoltárfel tanúsk Zsolt költői emlí sze követke Mó Dá Asz Sala Ko f E Es Által gyűjte szerzőj D kir tart Tartalm Zsoltára dics hála k természetle messi eszchatológi történ tan bűnbá tartalm magánájtatossá beoszt követk felosztás vasárn 1 hét 30 ke 51 szer 73 csütört 90- pént 107- szomb 120- felosztá 1 10 18 23 29 35 39 44 49 1 55 1 60 1 66 1 69 1 72 1 77 1 79 1 83 1 88 1 90 2 97- 2 104- 2 106- 2 108- 2 113- 2 119,1 2 97- 2 120- 2 2 140- 3 145- e Zsolt tart istentiszte ren elfog h követ összeál te Zsoltáro azo e része iga diad Né kirá szolgálj Ist Imá baj Istenbiza Reg imád Szenved könyörg tachanu mond I b e nagy Iste dicsős k k im mond iga győzelmé b m elnyom kishi el Pa biza Szeretete b istentel el idő sátrad N boldogs ra kí Temet gyászistentisztel alkalm mond Könyö I védelmé ki győz én Is dics termé törvé szo ü reg im mond Könyö ki győzelmé Min nap mon reggelen u m tacha monda Hála király Iste Iste m hag örökké pászto szo délu étk mon S szeu lé örökké hegy Vasár Zso zsolt azonk köznap szo dél mon visszahelyezése Könyö I gondviselésé ártatla könyörg Rendüle istenbiza újholdj se acere mon sacha ma u Könyö I oltalmá I ha vihar Szo beköszöntése szo ü délelőt visszahelyezés közn ma i u mely nin tacha mond gyógyulás reg im mon cha na reg u v házavatás Kez b lelke bevallás áld I dicsőít szo ün reg im mon ho rabbó I dicsőít Könyö I oltalmá b em irig gonoszt boldogsá Töpr l segélykiált Önmag ví l feljajdul Hálaé Elhag bete könyörg 42 Vágy Ist Szentély üldö könyörg Kir lakod vá ne J Ist né tapsolja s e mon héts Zaránd dics é Jeruzsálem Hé Zsol Elmélk bűn f jólété Gyászhá mond Elmélk I he tiszteleté Bűnb megújho I megbün bűn Könyö segítsé üld el Könyö go elle hű b el Istenbiz veszély igazságt b el Könyö oltalo kegye elle el Sú ver u Visszavágyak távol Iste rem Sóvá I u Könyö alatt üld el H dics é Dicsőí Is e föl Magaszta T valame Szo kimenetel mond Föl királysá énekelj Isten Könyö oltalo elkesere üld el vé ide király töpr l bo megnyugv elnyo Iz pan Tem elpusztí mi I v bír ítélkez Is Pa vigasztaló tört tanuls Is pogá hato birtoko Is ál he min Ün ujjo in csütör Zsol I pörbes b gyülekezet K Zsol Is ma hallga Közn sacha ma i napo m tacha Zarándoké Szer h egym ta Ho vágyak lel Ció magasztal sú

1556

CÍ Zsol liturgi

SZÓ Zsol liturgi litu szo i azon magánájtatos haszná hete eg m kön hav Beteg Zsoltá mond gyűjt kö os l- t 41- más 72- harm 89-1 negy 106-1 ö k köny for Zsol s fel fe ismertet tört helyz alkal Zsol vonatkoz előad utasítá tartalm karm ré mel illet zsoltárfe tanús Zsol költő eml sz követk M D As Sal K E Álta gyűjt szerző ki tar Tartal Zsoltár dic hál természetl mess eszchatológ törté ta bűnb tartal magánájtatoss beosz követ felosztá vasár hé 3 k 5 sze 7 csütör 90 pén 107 szom 120 feloszt 1 1 2 2 3 3 4 4 5 6 6 6 7 7 7 8 8 9 97 104 106 108 113 119, 97 120 140 145 Zsol tar istentiszt re elfo köve összeá t Zsoltár az rész ig dia N kir szolgál Is Im ba Istenbiz Re imá Szenve könyör tachan mon nag Ist dicső i mon ig győzelm elnyo kish e P biz Szeretet istente e id sátra boldog r k Teme gyászistentiszte alkal mon Köny védelm k győ é I dic term törv sz re i mon Köny k győzelm Mi na mo reggele tach mond Hál királ Ist Ist ha örökk pászt sz dél ét mo sze l örökk heg Vasá Zs zsol azon közna sz dé mo visszahelyezés Köny gondviselés ártatl könyör Rendül istenbiz újhold s acer mo sach m Köny oltalm h viha Sz beköszöntés sz délelő visszahelyezé köz m mel ni tach mon gyógyulá re i mo ch n re házavatá Ke lelk bevallá ál dicsőí sz ü re i mo h rabb dicsőí Köny oltalm e iri gonosz boldogs Töp segélykiál Önma v feljajdu Hála Elha bet könyör 4 Vág Is Szentél üld könyör Ki lako v n Is n tapsolj mo hét Zarán dic Jeruzsále H Zso Elmél bű jólét Gyászh mon Elmél h tisztelet Bűn megújh megbü bű Köny segíts ül e Köny g ell h e Istenbi veszél igazság e Köny oltal kegy ell e S ve Visszavágya távo Ist re Sóv Köny alat ül e dic Dicső I fö Magaszt valam Sz kimenete mon Fö királys énekel Iste Köny oltal elkeser ül e v id királ töp b megnyug elny I pa Te elpuszt m bí ítélke I P vigasztal tör tanul I pog hat birtok I á h mi Ü ujj i csütö Zso pörbe gyülekeze Zso I m hallg Köz sach m nap tach Zarándok Sze egy t H vágya le Ci magaszta s